INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Ábel Anita őszinte vallomása: „Azt mondtam anyámnak, hogyha ez az ember élne, én a felesége lennék, mert imádom”

Az ország szeme láttára nőtt fel, ám ez a felnövés-történet nem volt túl vidám. Nem csoda, hogy azt az arcát, amit azok a kemény évek alakítottak, csak ritkán fedi fel. Rutai Gábornak most megtette.

Megosztom
Link másolása

Még nincs 50 éves, de már 45 éve a képernyőn van. Az elmúlt pár évben egyre nagyobb csodálattal figyeltem. Történt benne valami olyan elemi, ösztönös, természetes, jó humorú fordulat, amitől még közelebb éreztem magam hozzá. Ábel Anitával arról beszélgettem, mitől lehet ez?

- Ahogy az ember megy előre a korral, azokat a sallangokat, amiket 20-30 éves korában fölvesz, mert úgy gondolja, hogy meg kell felelni bizonyos társadalmi elvárásoknak, és a külvilágnak, azt ledobja magáról, mert már nincs idő arra, hogy ezzel foglalkozzon. Inkább befele kezdünk fordulni, keressük, kutatjuk magunkat. Nyilván ez a változás bennem is elindult. Hiszen annyira régóta vagyok a képernyőn, annyira hosszú ideje az határozta meg az életemet, hogy úristen, mit szólnak mások, hogy

mindenhol meg kell felelni, mindenhol a száz százalékot kell hozni - és én egy maximalista ember vagyok, a százból is inkább a százhúszat tolom.

De nem baj az, hogyha az ember lecsendesedik. Nyilván a televíziós show műsorok megkívánnak egyfajta harsányságot, vagy egyfajta intenzívebb jelenlétet, de nekem van egy nagyon befele forduló oldalam, ami általában pontosan az ilyen beszélgetésekből derül ki: hogy ez a nő mégsem annyira hülye, vagy nem csak a vihogásból áll az élete.

- A komolyabb éned szereti az irodalmat, a verseket is.

- Emlékszem, hogy volt egy időszakom, mikor egyszerűen bújtam a verseket. Szerencsés vagyok, mert nekem az anyukám is, meg az apukám is nagyon sok verset olvasott, úgyhogy valahogy ez bennem maradt.

- Te is ugyanígy fontosnak tartottad a versolvasást, amikor Luca lányod volt kicsi?

- Abszolút, minden este olvastunk neki. Szereti is a verseket, de nem mondom, hogy falja. Szerintem erre meg kell érni. Én is 18-20 éves voltam, amikor elkezdtem felfogni a verseket, rátaláltam költőkre, és ez többet adott nekem, mint mondjuk egy beszélgetés, mert egyszerűen éreztem, hogy az a vers most engem megszólít, nekem szól. A mai gyerekeket magára az olvasásra kell buzdítani

- Írtál valaha? Akár naplót is..

- Nagyon hosszú ideig írtam naplót. Múltkor megtaláltam. És megtaláltam a novelláimat is. Sőt verseket is írtam. Nagyon nagy hatással volt rám Dsida Jenő és akkor egy kicsit be is rántott ez a világ. Tehát nem a rétről és a napról írtam, hanem inkább a magányról és az elhagyatottságról.

- És ezzel a mostani, felnőtt fejeddel visszaolvasva, milyennek értékeled ezeket?

- A versírás menekülés volt. Nyilván a nővé válás, meg az országos ismertség, ami hirtelen rám szakadt, valahol ki kell, hogy jöjjön. Úgyhogy írtam verseket. Ezt föl is olvastam anyámnak. Apukám már akkor nem élt. Anyu mindig mondta, hogy ezt nem hiszi el, hogy „mit rontottam el?” Kiírtam azokat a fájdalmakat, és ez nagyon fontos, hogy ezeket papírra tudtam vetni, és kiírtam az akkori lelkiállapotomat.

Nyilván tinédzser korában az ember azt érzi, hogy a világon senki nem szereti, hogy nem találja a helyét.

Már testben kezd felnőni, de az agya még gyerek, ezért ezt nagyon nehéz szinkronba hozni, és én próbálok is erre visszaemlékezni most, ahogy látom a lányomat.

