FONTOS
A Rovatból

Tetoválás és mozgás: Miért áll be a forgód egy szép mintától a vádlidon?

Egy tetoválás a mozgástartományt is képes csökkenteni. Jól meg kell gondolni, mit és hová tetováltat az ember, vallják a fasciával foglalkozó szakemberek.

Megosztom
Link másolása

A Hobo Blues Band Tetovált lány című klasszikusát a cikk végére sziszegésre torzult szájjal hallgatjuk majd legtöbben, ugyanis

minél több tetoválása van az embernek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kötöttebb lesz a mozgása szűz bőrű társaihoz képest.

Pánikra semmi ok, de az biztos, hogy a tetováltaknak különös hangsúlyt kell fektetniük a mozgáskultúrájuk csiszolására. A tetovált test a fasciára szakosodott manuálterapeutákat rendszeres jövedelemhez juttatja, az összefüggés kulcsa pedig a minta után maradó heg.

Tetoválás: kultúra, művészet, heg

A bőrbe ütött tinta mindig is többet jelentett puszta bőrdíszítésnél. A tetoválás ősidők óta az önkifejezés egyik formája. Kéretlen billog és rémes börtöntetkón túl törzsi rítusok, státuszszimbólumok, vallási jelképek, szubkulturális lenyomatok és sminkpótlások lehetnek.

2025-ben gyakorlatilag bárki bármit magára varrathat akár vegán verzióban is, 2022-től pedig az EU még az összetételt is szigorúbban szabályozza. Azt gondolhatná az egyszeri szalonvarrató, hogy

ha a tű steril, a tetoválás veszélytelen az egészségére, azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetne.

Amíg a tetoválások társadalmi szerepe és megítélése folyamatosan változott, egy dolog állandó maradt: maga a folyamat, amely során a tű a bőr második rétegébe, a dermiszbe juttatja a tintát, létrehozva egy apró, de maradandó sebet. A szervezet erre a mikrosérülésre azonnal reagál – és itt jön a képbe a fascia.

Mi az a fascia, és miért fontos?

A fascia az egész testet behálózó kötőszöveti rendszer, amely összetartja és védi az izmokat, szerveket, idegeket. Fentről lefelé, elölről hátra, belülről kifelé minden szövetünket körbefonja, ezáltal ultrahatékony a sejtszintű kommunikációnk.

Azt szokták mondani, ez az a vékony hártya, amelyet a csirkehúsról előszeretettel távolítunk el - ugyanilyen burok található bennünk is, mindenhol.

Olyan, mint egy óriási pókháló, amely folyamatosan leköveti a mozgásunkat, és alkalmazkodik hozzá.

Az egészséges fascia rugalmas, lehetővé teszi az izmok szabad mozgását, csökkenti a súrlódást, és elősegíti a megfelelő vérkeringést. Ezt a kényes egyensúlyt egy sérülés vagy kibillent fizikai állapot szintén meg tudja bontani - például ha begyullad a csukló, jelentkezhet akár bokafájdalom is. A szervezet képes kompenzálni, a hegesedés után viszont ez az alkalmazkodás hosszabb ideig tart, a heg pedig képes korlátozni a fascia természetes működését. De hogyan áll be a forgó egy “Szeretlek, Erzsi” felirattól?

A tetoválás mint mikroseb – és annak hatása a fasciára

A heg nemcsak a bőrt érinti, hanem a fascia rétegeit is. A gyógyulási folyamat során hegszövet alakulhat ki, amely megváltoztathatja a fascia rugalmasságát és mozgékonyságát. Ez nem feltétlenül érzékelhető azonnal,

hosszú ideig is eltarthat, amíg fájdalom, összenövések vagy úgynevezett fasciális megszorítások alakulnak ki. A fizikai képességek korlátozódnak,

egyes kutatások szerint pedig a szorongásos zavarok és depresszió is megjelenhet akkor, ha a fascia sérül, mondjuk egy műtétet, sérülést követően.

Ahogyan egy műtéti heg képes mozgáskorlátozottságot okozni, úgy a tetoválások is befolyásolhatják a test egyes területeinek minőségét, okozhatnak egyensúlyhiányt és fájdalmakat – főleg, ha nagy felületet fednek le.

