SZTÁR
A 24 éves Pető Brúnó kapta a lehetőséget, hogy a nemzetközi popsztár, Jason Derulo előtt lépjen színpadra. A rapper biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor a sport helyett a zenét választotta. Bár a világsztár kockahasával nem tud versenyezni.
SZTÁR
Kiderült, ki hívta meg pontosan Presser Gábort a Kossuth térre - és az is, miért mondott végül igent
A legendás zenész egy interjúban beszélt a kulisszatitkokról. Elmondta, már a telefonhíváskor elképzelte, ahogy a hatalmas tömeggel együtt énekel.
SZTÁR
Oláh Ibolya május 9-ei fellépésének minden mozzanata jól átgondolt jelentést hordozott. A dalválasztástól egészen az apró kiegészítőkig a ruháján. A stylist most elárulta, mi volt a mögöttes jelentéstartalom.
SZTÁR
A színész-zenész április 28-án este adott koncertet a budapesti A38 Hajón európai turnéja keretében. A fellépést követően a Lánchídnál és a Szent István-bazilikánál is látták a belvárosban.
SZTÁR
Az énekes a Bata Évával való különválását egy belső átalakulásnak tekinti, amit a májusi koncertjén mutat be koncertjén. Az esemény iránti érdeklődés miatt a szervezők már a felső szektorokat is megnyitották az Arénában
SZTÁR
A turnézás ma már más, mint a fénykorban, ahogy azt az énekes, Simon Le Bon is megfogalmazta: „a zenekarban-lét ‘aranykora’ véget ért. Azért kíváncsian várjuk őket.
SZTÁR
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a BKV és az FMK pop-up programokat szervez az M3-as metró több ferencvárosi állomásán. A 16:00 és 20:30 között zajló koncerteken a peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.
SZTÁR
Az 50 éves zenésznek nemcsak a magánélete, de a karrierje is a csúcson van a Máté Péter-díj után. Most elmesélte, hogyan éli meg élete legboldogabb időszakát.
SZTÁR
Meghitt körben, szokatlan környezetben és elképesztően nyitott légkörben élvezhettük az izgalmas zenei utazást.
SZTÁR
A 61 éves rocksztár még ma is ugyanazzal a mágneses erővel hódítja a női szíveket, miközben spirituális úton jár, magányosan, távol a botrányoktól.
SZTÁR
A Hungária és a Dolly Roll sztárja nem a múltból él, sőt, tele van tervekkel a jövőre nézve. Az énekesnő több új lemezen is dolgozik, miközben tudatos életmóddal tartja magát formában.
SZTÁR
Péntek este igazi punk-rock ünnepnek adott otthont az MVM Dome, ugyanis a Simple Plan és a The Offspring közös bulival örvendeztette meg a közönséget. Közel húszezer ember volt kíváncsi arra, hogy tinédzserkorunk két meghatározó zenekara mire képes két évtizeddel a csúcs után. Nos, bátran állíthatjuk, hogy az idő kifejezetten jót tett a csapatoknak.
SZTÁR
Ma ünnepli 41. születésnapját a popikon, akinek karrierje a templomi kórusból egészen a Guinness-rekordok könyvéig ívelt. Mindössze két nap, és Katy Perry 15 év után újra színpadra lép Budapesten: az MVM Dome-ban fergeteges show-val és ikonikus slágereivel varázsolja el a közönséget.
SZTÁR
A bennfentes informátor szerint nem volt viszonyuk, bár azt elismerik, hogy nem volt helyes dolog egymást ölelgetni.
SZTÁR
Hatalmas teljesítmény, hogy ilyen rövid idő teltházasak lettek az MVM Dome-ba tervezett fellépések. Ezzel beírták magukat a magyar popzene történetébe.
Népszerű
Ajánljuk