SZTÁR

„Mindenki a nyertes hajóra akar felmászni?” - Gianni elmondta a véleményét a mai világról

Gianni Annoni szokás szerint nem fogta vissza magát, amikor a világ állapotáról kérdeztük.

Megosztom
Link másolása

A Sassy interjújában egyszerű kérdést tettünk fel a népszerű televíziós műsorvezetőnek: mit gondol a mai társadalomról? A válasz viszont annál súlyosabbra sikerült.

„Ne felejtsük el, hogy olyan időket élünk, ahol lassan az ember is tárgy lesz, lecserélhető. Ezért vannak válások, mert az „én boldogságom”, az „én életem” fontosabb, nem küzdünk a másikért.”

– fejtegette.

„Komolyan mindenki a nyertes hajóra akar felmászni? Szerintem, előbb-utóbb vissza fog pörögni a világ. Amíg csak a szexre és a pénzre összpontosítja az ember az életét, addig elfelejti a lelkét és a szívét, és minden mást, ami fontos.”

Az olaszos szenvedéllyel beszélő Gianni nem tagadja, ő maga is túl van a nehéz korszakokon. De ahogy fogalmazott, mindig volt benne egy belső hang – „mint a Pinokkióban a tücsök” –, ami megállította, mielőtt rossz döntést hozott volna.

„Nem akartam a családom nevére szégyent hozni, túlságosan szeretem őket ahhoz, hogy megbántsam őket ezzel.”

– mondta.

Bölcsesség a pofonokból

Amikor arról kérdeztük, hogyan lett az a nyugodtabb, bölcsebb ember, akit ma ismerünk, Gianni a korral és a pofonokkal magyarázta a dolgot.

„A bölcsesség szerintem a korral jár. Láttam, hogy az energiámmal nagyon sok embert megbántottam. Azt hitték, hogy egoból megyek előre, pedig nem így volt.

Megtanultam ezt kezelni, pofont is kaptam eleget. A pofon nem egy rossz jel az élettől, abszolút ráébreszt arra, amit csinálsz. Leginkább mondjuk úgy, hogy diplomatikusabb lettem..”

De Gianni szerint ma már nem az ő dolga másokat tanítgatni. „A magam életét irányítom, ami a többieknek maximum egy példa lehet, hogyha akarják. Nincs annyi energiám, hogy másokkal foglalkozzak” – vallotta be.

Túl sok szabadszájúság, túl kevés lélek

Gianni úgy látja, a világ elkanyarodott a lényegtől. „A virtuális világ távol tart minket az ismeretektől, ezek nagy bajok lesznek, amit alapjáraton szerintem érzékelni fog majd a következő generáció.

Annyira szabadszájúak lettünk hirtelen. Mindenki úgy akar élni, hogy csak azt hallja meg, amit akar.”

Hogy merre tartunk, és van-e visszaút? „Nem tudom, hol van az igazság, lehet, hogy a korom miatt beszélek így – mondta őszintén.

„Úgy érzem, hogy ennek rossz vége lesz, ha csak gyűlöletből és bántásból élünk, és nem tudunk örülni semminek.

Ezt az energiát jobban is fel lehetne használni.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Donald Trump sürgeti Harry herceg bevándorlási aktájának kiadását - ég a talaj a herceg lába alatt
A hatóság félrevezetése, sőt, a megvesztegetés egy formája is felmerült.

Megosztom
Link másolása

A konzervatívok várják, hogy Donald Trump elnök mikor hozza nyilvánosságra Harry herceg bevándorlási dokumentumait, miután felmerült a gyanú, hogy Sussex hercege esetleg hazudhatott a múltbeli illegális droghasználatáról, amikor az Egyesült Királyságból az Egyesült Államokba költözött.

Harry bevándorlási státuszáról Trump 2024-es kampányában is beszélt, ígéretet tett arra, hogy megfelelő intézkedéseket hoz minden hivatalos űrlapon található valótlan állítás esetén.

A vízum- vagy zöldkártya-kérelmezőknek kötelező feltárniuk a droghasználati előzményeiket, és ha félrevezető információkat adnak meg, komoly következményekkel – például kiutasítással – kell szembenézniük.

