GYEREK
A Rovatból

Kiakadtak a kommentelők: nyolcéves gyerek egyedül ment a játszótérre

Én még a panel aljában bandáztam az osztálytársaimmal, de a fiamat a saját kertünkbe se merem kiengedni. Vélemény.

Megosztom
Link másolása

Kertváros. Úgynevezett „jó környék”. Helyi anyukákat tömörítő facebookos csoport. Forró dróton érkezik a hír: „Két kisiskolás gyereket szülők nélkül engedtek le a társasházuk melletti játszótérre.” Ennek a kockázatait fejtegeti a posztoló.

Na most mi lesz? Felbolydul a tyúkól? Felváltva szedik szét majd a kérdezőt és a gyerekek szüleit a kommentelők?

Szerencsére inkább őszinte aggódás volt kiérezhető a posztból, mint ítélkezés. Így a komment szekció se robbant nagyot, a trollok is távol maradtak.

De lassan egy hete újra meg újra eszembe jut ez az eset. És minél többet gondolkodok rajta, annál több a kérdésem. És annál kevesebb a válaszom.

Eszembe jutnak az anyukák a játszótéren, akik hetven centinél messzebbre nem távolodnak el a csemetéjüktől. Van, aki az iskolás korú gyerek mellett is ott áll, amíg békésen homokozik.

Eszembe jut a döbbent csend a karácsonyi vásárban, amikor kiderült egy sokgyerekes család elsős nagyfiáról, hogy egyedül jár iskolába reggelente. Méghozzá busszal.

Eszembe jut az anyuka, aki mint „ősi vad, kit rettenet űz” rohan oda az elhuppanó gyerekéhez felkapni, és keblére szorítva vigasztalni. Vajon azért sír, mert megütötte magát? Vagy azért sír, mert látja a riadalmat az anyja szemén? Kívülről nehéz megmondani. De szerintem belülről se könnyű.

Aztán eszembe jut, hogy apám mennyit mesélt arról, ahogy kisgyerekként napestig korcsolyáztak télen a kiöntött Galga patak jegén - szülők nélkül.

Hogy utált óvodába járni, mert sokkal nagyobb muri volt az árok szélén a többi gyerekkel bandázni. Rég volt. Kis falu volt. Talán igaz se volt...

De aztán rájövök, hogy én se voltam még iskolás korú, de már a földszinti lányokkal építettük a bunkert a társasház kertjében - évszaktól függően hóból, avarból vagy a lomtalanításból összelopkodott kincsekből. Nagymamám ebédidőben lekiabált az emeletről, délután pedig a felkapcsolódó utcai lámpák jelezték, hogy ideje hazamenni. Pedig akkoriban én „túlféltett” gyereknek számítottam.

Ám álszent se akarok lenni. Mert én is a lelkére kötöm az óvodás fiamnak, hogy a kertünknek csak azon a részén játszhat, amire rálátok a nappaliból és a konyhából. És nem tagadom: öt percenként rá is nézek. Vagy inkább két percenként… Sőt, a mai napig van bennem egy kicsi rossz érzés, ha az emeleten játszik a szobájában, amíg én a földszinten főzök.

Fogalmam sincs mi volt, vagy mi lenne az „egészséges” mérték. Vajon az előttünk lévő generációk voltak vakmerőek a gyerekek biztonságát illetően? Vagy tényleg veszélyesebb lett a világ?

Az biztos, hogy már több információ áll rendelkezésünkre. Több gyerekekkel kapcsolatos tragédia híre jut el hozzánk. És próbálunk ezekből helyes tanulságokat levonni. Csak felmerül a kérdés - és nem csak bennem, hanem a pszichológia és a szociológia számos szakértőjében -, hogy az emberi elme alkalmas-e ilyen mennyiségű adatot rendszerezni és kezelni? A megfelelő következtetésekre jutni - torzítások nélkül?

Vajon a rövidtávú veszélyek elkerülésével mennyit veszítenek a gyerekek hosszútávon? Önállótlanul és az állandó kontrolltól végletekig kimerült szülők mellett felnőni semmiképp se jó, de szinte garantált alapélménye lesz a felnövekvő generációnak.

