ÉLETMÓD

Horkolás ellen evéssel – ezt kell enni napközben, hogy csendes álmod legyen

Egy tanulmány szerint bizonyos élelmiszercsoportok segíthetnek csökkenteni a horkolást. Felüdülés jöhet az alvási szokásaink terén , ha néha-néha nassolunk belőlük.

Megosztom
Link másolása

Azoknál az embereknél, akik rendszeresen fogyasztanak tejterméket, 28 százalékkal alacsonyabb az alvási apnoe kockázata – ami súlyos horkolással jár együtt.

A kutatók a hangsúlyosabb sajtbevitelt összefüggésbe hozták a rendellenesség kialakulásának csökkenésével.

Egy kutatásban azt állították, hogy eddig nem fordítottak kellő figyelmet az étrend és a horkolás kapcsolatára. Pedig ahogy a Sleep Medicine folyóiratban leírták: ez a kapcsolat döntő jelentőségű lehet.

A horkolóknak korábban azt tanácsolták, hogy lefekvés előtt kerüljék a tejtermékeket, beleértve a sajtot is. A kínai Chengdu Egyetemen 400 000 brit bevonásával végzett tanulmány azonban

20 lehetőséget is felvillantott, hogyan csökkentheti a sajt az alvási apnoe kockázatát.

Ezek közé tartozik a tesztoszteron növelése és a vérnyomás csökkentése.

Egy nemrégiben készült tanulmány azt is kimutatta, hogy a legegészségesebb táplálkozást folytatók közel ötödénél kisebb eséllyel alakult ki alvási apnoé, mint azoknál, akik a legkisebb mértékben ettek zöldségeket.

Dr. Yohannes Melaku, a Flinders Egyetem munkatársa a következőket mondta:

„Elképzelhető, hogy az egészséges növényi alapú étrend csökkenti a gyulladást, az elhízást, amelyek ugyanúgy kulcsfontosságú tényezők az obstruktív alvási apnoe kockázatát illetően.

Ezek az eredmények rávilágítanak étrendünk minőségének fontosságára az obstruktív alvási apnoe kockázatának kezelésében.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Südi Iringó hátat fordított a város zajának – Itt él most a Dancing with the Stars táncosnője
A kis faluban ráleltek a nyugalom szigetére.

Megosztom
Link másolása

Südi Iringó élete az elmúlt években gyökeresen megváltozott, mind szakmai, mind személyes szempontból. A táncművész, aki idén a Dancing with the Stars műsorában tért vissza a képernyőre Vomberg Frigyes partnereként, jelentős döntéseket hozott a mindennapjaival kapcsolatban is.

Korábban elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne Budapesten éljen, mostanra azonban egy csendes, Pest megyei faluban találta meg a nyugalmat.

A Meglepetés magazinnak adott interjújában Iringó arról mesélt, hogy egyre inkább igényelte a csendet és a harmóniát, amit a főváros nyüzsgésében már nem talált meg.

„Ha valaki öt évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy nem Budapesten fogok élni, biztosan kinevetem. Korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy vidéken lakjak, és nem azért, mert bulis életet éltem, még csak az sem volt rám jellemző, hogy belvárosi kávézók teraszain ücsörögjek. A fővárosi élet számomra azt jelentette, hogy mindenhez közel vagyok.”

Mostani otthonuk, egy Pákozd melletti kis faluban található családi ház, a nyugalom szigete számukra. Iringó elmondása szerint az új lakhelyük nemcsak békét és harmóniát hozott a mindennapjaikba, hanem inspirációt is.

„Egyre inkább vágytam rá, hogy az otthonomban csend és nyugalom vegyen körül, hogy igazán feltöltődhessek. Így végül úgy döntöttünk, hogy egy Pest közeli kis faluba költözünk, ahol most már valódi béke és harmónia ölel körül.”

A 42 éves táncosnő és párja most az erdő és a természet közelségének segítségével töltődik fel. Ettől függetlenül Iringó pedig továbbra is aktív résztvevője a hazai táncművészeti életnek.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Csak zsírból és nem izomból fogysz, ha betartod ezt a 7 alapszabályt!
A legfontosabb, hogy ne akarj túl hamar túl drasztikus változást. Haladj fokozatosan, nehogy megterheld a szervezetedet.

Megosztom
Link másolása

Hasznos tanácsokat gyűjtött össze a Femina a fogyásról.

Olyan tanácsokat osztottak meg, amelyek segítenek, hogy ha fogyni szeretnél, ne az izmaidból fogyj, hanem a zsírból.

Az egyik alapvető lépés, hogy fehérjében gazdagabb étrendre állsz át, mert a fehérjére szükség van az izomszövetek építéséhez. fehérjét tartalmaznak többek közt a sovány húsok (csirke, pulyka, hal), a tojás, a tejtermékek, a hüvelyesek, a tofu és a quinoa. A másik fontos szabály, hogy tarts súlyzós edzéseket is, mert ezzel növekszik az izom. A harmadik dolog, amire figyelj oda, hogy ne akarj túl sokat és túl hamar fogyni.

A túl intenzív fogyás nem csak a szöveteknek tesz rosszat, hanem a szívedet is megterheli. Ráadásul a gyors fogyás (heti több kiló) eredménye az lesz, hogy megnyúlik a bőröd és lógni fog.

Mi a fenti tanácsokhoz még azt tennénk hozzá, hogy ügyelj a megfelelő folyadékfogyasztásra is.

Aludd ki magad (7-9 óra), mivel a pihenés támogatja a regenerációt és a hormonális egyensúlyt.

Az alváshiány növelheti az éhségérzetet szabályozó hormonokat!

Étkezésnél amennyire csak tudod, kerüld a feldolgozott élelmiszereket, részesítsd előnyben a frissen készült ételeket, és legyen minden nap nyers zöldség és gyümölcs is az étrendben.

Plusz egy tipp: ha csak lehet, kerüld a stresszt, vagy ellensúlyozd különféle technikákkal, például sétával, úszással, légzőgyakorlatokkal, meditációval, jógával stb.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Felejtsd el a testtömeg indexet (BMI), itt egy új mérőszám, ami sokkal többet árul el rólad
A szakértők szerint a BRI olyan egyszerűen használható, mint a BMI, de pontosabb a testösszetétel és az egészségügyi kockázatok meghatározásában.

Megosztom
Link másolása

Bár a kerekded és a formás sokszor bóknak számít, egy nő sem szeretné, hogy így nevezzék. Azonban a tudósok most azt állítják, hogy a kerekdedség mérése lehet az egyik legjobb módszer az egészségünk felmérésére.

A Body Roundness Index (BRI) nevű rendszer, amely a vitatott testtömeg-indexet (BMI) váltaná fel, pontosabban becsülheti meg a súlyhoz kapcsolódó betegségek kockázatát. Az Egyesült Államokban és Kínában egyre több orvos alkalmazza is az egészség mérőszámaként.

Míg a BMI kizárólag a magasságot, testsúlyt és etnikumot veszi figyelembe, a BRI a csípő- és derékkörfogatot, valamint a nemet és az életkort is belekalkulálja.

Az eredményt egy fekete vonalként ábrázolják egy zöld tojás alakú „egészséges zónán” belül, megmutatva, hová esik az adott személy. A rendszer kiszámítja a testzsír százalékot és a hasi zsír (viscerális zsír) mennyiségét is, 1-től 20-ig terjedő skálán.

„Tudtam, hogy kicsit túlsúlyos vagyok, de nagyon meglepődtem”

Paulomi Debnath, egy középkorú, formás anyuka maga is úgy érezte, hogy le kéne adnia néhány kilót a hasáról. De sokkolta, amikor az BMI kalkulátor szerint a 165 cm-es magasságához és 81,5 kg-os súlyához tartozó 29,8-as eredménye az elhízott kategóriába sorolta őt.

„Tudtam, hogy kicsit túlsúlyos vagyok, de nagyon meglepődtem” – mondja a 44 éves nő.