Egy szövetségi bíró azonban tavaly úgy döntött, hogy Harry kérelmi dokumentumait nem kell nyilvánosságra hozni. Most azonban a Heritage Foundation jogászai és szakértői szerint van esély arra, hogy a 47. elnök felülbírálja a bírósági döntést, és saját hatáskörében nyitja meg a dokumentumokat:

„Az elnöknek jogi felhatalmazása van erre”

– nyilatkozta Nile Gardiner, a Heritage Alapítvány Margaret Thatcher Szabadságközpontjának vezetője.

„Ez fontos kérdés, mert a jogállamiság, az átláthatóság és az elszámoltathatóság szempontjairól van szó. Senki sem állhat a törvény felett” – mondta Nile Gardiner szerdán a The Post-nak.

„Harry hercegnek is teljes mértékben felelősséget kell vállalnia a tetteiért, hiszen beismerte, hogy jelentős mértékben fogyasztott illegális drogokat”

– tette hozzá. „Határozottan úgy gondolom, hogy lépéseket kell tenni.”

A 40 éves herceg memoárjában bevallotta, hogy először 17 évesen próbálta ki a kokaint, „hogy másképp érezze magát” édesanyja, Diana hercegnő halála után.

„Természetesen akkoriban kokaint használtam” – vallotta be.

„Valakinek a házában, egy vadászati hétvégén ajánlottak fel egy csíkot, és onnantól kezdve fogyasztottam még többet is.”

Donald Trump 2024 márciusában azt mondta, hogy „meg kell vizsgálni”, vajon a bevándorlási hivatal tudott-e a tényről, amely évekkel azután derült ki, hogy Harry és felesége, Meghan Markle 2020 januárjában Kaliforniában telepedtek le

„Ha tudnak valamit a drogokról, és ha hazudott, megfelelő intézkedéseket kell hozniuk” – ígérte akkor Trump.

Tovább árnyalja a dolgot, hogy 2023-ban, miután a bevándorlási státusz napirendre került, Harry és Meghan

Archewell Alapítványa 250 000 dolláros adományt nyújtott Biden elnök lányának philadelphiai nonprofit szervezetének

– derült ki a decemberben nyilvánosságra hozott adóbevallásokból. Talán nem véletlenül választották azt az alapítványt - merült fel a gyanú.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Ő lesz Andrei Mangra utódja? Szandi kétértelmű megjegyzése futótűzként terjed
Új arcok a Dancing with the Stars parkettjén? A profi táncosok gárdája változhat.

Megosztom
Link másolása

A Dancing with the Stars következő évadában minden bizonnyal szükség lesz egy új profi táncosra, különösen Andrei Mangra rendőrségi ügye után, amely miatt a produkció valószínűleg nem számol vele a közeljövőben. Tavaly év végén a helyére Suti András ugrott be, ám a műsorban hosszú távon biztosan szükség lesz új, tapasztalt táncosra.

A találgatásoknak nemrég új lendületet adott egy Instagram-poszt, amelyet Szandi tett közzé a saját oldalán. Az énekesnő az Álmok Éjszakája bálon találkozott Bátor Tamással, aki már eddig is a Dancing with the Stars tánckarának egyik kiemelkedő tagja volt.

„Születése óta ismerem Őt, és tudom, hogy milyen lelkesen és szenvedélyesen áll hozzá mindenhez. Remélem, a jövőben a nézőknek is lesz alkalmuk Őt jobban megismerni”

– írta Szandi a posztban, amelyhez fotókat és videókat is csatolt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szandi (@szandi_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Vajon ez egy burkolt utalás arra, hogy Tamás komoly szerepet kaphat a műsorban?

Sőt, az sem kizárt, hogy Szandi maga is a parkettre lép – talán éppen vele együtt?

Bátor Tamás táncos karrierje már eddig is látványosan alakult. Közösségi oldaláról kiderül, hogy az elmúlt évadokban folyamatosan jelen volt a műsorban.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Mi történik itt? Arnold Schwarzeneggert az Alpokban látták csókolózni egy ismeretlen nővel
Arnold Schwarzenegger egy síparadicsomban tett pénteki látogatása során látványosan csókot váltott egy nővel.

Megosztom
Link másolása

A 77 éves hollywoodi színész büszkén emelt a magasba egy rúdon rengeteg fehér virslit, miközben jóízűen falatozott a Goingban megrendezett éves Weißwurstparty-n.