„A fasciális rendszer olyan, mint egy óriási háló. Ha valahol feszülés alakul ki, az nemcsak az adott területen érezhető, hanem távolabbi részekre is hatással lehet”

– olvasható a Pain Care Clinic szakértőinek elemzésében, és erre Hárosi Brigitta gyógymasszőr, ABR kötőszöveti terapeuta ugyanúgy ráerősített magazinunknak.

Ez a károsodás nemcsak a felszíni bőr rétegeket, hanem a mélyebb zsír és felszíni fascia rétegeket is érinti, hiszen ezek fogaskerékként egymásba ágyazódnak. Mindennek következménye, hogy

a szövetekben extra feszültség alakul ki és elhúzások, azaz torzulások keletkeznek. Ez nem csak az adott helyen okoz problémát, hanem kiterjedten, akár 20-40-60 cm-rel odébb megjelenhetnek a fájdalmak.

A mozgásbeszűkülésen kívül deformitásokat és fájdalmakat is generálhatnak” - összegezte a tetoválás fasciára, így a teljes mozgásszervrendszerre gyakorolt hatásmechanizmusát.

Ez azt jelentheti, hogy egy karra tetovált minta akár a nyaki gerinc menti részt is befeszítheti annyira, hogy komoly fájdalmat, feszülést okozzon.

A fascia és a tinta kapcsolata – mit mondanak a kutatások?

Az American Journal of Pathology egyik tanulmánya aláhúzza azt a már évek óta pedzegetett tényt, hogy a tetoválás során a bőrbe juttatott tinta egy része nemcsak a dermiszben marad, hanem a makrofágok – vagyis az immunrendszer takarítósejtjei – bekebelezik ezeket az anyagokat, és a nyirokrendszeren keresztül eljuttathatják más szövetekbe is. Ennek szintén van jelentősége a fascia működésének korlátozásában, bár ez erősen kutatott terület.

Egy másik kutatás szerint a tetovált bőr vastagabbá és rugalmatlanabbá válik, ami különösen fontos lehet azoknál, akik sportolnak, vagy olyan mozgásformát végeznek, ahol a fascia rugalmassága kulcsfontosságú.

Egyes szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a nagy felületű tetoválások befolyásolhatják a bőr hőszabályozását és verejtékezését, mivel a tinta módosíthatja a bőr felszíni tulajdonságait.

Fascia karbantartás - nem csak tetováltaknak

A tetoválási pro-kontra helyett sokkal inkább a tudatos hozzáállás kialakítását érdemes megcélozni. Ha valaki nagyobb tetoválást tervez, érdemes figyelembe vennie a fascia működését, és szükség esetén olyan gyakorlatokat végeznie, amelyek segítenek megőrizni a test rugalmasságát (csak halkan tesszük hozzá, hogy nem tetovált embereknek sem árt tenni ezért). Ilyenek a lágyító és nyújtó mozdulatok.

A fascia alkalmazkodik, de ehhez megfelelően kell használni a mozgásszervrendszert, tartja Garry Lineham, a myofascialis terápiák egyik nemzetközi szakértője.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Human Garage (@humangarage) által megosztott bejegyzés

A megfelelő myofascialis lazító technikák segíthetnek csökkenteni az esetleges feszüléseket, egyes esetekben meg lehet szabadulni a krónikus fájdalmaktól. Otthon vagy mozgásterápiában jártas képzett szakemberek kezelőiben könnyűszerrel elvégezhető gyakorlatok is léteznek. ilyenek például:

Nyújtás és hengerezés – Nyújtás tekintetében érdemes utánoznunk a macskákat, illetve arra kell figyelni, hogy

a gyakorlatok végeztével a befejezés is lassú legyen, a hirtelen mozdulatok árthatnak.

Az SMR henger különösen azoknak ajánlott, akik sokat mozognak, de egy ülőmunkában gazdag nap után is maga a megváltás egy áthengerezett test. Az ilyen eszközök könnyen hozzáférhetőek sportboltokban és interneten, kezdőknek érdemesebb sima felületet választani.

Masszázs és fascia terápia – Mindkettő segíthet a tetoválás körüli szövetek mobilizálásában; aki élt már ilyen lehetőséggel, az tudja, hogy nem mindig fájdalommentes a kezelés, ám utána az ember minimum megvilágosodik.

A szakma bővelkedik sarlatánokban, érdemes nagy hangsúlyt fektetni a megfelelő szakemberek felkutatására.

Mozgásalapú terápiák - a célzott mozdulatokkal csökkenthetők a fasciális korlátozások, a mozgástartomány javítható. A kivitelezés pontossága kulcsfontosságú a sérülések elkerülése érdekében, nem véletlenül mondják a gyógytornára sem, hogy a legfárasztóbb mozgásforma.

Lézeres eltávolítás: a megoldás helyett újabb probléma

Sokan, akik később megbánják a tetoválásaikat, a lézeres eltávolítás mellett döntenek. A lézeres eltávolítás viszont nem tünteti el a tetoválás okozta fasciális változásokat, sőt. A lézerrel történő beavatkozás újabb hegesedést idézhet elő, ami tovább növelheti a szöveti feszüléseket és mozgáskorlátozottságot.

„A bőrt érő behatások – legyen az tetoválás vagy eltávolítás – hatással vannak a fascia mélyebb rétegeire is, ami hosszú távon akár mozgásszervi problémákhoz is vezethet”

írja Dr. Harshalgiri Goswami neurofizioterapeuta, a fasciális terápia egyik kutatója, aki arra is hoz példát, amikor tetováltak fasciális egészségében jó eredményt értek el megfelelő mozgásalapú terápiás kezelésekkel, mert szerinte ebben kell gondolkodnia a tetováltaknak.

Az egyik ilyen vizsgálatban egy profi sportoló vett részt, akinek nagy tetoválás borította a sérült vállát. FRC kezelést (functional range conditioning, vagyis funkcionális mozgástartomány szabályozást) kapott, amelynek eredményeként a fájdalmai csökkentek. Dr. Goswami kiemeli, hogy a tetoválás minősége sem sérült, a terápia a minta szépségére nem volt hatással.

Egy másik esetet is említ, amikor deréktáji tetoválása miatt kialakult fasciális összenövések krónikus fájdalmától szenvedett a páciens.

Kombinált kezelést kapott: egy úgynevezett myofasciális felszabadításon esett át, és speciálisan erre a problémára alkalmas jógapózok helyes kivitelezését tanították neki. Egy idő után a fájdalom jelentős csökkenéséről és a rugalmasság növekedéséről számolt be az illető.

A tetoválás mint döntés – tudatosan a testünkkel

A tetoválás sokak számára egy memento vagy önkifejezési eszköz, művészeti ág, identitásbeli kérdés vagy ezek kombinációja.

Nem lehet elvitatni senkitől, ugyanakkor érdemes mérlegelni a hosszú távú hatásokat.

Ha pedig az ember mindenképp ragaszkodik a mintáihoz, kalkulálja az életébe a folyamatos fascia karbantartást, hogy maradandó sérülések nélkül, mégis mintásan élhesse az életét.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Itt a döntés a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról, de egy fontos feltétel sokakat kizárhat
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a támogatásról. A juttatás nem alanyi jogon jár majd, hanem az esélyegyenlőség elve alapján, így a jövedelmi határ lesz a kulcs.

Megosztom
Link másolása

Ha minden jól megy, sokaknál augusztusban százezer forint landolhat a családi kasszában iskolakezdésre.

A kormány ugyanis rábólintott a Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígéretére. A dolog most lett annyira hivatalos, hogy megjelent a Magyar Közlönyben is.

A pénzügyminiszternek és a csatolt minisztériumoknak június 15-ig kell kitalálniuk, pontosan kik és hogyan kaphatják meg az iskolakezdési támogatást.

Az idő tehát sürget, a nyomás pedig Kármán András pénzügyminiszteren van, aki az oktatási és a szociális tárcával karöltve dolgozik a nagy terven.

És itt jön a csavar, ami miatt nem érdemes még fejben elkölteni az összeget.

A kormányhatározat ugyanis egyértelművé teszi, hogy a támogatás nem jár alanyi jogon mindenkinek, akinek iskolás korú a gyereke.

A kulcsszó az „esélyegyenlőség”.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rászorultsági alapon döntik el, ki kaphat a pénzből. A cél az, hogy azoknak segítsenek, akiknek tényleg gondot okoz a tanszerek, a tornacipő és az új iskolatáska megvásárlása.

Vagyis a kormány most azt a kényes feladatot kapta, hogy húzzon egy vonalat, ami elválasztja a „rászorulókat” a „nem rászorulóktól”.

De hogy pontosan ki számít majd rászorulónak, az a nagy kérdés, amire június 15-ig kell választ adni. A minisztériumok most azon dolgoznak, milyen feltételek alapján dőljön el a jogosultság. A jövedelmi küszöb meghúzása mellett számos más szempontot is figyelembe vehetnek, a végleges szabályokat azonban csak a kormány döntése után ismerhetjük meg. A támogatás igénylésének módja és a kifizetés technikája szintén ekkor derül ki.

Az egész persze nem a semmiből pottyant az ölünkbe, Magyar Péter már az első miniszterelnöki interjújában bedobta az augusztusi kifizetést, sőt, őszre a kisnyugdíjasoknak is ígért egy SZÉP-kártyás támogatási kört.

A Tisza Párt eredeti kampányterve mintegy 700 ezer családdal és nagyjából 70 milliárd forintos kerettel számolt.

Hogy ebből a végén mi valósul meg, az a most készülő minisztériumi javaslattól függ.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.

Megosztom
Link másolása

Az új ígéret szerint eztán, ha a kullancs beleeszi magát a bőrödbe, ettől a mozdulattól hatástalanítja is magát. Ez nem egy sci-fi, hanem a Pfizer és a Valneva új vakcinájának lényege, ami a fázis 3-as teszteken több mint 70 százalékos hatásosságot mutatott a Lyme-kór megelőzésében. A cégek már az engedélyeztetési papírokat készítik elő, ami azt jelenti, hogy

húsz évnyi szünet után végre visszatérhet az emberi vakcina a kullancsok által terjesztett, Európában is gyakori betegség ellen.

A VALOR névre keresztelt klinikai vizsgálatban a vakcinajelöltet ötéves kortól tesztelték, és az eredmények alapján a cucc nemcsak működik, de biztonságos is, komolyabb mellékhatások nélkül. Persze a statisztika ördöge nem alszik: a vizsgálati időszak alatt a vártnál kevesebben kaptak Lyme-kórt, így az egyik előre meghatározott statisztikai végpontot nem sikerült hozni, de egy második, korrekciós elemzés megerősítette a klinikailag jelentős védelmet – derül ki a Pfizer és a Valneva közös sajtóközleményéből.

A trükk a működésben van: a vakcina hatására a szervezetünk olyan antitesteket termel, amelyeket a vérszívóval együtt a kullancs is felszív.

Ezek az antitestek aztán még a kullancs belsejében blokkolják a kórokozókat, így azok egyszerűen nem tudnak átjutni az emberi szervezetbe. A fertőzés megáll, mielőtt elkezdődhetne.

A Pfizernél pezsgőt bontottak az eredményekre, a vakcinakutatási vezetőjük szavai legalábbis erről árulkodnak. Annaliesa Anderson, a Pfizer oltóanyagokért felelős vezetője szerint a Lyme-kórnak súlyos következményei lehetnek, és jelenleg nincs elérhető vakcina.

„A több mint 70%-os hatásosság nagyon bíztató, és növeli a bizalmunkat abban, hogy a vakcina képes lehet megvédeni ettől a betegségtől.”

A négydózisos oltási séma után a tervek szerint a cég idén benyújtja a kérelmeket az amerikai és európai hatóságokhoz. Ha rábólintanak, az áttörést jelenthet egy olyan betegség elleni harcban, ami egyre nagyobb területen és egyre több embert érint.

Az elmúlt években a kullancsok inváziója és a Lyme-kór veszélye növekedett. A betegség láthatatlan, de rendkívül megterhelő tud lenni, amiről olyan hírességek is beszéltek, mint a kórházi ágyról bejelentkező Bella Hadid, vagy itthon Jaksity Kata, akinek a családja életét a kislánya betegsége miatti folyamatos bizonytalanság nehezíti. Ezek a személyes történetek arcot adtak egy sokszor félreértett kórnak, és rámutattak, mekkora szükség lenne egy hatékony megelőzési módszerre.

A mostani fejlesztés azért is óriási szó, mert a piacról több mint húsz éve hiányzik a Lyme-kór elleni oltás.

A kilencvenes évek végén már létezett egy hatékony vakcina, a LYMERIX, de azt a gyártója 2002-ben végül kivonta a forgalomból, hivatalosan az alacsony keresletre hivatkozva. A kereslet csökkenéséhez hozzájárulhattak a vakcina biztonságosságával kapcsolatos, tudományosan soha nem igazolt viták is. Ez a kudarc évtizedekre visszavetette a kutatásokat, de a mostani eredmények esélyt adnak arra, hogy a helyzet megváltozzon.

Via Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sassy - sassy.hu
2026. június 07.


Megosztom
Link másolása

A KATA nevű adózási forma szelleme ismét kiszabadult a palackból, miután felröppent a hír, hogy visszahoznák.

De még ne örülj előre.

Ha vissza is tér, új szabályokkal, plusz adókkal és egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami a bújtatott foglalkoztatást hivatott kiiktatni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vitaanyagot publikált a témáról.

A lényeg, hogy több forgatókönyvet is elképzeltek, de egyik sem hozná vissza a KATÁ-t az eredeti formájában.

Az egyik, óvatosabb verzió szerint a mostani, teljesen lakosságra szabott KATA maradna, de az éves 18 milliós keret egy részéig, mondjuk 10-20 százalékáig, mégis lehetne cégeknek számlázni.

Egy bátrabb javaslat viszont visszahozná a régi, jól ismert KATA-t, csak épp az inflációval felturbózva: havi 100 ezer forintos adóért cserébe újra lehetne B2B és B2C irányba is dolgozni 12 milliós éves plafonig.

A kamara és a könyvelők javaslatait részletesen a Portfolio.hu mutatta be.

A nagy kérdés persze az, hogyan akadályoznák meg, hogy a cégek a munkavállalóikat katás „partnereknek” álcázva foglalkoztassák. A korábbi, cégenkénti 3 milliós limit ugyanis szerintük nem volt megfelelő.

Az új csodafegyver a „koncentrációs vizsgálat” lenne, ami azt jelenti, hogy ha a bevételed több mint a fele vagy háromnegyede egyetlen ügyféltől jön, a NAV rendszerében felvillan egy vészjelző lámpa.

Ilyenkor két dolog történhet: vagy automatikusan kapsz a nyakadba egy többletadót, vagy a NAV indít egy célzott vizsgálatot, hogy megnézze, nem egy munkaviszonyt maszkírozó szerződésről van-e szó.

Emellett a cégeknek kiállított számlákra egy különadót is kivetnének, amivel a költségvetés szempontjából semlegessé tennék az ügyletet.

Itt is két út van: a könyvelők szerint ezt a 15%-os pluszterhet a katásnak kellene befizetnie, ahogy javaslatukban írják: „A kisadózó 15%-os többletadóteher vállalásával számlázhasson cégek felé.” A kamara verziója viszont a vállalkozó adminisztrációját kímélné: szerintük a megrendelő cég fizesse be a nagyjából 18%-os adót, hiszen végső soron ő spórol azzal, hogy nem munkavállalót alkalmaz.

Az egész javaslatcsomag mögött ott lebeg a nagy dilemma, hogy a 2022-es szigorítás indokaként felhozott tömeges visszaélések valóban léteztek-e abban a mértékben, ahogy a kormányzat kommunikálta.

A kamara óvatosan fogalmaz, jelezve, hogy nincsenek a birtokában a teljes képhez szükséges adatok, de a vállalkozói hangulat egyértelműen a „nem volt itt semmi látnivaló” irányába mutat, amit az mfor.hu által kikért NAV-adatok is alátámasztani látszanak.

A kamara ezzel finoman a kormányzat térfelére pattintja a labdát, ahogy közleményükben írják: „A kamarának nem állnak rendelkezésére olyan eszközök és adatok melyek lehetővé tennék, hogy adat alapon meg tudja határozni a KATA rendszerhez köthető visszaélések számszerű mértékét.”