„Általában nem érdekel, mit mutat a mérleg, és magabiztos vagyok a külsőmmel kapcsolatban, ezért ez egy kegyetlen és személytelen módja az emberek megítélésének. Ez egyfajta 'fat-shaming', és nem veszi figyelembe az életkort vagy az életstílust.”

A BRI kalkulátor szerint viszont 4,5-ös eredményt kapott, ami az egészséges zónába esik, 34%-os testzsírral és 2,3%-os hasi zsírral.

„Ez sokkal reálisabb” – mondja. „Boldogan beismerem, hogy egy kicsit fittebbé kell válnom, de ez a rendszer nem megszégyenít, és nem hajszol bele drasztikus diétákba.”

„Ez az értékelés sokkal igazságosabb”

Rosie Mullender újságíró évek óta szinte megszállottan figyeli BMI-értékét. Az 163 cm-es és 72 kg-os Rosie BMI-je 27,3, ami a túlsúlyos kategóriába tartozik.

„Amióta elköltöztem Londonból, megváltozott az életmódom. Otthonról dolgozom, és kényelmes ruhákban vagyok egész nap, ami miatt néha csak akkor veszem észre a súlygyarapodást, amikor felpróbálom a farmert” – mondja.

Rosie BRI szerinti eredménye azonban 4,5 lett, ami szintén az egészséges zónába esik, 33,2%-os testzsírral és 2,6%-os hasi zsírral.

„Meglepett az eredmény, mivel alma testalkat vagyok, de ez a rendszer igazságosabbnak tűnik” – mondja.

Ha te is kíváncsi vagy a saját BRI értékedre, ennek a kalkulátornak a segítségévek megtudhatod.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Itt a magyarázat arra, hogy miért ébredsz fel néhány perccel azelőtt, hogy megcsörrenne az ébresztőd
Ha dühíteni szokott, hogy még lenne időd aludni, mégis kipattan a szemed, ne mérgelődj. Így jársz jobban.

Megosztom
Link másolása

Ugye ismerős az a helyzet, amikor az ébresztőóra csörgése előtt már kinyílnak a szemeid? Nem, ez nem a sors gonosz tréfája, és nem is valami misztikus hatalom játszik veled. A tudomány elég konkrét magyarázatot ad rá – és ha rendszeresen a telefonodat bújod ébredés után, akkor még fontosabb, hogy megértsd, mi történik a háttérben.

A tested működését egy különleges idegi központ, a szuprachiazmatikus mag (igen, így hívják, a haveroknak SCN a neve) irányítja, amely az agyad közepén csücsül.

Ez a kis ideghalmaz felelős többek között a vérnyomásodért, a testhőmérsékletedért és – most jön a lényeg – az időérzékedért.

Ez az SCN dönti el, hogy mikor álmosodsz el, és mikor pattansz ki az ágyból. Szóval, ha úgy érzed, hogy nyolc óra alvás után is kóvályogsz, már tudod, ki a felelős.

A titok pedig a rutinban rejlik:

ha mindig ugyanakkor fekszel le és kelsz fel, a belső órád elkezd alkalmazkodni.

Egy PER nevű fehérje – amit most simán hívjunk alvásmágusnak – segít szabályozni az alvás-ébrenlét ciklusodat. Napközben emelkedik a szintje, éjszaka pedig csökken, hogy felkészítsen az alvásra.

A rendszer annyira okos, hogy még azt is előre kalkulálja, mikor csörög majd az ébresztőd.

A tested körülbelül egy órával az ébresztőóra előtt elkezdi emelni a PER szintjét, sőt, stresszhormonokat is termel, hogy ne érjen sokként a csörgés. Ezért van az, hogy gyakran magadtól felébredsz, mielőtt a telefonod zaklatni kezdene.

És hogy miért fontos ez?

Ha nem ébredsz fel magadtól, az ébresztő csörgése sokkot jelenthet a testednek, ami aztán stresszt okoz. Ezért próbál a tested trükközni, hogy felkészítsen a kelésre.

A lényeg: ha következetes alvási rutint alakítasz ki, az nemcsak a közérzetednek tesz jót, de még azt is elkerülheted, hogy pánikrohamként éld meg az ébresztőd hangját.

Via LADBible


Megosztom
Link másolása