Előtte jókedvűen viccelődött, majd pimaszul szájon csókolt egy nőt, aki szőke, fonott hajjal, hagyományos ruhában tartotta a lakomához való fehér virsliket.

Az nem derült ki, hogy Arnold milyen kapcsolatban áll a hölggyel, de azt senki nem feltételezi, hogy egy ismeretlennel lett volna ilyen nyomulós

- abból később még baja lehet.

Arnold Schwarzenegger most sűrű fehér szakállt viselt, miközben a Stanglwirt hotel képviselőivel beszélgetett.

Arnold szürke zakót vett fel egy sötétkék pulóver fölé, valamint egy középkék farmert és egy ezüst nyakláncot, miközben a hosszú fakanálra akasztott finomságokkal pózolt - szúrta ki a DailyMail.

Az évente megrendezett esemény az Osztrák Síszövetség lesikló versenyzőinek pályára lépése előtt zajlik, és mintegy 2800 vendéget vonz, akik a hagyományos ételek széles választékát kóstolhatják meg. A fotókat ITT lehet megnézni.

A korábbi testépítő nemrég még New Yorkban forgatta karácsonyi filmjét a Zsákosbácsit, miközben otthonát továbbra is fenyegették a Los Angeles-i tüzek.

Arnold korábban az X-en mondott köszönetet a rajongók aggódó üzeneteiért: „Nagyon hálás vagyok minden kedves üzenetért és aggódásért.

De ne aggódjatok miattam, az állataim miatt, és főleg ne a házam miatt.

Inkább azokra a hősies tűzoltókra és elsősegélynyújtókra irányítsátok a gondolataitokat, akik egy lehetetlen csatát vívnak éjjel-nappal.”

Még tavaly márciusban érkeztek az első hírek arról, hogy a hollywoodi legenda egy újabb karácsonyi vígjátékban fog szerepelni.

Arnold korábban a Hull a pelyhes című 1996-os karácsonyi családi vígjátékban szerepelt, amelyben egy munkamániás apát alakított, aki mindent megtesz, hogy megszerezze fiának egy akcióhős figurát, és közben ráébred a karácsony igazi jelentésére.

A korábbi kaliforniai kormányzó, aki nemrég harmadszor lett nagypapa, boldogan csatlakozott azokhoz a színészekhez, akik már megformálták a Mikulás szerepét, mint például Ben Affleck, Tim Allen, Billy Bob Thornton és Kurt Russell.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Fotóval! Kim Kardashian órák alatt 150.000 követőt vesztett az Instán, miután kitette ezt a képet
Megdöbbentő ez a reakció-cunami egyetlen fotó miatt.

Megosztom
Link másolása

Kim Kardashian váratlanul 150 ezer követőt veszített az Instagramon, miután megosztott egy fotót Melania Trumpról.

A 44 éves Kim hétfőn, január 20-án, Donald Trump beiktatása után posztolt egy képet az USA 47. elnökének feleségéről.

Donald és Melania 2005 óta házasok, és egy közös fiuk van, a 18 éves Barron Trump. Melania, aki aznap nem csókolta meg férjét, egy feltűnő, Undertaker-stílusú kalapot viselt, amit Eric Javits tervezett. Undertaker az amerikai pankráció egyik ikonikus szereplőjére, aki híres sötét, komor megjelenéséről.

Ez a stílus jellemzően fekete ruhákra, drámai, titokzatos és feltűnő megjelenésre utal, amely egyszerre elegáns és fenyegető.

Kim az Instagramján megosztott egy fotót Melania öltözékéről, amelyet a New York-i divattervező, Adam Lippes készített:

Úgy tűnik azonban, hogy sokan ezt politikai állásfoglalásnak értelmezték, annak ellenére, hogy a négygyerekes sztár soha nem nyilatkozott arról, kire szavazott az elnökválasztáson.

Az influencer marketinggel foglalkozó Socially Powerful ügynökség szerint Kim követőinek száma 144 963-mal csökkent, mióta a képet feltöltötte a sztorijába

– számolt be erről a New York Post.

Az ügynökség szerint Kim az X platformon (korábban Twitter) is veszített egy csomó követőt.

Megosztom
Link másolása