- Szó volt a kamaszkori magányról és depressziós időszakról, amikor megismerkedtél Dsida Jenővel…

- 18-19 éves lehettem, tehát ez nem tegnap történt. Vettem egy kötetet és aztán elkezdődött egy őrületes szerelem, de olyan szinten, hogy azt mondtam anyámnak, hogyha ez az ember élne, én a felesége lennék, mert imádom. Úgy tudott írni a magányról, hogy azt éreztem, nem vagyok egyedül. Hogy valakiben ugyanezek a gondolatok x évvel ezelőtt megfogalmazódtak. Tehát nem vagyok akkor ezzel a segélykiáltással egyedül.

- Erről nekem a társas magány jutott eszembe, ami szerintem az egyedüllét okozta magánynál is sokkal súlyosabb. Amikor az ember úgy kel fel, hogy nem egyedül van, de mégis azt érzi, hogy magányos.

- Hát igen, nem is tudok ezzel vitatkozni. Alapvetően azt mondjuk magunkról, hogy társas lények vagyunk, de szerintem alapvetően mindenki magányos. Ezért nem szeretünk csöndben lenni, vagy mindig kell valami háttérzaj, mert ezzel is azt erősítjük, hogy ne legyünk egyedül. Nagyon kevés ember hallgat önmagára, vagy szeret önmagával egyedül lenni, mert az mindig nagyon veszélyes, amikor a saját gondolataiddal össze vagy zárva. Akkor felszínre jönnek olyan dolgok, amikkel egyáltalán nem akarsz foglalkozni.

Amikor az ember nagyon fiatalon bekerül egy országosan ismert televíziós sorozatba, nagyon másnak gondolják, mint amilyen.

Hiába mondja azt, hogy de hát értsétek meg, én ugyanolyan vagyok, mint ti, ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti, tehát nem vagyok más, én ugyanaz vagyok. Most, hogy láttok valamit, ne ítéljetek erről, itt vagyok, szeretnék nektek adni. Ez azért baromi nehéz, főleg egy kiforratlan személyiségnek. Nyilván érzékenyebb lelkületű valaki vagyok, de nem is nagyon tudtam sokszor ezzel mit kezdeni. Nem félek csöndben, befelé figyelve ülni, nyilván azért is fordultam egy kicsit a buddhizmus felé, meg jártam elvonulásokra, mert meg akartam magam ismerni. Próbálom magam fejleszteni, minden este úgy fekszem le, hogy végiggondolom a napot, hogy mit tudok jobban csinálni másnap. Ami nem biztos, hogy mindig jó. Ezt is megtanultam, hogy azt mondom, hogy jó, ez most egy ilyen nap volt, akkor ezt most engedjük el, viszont holnap, holnap van, és akkor menjünk előre, nézzünk előre. De az biztos, hogy van bennem egy ilyen önmarcangolás, ami régen rosszabb volt.

- Mi az, ami miatt marcangolod magad? Mert eljutottál már oda, hogy pontosan tisztában vagy magaddal a képességeiddel. Nem hiszel abban, hogy van egy pillanat, amikor egy nagy sóhajjal elégedetten hátradőlsz, és azt mondod, hogy ez tök jó volt? Amikor ülsz otthon a teraszon, és tényleg csönd van, meg nyugi van, és van időd ránézni kívülről egy kicsit magadra, aki te vagy. És ebben az állapotban tudod azt mondani, hogy ez nagyszerű kaland volt?

- Hát én ott még nem tartok és nem is tudom, hogy van-e ilyen ember a környezetemben. Én inkább azt mondom, hogy ha ülök a teraszon, és magamban vagyok, akkor már tudok hálát érezni. És ez is egy nagyon jó dolog, és nagyon fontos, hogy hálásak legyünk azért, ami van. Miközben egy borzasztó anyagias világban élünk, és ez nagyon meghatározza a mai ember létét, mégis tudjam azt mondani, hogy igen, hálás vagyok ezért, ami velem történt. Hálás vagyok a gyerekemért, a férjemért, hálás vagyok azért az életért, amit élek.

- Mi kell szerinted ehhez az állapothoz? Én azt szoktam gondolni, hogy ha úgy kapcsolják le nálam a villanyt, hogy értékteremtés történt utánam, akkor én megtettem a dolgomat. Én kihoztam ebből a sztoriból, amit csak ki lehet hozni, és hagytam olyan nyomot magam után, ami mondjuk értékes lehet a következő generációnak. És akkor elégedett vagyok.

- Én azt hiszem, hogy nekem ezek inkább az emberi kapcsolataim, hogy én milyen nyomot hagyok másokban, és a legfontosabb a lányom, hogy benne milyen örökséget hagyok magamból. De mivel ő még csak 15 és fél éves, azért még szeretnék egy kicsit dolgozni ezen, nem lenne jó, ha holnap lekapcsolnák a villanyt. Talán azt tudnám mondani, hogy jó úton hagytam, vagy jó értékrenddel hagytam itt.

Az emberi kapcsolatokon kívül nincs fontosabb. Jó, persze, nyilván, ha feltaláltad a C vitamint, az azért maradandó, de azt előttünk megcsinálták…

Nem hiszem, hogy van fontosabb a világon annál, mint az emberi kapcsolatok, mert semmit nem tudsz magaddal vinni odaátra, se nagy autót, se márkás táskát. De az, ahogyan emlékeznek rád, az fenntart. Ha csak vidám perceket adtam az embereknek, az nagyon jó.

- Neked, akinek van egy több százezeres követőtáborod, rengetegen néznek a televízióban, pont az a lehetőséged van meg, hogy a vidám perceket és az értékes gondolatmorzsákat elszórd. Ez nagyon nagy lehetőség vagy ajándék.

- Az biztos, hogy van bennem küldetéstudat, hogy ha jó példaként tudok szolgálni, illetve amit nem is győzök eléggé hangsúlyozni, és ezt valahol egy kicsit missziómnak tekintem, hogy a mai ötven éves nők ne írják le magukat. Még ötvenévesen is lehet új dologba vágni, hatvanévesen, hetvenévesen is. Persze kell, hogy fizikailag aktív legyél, egészségileg rendben, nagyon sok tényező van.

De nem szabad elásni magunkat! Egy ötvenéves nő, az igenis nő. Most vagyunk erőnk teljében, vág az agyunk, határozottak vagyunk, tudjuk, hogy mit akarunk.

Nem szabad ezt eldobni, vagy azt mondani, hogy mi öregek vagyunk. Nekem fontos, hogy ezeket elmondjam, hogy nem vagytok egyedül. És én próbálok eszerint élni, megpróbálom ezt a vonalat vinni.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pásztor Anna: „Bármikor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, annak rossz vége lett”
Az Anna and the Barbies vagány frontembere egészen mostanáig valahogy nem jött ki a nőkkel. Pásztor Anna őszintén mesélt arról, hogy mi változott, és hogy miért érti meg jobban a férfiakat.

Megosztom
Link másolása

Pásztor Anna az idén 20. születésnapját ünneplő, Fonogram-díjas Anna and the Barbies frontembere, a hazai zenei élet egyik karizmatikus szereplője. Széles közönséghez elérő, folyamatosan megújuló, sokszínű, érzékeny művész. Zenésztársaival együtt kitartó munkával, kreativitással és alázattal vált a hazai művészet egyik meghatározó alakjává.

- Egy négytagú fiúbanda élén állsz nőként. Szereted ezt a felállást?

- Nem igazán szeretek nőkkel dolgozni, nagyon rossz tapasztalataim vannak női munkatársakkal. Sokáig egyetlen nőben mertem megbízni, a saját édesanyámban. Bármikor máskor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, előbb-utóbb rossz vége lett, és nem értem, hogy miért. Mindenesetre épp elég ilyen helyzettel találkoztam ahhoz, hogy ne akarjak nőkkel szorosan együttműködni.

- Tisztelnek a zenekar tagjai? Mégiscsak a rock’n’roll világáról beszélünk.

 

- Legyünk őszinték, rocksztárnak lenni nem büntetés. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozom.

Ami pedig a rock’n’roll világát illeti, olyan ez, mint a művészvilág: nem az számít, hogy mi a nemed, a legfontosabb kérdés, hogy elég jó legyél. Aki jó, azt tisztelik a társai, aki nem elég jó, az kiesik. Az én zenekarom sem azt nézi, hogy nő vagyok, hanem azt, hogy itt van egy ember előttünk, de vajon elég jól szerepel a színpadon? Töri a jeget előttünk, bármi is legyen? Tud kapcsolódni a közönséghez? Jól énekel? Ha ezek mennek, akkor nem fog elengedni a zenekar. Itt tényleg nem nézik, hogy nő vagyok, vagy férfi. Jó példa erre, amikor terhes voltam, akkor is én kaptam a legrosszabb helyet a koncertbuszban. Itt senki sem játssza meg magát, nyafogásnak pedig semmi keresnivalója a buszon, sem a színpadon, sem a próbateremben. Ez egy egyszerű, letisztult világ.

- Mindig is otthonosan érezted magad a férfiak világában?

- Mindig. Az öcsémmel igazi szövetség van köztünk. Három évvel fiatalabb, de amióta megszületett, ő a legjobb barátom, ő a legfőbb szövetségesem. De a zenekar többi tagjával is jól kijövök, értem a humorukat, jókat bulizok velük, minden adott ahhoz, hogy jó viszonyban álljunk egymással.

- A nőkkel már sosem szeretnél barátságot kötni?

- Az elmúlt időszakban kezdtem el nyitni a nők felé is, mára egyre több nőben kezdek megbízni. Most például itt vagyunk a Ciklus fesztiválon, ahol Pirner Almával és Budai Lottival beszélgettem a színpadon a nőiességről, női sorsokról és női önérvényesítésről. Bár sosem leszek igazi nőcis nő, a többi női rock’n’roll előadóval együtt nekem is feladatom, hogy ott legyek a női körökben.

Ez néha szórakoztató, mert mi, fiús csajok, nem játszmázunk, mi azt mondjunk, amit gondolunk, nem fogunk édesen beszélgetni, és ez meglepő egy női társaságban,

pedig valójában nincs abban semmi rossz, ha egy nő merészebb, ha nem olyan visszafogott. Vagyis közeledek a nőkhöz, és tudom, hogy erre szükség van, mert egy új női magatartást látnak, amivel, ha mások is tudnak azonosulni, akkor nem fogják egyedül érezni magukat.

- Hogyan lehetsz ennyire magabiztos?

- Mindig saját magunkkal kell kezdeni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a stabil belső énkép nélkül nem tudunk fejlődni. Ahhoz, hogy felépítsünk egy megingathatatlan nőt vagy férfit, előbb meg kell teremteni a teljes belső stabiltást, amit én úgy képzelek el, mint egy ólomgolyót, amely megmozdíthatatlan. Nem mozdul, akár hideget kap, akár meleget. Na jó, néha egy kicsit meginoghat néha ez a belső stabilitás, elvégre emberek vagyunk és nem gépek. De nagyon fontos, hogy rövid időn belül visszaálljon a saját helyére. Ez kell ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal, és ha ezt elérjük, ha sikerül megszilárdítani az önképünket, akkor hirtelen az egész világ egy jobb hely lesz. Túl sok oldalról kapunk pofonokat, néha engem is felborítanak ezek a pofonok, de megtanultam gyorsan elengedni és felülkerekedni rajta. Kérek minden nőt, hogy találja meg a belső stabilitását, mert utána minden megváltozik, minden jobb lesz.

 

 

Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk
Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: Ha megválasztanak, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő, mentelmi jog nélkül
Ha a magyar emberek bizalmat szavaznak a TISZA Pártnak, akkor két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő. Erről is beszélt Magyar Nyíregyházán.

HÍREK
„Egy pap gyóntatás közben nem közfeladatot lát el” - ezért nem kell a fideszes képviselők szerint a papoknak jelenteniük a gyermekek elleni bűncselekményeket
A parlament népjóléti bizottságában ma meg is szavazták a módosítót. A kormánypártok indoklása szerint gyónás közben a papok nem közfeladatot látnak el.

HÍREK
Magyar Péter pártja közzétette fővárosi listáját – ezt is ő vezeti, van rajta kívül is ismerős név
Nagy az átfedés a Tisza Párt fővárosi és EP-listája között. Egyelőre nem tudni, melyik jelölt hova ülne be, ha bejutna.

HÍREK
Hibát találtak a matekérettségi egyik feladatában, nem tudni, mi lesz a következmény
A rendelés helyett a krémes szó szerepelt a 17-es feladatban.