GYEREK

Egy Tesco mosdójában hozta világra harmadik gyermekét egy édesanya, miután csak beugrott gyógyszerért és macskakajáért

Két császáros előzmény után szülte meg mindössze fél óra leforgása alatt a babát.

Megosztom
Link másolása

Január 22-én adott életet harmadik gyermekének a 27 éves Lauren Ewings, akit annyira váratlanul ért, hogy beindult a szülése, hogy végül a Tesco mosdójában hozta világra a babát.

Mint kiderült, Ewings macskaeledelért és gyógyszerért ugrott be a hipermarketbe, mit sem sejtve arról, hogy hamarosan megszületik a kisbabája.

És ha bár voltak fájásai, korábbi műtétes előzménye miatt nem vette őket komolyan, azt gondolta, hogy csak jósló fájásai vannak, ezért a szokásos rutin szerint elvitte nagyobbik fiát az iskolába, majd beugrott pár hiányzó dologért a boltba. Azonban amint belépett, elfolyt a magzatvize, ezért elrohant a mozgássérült mosdóba, hogy rendbe tegye magát, valamint felhívta párját, hogy sétáljon át érte közeli otthonukból.

A történések azonban hirtelen nagyon felgyorsultak.

Amikor Lauren rájött, hogy jön a baba, felhívta édesanyját és nagynénjét, akik kapcsolatba léptek a mentőkkel és a Tesco munkatársaival, akik azonnal segítségére siettek. Végül egy elsősegélynyújtásban is képzett munkatárs közreműködésével Lauren perceken belül világra hozta a babát.

„9:10-kor mentem be, és 9:40-re megszületett. Nagyon gyors volt, különösen azért, mert az előző két gyermekem császármetszéses volt, és ez volt az első természetes szülésem, így nem kaptam fájdalomcsillapítót se semmit.”

A baba nem érte el a 3 kilogrammos súlyt, ráadásul négy héttel korábban született, így az egyébként egészséges édesanyát és az újszülöttet pár napig megfigyelés alatt tartották.

Lauren elmondta, hogy ez a hétfő reggel már csak azért is volt különleges számára, mert egyébként középső gyermeke is pont ezen a napon született, négy évvel korábban.

Forrás: Mirror


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Könyörtelen anya: kirakta a házból terhes tinédzser lányát, amikor kiderült, hogy a baba miatt otthagyta az egyetemet
Elég extrém húzás, na de meg fogja-e bánni? Valószínűleg.

Megosztom
Link másolása

Amikor egy tinédzser terhes lesz, az anyák számára hatalmas kihívást jelent, hogy megállapítsák, hogyan segítsenek a gyermeküknek a nehéz időszakban. Egy anyuka most azon tanakodik, hogy helyesen cselekedett-e, amikor

a lányának azt mondta, hogy költözzön ki a házból, miután kiderült, hogy otthagyta a főiskolát, hogy felnevelje a babáját.

Az anya a Reddithez fordult segítségért. Azt mondta, hogy a "kemény szeretet" útját választotta, miután megtudta, hogy hamarosan nagymama lesz. Az anya leírta, hogy lánya mindig kiváló tanuló volt, és ösztöndíjat kapott egy fantasztikus főiskolára.

Néhány hónappal ezelőtt azonban egy olyan fiúval kezdett randizni, akiről az anya úgy gondolta, nem megfelelő a lányának. Annak ellenére, hogy figyelmeztették, a lány továbbra is vele maradt, és végül terhes lett.

Az anya felajánlotta az abortusz lehetőségét és segített volna a lányának az eljárásban és a felépülésben. De a lány nemet mondott és a barátjával maradt.

Az anya ellenezte azt az ötletet, hogy a fiú beköltözzön, és azt tanácsolta lányának, hogy költözzön ki, mivel már elég idős ahhoz, hogy saját magát és a babát eltartsa.

Az anya úgy véli, hogy a lánya döntéseinek következményei már nem az ő vállát terhelik. A nő a saját tapasztalataira hivatkozva mondja, hogy a lánya a múltban is elutasította a segítségét, és most sem hajlandó beszélni vele. Bár nehéz döntést hozott, úgy érzi, hogy a kemény hozzáállás szükséges volt.

Ez egy minden szempontból szörnyű helyzet, de ennek az anyának rá kell jönnie, hogy az együttérzés és a támogatás nagyban hozzájárulhatna ahhoz a kapcsolathoz, amelyet a jövőben nemcsak a lányával, hanem az unokájával is kialakíthat.

Forrás: Your Tango


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Megalázó üzenetekkel zaklatta a feleségét, mert az szoptatni merte a kisbabájukat - A férfi végül el is vált a nőtől
Egészen szürreális beszélgetést hozott nyilvánosságra egy szoptatós édesanya. A férjével chatelt újszülött gyermekük táplálásával és a férfi orvul elvett "játékával" kapcsolatban.

Megosztom
Link másolása

Különböző álláspontok vannak a szoptatással kapcsolatban, például meddig tartson, illetve ott a klasszikus nyilvánosan szabad-e vagy sem téma. Megosztó az is, hogy az anyatej vagy a tápszer-e a jobb egy újszülött csecsemőnek, vagy elég csak akkor mesterséges élelmiszerhez folyamodni, ha az édesanya valamiért nem tudja természetes úton táplálni a gyermekét.

Egy internetes fórumon egészen bizarr beszélgetést osztott meg egy édesanya, ami a férje és közte zajlott,

szúrta ki a Bored Panda.

Az is megérne egy pszichológiai tanulmányt, hogy fontos párkapcsolati dolgokról miért nem face to face beszélnek az emberek, miközben a metakommunikáció és a testbeszéd is fontos része a teljes kommunikációnak, de az apa reakciói az igazán érdekesek. Inkább tűnik verbális és érzelmi bántalmazásnak, mint párbeszédnek.

A megosztott üzenetváltás alatt több kommentelő fejezte ki abbéli véleményét, hogy az édesapa patológiás eset, ami túlmutat a véleménynyilvánítás szabadságán.

A férfi kerek perec kijelentette, hogy nem ért egyet a kisfia, Walter szoptatásával, ezért elválik. Azt pedig egyenesen vérfertőző anya-fia kapcsolatnak tartja, ha a felesége 2 éves kora után fürdeti a gyerekeit.

Megdöbbentő véleményét hosszasan fejtegeti az üzenetváltásban, miközben az anya egyébként hihetetlenül összeszedetten próbál társalogni arról, mi is a baj.

A férfi kikérte magának, hogy bár a felesége tisztában van a véleményével, távollétében mégis megszoptatta a kis Waltert. Ezzel tiszteletlenül semmibe vette őt.

A nő azzal érvelt, hogy azt gondolta, az apának csak az a baja, ha látja a történést. Nem így volt.

A nő egyik üzenetére, hogy rossz anyának gondolja-e a szoptatás miatt, ezt írta a férfi:

"Rossz feleségnek gondollak. Azt gondolom, nem tisztelsz, elvetted a játékom, és még sok minden mást gondolok."

Az elvett játék jelen esetben a nő melleit jelentette, mint később kiderült. Az apánál a tudat, hogy "más férfi szájában" van szeretett kedvesének keble, leverte a biztosítékot. Ennél a pontnál válik igazán világossá, hogy mennyire

szexualizálta a gyermek táplálását, és a saját kisded fiában konkurens férfit látott.

A kompromisszum, hogy az anya akkor eteti gyermekét anyatejjel, amikor ő nem látja, nem jött be neki.

Fotó: BoredPanda
Felháborodott, árulásnak vette, elhordta mindennek a feleségét, és beadta a válópert.

"Gálánsan" felajánlotta, hogy a felesége addig maradhat a közös otthonukban, amíg nem talál más lehetőséget, addig ő meghúzza magát kusfiuk szobájában, anyát gyermekével a hálószobában tudva. De legalább így örülhet, hogy a saját kisfián revansot véve trófeaként a szobája az övé lehet.

A párnak két fia van, a férfi az ügyvédeitől 50-50%-os felügyeleti jogot kér az üzenetváltás szerint.

Az eset után a beszélgetés fotóit közétevő nőt kitiltotta a Reddit, mert az a válási papírokat is feltöltötte, bizonyítandó a chatelés igazságtartalmát. Ezt viszont nem nézte jó szemmel az oldal, és törölte a teljes fiókját, pedig többek véleménye szerint ezt a fajta erőszakos tartalmat azért kell tovább osztani, hogy a szoptatásról kialakult túlszexualizált vagy elavult néphit változni tudjon.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

GYEREK
3 mérgező mondat, amit inkább soha ne mondj a gyerekednek
Ismerjük a pattanásig feszült idegeket, amikor egyszerűen csak kijönnek a szádból azok a mondatok, amiket később megbánsz. Mégis van három olyan, amit a gyereked érdekében mindenképp érdemes elkerülni.

Megosztom
Link másolása

Érzed, hogy jön. Szülőként a törésponton vagy. A gyerekeid minden egyes gombot megnyomtak, amit csak tudtak, és a józan eszed egyre és egyre inkább átadja az irányítást egy mélyebb, mindent elsöprő felsőbb hatalomnak.

Minden ismert szülői trükköt kipróbáltál már, persze teljesen eredménytelenül. Csendben elszámoltál a fejedben 10-ig, majd rájöttél, hogy már régen túl vagy azon a ponton, ahonnan még lett volna visszaút.

Frusztrációd a tetőfokára hág, és elveszíted a türelmedet.

Minden szülő volt már a helyedben, és minden szülő mondott már olyat, amit azonnal vissza akart szívni. Látjuk a gyermekünkre gyakorolt azonnali hatást, amint a szavak elhagyják a szánkat. Íme három olyan mondat, amit azonban mindezek ellenére is feltétlenül el kell kerülnöd.

Íme 3 mérgező mondat, amit inkább soha ne mondj a gyereknek:

1. Mi a baj veled?

A gyerekeink néha a legszürreálisabb döntéseket hozzák meg, ami felnőtt fejjel egyértelműen hülyeség, azt néha ők egyáltalán nem annak látják. Ilyenkor csak a fejünket fogva ámulunk, és akaratlanul is kicsúszik a szánkon, hogy: „Mégis mi a bajod?”

Gyermekeink persze visszahőkölnek a kemény szavaktól, és próbálnak okot találni arra, hogy miért is kerültek ilyen helyzetbe. A valóság a következő: semmi baj nincs a gyerekkel. Az ég egy adta világon semmi. Az agyuk ilyenkor még fejlődésben van, és szó szerint nincs meg sem a fizikai, sem az intellektuális képességük ahhoz, hogy valóban végiggondolják, mi is a döntéseik következménye.

@connectedparentingau What not to say to your kids #parentingtips #parentinghacks #parenteducation #gentleparenting ♬ vlog, chill out, calm daily life(1370843) - SUNNY HOOD STUDIO

Persze, ha egyszer már elhagyták a szavak a szádat, nyilván nem lehet visszaszívni. De bocsánatot tudsz kérni, és el tudod mondani, hogy ez hiba volt. Esetleg érdemes más szavakkal megkérdezni, miért tette, amit tett, hiszen végeredményben csak meg akarod érteni, miért hozta meg azt a bizonyos döntést. Ezután érdemes lehet alternatív választást felajánlani, hogy ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül, tudja, van más mód is.

2. Miért nem tudsz olyan lenni, mint...?

Ez a kérdés minden gyerek önbizalom-gyilkosa! Minden gyermek csodálatosan megalkotott egyéniség és minden tekintetben egyedi. Soha nem lesznek olyanok, mint a testvérük, az unokatestvérük vagy egy másik gyerek az osztályukban. Ők mindig egyediek lesznek. Ez a csodálatos dolog az emberi létben. Mindannyian hihetetlenek vagyunk a magunk módján.

Hogyan lehet ezt helyrehozni? Ugyanúgy, mint az előző esetben. Kérj bocsánatot! Mondd el neki, hogy sajnálod, amiért többet vagy éppen mást vártál tőle, ettől függetlenül szereted őt.

3. Annyira dühös vagyok rád, hogy ...(a megfelelő szülői fenyegetés jön ide) tudnék

Egy túlfeszített helyzetben sajnos túl hirtelen mondunk ki dolgokat, ami lehet egy büntetés, fenyegetés vagy bármi ehhez hasonló. Ezek úgy hatnak, mint egy képzeletbeli korbács, egy-egy kemény szó megfelel egy-egy csattanással a gyermeked érzésein. Nem érdemes tehát ilyesmikkel dobálózni, tényleg igyekezzünk kivonni magunkat a helyzetből, megnyugodni, és később lehiggadva, nyugodtan átbeszélni az elmérgesedett szituációt.

@mrchazzmrchazz There are so many things you can do for everyone to be successful before you get to #consequences #preschoolparents #preschoolteacher #moms #dads ♬ original sound - Chazz Lewis

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

GYEREK
7+1 módszer, amivel a legfinnyásabb gyereket is ráveheted, hogy mindent megegyen
A dietetikus nem ígér csodát, de ezekkel a lépésekkel a te gyereked is egészséges viszonyt tud majd kialakítani az ételekkel.

Megosztom
Link másolása

Tízből hat szülő személyre szabja a családi ételeket a finnyás gyerekek miatt - derült ki egy új kutatásból. Ez azonban rengeteg energiát igényel, ami kisgyermekes szülőknél amúgy is ritkaság.

Lucy Upton gyermekdietetikus és táplálkozási szakértő most a The Sun-nak mondta el tanácsait, amit minden finnyásgyereket-nevelő szülőnek ajánl.

„Tévhit, hogy a gyerekek életük első évében mindent megtanulnak az ételekről, amit meg kell tanulniuk. Ez nem igaz. Ez egy hosszabb folyamat, úgyhogy ne érezzük magunkat rosszul, ha időbe telik.”

- mondta Upton, aki hasznos tanácsokkal is ellátta a szülőket, hogy a hozzászokás folyamata minél gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen.

1. Vacsora reggelire:

A társadalom ragaszkodik ahhoz, hogy reggel reggelizzünk és este vacsorázzunk, de Lucy szerint nem számít, hogy mikor fogyasztjuk el az ételt.

„Beleragadunk ebbe a társadalmi narratívába. De valójában, ha a gyereked csirkét szeretne reggelire, ne mondj neki nemet - hagyd, hogy megegye! Ha zabpelyhet akar vacsorára, az is rendben van! A tápérték vagy az íz nem változik.”

- mondta a dietetikus.

2. Édeset a sóssal:

Míg az érettebb ízlelőbimbók talán megütköznek a gondolattól, Lucy szerint a desszert főfogással való tálalása remek módja annak, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy minden étel egyenrangú.

„A kekszek bolognaiba mártogatása számunkra bizarrnak tűnik, de a gyerekeket nem fogja érdekelni, hiszen kísérleteznek, és ez a kulcsa az ételekkel való jövőbeli egészséges kapcsolatuknak.”

Hagyjuk, hadd fedezzék fel, hogy mit mivel szeretnek párosítani.

3. Felejtsd el a jutalmazást:

Lucy szerint, ha jutalmazással tanítod a gyereket arra, hogy egyen, és ne pedig a saját élvezetéért tegye, azzal neki és magadnak is több kárt okozol, mint hasznot.

A szakértő szerint két hét után a gyerekek ráunnak a jutalmazós taktikára és akkor foghatod a fejedet.

4. Biztonságos ételek:

A válogatós gyerekeknél gondoskodni kell arról, hogy egy „biztonságos” étel is kerüljön az asztalra, olyasmi, amit szeretnek és ismernek, amikor egy új ételt tálalunk.

„Ha a gyerek az asztalhoz lép, és nem lát semmilyen számára ismerős ételt, az szorongást okozhat. De ha van ott valami, amit ismer, az arra ösztönzi, hogy bekapcsolódjon és új dolgokat is kipróbáljon.”

- magyarázza Lucy.

5. Gyorskaja:

Ha megtagadunk a gyerekektől egy adott ételt, csak még jobban kívánják azt. Lucy szerint érdemes lazán kezelni a dolgot:

„A valóság az, hogy a gyerekek néha megesznek egy McDonald's szendvcset és ez rendben is van, amíg mindent megteszünk azért, hogy a kiegyensúlyozott étrend részeként szerepeljen”

A dietetikus szerint, ha odafigyelünk, hogy a gyorskaják mellé friss zöldséget is tálaljunk, akkor nem kell bűntudatot éreznünk.

6. Svédasztalos vacsora:

A szakértő úgy véli, hogy sok szülő túlbecsüli, hogy a gyereknek mennyit kell ennie. Ennek eredményeképpen anyu és apu túl sokat ad a kis drágának, ami viszont elriasztja a gyereket az étkezéstől.

„Javaslom, hogy a vacsorát svédasztalos formában tálaljuk. Tegyük az asztalra a különböző elemeket különböző tálakba, és hagyjuk, hogy a gyerek maga döntsön, hogy miből mennyit eszik.”

A gyerekek szeretik ezt a függetlenséget.

7. Ne mondd, hogy finom:

Ha van valami, amit szakértőnk nem kedvel, akkor az, amikor a gyerekeknek azt mondogatjuk, hogy minden finom, hogy rávegyük őket az evésre.

„Ezek a szavak nem tények, hanem vélemények. És a vélemények a gyerekek számára nyomást gyakorolhatnak.”

Szerinte sokkal nagyobb sikert érhetünk el, ha az ételeket vicces, kedves dolgokhoz hasonlítjuk vagy becézve nevezzük őket.

+1. Ne használjunk etetőszéket:

A szakértő szerint nagyjából egy éves koruk után már ne ültessük a gyerekeket etetőszékbe. Ha stabilan tudnak ülni, nekik is jobb élmény lesz egy méretüknek megfelelő kisszéken ülni, ahol leér a lábuk a földre.

Ez stabilitást és szabadságot adhat nekik.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk