INSPIRÁLÓ
A Rovatból

„A ló hátán ülve két szívem van” – a legfiatalabb női zsoké nem a győzelmet, a pillanatot élvezi

Gönczi Rebeka egy férfiak dominálta világban lett sikeres, 25 éves korára több, mint 100 győzelem van a háta mögött. Számára a lovak jelentik a hobbit, a munkát és a kikapcsolódást is.

Megosztom
Link másolása

Ahogy Gönczi Rebeka gondolkodik a lovakról, az több önsegítő könyvet is megtöltene. Ezek a különleges és gyönyörű állatok az ő számára messze többet jelentenek, mint a versenysport eszközei, vagy mint a lóversenyfogadás befutói.

- A lovak alázatra tanítanak. A legkisebb agresszivitást is érzékelik, hamar megtanítják az embert arra, hogy durvasággal, erőszakos viselkedéssel nem lehet elérni semmit. Akkor képes jól együttműködni lovas és a lova, ha egymásra hangolódnak.

A ló hátán ülve úgy érzem, hogy két szívem van, egy bennem, a bőröm alatt, egy másik pedig a testemen kívül, ez a ló szíve.

Aki ezt megtapasztalja, megtanul egy új szeretetformát, és az embereket is jobban fogja szeretni. A lovaknál nincsenek ünnepnapok, nincsenek hétvégék, a lovakkal mindennap kell foglalkozni, és aki foglalkozik velük, hamar rájön, hogy nem az 'én' az első, hanem sok más fontos feladat. Az 'én' sokadik helyen van, és ez így van jól, mert csak akkor tudunk alázattal nézni egy másik élőlényre, ha nem mi akarunk lenni az első helyen.

- Mindig is magától értetődő volt számodra, hogy versenylovas leszel?

- Édesanyám négyéves koromban elvitt egy lovas táborba, és teljesen magával ragadott ez a világ. Akkor és ott megszerettem a lovak jellemét. Majd elkezdtem egy lovasiskolát, és már nemcsak nyáron, hanem az év minden részében ott voltam a lovak körül. Egyre többet, egyre gyakrabban lovagoltam, és egy napon odaálltam édesanyám elé, hogy én komolyan gondolom a lovaglást, szívesen foglalkoznék vele profi szinten is. Innentől kezdve minden egyes napon lóhátra ültem, viszont még mindig csak egy hobbi volt számomra, amit az iskola mellett csináltam. Aztán kaptam egy lehetőséget, és elindulhattam életem első vágtáján, majd sorra következtek az újabb megmérettetések.

Nem könnyű nőként boldogulni ebben a férfiak uralta sportban

- Csakhogy több, mint másfél évtizednyi lovaglás után 2019-ben súlyos balesetet szenvedtél.

- Korábban is volt balesetem, eltört a vállam, az ujjam, az orrom, és az is előfordult, hogy megrúgott a saját lovam. De 2019 szeptembere más volt, komoly sérüléseket szereztem, ez volt az első igazán nagy balesetem, és őszintén bízom abban, hogy az utolsó is.

Egy Red nevű lovon ültem, amikor vele együtt felborultam, a részletekre nem emlékszem, mert súlyos agyrázkódást szenvedtem és a koponyám is sérült.

Három csigolyám tört el, és egy bordám megzúzódott. A baleset után egy hónapig kaptam vérhígító injekciót minden egyes nap és gerincmerevítőt kellett viselnem, hogy beforrjanak a repedések és a törések a testemen. Nehéz időszak volt, amin csak tovább rontott, hogy az egyetemen szorgalmi időszak volt. Épp elég nehéz volt szembesülni azzal, hogy jó ideig nem galoppozhatok, amikor az egyetem is kérdésessé vált, borzasztóan éreztem magam. De közben tudtam, hogy a lovaglás az életem, hogy szükségem van rá, tehát folytattam. Egyetlen kérdést tettem fel magamnak: félelemmel fogok visszaülni a ló hátára? Ha félek, akkor nincs értelme tovább küzdeni. Ha nem félek, akkor ott a helyem a pályán.

- Féltél?

- Gond nélkül visszaültem a lóra. Ez a baleset bebizonyította, hogy valóban a versenylovaglás az életem. A sérülésem után rájöttem arra, hogy nem a siker hajszolása a cél, hanem hogy megéljem a pillanatokat és élvezzem a lovas sportot.

„Mi inkább ráhangolódunk a lóra, és a saját gyengéd eszközeinkkel bírjuk jobb teljesítményre.”

- Milyen kihívásokkal szembesülsz ebben a férfiak által uralt sportban?

- Több akadályba ütköztem a nemem miatt,

sokan máig úgy gondolják, hogy egy nő sosem lehet igazán sikeres zsoké.

Holott azt tapasztalom, hogy sokkal könnyebben tudok kapcsolódni a lovakhoz, miközben eszembe sem jut, hogy erővel ösztönözzem gyorsabb tempóra az állatot, mint sok férfi. Mi inkább ráhangolódunk a lóra, és a saját gyengéd eszközeinkkel bírjuk jobb teljesítményre. Talán ezért hozunk egyre jobb eredményeket versenylovasokként. Büszke vagyok rá, hogy a galoppozás egyre népszerűbb a nők körében is, és évről évre többen csatlakoznak. Ugyanakkor nehéz feladat kivívni a férfi zsokék tiszteletét, pedig mi is ugyanúgy sokat dolgozunk az eredményekért. Egy versenylovas sosem engedheti el magát, hiszen a testsúly megőrzése döntő jelentőséggel bír a versenyek alatt. Akinek mondjuk 50 kilogramm a versenysúlya, annak mindent meg kell tennie azért, hogy a verseny napján is pontosan ennyit nyomjon, a cél érdekében a megmérettetés előtti napokban rengeteg csalánteát iszunk, hogy kihajtsa a vizet, valamint rendszeresen szaunázunk.

Velem már előfordult, hogy 2,5 kilót adtam le szombatról vasárnapra csak a szaunázással.

Ezenkívül heti ötször járok futóedzésre és heti egyszer személyi edzésre. A mentális felkészülés egyénenként változhat, ami engem illet, általában a lovam eredményeit és a pályát tanulmányozom, illetve próbálok választ keresni a korábbi hibákra, hogy javíthassak rajtuk.

„Bosszantó, amikor a verseny előtt megjegyzéseket kapok”

- A versenyeken a fogadások miatt nagy a tét. Versenyzőként mennyit érzékelsz abból, hogy fogadnak a lovadra?

- Valójában próbálom kizárni ezt a tényezőt, de bosszantó, hogy amikor verseny előtt kimegyek a pályára,

a közönségtől különböző megjegyzéseket kapok, például hogy nehogy el merjed rontani, mert rád fogadtam.

Vagy megkérdezik tőlem, hogy mi lesz az eredmény, mire én csak annyit mondok: bárcsak tudnám. De a gyerekek szurkolása egészen más, valódi feltöltődést jelent számomra, amikor futam előtt látom, hogy rám mosolyognak.

- Saját lóval indulsz?

- Nincs lovam, de sok lovon ültem már, és sokan nagyon közel kerültek a szívemhez, többet úgy szerettem, mintha az enyém lenne, de van egy, akit különösen a sajátomnak érzek. Ennek a lónak az anyukájával versenyeztem. Majd másfél éves korában bérbe vettük, és nemrég elkezdtünk együtt dolgozni. Van bennünk valami közös, ugyanis csikó korában a ménesben szerzett egy sérülést, és hosszú rehabilitációra volt szüksége a felépüléshez, akárcsak nekem a baleset után. Izgatott vagyok, ha eszembe jut ez a ló, remélem, hogy lesznek közös sikereink.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása