Azt hitted, a regényolvasás csak ártatlan kikapcsolódás? Ez történik az agyaddal, amikor olvasol
A jó regény nem menekülés az élettől, hanem edzés az életre. Az ötlet, hogy egy regény vagy egy komplex film valójában szociális szimulátor, ami élesíti az empátiánkat, régóta ott van a levegőben, de az utóbbi évtizedben a pszichológusok és idegtudósok rávetették magukat a témára, hogy kiderítsék: tényleg jobban értjük-e az embereket, ha Csehovot olvasunk?
A kérdés nem az, hogy komoly vagy könnyed olvasmányt válasszunk, hanem hogy melyik készségünket eddzük éppen.
De mit is jelent ez idegtudományi értelemben? Amikor egy történetet követünk, legyen az könyvben vagy filmen, az agyunkban bekapcsol egy specifikus hálózat. Ez ugyanaz a rendszer, ami akkor aktiválódik, amikor a való életben próbáljuk kitalálni, mit gondol a főnökünk, miért szomorú a barátunk, vagy hogy a partnerünk miért mondja, hogy „semmi baj”, amikor a testbeszéde ordítja az ellenkezőjét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az agy társas gondolkodásért felelős területei ilyenkor pörögnek fel, hogy modellezzék mások mentális állapotát.
A lavinát egy 2013-as, a tekintélyes Science folyóiratban publikált tanulmány indította el. David Comer Kidd és Emanuele Castano pszichológusok kísérletsorozatot végeztek, amelyben a résztvevőket véletlenszerűen három csoportba osztották: az egyik irodalmi fikciót kapott, a másik bestseller-részletet, a harmadik pedig ismeretterjesztő szöveget. Olvasás után mindannyian kitöltöttek több standard tesztet, ami a társas érzékenységet méri. Az egyik ilyen a „Reading the Mind in the Eyes Test”, ahol csupán egy szempár alapján kell megállapítani, hogy az illető milyen komplex érzelmet él át.
Úgy tűnt, a komplex, árnyalt, néha kétértelmű karakterekkel való rövid találkozás is képes azonnal finomhangolni a szociális radarunkat.
És a helyzet az, hogy ehhez még csak olvasni sem kell feltétlenül. Friss, fMRI-vizsgálatokkal alátámasztott kutatások szerint a filmnézés sem passzív befogadás. Amikor egy társas interakciókban gazdag filmet nézünk – például A Grand Budapest Hotelt, amiről külön tudományos adatbázis is készült –, az agyunk elmeelmélet-hálózata ugyanúgy felizzik, mintha mi magunk lennénk az adott szituációban. Az agyunk aktívan dolgozik azon, hogy kibogozza a szereplők motivációit és rejtett szándékait.
Egy 2018-as meta-analízis, ami 14 különböző tanulmány eredményeit összegezte, arra jutott, hogy a fikció olvasásának valóban van egy „kicsi, de statisztikailag szignifikáns” pozitív hatása a társas kognícióra.
Az azonnali hatásokon túl azonban ott van a hosszú távú kép is. Számos korrelációs vizsgálat már a 2013-as cikk előtt is kimutatta, hogy azok az emberek, akik életük során több regényt olvasnak, jobban teljesítenek az empátia- és elmeelmélet-teszteken. Ez az összefüggés még akkor is megmarad, ha kiszűrik az olyan tényezőket, mint az intelligencia, az iskolázottság vagy a személyiségjegyek. Itt jön azonban a klasszikus tyúk-tojás probléma, amire Weisberg is rámutatott: „Lehet, hogy az ok-okozat fordított: azok olvasnak sokat, akik eleve jók az elmeelméletben.” – mondta a ScienceDailyben.
De mi lehet a közvetítő mechanizmus, ha a hatás mégis létezik? A legelfogadottabb elmélet szerint az irodalmi fikció egyfajta „szociális szimulátorként” működik. A populáris zsánerirodalommal ellentétben, ahol a karakterek motivációi gyakran egyértelműek és a cselekmény viszi előre a történetet,
Ez arra kényszeríti az olvasót, hogy aktívan vegyen részt a jelentésalkotásban, és próbálja megérteni a karakterek belső világát. Ahogy David Comer Kidd, az eredeti tanulmány egyik szerzője zseniálisan megfogalmazta: „A nagy írók azt teszik, hogy téged is íróvá tesznek. Az irodalmi fikcióban a szereplők ‘befejezetlensége’ arra készteti az elmédet, hogy mások elméjét próbáld megérteni.” – mondta a The Guardianben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mindez azt jelenti, hogy a fikció nem egyszerűen szórakozás, hanem egy kognitív edzésforma. Ahelyett, hogy a tényirodalmat a „fejlődés”, a szépirodalmat pedig a „kikapcsolódás” kategóriájába sorolnánk, érdemesebb őket két különböző típusú tréningként felfogni.
A jelenlegi bizonyítékok alapján a fikció rendszeres fogyasztása egy finomhangoló tréning a felnőtt élet egyik legfontosabb képességéhez: ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő, végtelenül bonyolult és gyakran kiismerhetetlen embereket.
Via Science