Boszorkányos erdőjárók - az etnobotanikusok már a spájzban vannak!
Ha ő annyit nyom, mint egy kacsa, akkor boszorkány! - vallják a Gyaloggalopp középkori szereplői.
Ha ő egy éven át csak vadon termő dolgokat eszik, akkor boszorkány! - gondolhatják a mai kor kétkedői, ha eléjük kerül a skót etnobotanikus, Mo Wilde munkásságának egyik szenzációhajhásznak tűnő eleme.
Pedig Monica – és a többi etnobotanikus vagy etnobiológus szakember - tevékenységének egyetlen ördöngös része a kitartás, minden más eleme vegytiszta tudomány, amelynek hasznos információit mi magunk is hasznosíthatjuk.
Tünkány vagy boszordér az etnobotanikus?
Lázár Ervin Bab Berci kalandjai című könyvében van egy rövid történet arról, hogy a főszereplőnek egyszer csak megjelenik egy tündérnek tetsző alak, aki Bab Berci állandóan savanyú kedvére megoldást kínál neki egy szelence képében, majd szó nélkül eltűnik.
Valahogy így van az emberiség is a számára ismeretlen tudással, például az erdők-mezők által nyújtott segítséggel: a bizonytalanság miatt sokszor jobbnak látja eldobni, hiába származhat belőle akár haszna is.
Amit pedig eldobnak, az sokszor örökre megsemmisül.
Ennek a tudásnak a megőrzését, újraélesztését és mélyítését végzik az etnobotanikusok, etnobiológusok.
Az etnobotanika tudományága az emberek hagyományos növényismeretét, a növények használatát, valamint azok kulturális és vallási jelentőségét vizsgálja. Az etnobotanikusok azt kutatják, hogyan használták és használják az emberek növényeket a táplálkozáson túl gyógyászatra, rituális célokra, ruházat és építőanyagok készítésére, valamint egyéb mindennapi tevékenységekhez.
Munkájuk során végeznek néprajzi kutatásokat, azonosítanak és feljegyeznek az adott térségre jellemző növényfajokat, tanulmányozzák például a tájban élt vagy élő emberek gyógynövény felhasználási szokásait. Eredményeik nem csak történeti fontossággal bírnak, hanem a mai kor természetvédelméhez is hozzájárulnak, az általuk felhalmozott tudást pedig más tudományágak- orvostudomány, mezőgazdaság- is használni tudják.
Az etnobotanika célja tehát nemcsak a növények tanulmányozása, hanem annak megértése is, hogyan járulnak hozzá ezek a növények az emberi kultúrák fennmaradásához és fejlődéséhez.
Mo Wilde, a skót vadonevő
„Lélegzetvisszafojtva vártuk az esőt, aztán egy nap mennydörgés hallatszott a horizonton, és hirtelen több ezer kis csíra bújt elő a földből. Tudták, hogy az eső már csak pár óra távolságra van tőlük. Elképesztő”.
Monica Wilde gyerekkori élménye nem a zord éghajlatáról híres Skóciában, hanem Kenyában történt. A kislány hat éves volt, amikor kiköltöztek Nairobiba, ahol a családfő a legfőbb ügyész tanácsadójaként dolgozott. A kis Mo reggelente kimászott az alagsori WC ablakán, és amíg a ház népe (köztük négy kisebb testvére) aludt, ő felfedezőutakra ment. A helyi kikuyu törzs tagjai ismertették meg először a vadnövényekkel, miközben segített nekik a gyűjtögetésben, és
Később hazaküldték Angilába bentlakásos iskolába, ahonnan egyik nagynénjéhez ment a szünetekben. Vele is sokat járta a környéket, festőnövényeket gyűjtöttek, így Mo megismerte az ottani növényvilág hasznos tagjait is.
Felnőttként sem maradt egy helyben sokáig:
„Az 1980-as évek elején díszlettervező voltam a londoni Royal National Theatre-nél, mielőtt kivándoroltam Nyugat-Indiába, hogy a tengerparton pólókat szitanyomjak! 1995-ben visszatértem az Egyesült Királyságba, ahol a márkaépítés, a vállalati kommunikáció és a marketing területén dolgoztam,
és az élettapasztalatomat az ajándékiparban operatív igazgatóként szerzett tapasztalataimmal egészítettem ki. Három gyermeket egyedül nevelő szülőként kész voltam bármihez hozzányúlni.”
- írja honlapján.
Később az egyik legpatinásabb, 160 éve működő gyógynövényes termékeket és étrendkiegészítőket gyártó céghez, a Napiers vezetőségébe került, ahol végre kiteljesedhetett a vad növények iránti szeretete, 50 évesen pedig mesterdiplomát szerzett gyógynövény-gyógyászatból.
2022-ben Mo egy éven át kizárólag a természetből származó élelmiszereken élt. Ennek az évnek a tapasztalatait a "The Wilderness Cure" (A vadon gyógymódja) című könyvében osztotta meg, mely egyfajta napló és útmutató, amely bemutatja,
A könyv központi témája a fenntarthatóság, az önellátás, valamint az ember és a természet közötti kapcsolat újjáélesztése. Wilde emellett megosztja tapasztalatait és véleményét az étkezési szokásokról, kritikával illeti az élelmiszeripart, de leginkább arra ösztönzi az olvasót, hogy fedezze fel a természetben rejlő elfeledett vagy sosem ismert (l)ehetőségeket.
Néhány receptjét a honlapján is megtaláljuk: elleshetjük tőle a lóheréből készült ropogós kenyérféleség vagy a Skóciában ananászgyomnak nevezett vadon növő kamilla fajtából, a Matricaria discoidea-ból készült zselé elkészítésének titkát.
Fogásaiból egyik évben egy komplett Burns Night ünnepi menü is készült, melyben olyan érdekességeket kóstolhattak a vendégek, mint a vadgombapástétom hínáros zabkeksszel, a fácánkakas-moszat-póréhagyma leves, a legismertebb skót ételnek- és egyben mitikus lénynek- számító haggis szarvasból készült változata, vagy a kökényes pohárkrém.
Mo 2023-ban az Association of Foragers nevű szervezettel közösen kísérletet hirdetett:
A Wildbiome 1 projekt jelenleg is feldolgozás alatt áll, egy másik pedig 2025 áprilisában indul majd, hogy tovább bővítsék az adatbázist.
A vadon termő alapanyagok iránt érdeklődők számára szerencsére nem csak külhoni útmutatók állnak rendelkezésre: a közösségi médiában régóta jelen lévő etnobotanikával is foglalkozó Andrea abból főz, süt és tanít, ami az itthoni vadonban található.
Dénes Andrea, a sárközi vadonevő
Ma még talán kevés polgármester fejében verne gyökeret az a gondolat, hogy a rá bízott köztereket az ehető növények miatt tartsa a lehető legtisztábban.
Dénes Andrea, a pécsi Janus Pannonius Múzeum természettudományi részlegének főmúzeológusa szerint azonban az idő és a klímaváltozás okozta kihívások bizony efelé terelik a vezetőket is.
Most még illúziónak tűnik, de talán egyszer eljön az az idő is, amikor szempont lesz egy falu, egy város tisztaságát azért óvni, mert
- nyilatkozta még 2015-ben.
Andrea botanikusként biztonsággal merült el a vadon termő, ehető növények világában, és ugyan kutatóként sokkal tudományosabb szinten foglalkozik az etnobotanikával, Erdőkóstoló néven futó blogját és az ehhez kapcsolódó social media felületeket a laikusok is könnyen és élvezettel bújhatják.
A szezonalitást szem előtt tartva vezeti az olvasók kezét és szemét a hazai erdők és mezők kínálta növények között, konkrét receptek segítségével mutatva be a helyes felismerés, etikus gyűjtés és otthoni felhasználás fortélyait.
Amire viszont minden finomság elkészítése előtt figyeljünk oda, az a gyűjtés helyének tisztelete és védelme.
Etikus természetjáróként csak olyan növényt szedjünk, amit egészen biztosan ismerünk, és csak annyit, amennyi az adott csoportosulást nem veszélyezteti, és magunk után ne hagyjunk se zoknit, se kőrakást, se keresztet.