Ugyan már, a kötésben nincs semmi környezetszennyező! Vagy mégis?

Aki próbált már külföldön valamelyik gyorsétterem autós részén rendelni, az tudja hogy elég embert próbáló feladat megérteni, mit is mond vagy kérdez éppen az éttermi dolgozó a furcsán minden eltorzító headsetben. Nem csoda, hogy csak azok vállalkoznak erre, akik tényleg jól beszélik az adott nyelvet. A többség inkább besétál és úgy veszi meg az ételt.

A rendelés videója alig 24 óra alatt közel 100.000 megtekintésnél jár, és egyszerűen mindenki imádja!

@exotranq That was great practice! Let me know how I did thank you @Burger King for the meal! #fyp #xyzbca #hungary #american #language #viral #challenge #food ♬ original sound - exotranc

A több száz kommentelő dicséri a fiú bátorságát, hogy ezt a nyelvet tanulja:

„Nagyon szépen beszélsz viszont a legjobban a kedvességed és a tiszteleted ” - tette hozzá egy másik néző.

Volt, aki még ennél is tovább ment: „Jobban beszélsz, mint sok magyar, gratulálok”.

Szerinted is ügyesen rendelt vagy még lenne mit gyakorolnia?

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

A ház lelke

Az, hogy az emeletre vezető lépcsőtől kezdve felfelé mindent krémszínű, süppedős padlószőnyeg fed, nagy élmény. A fenti előtér tágas, kifejezetten nagyon szép a 200 éves faragott korláttal és annak oszlopaival, a plafonon a gerendával, és az észak-nyugatra néző feltolható ablak esténként csodás kilátást nyújt a félig érett gabonára a hullámzó mezőn, meg a naplementére, amiért eddig a tengerre jártunk.

Ez a néhány négyzetméter egyszer csak a nappalink lett. Észre sem vettük, hogyan történt. Kiültem az ablakba nézni az esti fényeket, gyönyörködni a tájban. A lábamhoz ült a kutya, mert ő nem tágít tőlem, csak ha más eszik éppen (ahogy ebben a pillanatban is). Jött a lányom, hogy hol vagyok és mit csinálok, és már meg is történt.

Aztán már alig vártuk az estéket, hogy a kicsit hűvösebb konyhából feltelepedjünk a meleg és kényelmes padlóra az emeleten. Egy este beszöktek a legyek. Általában el tudjuk kapni őket, de most egy különösen gyors példány döntött úgy, hogy zümmögni fog a fülünkbe. Elkezdtük kergetni, kapkodtunk utána, persze mindig elszökött. Molli kutya egy darabig nézte, ahogy szerencsétlenkedünk, aztán egyszer csak felállt, és egy kaffantással elkapta. Utána elégedetten ült vissza, és fogadta a hálás gratulációinkat.

Szeretjük ezt a kis területet a házban. Valószínűleg az előző lakó is szerethette, mert a padlón egy nagyobb bútor (talán egy benti pad) lábának nyomai látszanak a padlószőnyegen. Érdekes, ahogy egyszer csak funkciót kapnak terek, melyek első ránézésre használhatatlan részei egy otthonnak.

Ennek a háznak lelke van. Ráadásul jó lelke. Úgy érezzük, hogy nem csak mi szeretjük őt, de ez az érzés kölcsönös. Nem fura, hogy a világ végén lakunk, körbevéve mezőkkel, és mégsem félünk? Recseg a padló? De kedves hang. Motoszkál valami a falban? Érdekes, talán egy rovar, vagy pocok lehet. Zaj van a tetőn? Biztos rászállt egy madár… Ha magától kinyílik egy ajtó vagy leesik valami, akkor is úgy gondolunk a váratlan változásra, mint egy kedves dologra.

Természetes érzés egyedül aludni egy szobában, és az, hogy az én hálómban nincs függöny az ablakon (oké, a többin római roló van, és olyan szépek, hogy nincs szívem egy olcsó függönnyel rontani az összhatáson), szóval hogy nincs függöny az ablakon, abban sincs semmi ijesztő.

És érezni azt, amit nagyon sok éve nem éreztem már sehol: itt biztonságban vagyok.

Egy reggel aztán megérkeztek a tehenek. Na nem a sajátjaink, arról szó sincs. De a tőlünk 15 méterre lévő lévő mezőn szomszédokat kaptunk. Molli vette őket észre először. Nyilván jó az orra, mert a csukott ablakon keresztül érezte meg az állatok szagát, ugyanis nem csaptak zajt, csak csendben elkezdték rágni a füvet a kocsibehajtónk mellett.

A kutya azonban észrevette a változást, felpattant, és őrült ugatással nekiugrott az ablaknak: ilyen állatokat még sosem látott, ráadásul egészen közel a házhoz, nyilván halálos veszély fenyegetett mindannyiunkat - szerinte. Szólt tehát, hogy legyen időm előkészíteni a puskámat. Mi mást gondolhatott volna egy vizsgázott vadászkutya, ha rémes és hatalmas állatokat lát felbukkanni hirtelen? Az ő ugatására vettük észre mi is, hogy micsoda kedves kis szomszédság költözött mellénk. Nagyjából 30 tehénlányka, kiskamaszok lehettek, és velük egy hatalmas és nagyon öreg bika, hogy vigyázzon rájuk.

Molli az első időszakban ezt nagyon zokon vette, próbált rájuk ijeszteni, de ezek a jószágok azt hitték, egy cuki kistehénnel van dolguk, nem ijedtek meg, nem rohantak el, csak szimatoltak a nagy orrlyukaikkal a kutya felé.

Azóta megszokták egymást, bár a szarvasmarhák részéről az erős érdeklődés fennmaradt, Molli már oda se bagózik rájuk.

És hogy hogyan kerültek ide a tehenek?

Az a gazda, aki a földeket bérli, a domb másik oldalán lévő elég szép házban él - de a mezeje, szántója itt van, a mi farmházunk körül mindenfelé. Évtizedeken keresztül élt ő is ebben a házban, amiben most mi, de aztán vett 10 éve magának egy sajátot. Onnan vidáman idekocsikázik minden nap leellenőrizni az állományt.

A szomszédlányok mindegyikének saját neve van (elolvastam a fülbevalójukon), és

Ha van időm, csak ülök a kertben és nézem őket, ahogy esznek, kérődznek, aztán megint esznek, vagy ha esik meg fúj, akkor irány az ablakfülke, onnan lehet csodálni a tájat, az előkertet, a madarakat, meg a kőkerítéssel körbevett, külön kapuval ellátott másik kertünket is, amit funkciója szerint hátsó kertnek hívok, hiába van legelöl.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Our Little Cornish Farmhouse (@our_little_cornish_farmhouse) által megosztott bejegyzés

A ház mögött lévő igazi hátsó kertben, ami egy picike melléképületnek ad helyet (amiben a kazán lakik néhány millió húsos lábú pókkal társbérletben), állt egy nagyon érdekes, világos bézsre festett, már rozsdásodó és kishibás kovácsoltvas rózsa-futtató, amire ülni is lehet, mert egy pad is tulajdonképpen. Csak itt szomorkodott ebben a nem túl szép udvarban, a zúzottkövön, teljesen értelmetlenül, mert senki, de tényleg senki nem akart volna oda kiülni, hogy nézze az egy méterre tőle álló melléképületet. Ezt a lugas-padot aztán egy jó nagy kanyarral átvittük először a ház előkertjébe, mert elsőre úgy gondoltam, ott nagyon menő lesz, plusz mivel a kerti székek konyhaiak lettek, lesz hová ülni kint is. Csakhogy sehogy nem érezte jól magát ott ez a pad, billegett, bután mutatott, úgyhogy végül beköltözött a fallal körbekerített „hátsókertbe”. És ott meg is találta a helyét! Teljesen feldobta azt,

szinte látom benne a napernyős kisasszonyokat sétálni, és megpihenni néha, ha cseppet elfárad a lábuk.

@ourcornishfarmhouse Peaceful garden #fyp #cornwall #cottagecore #garden #nature #xyzbca #aesthetic #viral #england ♬ オリジナル楽曲 - ranpis

Az egyik nap szóba került a palacsinta. Boldog tűzhelytulajdonosként örömmel mondtam igent rá, okés, akkor bekeverek egy nagy adagot és sütök végre palacsintát. El is kezdtem. Az első darab 8 percig sült, és még mindig nagyon fakó volt. Kiderült, hogy a fél éves tűzhelynek azért van némi hibája, például, hogy nem igazán melegít.

Ez a mi palacsintánk két óra alatt készült el, a végén már extrém vastagokat sütöttem, mert kiönteni sem volt szívem a tésztát, de már tovább állni és nézni, ahogy inkább szárad, mint sül, hát azt se. Tojásrántottát is egy örökkévalóság sütni rajta. Írtunk az eladónak, hogy van ez a kis baki. Hogy ha ez fél éves, adja már oda a garanciapapírokat, mert azt véletlenül elfelejtette.

Szó nincs garanciáról, és vissza sem vásárolja, bocsi. Szóval a használt cuccoknál sokkal jobban résen kell lenni, mint gondoltuk.

Ma egy intarziás fiókos szekrényt tett fel valaki fillérekért a netre. Alapvetően nem a stílusom, de pont jó lenne a hálószobába. Most már óvatosabbak vagyunk, úgy terveztem, hogy először elmegyünk, és alaposan megnézzük. Aztán a helyszínen majd döntünk. Hát, erre már nem volt szükség. Megelőzött valaki, aki nem óvatoskodott. Így megy ez errefelé.

Folytatás jövő vasárnap, akkor a zombikról lesz szó.

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Devoni kanyar, a scone és a királynő(k)

A legdrágább luxus, amit még a beköltözés előtt, de már a farmházra tervezve megengedtem magunknak, egy 4 fős étkészlet volt. Csodálatos tengerkék tányérokból áll, müzlis, leveses (ezt itt tésztásnak hívják), kistányérok és a nagy laposok. Nem tudtam ellenállni neki. Állítólag helyi porcelánból készült, kézzel festve.

Oké, annyiba került, mint a használt étkezőasztalunk. De úgy döntöttem, emiatt most nem fogom rosszul érezni magam. Isteni lesz belőle enni.

Mázli, hogy az utolsó hétvégén fullra nyitva volt az IKEA Exeterben, elmentünk, mert volt néhány nagyon konkrét dolog, amit szerettem volna a konyhába, azon felül, amink volt. A fokhagymanyomó nélkül például nincs élet, vagyis van, mert a mamámtól megtanultam késsel elkaparni a fokhagymagerezdeket, de azt csináltam már 8 hónapon át, és vágytam újra a régi jó fokhagymanyomómra. A neten megnéztem a kínálatot, és megdöbbentem, hogy egy AirBnb teljes konyhai berendezése, amiben éltünk egy télen át, filléres IKEA cuccokból állt össze. Úgyhogy betettem a kívánságlistámba a merőkanalas készletet, az olcsó lábos-szettet, a csipeszeket, késeket, aztán útnak indultunk. 100 kilométer, majdnem két óra, pedig autópályán lehet menni. Csakhogy a cornwalli autópálya egészen különleges, máshol egyszerű országútnak hívnák az ilyet.

Tudtuk, hogy nagy darab cuccokat nem fogunk venni, mert nem férnének be a kocsiba, de azért az apróságokra szükség volt. Plusz mindenképpen végig akartam ülni a kanapékat, hogy van-e kényelmes és olcsó köztük.

Mint a gyerek, aki beszabadult a játékboltba, úgy éreztük magunkat az áruházban. Hatalmas, és gyönyörűen berendezett, és egyébként olyan otthonos, mintha épp Budapesten lézengtünk volna két órát. Megvettem életem legszebb ágyneműjét, virágos, halványzöld, szatén, semmi nincs, ami jobban illene a gyönyörű új házunkba. A kerti bútoroknál kicsit leálltunk, olyan olcsó volt egy-egy szék meg az asztalka, hogy nem hagyhattuk ott. Végül azért eléggé kiköltekezve, de nagyon boldogan pakoltunk be az autóba, majd indultunk haza Devonból a jó öreg és kényelmes Cornwallba.

Mi ugyan nem vérrel fizettünk, de határozottan jó érzés volt a megpakolt autóval hazafelé hajtani.

Erről a szomszédos terület-témáról tudni kell, hogy valami oknál fogva a devoniak és a cornwalliak között némi ellenérzés feszül. Hiába élnek mind a ketten Anglia legdél-nyugatibb csücskében, enyhe lenézés érezhető mindkét oldalról a másik iránt. Ennek az egyik leglátványosabb formája egy sütemény, a scone fogyasztása körül kialakult vita. Ezt az édes pogácsaféleséget hagyományosan eperlekvárral és a mascarponéhoz eléggé hasonlító ízű, de kicsit sűrűbb clotted creammel eszik. De nem mindegy, hogy hogyan.

A vita a sorrenden megy. Hogy amikor megkened a kettévágott scone-t, mit teszel alulra. A vajas-lekváros kenyéren szocializálódott énem azonnal a fehér krémet tette a scone-ra, és a krém tetejére halmozta a lekvárt. Ezzel minden cornwalli tudomására hoztam akarva-akaratlanul is, hogy nem vagyok idevalósi.

Aki cornwalli, már kisgyerekkorától tudja: alulra kell a lekvárt kenni, és csak arra jöhet a finom, tejszín ízű vastag krém. Csak a mások eszik máshogy, például a devoniak.

Elképesztően büszkévé téve ezzel az Egyesült Királyság legnyugatibb csücskében élő 500.000 embert.

Ha azt hinnéd, hogy ez a téma csak az öregeket érdekli, nagyot tévedsz. Januárban Exeterben volt egy koncert, amire elment a lányom is. Tele volt devoniakkal a sportcsarnok, hiszen Exeter Devonban található. Még a koncert közben is ez volt a téma, amikor a körülötte csápolók számára kiderült, hogy ő Cornwallból ruccant át a bulira. Húsz éves lelkes zenerajongók azon vitáztak, hogy kinek van igaza, hogyan kell enni a scone-t, hogy eredeti, hogyan finomabb.

Ha engem kérdezel, szinte két külön ételről van szó. Jól tudom, mert sok évig nem érdekeltek a rosszalló pillantások, és ettem, ahogy természetesnek tartottam, alul a krém, felül a lekvár. Nagyon kellemes, finoman, édesen éles ízű volt, nem véletlen, hogy tökre sokszor sütöttünk itthon is. Aztán amikor kiderült, hogy ezentúl nem csak átutazó leszek itt, hanem megpróbálok gyökeret ereszteni, megkóstoltam fordítva. Alul a dzsem, felül a krém. Egy sokkal lágyabb ízű, kevésbé édes, ugyanakkor sokkal krémesebb desszert lett belőle.

Már a beköltözés napján feltűnt, hogy az üresen álló farmépület falán valamiféle címer van, de annyi dolgunk volt, hogy nem mentem közelebb kideríteni, mi is az pontosan. Néhány napnál tovább azért én sem bírtam a kíváncsiságommal, és átmásztam a lakattal lezárt kapun, hogy jobban szemügyre vehessem azt a 50-60 centi átmérőjű faragott kőcímert a falban. Nem volt valami új, ezt mutatta, hogy a faragás élei már szépen lekerekedtek, de még jól ki lehetett venni a dátumot: 1857.

Bevésve egy szürke kőlapba a semmi közepén, egy kétszintes gazdasági épület távoli oldalába! Persze, hogy elkezdtem nyomozni, mindent tudni akartam.

Aki itt él, annak annyira természetes a királyi család közelsége és ezek a relikviák, hogy fel sem kapják rá a fejüket és még kevésbé őrizgetnek emlékeket. Azért néhány dolgot mégis megtudtam: a címer és a kőtábla Viktória királynő uralkodásának 20 éves jubileumára készült, akkor helyezték a falba. Ez a birtok akkor is a királyi család tulajdonában volt, sőt, az elmúlt 700 év folyamán végig. Ugyanebben az évbe adományozott a királynő imádott férjének új címet és akkor született utolsó gyerekük, Beatrice is, tehát az 1857-es év amúgy is elég kiemelt év volt a famíliában.

Nem középületeken, főleg a királyi család magánbirtokán két esetben szoktak emléktáblát elhelyezni abban az időben: ha Viktória királynő és Albert herceg szívesen és sokszor időzött a birtokon, vagy

A mi farmunk esetében inkább az utóbbiról lehetett szó, bár az eredetileg 6 szobás épület a háborítatlan sokhektáros birtok közepén, 1,5 mérföldre a tengerparttól rövid időre akár királyi szállásként is működhetett. Most tehát, ha odaállok a kőtábla elé, úgy 2-3 méterre, biztos lehetek benne, hogy Viktória királynő apró, de jelentős lábnyomába lépek.

@ourcornishfarmhouse A sunny summer morning in Cornwall #fyp #cornwall #cottage #england #cottagecore #aesthetic #summer #xyzbca #foryou ♬ original sound - ellie (regulus' version)

Cornwall akkori hercege 1857-ben már 16 éves volt (Edvárdként lépett trónra jóval később), és természetesen rendszeresen végigjárták vele a birtokait. Hogy akkor milyen előzményei voltak egy royal látogatásnak, azt nem tudom, de ha a trónörökös mostanság erre tervez jönni, azt onnan lehet sejteni, hogy az amúgy is eléggé rendezett környéken váratlanul extra fűnyírást ütemeznek be. Várjunk csak... Ahogy hallom, most is berreg éppen a fűkasza!

Folytatás jövő héten.

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Halloween a házban

Ezen a környéken azért elég komoly hagyománya van a Halloween ünneplésének. Van már benne néhány évezredes gyakorlatuk, nem csoda, ha elég jól csinálják. Az, hogy szeptember közepén elöntik a boltokat a különböző rémes jelmezek, ijesztő házdíszek, zenélő kondérok, sikoltó csontvázak, hatalmas pókok, mindenféle narancssárga dizájnba csomagolt, és gusztustalanságra emlékeztető édességek, az azért nem lepett meg. De amikor megláttam a felhívást, hogy a hónap végén a város közepén nagy, össsznépi Zombi-felvonulás (kúszás-mászás) is lesz, az azért felkeltette a figyelmemet. Ezt itt Zombie Crawl-nak nevezik. De addig még el kellett jutni.

A szeptembert még ki tudtam húzni különösebb dekoráció nélkül, de az október elejét már muszáj volt nekünk is kihasználni arra, hogy egy kis tökös hangulatot varázsoljunk a kertbe. Két hatalmas narancssárga tök védte a bejáratunkat két oldalról, megegyeztünk, hogy őket fogjuk kifaragni majd 31.-én. Csakhogy időközben bármerre jártunk a környéken, mindenütt egyre vadabb halloweeni dekorációk tűntek fel a házakon, és ez azért kicsit meghozza az ember kedvét ahhoz, hogy maga is díszítsen. Persze mi nem mentünk olyan messzire, mint itt az igazi nagypályások.

de a legviccesebb és egyben legmeghökkentőbb az volt, amikor egy ablak üvegére a HELP! szót láttam felfestve vörös, itt-ott megcsorgó festékkel, mintha szegény áldozat a saját vérét használta volna a segítségkéréshez.

Előző évbe a lányom más diákokkal együtt bérelt házat, akik már otthon voltak a témában, ezért a házirendjük szigorúan megtiltotta a dekorálást, mondván:

Nem csoda, hogy ebben az évben nagy volt rajtam a nyomás: valami semmiséget legalább tegyünk ki mi is. Hogy a ház külsejét nem kellet teleaggatnunk, abban nagy segítségemre volt az időjárás. Az ősz itt a hatalmas viharok szezonja, néha akkora szelek jönnek, hogy végiggörgetik az úton az ürítésre kitett kukákat, lekapják az ajtódíszeket, viszik a kerti bútort. Különösen itt a farmon, ahol a házat nem védi még néhány száz épület jobbról és balról, magában áll - bár eléggé jól tájolva. Az uralkodó széljárásnak a keskenyebb oldalát fordítja, azt, amelyiken nincs egyetlen nyílászáró sem. Sokszáz év tapasztalata lehet ebben a tájolásban. De hogy a szél mekkora hatalom, azt mutatja, hogy a fák egyike sem szimmetrikus, mindegyik az uralkodó széljárásnak megfelelően növeszti ágát-lombját.

Az előző telet egy nagyon szép kilátással rendelkező, újépítésű sorházban töltöttem, ott, ha jött a vihar, a tenger felől több vödörnyi vizet is benyomott az ajtó alatt, éjszakánként pedig hosszan és hangosan énekelt az ablak, néha több szólamban is, amellett azért alvásról nem sokat lehetett beszélni.

Amikor később utána olvastam, senki nem az ablakba beépített szellőzőn keresztülsüvítő szelet emlegette a kísérteties hang forrásaként, hanem azt a szerencsétlenül járt nőt, aki sokszáz éve beleveszett itt a folyóba dagálykor, és azóta októberben itt kísérti a környéken élőket, rettentő ijesztő hangon dúdolgatva.

Mindenesetre most néhány kilométerrel a folyótól a kísértet dalától nem tartottunk, viszont a pókokért nem kellett a boltba menni, hogy kellő dekorációt nyújtsanak a megfelelő hangulathoz. Nos, igen, a pókok. Ez egy nagyon fontos téma itt.

Ez persze nem lenne akkora baj, ha ezek a cuki kis állatok nem az óriás házipók nevet viselnék - nem véletlenül. Mert tényleg marha nagyok.

Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel, és… hát, a halloweeni hangulat garantált.

A pókos-pókhálós dekorról így könnyen letettünk, maradt a denevér, ami egyébként szintén velünk él a farmon, de legalább ő nem a nappalinkban keres menedéket a hideg elől. Cuki kartondenevérekkel raktuk tehát körbe a kandalló fölötti tükröt - halloweeni dekoráció kipipálva.

Hiába vagyunk eléggé messze a várostól, néha erre sétálnak emberek kutyákkal, és mi nem félünk a bezörgető, cukrot kéregető jelmezes gyerekektől, úgyhogy egyrészt feltankoltunk rémes csokikkal, másrészt az útelágazásnál kitettünk két apró táblát is, egyikre a megszokott csokit vagy csalunk szöveg volt írva (trick or treat), a másikon csak egy nyíl, ezzel jeleztük, hogy merre kell menni kísérteni, ha valaki csokit akarna a kosarába.

Elégedetten dőltünk hátra, és vártuk a rémes ifjúságot. De

Ráadásul másnap reggel azt is észrevettük, hogy valaki ellopta az útbaigazító táblácskáinkat is. Hogy a szomszéd róka, a dagi borz, vagy egy gyerekeket féltő nagymama volt-e, azt már nem fogjuk megtudni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LoveNewquay (@lovenewquay) által megosztott bejegyzés

És akkor most jön a lényeg: a Zombie Crawl egyébként néhány nappal halloween előtt szokott lenni, és ahogy az egész város, mi is izgatottan készültünk rá.

De amikor a felvonulás kezdődött, már mi is itt tolongtunk a többiekkel együtt a központban. Gyerekek és felnőttek szinte túllicitálták egymást a jelmezeket nézve. Komplett családok öltöztek szörnyetegnek, idős bácsik nem szégyelltek félszemű kampókéz kapitányként vonulni, és nem csak a kicsik meg a szüleik, de a fiatalok is ott kúsztak-csúsztak, vagy hát meneteltek a felvonuláson, amin rémes zenék is szóltak persze, mindjárt kezdésként a Thriller Michael Jacksontól.

A felvonulás egy órán át tartott, aztán egy nagy füves mezőn ért véget, és még hosszú ideig ott rémisztgették egymást az emberek, meg persze élvezték, hogy együtt vannak, kajálnak, iszogatnak. Ehhez nem is lehetett volna szebb hátteret választani az aznap épp lustán hullámzó óceánnál.

Folytatás a jövő héten!