SZÍNES
A 41 éves sílegenda, Lindsey Vonn egy térdprotézissel a lábában tért vissza, hogy utoljára megküzdjön az aranyért, ám súlyos esés lett a vége.
SZÍNES
Regőczy Krisztina és Sallay András a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vett át díjat. A páros 1980-ban olimpiai ezüstöt szerzett, de három héttel később világbajnok lett.
SZÍNES
Az algériai bokszolóról van szó, aki felháborodva ígér pert, amiért kétségbe vonták, hogy ő nő.
SZÍNES
A borostás Vilmos herceg mellett feltűnt David Beckham és Snoop Dogg is, akik mind Nagy-Britannia olimpikonjainak üzentek.
SZÍNES
Olyan volt, mintha a Mission Impossible új részét néznénk, a színész a stadion tetejéről ugrott be az olimpiai zászlóért.
SZÍNES
A színész viszi tovább az olimpiai zászlót Los Angelesbe, már ha sikerül épségben megúsznia a mutatványt.
SZÍNES
Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.
SZÍNES
Lékai Mátéék csapata nem semmi győzelmet aratott a párizsi olimpián, még az is lehet, hogy családja jelenléte is hozzátett a 10 gólos sikerhez.
SZÍNES
Megérkeztek az első sportolók az olimpiai faluba, és azonnal letesztelték azt az ágyat, amiről annyi szó esett már.
SZÍNES
Hosszú Katinka nem vesz részt a következő olimpiai játékokon, és üzent ezzel kapcsolatban rajongóinak is.
Népszerű
Ajánljuk