De ott a másik oldalon a viszonylag kis esélyű, ám visszafordíthatatlan tragédia lehetősége: a fulladás, a gerinctörés, gázolás, pedofilok… nem is sorolom, mert leírni is szörnyű. Mind tudjuk.

Minek mekkora a kockázata? Na és a valószínűsége? Mi az az elővigyázatosság, ami valódi védelmet biztosít, és mi az ami csak megnyugtató álbiztonságot nyújt a szülőknek? Hány tudományterülettel kéne tisztában lennem, hogy ezekre a kérdésekre megfelelő választ tudjak adni?

Annyit tudok, hogy én most még nagyon messze vagyok attól, hogy egyedül elengedjem a fiamat a játszótérre. Viszont ha egy másik anyuka máshogy dönt, ígérem pont úgy fogok vigyázni az ő gyerekére, mint annak idején a kispadon üldögélő szomszéd nénik vigyáztak az árokparton játszó gyerekekre. Talán ezzel vissza tudok csempészni egy kis biztonságot a régi szép időkből ebbe az elidegenedett jelenkori valóságba. És ha egyre többen tesznek így, még a végén talán nem is lesz olyan veszélyes hely a világ.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
Könyörtelen anya: kirakta a házból terhes tinédzser lányát, amikor kiderült, hogy a baba miatt otthagyta az egyetemet
Elég extrém húzás, na de meg fogja-e bánni? Valószínűleg.

Megosztom
Link másolása

Amikor egy tinédzser terhes lesz, az anyák számára hatalmas kihívást jelent, hogy megállapítsák, hogyan segítsenek a gyermeküknek a nehéz időszakban. Egy anyuka most azon tanakodik, hogy helyesen cselekedett-e, amikor

a lányának azt mondta, hogy költözzön ki a házból, miután kiderült, hogy otthagyta a főiskolát, hogy felnevelje a babáját.

Az anya a Reddithez fordult segítségért. Azt mondta, hogy a "kemény szeretet" útját választotta, miután megtudta, hogy hamarosan nagymama lesz. Az anya leírta, hogy lánya mindig kiváló tanuló volt, és ösztöndíjat kapott egy fantasztikus főiskolára.

Néhány hónappal ezelőtt azonban egy olyan fiúval kezdett randizni, akiről az anya úgy gondolta, nem megfelelő a lányának. Annak ellenére, hogy figyelmeztették, a lány továbbra is vele maradt, és végül terhes lett.

Az anya felajánlotta az abortusz lehetőségét és segített volna a lányának az eljárásban és a felépülésben. De a lány nemet mondott és a barátjával maradt.

Az anya ellenezte azt az ötletet, hogy a fiú beköltözzön, és azt tanácsolta lányának, hogy költözzön ki, mivel már elég idős ahhoz, hogy saját magát és a babát eltartsa.

Az anya úgy véli, hogy a lánya döntéseinek következményei már nem az ő vállát terhelik. A nő a saját tapasztalataira hivatkozva mondja, hogy a lánya a múltban is elutasította a segítségét, és most sem hajlandó beszélni vele. Bár nehéz döntést hozott, úgy érzi, hogy a kemény hozzáállás szükséges volt.

Ez egy minden szempontból szörnyű helyzet, de ennek az anyának rá kell jönnie, hogy az együttérzés és a támogatás nagyban hozzájárulhatna ahhoz a kapcsolathoz, amelyet a jövőben nemcsak a lányával, hanem az unokájával is kialakíthat.

Forrás: Your Tango


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Megalázó üzenetekkel zaklatta a feleségét, mert az szoptatni merte a kisbabájukat - A férfi végül el is vált a nőtől
Egészen szürreális beszélgetést hozott nyilvánosságra egy szoptatós édesanya. A férjével chatelt újszülött gyermekük táplálásával és a férfi orvul elvett "játékával" kapcsolatban.

Megosztom
Link másolása

Különböző álláspontok vannak a szoptatással kapcsolatban, például meddig tartson, illetve ott a klasszikus nyilvánosan szabad-e vagy sem téma. Megosztó az is, hogy az anyatej vagy a tápszer-e a jobb egy újszülött csecsemőnek, vagy elég csak akkor mesterséges élelmiszerhez folyamodni, ha az édesanya valamiért nem tudja természetes úton táplálni a gyermekét.

Egy internetes fórumon egészen bizarr beszélgetést osztott meg egy édesanya, ami a férje és közte zajlott,

szúrta ki a Bored Panda.

Az is megérne egy pszichológiai tanulmányt, hogy fontos párkapcsolati dolgokról miért nem face to face beszélnek az emberek, miközben a metakommunikáció és a testbeszéd is fontos része a teljes kommunikációnak, de az apa reakciói az igazán érdekesek. Inkább tűnik verbális és érzelmi bántalmazásnak, mint párbeszédnek.

A megosztott üzenetváltás alatt több kommentelő fejezte ki abbéli véleményét, hogy az édesapa patológiás eset, ami túlmutat a véleménynyilvánítás szabadságán.

A férfi kerek perec kijelentette, hogy nem ért egyet a kisfia, Walter szoptatásával, ezért elválik. Azt pedig egyenesen vérfertőző anya-fia kapcsolatnak tartja, ha a felesége 2 éves kora után fürdeti a gyerekeit.

Megdöbbentő véleményét hosszasan fejtegeti az üzenetváltásban, miközben az anya egyébként hihetetlenül összeszedetten próbál társalogni arról, mi is a baj.

A férfi kikérte magának, hogy bár a felesége tisztában van a véleményével, távollétében mégis megszoptatta a kis Waltert. Ezzel tiszteletlenül semmibe vette őt.

A nő azzal érvelt, hogy azt gondolta, az apának csak az a baja, ha látja a történést. Nem így volt.

A nő egyik üzenetére, hogy rossz anyának gondolja-e a szoptatás miatt, ezt írta a férfi:

"Rossz feleségnek gondollak. Azt gondolom, nem tisztelsz, elvetted a játékom, és még sok minden mást gondolok."

Az elvett játék jelen esetben a nő melleit jelentette, mint később kiderült. Az apánál a tudat, hogy "más férfi szájában" van szeretett kedvesének keble, leverte a biztosítékot. Ennél a pontnál válik igazán világossá, hogy mennyire

szexualizálta a gyermek táplálását, és a saját kisded fiában konkurens férfit látott.

A kompromisszum, hogy az anya akkor eteti gyermekét anyatejjel, amikor ő nem látja, nem jött be neki.

Fotó: BoredPanda
Felháborodott, árulásnak vette, elhordta mindennek a feleségét, és beadta a válópert.

"Gálánsan" felajánlotta, hogy a felesége addig maradhat a közös otthonukban, amíg nem talál más lehetőséget, addig ő meghúzza magát kusfiuk szobájában, anyát gyermekével a hálószobában tudva. De legalább így örülhet, hogy a saját kisfián revansot véve trófeaként a szobája az övé lehet.

A párnak két fia van, a férfi az ügyvédeitől 50-50%-os felügyeleti jogot kér az üzenetváltás szerint.

Az eset után a beszélgetés fotóit közétevő nőt kitiltotta a Reddit, mert az a válási papírokat is feltöltötte, bizonyítandó a chatelés igazságtartalmát. Ezt viszont nem nézte jó szemmel az oldal, és törölte a teljes fiókját, pedig többek véleménye szerint ezt a fajta erőszakos tartalmat azért kell tovább osztani, hogy a szoptatásról kialakult túlszexualizált vagy elavult néphit változni tudjon.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
„A gyerekeim kicsit sem hasonlítanak rám, és ezt utálom!” - fakadt ki egy anyuka
Elmondása szerint már rengeteg mindent megpróbált megkedveltetni a gyerekeivel, de ők nem akarnak csinálni semmit, csak otthon ülni, játszani és nassolni.

Megosztom
Link másolása

A gyereknevelés már önmagában is egy nehéz feladat. A megannyi tennivaló, az ilyen-olyan feladatok milliói, és önmagában a nevelés különböző kérdései. Ehhez társul egy csomó kétség, hogy jól csináljuk-e, amit csinálunk, na meg sokszor a megfelelési kényszer.

Most egy anyuka nem bírta tovább és megosztott kételyeit.

