Nyáry Krisztián: „Már nem húzhatom túl sokáig, Ferenc József nem hagyná”
Nyáry Krisztián népszerűsége egyedi írói stílusának köszönhető, hiszen érthető és izgalmas módon közvetít olyan történelmi érdekességeket és eseményeket, amelyek bizonyos tekintetben mindannyiunkat érintenek. Fáradhatatlanul dolgozik, nemrég jelent meg az Így ettek ők - magyar írók és ételeik című könyve.
- Senki sem gondolta volna, hogy ennyi bőrt le lehet húzni a magyar írók történeteiről…
- Ezek kultúrtörténeti tények, amelyek láthatóan foglalkoztatják az embereket. Végtelen módon lehet róluk beszélni, és szerintem érdemes is, mert sokakat érdekel.
- Úgy érti, hogy szeretünk a múltban kutakodni?
- Igen, és ennek több oka is lehet. A szerelmi történetekre például azért vagyunk kíváncsiak, mert tudjuk, hogy kikről van szó. A köteteimben megjelenő írókat többnyire ismerjük, tanultunk róluk az iskolában, olvastuk a műveiket, tehát van velük egy sajátos kapcsolatunk, és kíváncsiak vagyunk rájuk, az életükre, sikereikre, hibáikra es persze a szerelmeikre is. Majd kiderül, hogy van bennünk valami közös, például ezeknek a nagy íróknak is voltak szerelmi csalódásaik, ők is hoztak rossz döntéseket. Tehát ezek a történetek sokak számára egyfajta önigazolásként is működnek.
hogy ha egy nagy író is elkövette ugyanazt a hibát, amit mi, akkor nem is vagyunk annyira felelősek.
- A múlt írói mellett a jövő szerzőivel is foglalkozik, írói mesterakadémiát vezet. Miért akar másokat is megtanítani írni?
- Nem magamtól, felkérésre csatlakoztam a MesterAkadémiához, ez egy amerikai mintára készült online csatorna, amelyen különböző emberek mesélnek a szakmájukról, és így tanítanak másokat. Én is betekintést engedek a munkamódszerembe, vagy abba, hogyan készül egy könyv. Nem célom, hogy mindenki, aki megnézi a mesterkurzus anyagát, író legyen, viszont jó érzés lenne, ha segíthetnék az embereknek, hogy könnyebben írjanak. Gondoljunk bele, hogy ma a legtöbb szakma megköveteli, hogy írásban is képesek legyünk kifejezni magunkat. Fontos, hogy el tudjuk mondani azt, amit üzenni akarunk, hogy felkeltsük mások érdeklődését, és ennek vannak tanulható technikai fogásai, én pedig erre koncentrálok a mesterkurzus alatt.
- Bárkiből lehet sikeres író?
- Nem. De aki ír, az nagy valószínűséggel olvas is, és az olvasásnak óriási szerepe van a civilizációban. Az már más kérdés, hogy nem minden írás hoz sikert a szerzőnek, de nem is ez a cél. Sok jó példát ismerek, amelyek arról tanúskodnak, hogy hétköznapi emberek számára is gyümölcsöt hozhat az írás, gondolok itt arra a nagypapára, aki az unokáinak leírja az élettörténetét. De ne tagadjuk, hogy sokan vágynak széles olvasóközönségre, és sokan csalódnak, mert nem elég jó írók vagy nem elég izgalmas a témaválasztás.
És nem érdemes összekeverni a profi írókat a hobbi szerzőkkel. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik értékesebb, mint a másik, hanem azt, hogy egyik egy szakma, a másik pedig egy út lehet önmagunk megértéshez.
- Mi legyen akkor a hobbi szerzők a történeteivel?
- A nyugati civilizáció történeteken keresztül adja át a tudását évezredek óta. Ha mi leírjuk a magunk történetét, ehhez a hagyományhoz csatlakozunk. A digitális forradalom korában éppen kezdjük elfelejteni, milyen fontos ez. Például, hogy a szülők olvassanak történeteket a gyerekeknek!
Mert az, hogy egy gyerek irodalomból jó, ha olvasnak neki, nem nagy meglepetés. Viszont az, hogy a mesék hallgatása által könnyebben kialakul a logikus gondolkodás, ez már érdekesebb! Tehát minden történetnek megvan a maga célja, néha csak az, hogy a családban olvassák a szülők.
- Mit tesz akkor, ha egy olvasója elküld önnek egy kéziratot, és kikéri a véleményét? Őszinte választ ad?
- Amennyiben úgy értékelem, szívesen továbbküldöm az írást egy olyan kiadói kollégámnak, aki az adott zsánerrel foglalkozik, én szerencsére nem döntök. Persze az is előfordul, hogy elsőre látszik, hogy a szöveg rosszul sikerült. Ilyenkor nem egyszerű feladat megmondani a szerzőnek, hogy bizony a mű, amibe beletette a szívét-lelkét, nem lett túl jó. De ezt is meg kell mondani, nem áltathatom az embereket, ebben nem hiszek.
- Hogy fogadja, azt ha az ön művét kritizálják?
- Sok megjelenés és biztató szó után is rosszul eshet egy igazságtalan a kritika, de nekem azért nem okoz traumát. Ráadásul elég jól viselem az objektív kritikát, és ha valami tényszerű dologban javítanak ki, annak még örülök is. Néhány éve egy közösségi gyűjtés keretében például megfogadtam, hogy minden bejött 100 ezer forint után közzéteszek egy rossz kritikát magamról, és ahogy gyűlt az összeg, én betartottam az ígéretem. Jónéhány kritika összejött a végére. Nagyon jól látszott, hogy melyik volt hasznos, amiből tanultam, és melyik személyeskedés, ami indulatból támadott. Azokon utólag már nevetni is tudtam.
- A beszélgetés előtti napokban jelent meg legújabb könyve. Még ne is kérdezzem, hogy mikor kezdi az újabbat?
- Igazság szerint szinte a megjelenés másnapján, már tervezem is az újabb könyvet, szükségem van rá, hogy rögtön meglegyen a következő feladat.
Én ugyanis tényalapú könyveket írok, és ezekhez sok információra van szükségem, amelyek könyvtárakban és levéltárakban kutatok. Mivel Ferenc József idején valaki úgy határozott, hogy a magyar könyvtárak nyáron bezárnak, nekem legkésőbb június 15-ig minden információt össze kell gyűjtenem, majd nyáron kezdődhet az írói munka. Tehát már tudom, hogy miről fog szólni a következő kötetem, ez is egy kultúrtörténeti könyv lesz, viszont nem feltétlenül emberekről fogok írni, hanem arról, hogy hogyan alakult ki az, amit ma magyar identitásnak nevezünk. A legtöbb identitásképző elem, amit ma nagyon ősinek gondolunk, a 19. században született: a mai magyar konyha, a magyar irodalmi nyelv, a magyaros zene, a magyar történelem közkeletű elbeszélése, de még a jellegzetes magyar állat- és növényvilág is. Vagy ott van a Balaton és az Alföld, amik nélkül el sem tudjuk képzelni Magyarországot. Kétszáz éve kis túlzással észre sem vették, hogy ott vannak, azt meg főleg nem, hogy szépek is. A Balaton például épp hogy megúszta, hogy lecsapolják és bevessék búzával.