2022 nyarán a kormány egy villámgyors törvénymódosítással gyakorlatilag kivégezte a régi KATA-t, ami után a NAV adatai szerint 2023 elejére mindössze 144 729 katás maradt a rendszerben. A többiek egy része átalányadóra vagy más adónemre váltott, mások megszüntették a vállalkozásukat. A lépés óriási felháborodást váltott ki.

A mostani javaslatok erre a korábbi sokkra adott szakmai reakciók. A különböző érdekképviseletek láthatóan arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek: tegyék újra lehetővé a rugalmas vállalkozói működést, de olyan fékekkel, mint a koncentrációs vizsgálat vagy a B2B különadó, amelyek megnehezítik a rendszerrel való trükközést. Felmerült az is, hogy a havi fix tételt és a keretösszeget évente automatikusan a forint értékvesztéséhez igazítsák, hogy a rendszer ne értéktelenedjen el pár év alatt.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Évi 200 ezer forintos plusz pénz jöhet a nyugdíjasoknak, de nem mindenkinek jár automatikusan
A tervek szerint a 250 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kapnák a legmagasabb, 200 ezres összeget. Az özvegyi nyugdíjasok és a több jogcímen ellátottak helyzete azonban még tisztázatlan.

Megosztom
Link másolása

Évi akár 200 ezer forint is érkezhet a nyugdíjasok SZÉP-kártyájára, amiért még csak sorban állni sem kell majd.

Legalábbis ez a nagy ígéret, ami most a levegőben lóg.

Bár a legfontosabb részletek még nem láttak napvilágot, a terv körvonalai alapján sejthető, kinek járhat, és kinek nem.

A rendszer sávos lenne, a támogatás mértéke pedig a havi ellátás összegétől függene. Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta,

aki 250 ezer forint alatti nyugdíjat kap, évi 200 ezer forintra számíthat. Akinek 250 és 500 ezer forint között van az ellátása, annak évi 100 ezer forint járna. Aki viszont 500 ezer forint feletti összegből él, az ebből a körből kimaradna.

Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a pénz mikor kerülne a számlákra.

A terv szerint még nem dőlt el, hogy havonta vagy negyedévente érkezik-e a feltöltés.

Ha havonta jönne, akkor a 200 ezres éves keret havi 16 667 forintot, a 100 ezres pedig 8 333 forintot jelentene. A Portfolio szerint ugyanakkor simán lehet, hogy a negyedéves, nagyobb összegű, például 50 ezer forintos utalások mellett döntenek, ami a nagyobb vásárlásoknál nyilván jobban jönne.

A terv szerint az egész ügyintézés automatikus lenne, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a saját adatai alapján dolgozna.

Fontos tudni, hogy a SZÉP-kártya nem egy hagyományos bankkártya, hanem egy elektronikus utalványkeret, tehát készpénzt felvenni nem lehet róla.

És persze, ahogy az lenni szokott, az ördög a részletekben lakik, amikből egyelőre elég sok hiányzik.

Nagy kérdés például, mi lesz azokkal, akik csak özvegyi nyugdíjat kapnak. A pletykák szerint a 65 év felettiek valószínűleg megkaphatják, de ezt még senki ne vegye készpénznek.

Ugyanilyen homály fedi azt is, hogy aki a saját nyugdíja mellett özvegyit is kap, annál összeadják-e a két összeget a jogosultsági sáv kiszámításakor. A megváltozott munkaképességűeknek járó ellátások sorsa szintén a nagy, misztikus végrehajtási rendelet megjelenése után dől majd el.

A legtöbb nyitott kérdést, az özvegyi nyugdíjasok helyzetétől a több ellátás összevonásáig, egy még hiányzó kormányrendeletnek kellene tisztáznia.

A nyugdíjas SZÉP-kártya ötlete 2024 tavaszán, a kampány hevében bukkant fel, mint egy sávos, rászorultsági alapon működő, nem készpénzes támogatási forma. A koncepció lényege a legalacsonyabb ellátásból élők helyzetének javítása volt, amit az erős inflációs környezet és a nyugdíjak vásárlóereje körüli folyamatos vita tett különösen aktuálissá.


Megosztom
Link másolása