„Szomorú vagyok, hogy a gyerekeim ennyire különböznek tőlem.”

- kezdte bejegyzését. A 39 éves nő aztán elárulta, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy ennyire mások a gyerekei.

„A két gyerekem egyáltalán nem hasonlít rám. Én társaságkedvelő vagyok, és szeretek a szabadban lenni, izgalmas ételeket kipróbálni, aktív maradni, nagy összejöveteleket tartani, olvasni, zenét hallgatni vagy alkotni. A fiaim otthonülő emberek, akik inkább a játékot és a nassolást kedvelik.

Bizonyos mértékig tudom, hogy ez a legtöbb gyerekre jellemző, de nem számítottam arra, hogy meg kell majd küzdenem velük azért, hogy megismertessem velük néhány érdeklődési körömet.”

A posztból az is kiderül, hogy a gyerekek 7 és 10 évesek, és hiába próbált megkedveltetni velük egy csomó mindent, mint a síelést, a tandemkerékpározást, szabadtéri koncertre menést vagy éppen csak egy könyvbemutatót, a gyerekeknek egyik sem tetszett.

„Megtanultam, hogy el kell engednem néhány elvárást, és nem kell tovább próbálnom az érdekeimet a gyermekeimre vetíteni. De istenem, annyira szomorú vagyok emiatt.”

- írta.

„Néhány dolgot én is elhalasztottam, amíg nagyobbak lettek, azt gondolván, hogy talán csak fáradtságról vagy ismeretlenségtől való félelemről, vagy éhségről, vagy bármi másról van szó. De, itt nem igazán ez a helyzet. Egyszerűen csak tényleg jobban szeretik a saját otthoni környezetüket és a megszokott kis nassolnivalóikat és játékaikat. Azt hiszem, egyszerűen csak különböző emberek vagyunk.”

A téma úgy tűnik, sok ember érdeklődését felkeltette vagy saját tapasztalataik miatt tudtak vele azonosulni.

„Eddig úgy tűnik, hogy nagyjából semmi közös nincs a két fiammal, és ez időnként egy kicsit kiakaszt.” - írta valamelyik.

Mások felhívták a figyelmet a képernyőidő veszélyeire: „Ez a játék. Nagyon addiktív.”

Megint mások azt tanácsolták, hogy próbáljon meg egyéniségként tekinteni rájuk, saját szükségletekkel és igényekkel.

„Értem, hogy csalódott vagy, de ezt a csalódást te okoztad azzal, hogy elvárásaid voltak, hogy olyanok legyenek, mint te.”

Egy szakértő szerint a legtöbb szülőnek vannak elvárásai a gyerek felé, és szeretnék, ha olyanok lennének mint ők, lehetőleg ugyanazokkal az érdeklődési körökkel. Amikor ez nem így van, természetes, hogy csalódottak lesznek.

Azonban, ahogy az egyik hozzászóló is írta, érdemes figyelemmel lenni a gyerekek személyiségére és tiszteletben tartani azt.

Ugyanis amikor egy gyermek érzi, hogy a szülő csalódott abban, amilyen, az mély sebet ejthet a gyermek pszichéjén, és nagy gondot okozhat az önértékelésében.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása


GYEREK
7+1 módszer, amivel a legfinnyásabb gyereket is ráveheted, hogy mindent megegyen
A dietetikus nem ígér csodát, de ezekkel a lépésekkel a te gyereked is egészséges viszonyt tud majd kialakítani az ételekkel.

Megosztom
Link másolása

Tízből hat szülő személyre szabja a családi ételeket a finnyás gyerekek miatt - derült ki egy új kutatásból. Ez azonban rengeteg energiát igényel, ami kisgyermekes szülőknél amúgy is ritkaság.

Lucy Upton gyermekdietetikus és táplálkozási szakértő most a The Sun-nak mondta el tanácsait, amit minden finnyásgyereket-nevelő szülőnek ajánl.

„Tévhit, hogy a gyerekek életük első évében mindent megtanulnak az ételekről, amit meg kell tanulniuk. Ez nem igaz. Ez egy hosszabb folyamat, úgyhogy ne érezzük magunkat rosszul, ha időbe telik.”

- mondta Upton, aki hasznos tanácsokkal is ellátta a szülőket, hogy a hozzászokás folyamata minél gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen.

1. Vacsora reggelire:

A társadalom ragaszkodik ahhoz, hogy reggel reggelizzünk és este vacsorázzunk, de Lucy szerint nem számít, hogy mikor fogyasztjuk el az ételt.

„Beleragadunk ebbe a társadalmi narratívába. De valójában, ha a gyereked csirkét szeretne reggelire, ne mondj neki nemet - hagyd, hogy megegye! Ha zabpelyhet akar vacsorára, az is rendben van! A tápérték vagy az íz nem változik.”

- mondta a dietetikus.

2. Édeset a sóssal:

Míg az érettebb ízlelőbimbók talán megütköznek a gondolattól, Lucy szerint a desszert főfogással való tálalása remek módja annak, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy minden étel egyenrangú.

„A kekszek bolognaiba mártogatása számunkra bizarrnak tűnik, de a gyerekeket nem fogja érdekelni, hiszen kísérleteznek, és ez a kulcsa az ételekkel való jövőbeli egészséges kapcsolatuknak.”

Hagyjuk, hadd fedezzék fel, hogy mit mivel szeretnek párosítani.

3. Felejtsd el a jutalmazást:

Lucy szerint, ha jutalmazással tanítod a gyereket arra, hogy egyen, és ne pedig a saját élvezetéért tegye, azzal neki és magadnak is több kárt okozol, mint hasznot.

A szakértő szerint két hét után a gyerekek ráunnak a jutalmazós taktikára és akkor foghatod a fejedet.

4. Biztonságos ételek:

A válogatós gyerekeknél gondoskodni kell arról, hogy egy „biztonságos” étel is kerüljön az asztalra, olyasmi, amit szeretnek és ismernek, amikor egy új ételt tálalunk.

„Ha a gyerek az asztalhoz lép, és nem lát semmilyen számára ismerős ételt, az szorongást okozhat. De ha van ott valami, amit ismer, az arra ösztönzi, hogy bekapcsolódjon és új dolgokat is kipróbáljon.”

- magyarázza Lucy.

5. Gyorskaja:

Ha megtagadunk a gyerekektől egy adott ételt, csak még jobban kívánják azt. Lucy szerint érdemes lazán kezelni a dolgot:

„A valóság az, hogy a gyerekek néha megesznek egy McDonald's szendvcset és ez rendben is van, amíg mindent megteszünk azért, hogy a kiegyensúlyozott étrend részeként szerepeljen”

A dietetikus szerint, ha odafigyelünk, hogy a gyorskaják mellé friss zöldséget is tálaljunk, akkor nem kell bűntudatot éreznünk.

6. Svédasztalos vacsora:

A szakértő úgy véli, hogy sok szülő túlbecsüli, hogy a gyereknek mennyit kell ennie. Ennek eredményeképpen anyu és apu túl sokat ad a kis drágának, ami viszont elriasztja a gyereket az étkezéstől.

„Javaslom, hogy a vacsorát svédasztalos formában tálaljuk. Tegyük az asztalra a különböző elemeket különböző tálakba, és hagyjuk, hogy a gyerek maga döntsön, hogy miből mennyit eszik.”

A gyerekek szeretik ezt a függetlenséget.

7. Ne mondd, hogy finom:

Ha van valami, amit szakértőnk nem kedvel, akkor az, amikor a gyerekeknek azt mondogatjuk, hogy minden finom, hogy rávegyük őket az evésre.

„Ezek a szavak nem tények, hanem vélemények. És a vélemények a gyerekek számára nyomást gyakorolhatnak.”

Szerinte sokkal nagyobb sikert érhetünk el, ha az ételeket vicces, kedves dolgokhoz hasonlítjuk vagy becézve nevezzük őket.

+1. Ne használjunk etetőszéket:

A szakértő szerint nagyjából egy éves koruk után már ne ültessük a gyerekeket etetőszékbe. Ha stabilan tudnak ülni, nekik is jobb élmény lesz egy méretüknek megfelelő kisszéken ülni, ahol leér a lábuk a földre.

Ez stabilitást és szabadságot adhat nekik.


Megosztom
Link másolása