SZTÁR

Sátáni propaganda? A világtörténelem első olimpiai metál-fellépése után megszólalt a Gojira

Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.

Megosztom
Link másolása

Ahogy a Rolling Stone írja is, a Lady Gagára és Celine Dionra várók biztosan nem voltak felkészülve arra, hogy

lángcsóvák, majd fröccsenő vért imitáló vörös papírszalagok közt a Szajna parton metál zúzda lesz,

pedig a szervezők szánt szándékkal meghívták az ország egyik legismertebb metal zenekarát, a Gojirát, akik Párizs egyik történeti épületegyüttesén állva zenéltek.

A zenészek feladata kétoldalú volt, egyrészt a nagyot alkotni vágyó franciák mindenképpen újdonságok tömkelegét akarta felvonultatni a programsávba, metál pedig ezidáig soha nem szólt olimpiai megnyitókon. Másrészről a megnyitó történetszálában a vészjósló időszakot reprezentáltatták a Gojirával, akik Marina Viotti operaénekesnővel adták elő a 19. század francia himnuszának nevezett kultikus dalt, az Ah! Ça Ira-t.

Szóval nagy ünnep volt ez a metál érának, ellenben

néhány ország több kommentátora egyenesen sátáni propagandának minősítette az előadást a Rolling Stone szerint.

Erre is reagált a zenekar, illetve először adtak interjút a fellépés óta, ami óriási ismertséget hozott nekik.

Azt leszögezték, hogy se a dal választáshoz, se a performansz szervezéséhez nem volt közük, még azt sem tudták, hogy Celine Dion és Lady Gaga is fellépnek, és ott lesznek velük. Imádták, mint mondják, és gratulálnak a szervezőknek, hogy ezt meglépték. Mindeközben

rajongóiknak, ismerőseinken nem mondhatták el, hogy fel fognak lépni a nyitóünnepségen.

Azokra a reakciókra, hogy ez egy "sátáni" megnyilatkozás volt, egyszerűen feleltek:

"Nem volt az.

Ez a francia történelem francia bájjal, tudod: lefejezett emberek, vörösbor és vér mindenhol – a történelem romantikája ez, ami normális, nincs ebben semmi sátáni"

- mondta a frontember nevetve.

"Franciaország egy olyan ország, amely a forradalom idején elválasztotta egymástól az államot és a vallást, ma ezt hívjuk szekularizmusnak. Az állam ilyenkor nem vallásos, tehát a kifejezés és a szimbolika tekintetében szabadnak nevezhető.

A fellépésünkben minden a történelemről és a tényekről szólt szimbólumok segítségével, nem vizsgáltuk ezeket vallási szempontból"

- fejtette ki bővebben.

Az Ah! Ça Ira című emblematikus dal jelentésére is kitért, ami nagyjából annyit tesz, hogy elég volt, menni fog az összefogás, ugyanis most erre van nagy szüksége az embereknek - mi mást is közvetíthetne maga az olimpia.

"Örvendjünk, mert jó idők jönnek a tűztől vagy lángtól való félelem nélkül. Ez a remény üzenete a világnak ezekben a zűrzavaros időkben,

amikor háborúk dúlnak, és érdekes vezetők veszik át a hatalmat a világon mindenhol. Úgy gondolom, hogy az embereknek hallaniuk kell azt, hogy minden rendben lesz, különösen a fiataloknak, amikor a globális felmelegedésről és a komor jövőről hallanak. Meg tudjuk változtatni a jövőnket, mi lehetünk a változás. Soha nem késő rendbe tenni a dolgokat" - mondta Joe Duplantier énekes-gitáros, a sátánitól meglepően eltérő kontextusba helyezve fellépésüket.

A teljes interjú itt tekinthető meg, a kommentár nélküli fellépés pedig alább.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Harry és Meghan karácsonyi üdvözlőlapja vad összeesküvés-elméleteket gerjeszt: a rajongók szerint Archie-t és Lilibetet Photoshoppal „hamisították”
Mindenki ugyanazt gondolja, aki alaposan megnézte a képet.

Megosztom
Link másolása

A közösségi média összeesküvés-elméletgyártói Meghan és Harry karácsonyi üdvözlőlapját használták fel vad találgatások terjesztésére a párról, beleértve azt az állítást, hogy mesterséges intelligenciát használtak Archie és Lilibet szerepére.

Egy csoport Twitter-felhasználó megjelölte a képeket, hogy hibákra hívja fel a figyelmet.

Egyesek megkérdőjelezték Meghan lábának szögét és bal karjának hosszát, valamint Archie lábának helyzetét és lépését, Lilibet járását, sőt a kép minőségét is, hogy alátámasszák az hamis fotóról szóló állításaikat.

Több kritikus ragaszkodott ahhoz az elmélethez, hogy a képek szándékosan alacsony felbontásúak, hogy elrejtsék a hibákat.

Egy Twitter-felhasználó így írt: „Meghan karja kétszer olyan hosszú, mint egy normális kar.

A fekete kutyának három lába van, és furcsa, fénylő éle van a testének.

Archie haja sötét hullámos vörösesbarnából teljesen egyenes, élénk vörös lett.

Meghan lábfejei előre néznek, de a törzse oldalra fordul. 

Mindkét gyerek pontosan egyforma magas, pedig két év korkülönbség van köztük.”

Egy kételkedő rajongó azt írta: „Archie két év alatt semmit sem nőtt, és ugyanolyan magas, mint a fiatalabb húga... Mi ez a hülyeség?”

Egy másik felhasználó megkérdezte: „Ki gondolta, hogy ez az egyértelműen megrendezett jelenet jó ötlet?”

A pár három kutyája is szerepelt a hétfőn kiadott családi portrén, de több felhasználó szerint az állatokat utólag adták hozzá a képhez.

Több közösségi média-felhasználó azt állítja, hogy képelemző eszközzel vizsgálták meg a fotót, amely szerint mesterséges intelligencia által generált kép lehet.

Egy másik Twitter-felhasználó szerint a képek szándékosan „gyenge minőségűek”, részeként egy „ravasz PR-fogásnak”, amely rejtélyt próbál kelteni.

James Middleton brit Photoshop-szakértő, aki nem áll rokonságban Kate Middletonnal, azt mondta, hogy a képeslap mérete szinte lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy történt-e szerkesztés.

A MailOnline-nak így nyilatkozott: „Nagyon nehéz lesz megállapítani a hitelességet.” Hozzátette, hogy mivel a kártyán hat kép közül csak az egyik ez, „túl kicsi” ahhoz, hogy alaposan elemezni lehessen. Azt is megjegyezte: „Meghan egy kicsit hamisnak tűnik. Lehet, hogy csak a fények játéka, különösen a foltos háttér és a fehér pulóver miatt.”

Glenn Gratton, a vezető W8 Media képügynökség fotósa szerint

túl tökéletes az egész: „A kép nagyon megrendezett, egy gondosan megtervezett pillanat, hogy tökéletes családként jelenjenek meg.

Meghan a fiút, Harry a lányt öleli. Három kutyájuk is velük van, mind együtt egy tökéletes kaliforniai napsütéses napon. Túl tökéletes az egész.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ezért volt véres a kád karácsonykor Mikes Annáék otthonában, amikor kisgyerek volt
A táncosnő visszaemlékezett gyermekkora vicces karácsonyaira.

Megosztom
Link másolása

Páros interjút adott a hot! magazinnak Mikes Anna és Krausz Gábor.

A téma a karácsonyi készülődésvolt.

Mikes Anna pedig arról is beszélt, hogyan zajlott ez gyermekkorában.

"Mindig is az egyik legszebb ünnep volt számomra a karácsony. Melegség tölt el, ha a gyerekkori emlékekre gondolok, de akadt azért humor is benne. Például, amikor kicsi voltam, apukám élő halat hozott haza a piacról, amit a kádba tett. Arra azonban nem számítottunk a bátyámmal, hogy agyoncsapja, és mi csak azt látjuk, hogy véres a kád!"

– mesélte a táncosnő.

A karácsony, a hagyomány és a meghitt ünnep ma is fontos számára.

"Általában későn érek haza, mert estig tanítok, de amikor otthon vagyok, az első dolgom az, hogy meggyújtom a gyertyákat, és máris hangulatossá válik minden. Egyébként az év többi részében is az én feladatom a dekorálás. Az évszakoknak és az ünnepeknek megfelelően csinosítom ki az otthonunkat."


Megosztom
Link másolása