GASZTRO
A Rovatból

3+1 egészségesnek hitt élelmiszer: eritritmítosztól az air fryer szektáig

Vannak élelmiszerek, amelyeknek szuper hatásuk van a szervezetre megfelelő fogyasztás mellett. A meghatározott keretekből kilépve azonban máris előbukkannak a kártékony hatások, amelyek súlyos problémák sorát okozhatják.

Megosztom
Link másolása

Félreértés ne essék, attól, hogy valaminek van árnyoldala, még nem kell száműzni az étlapról. De azt se felejtsük el, hogy semmi nem csodaszer, és az egyoldalú, bizonyos élelmiszerek mértéktelen hozsannázása visszaüthet.

Hogy ne érjen meglepetésként egy-egy mellékhatás, vagy még jobb: hogy eleve tudatosan tudjunk táplálkozni, oszlassuk el a kezdeti hype miatti rózsaszín ködöt.

1. Eritrit, xilit - napi egy evőkanálnyival jó vagy

Az úgynevezett cukoralkoholok nagy segítséget jelentenek a cukorbetegeknek, alacsony glikémiás indexük miatt ugyanis számukra is fogyasztható, elviekben természetes édesítőszerekről beszélünk.

Legismertebb képviselőik a xilit és az eritrit, amelyeket a lakosság is vásárolhat kilós kiszerelésben gyakorlatilag bármelyik sarkon, bármilyen időpillanatban.

A xilit, vagyis nyírfacukor és eritrit is előfordulhat gyümölcsökben, ezeket fogyasztva nem okoznak problémát. A zacskókba töltött eritritet mesterséges körülmények közt készítik erjesztéssel, a xilitet pedig - szinonimájával, a nyírfacukorral ellentétben - nem nyírfából, hanem élelmezésre alkalmatlan kukoricarostból vonják ki.

Fotó: Unsplash

Mivel a cukor nagy mennyiségben tényleg méreg a szervezetnek, a cukoralkoholok megfelelő pótléknak bizonyultak már az 1960-as években, amikor először xilitolt raktak az édességekbe. Az legalábbis barokkos túlzás lenne, hogy az ugyanúgy túlzásba vitt cukorpótló csak azért, mert a vércukorszintet nem dobja meg (annyira), vég nélkül fogyasztva egészséges.

A normál vagy magasabb dózisú xilit mellékhatásokkal is megkínál, egyes kutatók szerint még toxikus is lehet.

A xilit a FODMAP (Fermentábilis Oligoszacharidok Diszacharidok Monoszacharidok és Poliolok) családjába tartozik. A FODMAP-ok nem megfelelően szívódnak fel a vékonybélben, és puffadást okozhatnak, irritábilis bélszindroma esetén ez fokozottan jelentkezik.

Úgy 15-30 grammot általában tolerál az egészséges szervezet,

viszont gyakran okoz nagy mennyiségben hasmenést. Nem betegség szinten jelenik meg, egyszerű ozmotikus válaszról van szó, de mivel a táplálék így gyorsabban ürül, a felszívódás sem lesz maximális. Ellenben a vízvesztés fokozódik, az elektrolitegyensúly megborulhat. Ha ez rendszeresen előfordul, a bél perisztaltikája csökken, és kevésbé lesz a későbbiekben dolgos az emésztés.

Elvitathatatlan a xilittől, hogy jó a fogszuvasodás ellen, fluoridos fogkrémben például a fluorid remineralizáló hatását növeli, ezáltal erősíti a fogakat. Mindeközben a fogszuvasodást okozó baktériumoknak nem termel táptalajt, szemben a cukorral.

Fogápoló szernek kiváló, de mivel a hashajtáson kívül kardiovaszkuláris kockázatot is jelent, óvatosan kell fogyasztani.

A xilitet és eritritet is összefüggésbe hozták a trombózisképződés fokozásával, egyéb szív-érrendszeri megbetegedésekkel és rákos- illetve stroke mortalitás megnövekedésével is, különösen férfiaknál. Ezekkel kapcsolatban még bőséges kutatói munka szükséges, kevés tanulmány áll ugyanis rendelkezésre erről.

Az eritrit természetesen előfordul bizonyos gyümölcsökben és fermentált élelmiszerekben. A ‘90-es évek óta mesterséges édesítőszerként használják - és ez itt a gond.

Szintén okozhat nagy mennyiségben hasmenést, és a véralvadás kockázatát növeli a vérlemezke-túlpörgetéssel.

Ehhez már naponta fogyasztott 30 gramm xilit vagy eritrit is elég Dr. Stanley Hazen szerint. A véralvadás jó, ha megsebezzük magunkat, ha viszont a zárt érrendszerben alvad meg a vér, az trombózishoz vezethet, ami meg az említett stroke-hoz vagy infarktushoz.

Ha napi egy kanál valamilyen cukoralkoholt belefordítunk a reggeli teába, azért még nem dől össze a világ. Ha viszont fél tepsi cukoralkoholos süteményt megeszünk hamis biztonságérzettel a fejünkben, meg elnassolunk 2-3 zacskó “cukormentes” kekszet minden héten, az kockázatos. Mondjuk ez az összes édesítőre, és magára a cukorra is igaz.

Nagyon fontos édesség fogyasztása esetén, hogy betartsuk a mértéket, itt nincs mese.

Az az egészséges édesítő, ami 1 - természetes formában jut be a szervezetbe (a kristályos eritrit nem az), 2 - ami a megengedett beviteli küszöbértéket alulról súrolja. De azt is fontos nézni, ki számára ajánlunk édesítőt: a méz például enzimdús édesítő, de egy cukorbetegnek nem ajánljuk.

A teljes cukormentesség is egészségtelen, hiszen a szervezetnek szüksége van a cukorra, de nem mindegy, milyenre és mennyire. A számításnál azt is vegyük figyelembe, hogy a sok feldolgozott élelmiszerrel is bejuthat a szervezetbe extra cukoralkohol, és ha 2 üdítőt meg néhány kocka csokit elfogyasztunk a megengedett mennyiség mellé, már túllőttünk a célon.

2. Minőségi sportitalok

A vitaminos vizek teljesen felesleges termékek, végképp nem tud belőlük hasznosulni a kellő mennyiségű vitamin. Akkor már inkább érdemes tiszta vizet és minőségi, szerves, jól felszívódó vitaminokat fogyasztani - jól kombinálva. Az előre gyártott italokban sok esetben van színezék és plusz cukor, vagy a fent említett édesítők, esetleg szintetikus édesítők. Egyik se túl jó hír.

Fotó: Getty

A mesterséges alapanyagokból készült sportitalok nem tesznek jót a szervezetnek, az általános hivatkozási alap, miszerint az elektrolit egyensúlyt támogatják, kiváltható természetes forrással is.

A kókuszvíz például kitűnő izotóniás italként működik, és az sem véletlen, hogy régen a sportolók banánnal tömték magukat.

„Mivel a sportitalok nagyon hasznos részei lehetnek egy nagyon aktív életmódnak, azt hiszem, egészséges alternatívának tekintik őket, ami valószínűleg félreértés” - nyilatkozta korábban Nancy Rehrer, az új-zélandi Dunedinben található Otago Egyetem testmozgás-anyagcsere-kutatója. Utalt itt arra, hogy a legalább napi 60 perc magas intenzitású sportot űzőknek találták ki a sportitalokat.

A rehidratálásban és az edzés során elvesztett sók pótlásában jók lehetnek a szintetikus italok, főleg az extrém igénybevételt követelő sportoknál, mint a több száz kilométeres országúti kerékpárversenyek. Ilyenkor eleve nincs lehetősége a sportolóknak étkezéssel regenerálni az izomzatot, a sok vízfogyasztás pedig hyponatraemia kialakulását is eredményezheti. A sportitalok ezekben a helyzetekben javíthatják a sportoló teljesítményét.

Bár néha tűnhet úgy, hogy egy maratoni meeting utáni 20 perces kocogás extrém sport, de ilyenkor nem szükséges sportitalt bevetni, hacsak nem a tömegelés a cél.

Az Obesity folyóiratban megjelent egyik tanulmány szerint a sportitalok egyik veszélye a hízás. Azok a fiatalok, akik naponta egy vagy több sportitalt fogyasztottak el a kísérletben, többet híztak három év alatt, mint azok az osztálytársaik, akik nem éltek a sportitalokkal.

3. Kókuszzsír

Hajlamosak vagyunk végletekben gondolkodni, ezért tisztázzuk ismét: nem kell teljesen száműzni semmit az étrendből, a lényeg, hogy legyünk tisztában mindennek a jótékony és káros hatásaival. A kókuszolaj például mindkettőben bővelkedik.

A kókuszzsír varázsereje abban rejlik, hogy az átlagosnál magasabb hőfokon ég,

ezért tovább süthető benne az étel anélkül, hogy rákkeltő anyagok szabadulnának fel sütés során. A 2000-es években emiatt egészségmegőrző zsiradékként vitte boldog-boldogtalan a boltokból, pedig már akkor is tudni lehetett, hogy az LDL-koleszterin szintjét ugyanannyira növeli, mint a disznózsír, hisz mégis telített zsírsavakban bővelkedik. Csak ezzel kevésbé foglalkoztak.

Fotó: Unsplash

Emellett döbbenetes felfedezéseket is tettek már alacsony dózisú kókuszolajjal is egereken végzett kísérletek során. Eszerint

a kókuszolaj megváltoztatja a viselkedési mintát, szorongásos panaszokat okozhat, gyulladásos folyamatokat indít be a szervezetben, miközben hormonális zavarokkal és májgyulladással is összefüggésbe hozták.

Összességében anyagcsere-elváltozásokat okoz a kutatás egyik vezetője, Marcio Alberto Torsoni szerint. Ezzel egyébként az elhízás egyik indikátora is lehet, de persze a kövérséghez ennél több kell.

Zsiradékok esetében egyébként az arany középút a tökéletes választás. Váltogatni kell az olajfajtákat, a salátákhoz esszenciális zsírsavakban gazdag olajokat válasszunk, emellett jótékony lehet a halolaj, sütéshez pedig megfelelő növényi olajat érdemes választani. Egyszer repceolajat érdemes használni, majd napraforgót, és így tovább. A zsiradékra is szüksége van a szervezetnek, de a túl magas beviteli arányt és a teljes megvonást is megbosszulja az egészségre vágyó szervezet.

+1. Az air fryerben sült ételek

Itt nem egy élelmiszerről van szó, hanem azok egy olyan csoportjáról, amelyet magas hőmérsékletű levegővel sütnek.

Azt gondolhatnánk, hogy a zsiradék kiiktatásával egészségesebb ételeket lehet készíteni, de ez önmagában ámítás.

A végtelen mennyiségű olajat elnyelő fritőz küllemét idéző air fryer nagy hőmérsékletű levegőt kever magában, ezért zsiradék nélkül képes sült ételt produkálni. Tény és való, hogy az extrém mennyiségű zsír kerülése jótékonyan hat a koleszterinszintre, jár érte a piros pont az eszköznek.

Fotó: Sean Gallup/Getty

Pont ezért vagyunk hajlamosak túlenni magunkat air fryerben sült étellel: nincs hozzáadott zsír? Hát így máris megszedhetem vele a tányért! Később meg nem jut eszünkbe, mitől is híztunk meg.

A légkeveréses sütési folyamat hossza miatt az air fryerben sült étel tápanyagtartalma csökken, és különösen a C-vitamin és a komplett B-vitamin család elveszhet az ételekből.

Ez hamis biztonságérzet mellett könnyen vezethet alultápláltsághoz is, ha valaki air fryer-fundamentalista, és csak ebben sült ételt eszik.

Azt ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a zöldségek antioxidáns potenciálja a termikus feldolgozás során javult a kísérletek során.

Hogy tápláló-e az air fryerben sült étel, kérdéses, ami az igazi veszélyét rejti, az akrialmid képződés.

„az élelmiszerekben jelenlévő akrilamid lehetségesen megnöveli a rák kialakulásának kockázatát a fogyasztók minden korcsoportjában. Az akrilamid szénhidráttartalmú élelmiszerekben keletkezik azok magas hőmérsékleten (120 °C felett) történő hevítésekor (sütés, pörkölés, grillezés), alacsony nedvességtartalomnál. A különböző sült burgonya termékek, kávék, kekszek, kenyerek az akrilamid fő étrendi beviteli forrásai” - írja a Nébih.

Egy 2024-es friss vizsgálat szerint, amelyben a különböző otthoni sütési eljárásokban vizsgálták a krumpli akrilamid tartalmát, az air fryer teljesít mind közül a legrosszabbul.

A kísérlet során kétféle előkezelési módszert alkalmaztak, mosást és áztatást, ez is érdekes eltérések indukátora volt.

A legmagasabb akrilamid tartalmú burgonyacsíkokat az air fryerből szedték ki,

ezüstérmes az olajban, bronzérmes a tepsiben sült krumpli. A (mindhárom sütési mód előtt) beáztatott burgonya akrilamid tartalma alacsonyabb volt, mint a nem áztatott, csak megmosott burgonyáé.

Az air fryerek viszonylag új eszközök, ezért még további vizsgálatokra van szükség a hatásukat nézve. Az viszont biztos, hogy a mértékletes sütés, és az elkészítési módok változatossága sokkal jobb, mint csak air fryer frakcióban létezni.

Az összes említett élelmiszer esetében tételmondat a mértékletes fogyasztás.

Emellett az se rossz, ha változatosan használunk alapanyagokat, lehetőleg a környezeti terhelésüket is számba véve. Hiszen mi is csak akkor lehetünk egészségesek, ha körülöttünk a környezet az.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Egy terhes dubaji üzletasszonynak köszönhetjük a dubaji csoki őrületet, ennyire kívánós volt kismamaként
Miután egy tiktokker bemutatta, elképesztően népszerű lett a különleges, töltött csokoládé.

Megosztom
Link másolása

Nem tudom, ki az a közösségi oldalak felhasználói közül, aki kimaradt a dubaji csoki őrületből.

Arra már nem emlékszem, honnan kezdett el terjedni - talán TikTokról - de hónapok óta ez folyik a vízcsapból is.

Most kiderült, kinek köszönhető a dubaji csoki őrület.

A 38 éves Sarah Hamouda 12 éve él férjével Dubajban, és 2021-ben alapította a FIX Dessert Chocolatier nevű csokoádégyártó cégét. A terhessége alatt annyira kívánós volt, és annyira vágyott valami újra, hogy kitalálta a pisztáciával, tahinivel és kadayiftésztával töltött csokit.

"Az ötlet egy személyes vágyamból eredt, amelyet a második lányommal való terhességem alatt éreztem. Valami egyedit és kielégítő dolgot kerestem, amit nem találtam a tipikus desszertekben. Olyan csokoládészeleteket akartam készíteni, amelyek különböző textúrákat és ízeket kombinálnak, így jött létre az extrán megtöltött csokoládészeletek koncepciója, amelyek kielégítő és gazdag élményt nyújtanak" – mondta egy interjúban.

Elmesélte, hogy kislánykorában az édesanyja gyakran készített otthon a kadayiftésztából készített künefét, ez az emlék is inspirálta.

Aztán 2023 decemberében egy tiktokker készített egy videót arról, ahogyan falja a különleges töltött csokoládét, és az emberek rácuppantak a videóra. Meg a csokira. Sarah Hamouda pedig nem gondolta, hogy ez lesz belőle.

@mariavehera257 @fixdessertchocolatier WOW, JUST WOW!!! Can’t explain how good these are! When a chocolate, a dessert and a piece of art meet this is what you get! "Can't Get Knafeh of it," "Mind Your Own Busicoff," and "Crazy Over Caramel." Order on Instagram Chatfood or Deliveroo and let me know what’s your FIX? Instagram : fixdessertchocolatier #asmr #foodsounds #dubai #dubaidessert ♬ оригинальный звук - mariavehera257

Te kóstoltad már?

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása

GASZTRO
Ez a bizarr, új kávéféle tarolhat 2025-től a kávézókban. Te megkóstolnád?
Ez a legújabb kávétrend épp letarolja a közösségi médiát!

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, hamarosan hagyma latték jelenhetnek meg a kávézók kínálatában, miután ez a szokatlan keverék nagyot megy a közösségi médiában.

A TikTok felhasználói szívesen kísérleteznek különleges hozzávalókkal és receptekkel.

Az egyik legnépszerűbb újdonság a hagyma latte, amely idén már 20 millió megtekintést gyűjtött össze.

A Reviva Coffee szakértői szerint a kávézók hamarosan követhetik ezt a trendet, amelynek lényege, hogy felaprított vagy szárított snidlinget, mogyoróhagymát vagy újhagymát adnak a lattéhoz.

A legtöbben hidegen, hagymás jeges lattéként isszák, de van, aki melegen, fűszeres ízvilágot keresve kóstolja meg.

A legújabb őrület: „ropogós” latte

Az új trendek között a ropogós latte is hódít: a műanyag pohár belső oldalát olvasztott csokoládéval kenik ki, majd a hűtőben kidermesztik. Amikor forró kávét öntenek bele, a poharat összenyomják, így a csokoládéhéj széttörik és elkeveredik a kávéval.

Ez a kreatív megoldás már 50 millió TikTok-megtekintést ért el.

További trendi kávékombinációk:

- Kinder Bueno latte: 11 millió megtekintés

- Karamell felhő latte: 5 millió megtekintés

- Citromos kávé: 4 millió megtekintés

A Reviva Coffee szóvivője szerint: „A hagymás kávé mutatja, hogy a 2025-ös év a merész receptkísérletek éve lesz, ahol a bizarr és az ínycsiklandó határai összemosódnak.”


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Steiner Kristóf: Vegán vakáció New Yorkban - ilyen egy különleges gasztrotúra a világ közepén
Vendégeinkkel együtt adtuk át magunkat New York varázslatos őrületének, és szívtunk magunkba mindent, amit adni tudott. Erről szól ez az útinapló. 

Megosztom
Link másolása

Amióta az eszemet tudom, van egy visszatérő álmom, ami visszatartott az USA-ba utazástól: a New York-i járatom készen áll a felszállásra, amikor kiderül, hogy valami nincs rendben a repülőgéppel. Néha nem is hagyjuk el a földet, máskor kényszerleszállást hajtunk végre, de olyan is volt, hogy lezuhantunk, és… meghaltam.

Amikor felmerült az ötlet, hogy kreatív tanulmányúttal egybekötött vegán vakációt szervezzünk New Yorkba, önkifejezési workshopokkal, és a legizgalmasabb falatok felfedezésével, izgatott voltam és aggódtam is.

Csak amikor leszálltunk, mertem fellélegezni: álmomban a repülőgép-baleset csak egy jelkép volt, én voltam az akadály, ami visszatartott.

Vendégeinkkel együtt adtuk át magunkat New York varázslatos őrületének, és szívtuk magunkba az ihletet. Erről szól ez az útinapló.

A nagy csapattal az isztambuli reptéren találkoztunk - ahol szervezőtársunk, Horváth Eszter a Serpentin tours színeiben legfoglalt nekünk egy lounge-t - itt méltóképpen, humusszal és falafellel indíthattuk a közös gasztrokalandot. Az ismerős arcokkal, akik sokadszorra térnek vissza hozzánk, szorosan öleltük egymást - még mindig hitetlenkedve, hogy valóban New Yorkba utazunk együtt, az új vendégeinkkel pedig hamar akadtak közös témáink.

Eztán következett a tizenkét órás repülőút, ami bevallom, nekem igazi megváltás volt: olyan ritkán adatik meg az embernek, hogy egy helyben ülhessen ennyi időn át, és semmit se tegyen, azon kívül, hogy falja a filmeket, és a cuki kis tányérokon elé érkező finomságokat. Természetesen vegán menüt rendeltünk az útra, amire a mellettem ülő mindenevő hölgy minden étkezéskor kissé irigyen tekintgetett - és meg is tudom érteni… ha ennék húst, se akartam volna csirkés tésztát tabule saláta, és spenótos börek helyett.

Éjjel 1 is elmúlt, mire Times Square közeli szállodánkba értünk - naivan azt hittük: ideje ledőlni rápihenni a holnapra.

Ám a tudat, hogy ott vagyunk a világ közepén nem hagyta az álmot a szemünkre ereszkedni - így kitébláboltunk a Times Square-re, és néma ámulattal csodáltuk a minket körülvevő színesen villogó világot. Azt mondtam Niminek: „Bár még sosem jártam itt, mégis úgy érzem: New York mindig is bennem volt.” 

A Times Square-en néma ámulattal csodáltuk a minket körülvevő színesen villogó világot

Másnap reggel „Ki vagy te? Ki vagyok én?” címmel tartottunk kreatív bemutatkozó kört, ahol mindenki elmesélte, mi hozta ide hozzánk, mit hozott magával ott belül, és mit vinne magával egy hét múlva. Majd nyakunkba vettük a várost: egyenesen Brooklynba metróztunk, hogy egy másik aspektusból csodáljuk meg Manhattant. Út közben beugrottunk a Time Out Marketbe is, ahol nagyon nehezen álltam meg, hogy ne kóstoljak bele minden létező finomságba, pedig egyáltalán nem voltam éhes. Végül egy tökéletes kávéval kiegyeztem.

A Brooklyn-hídon sétálva Eszter izgalmas sztorikat mesélt a híd építéséről - a kedvencem az volt, mely szerint New York lakóinak nagyja egészen sokáig nem hitte el, hogy a híd biztonságos. Az ok? Korábban egyszer pánik tört ki a hídon: a gyalogosok kiáltozni kezdtek, hogy az építmény összeomlóban van. Válaszként a városvezetés elefántokat és dromedárokat vezényelt át a hídon - a nép csak ez után volt hajlandó újra birtokba venni. Azért ez sokat elmond az emberi természetről…

A Brookly bridge-nek van egy húzása

A naplemente már az egykori ikertornyok helyén épült One World Trade Center kilátóján ért minket - a zavarbaejtően szépséges kilátás, az aranyból púder rózsaszínbe váltó színek, és az, hogy mindezt együtt éltük át, egészen új szintre emelt minket. Végtelen hálát éreztünk érte, hogy élünk, és összeszorult szívvel gondoltunk a 9/11-es terrortámadás áldozataira.

New York látképe a naplementében

Volt, akinek születésnapját ünnepeltük együtt egy korábbi közös utazáson, anya-lánya, akik sokadszorra utaznak velünk, és miden alkalommal egyre többet jelentenek nekünk, volt akivel Mexikóban szilvesztereztünk együtt korábban, akivel ugyan először találkoztunk, de évek óta szeretjük és tiszteljük egymás munkáit és megszólalásait, volt, aki nagymama korúként döntött mellettünk - ráadásul egyedül érkezve Malajziából, volt aki most utazott velünk először, mégis olyan érzés volt, hogy az ő kedves és előzékeny odafigyelése fogja össze az embereket. Sőt, olyan is, aki „földink”: évek óta barátok vagyunk, Methanán, ahol élünk.

A Burger Village étteremben vacsoráztunk, ahol ki-ki összeállíthatta a személyes kedvenc burgerét -

én pedig kipróbálhattam az impossible, azaz „lehetetlen” névre keresztelt vegán „húst” az én hamburgeremben, ami egészen megdöbbentően egyezett a marhahús pogácsával.

Az asztalnál arról (is) beszélgettünk: miért akar egy vegán „műhúst” enni - nos, nem mindenki akar, egy velünk utazó vegán vendégünknek például túl sok volt a hasonlóság. Ami engem illet: nem azért hagytam abba a húsevést másfél évtizede, mert nem szerettem a burgert, hanem mert azt nem szeretem, ami az állatokkal történik a húsiparnak „hála”.

Másnap reggel kávé mellett vágtunk bele Tudatos közösségi média workshopunkba, amelynek során az offline személy az online világban való kihívásairól és megoldásairól beszélgettünk. Vendégeink közül sokan érezték úgy: csak muszájból foglalkoznak a közösségi platformjaikkal, így megpróbáltunk elszakadni az elvárásoktól, és megtalálni a hang tónust, amit használva öröm írni, posztolni, nem pedig keserű kötelesség.

Az egykori magasvasút pályája mára sétálóutca

A High Line-on, egy egykori vonat felüljárón kialakított sétálóutcán érkeztünk meg a Chelsea Markethez, ahol mind elvesztünk a kézműves termékek forgatagában, majd folytattuk az utunkat Carrie Bradshaw valódi lakása felé, út közben pedig a sorozathoz kapcsolódó kvíz kérdéseket tettem fel - a csapat meglepően jól vizsgázott, nagy büszkeségemre. A túránk része volt a Magnolia pékség, Carrie kedvenc cupcake-jeivel, és a Pleasure Chest nevű szex shop is, ahol Charlotte vásárolta a híres-hírhedt nyuszi vibrátort.

Bár a Szex & New York sztorija szerint a főhősnő az Upper East Side-on él,

a híres-neves ház valójában a Perry utca 66-os szám alatt áll a West Village negyedben.

Hosszasan álltunk előtte, csendben, mintha valami templom volna, indulás előtt pedig adományoztunk: a lépcsőre erősített ládácskába dobott pénzt kóbor cicák orvosi kezelésére fordítják a ház lakói.

Carrie Bradshaw valódi lakása, hosszan álltunk előtte

Vacsora előtt elsétáltunk a Stonewall Inn előtt, amely a Pride mozgalom megszületésének helyszíne. A bár vendégköre már az 50-es-60-as években is LMBTQ emberekből állt, így rendszeresek voltak a rendőrségi razziák, ám 1969. június 28-án a környék lakosai megelégelték a rendőri erőszakot, és egy emberként álltak ki a queer közösség jogaiért. Megható volt ennek a történelmi eseménynek formálisan a részévé válni.

Kóstolómenü, mindenki bele-belekóstolhatott az összes fogásba

Az Anixi kortárs közel-keleti étteremben vacsoráztunk - a fine dining vegán étterem kóstolómenüje olyan sokszínű volt, hogy szinte mind mást rendeltünk, így mindenki bele-bele kóstolhatott az összes fogásba. A legcsodásabb azonban minden kétséget kizáróan a desszert volt - amelyet Barta Zsuzsi, magyar származású szabadúszó séf készített az étteremnek.

A legcsodásabb azonban minden kétséget kizáróan a desszert volt.

Másnap reggeli „Miért vegán?” című kerekasztal beszélgetésünkön a növényi alapú étkezésről és a vegán életmód hátteréről beszélgettünk: a csoport vegán tagjai elmesélték saját személyes történetüket, mikor, miért váltottak, a „mindenevők” pedig kihívásaikról vallottak egy ítélkezéstől mentes, támogató közegben.

Ezt a napot a Central Parkban töltöttük, amelynek szegleteit biciklivel jártunk körbe. Olyan szokatlanul meleg volt, hogy Nimi és én póló nélkül kerekeztünk.

A legcsodálatosabb pillanatot John Lennon egykori lakása mellett élhettük át, ahol egy virtuóz utcazenésszel együtt énekeltük: „Every little thing is gonna be all right”, azaz röviden: “Minden rendben lesz.”

És egy kicsit sikerült is elhinni, hogy ez (lehet) az igazság.

A Central Parkban az Imagine-mozaikon napoztunk

Mielőtt elindultunk a Broadway felé megnézni a Louis Armstrong életét, és dalat feldolgozó A Wonderful World című musicalt, még egy mesébeillő naplemente várt ránk, ezúttal a Rockefeller Center tetejéről - ahol a híres, acélgerendán ülő, felhőkarcolót építő munkások képe készült. Az ég ezúttal vörösbe és narancsba borult, és mire megjelentek a csillagok, mi már a Studio 54-ban voltunk, megnézni az előadást. Azaz csak néztük volna, ha a pont mostanra mindannyiunkat utolérő álom nem nyom el minket egyesével, és mire Louis elénekelte a címadó dalt, mind magunkhoz tértünk…

A következő reggelt a „Mindenki tud írni!” kreatív írás workshoppal kezdtük a szálloda éttermében - ahol egy rövid diskurzus után mindenki megírta a maga kis szerelmes levelét - New Yorkról, de nem New Yorknak, hanem egy otthon maradt szerettünknek. Volt, aki kutyusának írt, más a gyerekének -

Nimi a hat macskánknak címezte az írását, én pedig édesapámnak, aki nagyon szeretett volna velünk tartani a Nagy Alma felfedezésére, de ezt a tervet jövő évre kellett halasztania… mert hogy mi még megyünk, az bizonyos…

Ám ha visszatérünk, valószínűleg Brooklynban szállunk majd meg - sokkal emberibb léptékű, és bár közel van Manhattanhez, kellő távolságra is. Itt éreztem igazán, hogy ez az én közegem, különösképpen Williamsburgben, a hipszter negyedben, ahová Verana, a Vegan Tours NY alapítója kalauzolt minket egy felejthetetlen street food sétára. Volt serpenyős pizza mandulasajttal az Ace pizzázóban (címlapfotónk), érlelt vegán sajt tál (a legjobb, amit valaha ettem) a Garden Carvernél, mexikói meglepetések a Jajaja-ban, és sokféle empanada (még mac’n’cheese-zel töltött is) a Next Stop Veganban, és klasszikus krémes-mázos tortacsodák a Happy Zoe Vegan Bakery-ben.

„Miau! - a macskák ünnepe!” - ez volt a tematikája az idei Halloween felvonulásnak,

így a csapat hölgyei szinte kivétel nélkül cicává változtak a szobáikban (na jó, volt Frida Kahlo-nk is), mi pedig Nimivel vámpírokká vedlettünk - mert ezt tudtuk megoldani jelmez vásárlása nélkül: van egy-egy fekete köntösünk, ez alá fehér inget vettünk, és míg Nimi valóban úgy festett, mint egy szexi vámpír, én leginkább Hófehérke gonosz mostohájára hasonlítottam… átváltozás után.

Fergeteges éjszakánk volt - életem talán egyik legjobbja. Fennhangon énekeltük a Like a Prayert Madonnától az utcán vonulva, tomboltunk egy Abba tribute banda koncertjén, teli torokból üvöltve, hogy „gimme gimme gimme a man after midnight”, megtáncoltattuk legidősebb, és legenergikusabb vendégünket, Audrey-t (Audrey elmúlt hetven  - de negyvennek (se) érződik,

hazafelé metrózva pedig musical slágereket énekeltünk, a dalolásba pedig (ha nem lettem volna ott, magam sem hittem volna el) utastársaink is bekapcsolódtak,

egyikükről ráadásul kiderült, hogy profi énekes.

Utolsó közös reggelinkre hagytuk a workshopot, amelyet a legtöbben a legjobban vártunk: szerelmem, Nimi, aki Görögországba költözéskor mondott fel színészként az Izraeli Nemzeti Színházban, dráma terápiás improvizációs játékokat vezényelt le, amelyek még közelebb hoztak minket egymáshoz, és egy kicsit talán önmagunkhoz is. Megindító volt látni, milyen magabiztossággal és profizmussal kezeli a helyzetet, és azt is, ahogy a vendégeink a kezébe helyezték bizalmukat.

Utolsó közös kirándulásunkon Eszter a Liberty-islandre vitt el minket - ahol meglátogathattuk őt, a nőt, aki Amerika szabadságának lángját tartja a magasba. Őszintén… furcsa volt szembesülni vele. Egyfelől, természetesen monumentális, és ámulatos, másfelől viszont kicsit  szomorú is volt - azon merengtem, miért kerül olyan gyakran bizonyos emberek szabadsága más emberek rabságába, egyesek biztonsága másik lerombolásába. De erről persze nem a szabadságszobor tehet…

Meglátogathattuk őt, a nőt, aki Amerika szabadságának lángját tartja a magasba.

Búcsú vacsoránkat a Beyond Sushi étteremben fogyasztottuk, ahol három fogásos exkluzív menüsorral vártak minket, az ázsiai konyha legjavából válogatva - köszönhetően Guy Vaknin séf földöntúli tehetségének (még 100% növényi tükör “tojás” is volt).

Ez a tükörtojás nem tojásból van

Körbeültük az asztalt, és mindenki elmesélt egy pillanatot az közös hetünkből - valamit, amit örökre magával visz. Nem tudok mesélni róluk, mert túl személyesek, és azért is, mert megint elbőgném magam…

Eszter, Zsófi, Kata, Andi, Gitti, Mónika, Bogi, Nóri, Audrey, és persze Nimi… ahogyan azt annyiszor elmondtuk egymásnak, magunknak az utazás során: elvárhatatlan ezt az egészet megemészteni, ilyen rövid idővel a búcsúzásunk után. De ez a legjobb benne: ebbe az élmény-kincsestárba, amit együtt hoztunk létre, egy életen (ha nem többön) át visszanyúlhatunk majd.


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Főzelékes Feri: „Az anyai nagyanyám főzőasszony volt, az apai lakodalmakat szervezett, kódolva van bennem a főzés szeretete”
Szatmári Feri, vagy ahogy sokan ismerik, Főzelékes Feri az elmúlt évek alatt nem csak azt változtatta meg, ahogy a főzelékekre gondolunk. Most azt is elárulja, ő honnan veszi az ihletet.

Megosztom
Link másolása

Szatmári Feri receptjeivel gasztro magazinok és újságok lapjain is találkozhattál az elmúlt években, különleges ízei sokakat elvarázsoltak. Olyan ötletekkel képes feldobni a szinte unalomig ismert ételeinket, amiket aztán sokáig ismételgetünk a saját konyhánkban is, jó időre beépülnek a kedvencek közé. Rengeteg hasznos megoldást tanított már eddig is, de ezúttal egy újabb receptgyűjteménnyel rukkolt elő: tíz év kedvenc főzelékes receptjeit gyűjtötte össze egy kötetbe. Közülük a Zelleres-diós krumplifőzeléket Főzelékes Feri-módra mi is megmutatjuk a beszélgetés végén.

- Évtizedek óta főzöd a főzelékeket. Áruld el, nem unod?

- Ez a főzelékmánia nálam régre nyúlik vissza, de sosem éreztem azt, hogy unnám. Egy kis nyitottsággal sokkal izgalmasabb ételeket lehet főzni. Nem arról van szó, hogy összedobálok néhány zöldséget, egy kis mustárt, és kész is. Régen a főzelék egy standard műfaj volt, mindenki ismerte a krumplifőzeléket és a tökfőzeléket, és ennyi. Sajnos rengetegen vannak, akiknek máig ezek az alapételek ugranak be, ha meghallják a főzelék szót, én ezen próbálok változtatni hosszú évek óta.

Friss fűszerekkel, egzotikus hozzávalókkal, különféle zöldségek kombinálásával és húsfeltéttel teszem színesebbé ezeket az ételeket,

és azt kell mondanom, hogy ennyi idő után is imádom. Amikor már azt hittem, hogy mindent megfőztem, akkor jön az új ihlet, engem ez visz előre.

- Sikerült megváltoztatnod az emberek hozzáállását?

- Azt tudom, hogy a blogomat sokan olvassák és az első receptek megosztása után nem sokkal  jöttek a kiadói megkeresések. Úgy fest, hogy az emberek befogadták az új ízeket, és ez hatalmas előrelépés. A nemrég megjelent Főzelékbibliát is azért készítettem el, hogy még több alternatívát kínáljak a főzni vágyó embereknek.

- Ezen kívül van egy saját üzleted is. Úgy látom, hogy egyre többen fordulnak meg nálad. Kik a te vendégeid?

- Eleinte sokan csak kíváncsiságból jöttek el ide, a Klauzál térre a Hippeace-be, hogy megkóstolják azokat a főzelékeimet, amiket addig csak a blogon vagy a könyvek lapjain láttak. Mostanra leginkább a környékbeli irodákból érkeznek hozzánk, mások kifejezetten engem keresnek meg. Ők azok, akik mára beépítik az étrendjükbe, hogy

heti egy-két napig nem esznek húst, és ilyenkor valami igazán jó zöldséges ételt keresnek.

De érkeznek fiatalok, idősebbek, férfiak, nők – mindenféle vendég megfordul nálam. A kismamák és az alig egy-két éves gyerekek néha teljesen beveszik az üzletet, ilyenkor tele van az étterem babakocsikkal, és én egyszerűen imádom, ahogy a kisgyerekek csak úgy falják a főzeléket. Nekem az a célom, hogy mindenki, aki betér hozzám, tisztességesen jóllakjon, és ne csupán rántással, hanem zöldségekkel.

- Otthon is csak főzeléket főzöl? Biztosan vágysz néha más ételekre is.

- Bármilyen meglepő, de még otthon is főzeléket készítek magamnak. Én tényleg ennyire szeretem. Igaz, a saját konyhámban általában gyors variációkat főzök, például csicseriborsót és egyszerű zöldségeket. Nem bonyolítom túl, és szinte mindig előre gondolkodom, hogy több napra is elég legyen az, amit készítettem. Amikor pedig vendégeket várok, na akkor újra előveszem a kísérletező énemet, és jöhetnek a legkülönlegesebb főzelékek.

- Honnét ered a főzés iránti szenvedélyed?

- Nálunk a családban mindenki főzött. Az anyai nagyanyám főzőasszony volt, az apai nagymamám pedig lakodalmakat szervezett és főzött. Tehát kódolva van bennem a főzés szeretete. Emlékszem, hogy már gyerekkoromban is imádtam a konyhában lenni.

Négy-öt évesen már kísérleteztem az ízekkel, fűszerekkel. Ez mindig is az életem része volt.

Később is egyértelmű volt, hogy szakácsnak fogok tanulni, és az első munkámat is szakácsként kaptam. A többit már tudod.

- Lassan ki ne tudná. Számos gasztronómiai sikerrel büszkélkedhetsz, de mondd, mi az eddigi legkedvesebb élményed?

- Nehéz kiemelni egyet. Sokszor nem is a konkrét sikerekre gondolok, hanem azokra az emberi kapcsolatokra, amiket a főzés által nyertem. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy olyan embereket ismerhettem meg, mint Náray Tamás vagy Alföldi Róbert, de említhetném Kulka Jánost is, akivel jó barátok lettünk. Természetesen itt van az én örök segítőm, Mautner Zsófi, aki eleinte sokat noszogatott, irányt mutatott, sőt, néha még piszkált is, hogy haladjak a dolgaimmal. Ezek a találkozások fontosak számomra! Illetve

rettentően hálás vagyok azért, hogy az édesanyám büszke rám. Ha a sikerekről beszélünk, ez sem elhanyagolható,

hiszen egy szülő számára óriási öröm, ha látja, hogy a gyermeke nem kallódott el, hanem letett valamit az asztalra.

- Mautner Zsófival híresen sokat főzöl együtt. Terveztek még az idei évre közös munkákat?

- A Heti Betevő projekt keretében is együtt fogunk főzni az adventi időszakban. Ezennel egy különleges, nagy eseményt is szervezünk, ahol pénzt gyűjtünk a rászorulók javára. Ez most egy kiemelt fontosságú munka az életemben. Úgy érzem, hogy ezzel tényleg sokat segíthetek másoknak, méghozzá a főzésen keresztül, ami számomra mindennél fontosabb.

És most a recept, amit szeretettel küldök a sassy.hu olvasóinak:

Zelleres-diós krumplifőzelék Főzelékes Feri-módra:

 

A zeller és a dió régi klasszikusok. A Waldorf salátában is kéz a kézben járnak, szóval nem nagy cucc, láttunk már ilyet.

De vajon mi lesz akkor, ha házasítjuk őket némi krumplival és belefojtjuk mindhármat egy főzelékbe?

Hát egy csodálatos nász, ahol nehéz lenne megállapítani, hogy ki viseli a nadrágot és kinek kell viselnie az ezzel járó következményeket.

Hozzávalók:

  • 1+1 evőkanál vaj
  • 3+2 evőkanál olívaolaj
  • 1 kisebb fej vöröshagyma, finomra aprítva
  • 3 zellerszár, mosva, darabolva
  • 40 dkg tisztított zellergumó, 1,5-2 centis darabokra kockázva
  • 1,2 kg tisztított krumpli (héjastól kb. 1,5 kg), 3 centisre kockázva
  • 7 dl alaplé vagy víz
  • 2 db babérlevél
  • Fél teáskanál só
  • 1 dl tejföl
  • 3 evőkanál rizsliszt
  • Frissen őrölt bors
  • Fél lime kifacsart leve
  • 10 dkg pirított dióbél, durvára aprítva
  • A szárzeller aprított levele a tálaláshoz

Egy evőkanál vajat egy 3-4 literes edényben, közepes lángon olvasszunk össze 3 evőkanál olajjal. Szórjuk rá a hagymát, finoman sózzuk és 2-3 perc alatt pároljuk puhára. Közben locsoljuk meg egy-egy kanál vízzel, hogy gyorsabban puhuljon. Borítsuk rá a krumplit, öntsük fel az alaplével, sózzuk majd dobjuk bele a babérlevelet is. Fedjük le és a forrástól számítva kb. 15 perc alatt főzzük majdnem puhára.

Közben egy serpenyőben, közepes lángon olvasszuk össze a másik evőkanál vajat 2 evőkanál olajjal, borítsuk rá a kétféle zellert és pároljuk 3-4 percig. Öntsünk alá fél deci vizet, sózzuk, majd lefedve pároljuk 8-10 perc alatt puhára. Ízesítsük pár csepp limelével, majd egy picit le is „kapathatjuk”.

A megfőtt krumpliból merjünk ki egy szűk merőkanálnyit egy magas falú mérőedénybe, pürésítsük össze egy botmixerrel, majd forgassuk vissza az alaphoz. A tejfölt keverjük csomómentesre a liszttel és fél deci főzővízzel, majd sűrítsük be vele a főzeléket. Forraljuk egy percig. Forgassuk hozzá a zellert és a dió kétharmadát. Ízesítsük borssal és lime levével, sózzuk, ha kell. Végül szórjuk meg az aprított dió maradékával és az aprított zeller levéllel.


Megosztom
Link másolása