FONTOS
A ma már jó útra tért szakember szerint a dark weben olyanok is vannak, akik „csak látni akarják a világot lángolni”.
FONTOS
A Google vezérigazgatója bejelentette, most már megváltoztathatod a kínos régi Gmail-címedet, és közben minden adatod megmarad.
FONTOS
Ha már most kikészít a kampány, és azt érzed, hogy nem bírod tovább ezt az állandó zajt, akkor nem veled van a baj. Az utolsó hetek még durvábbak lesznek – de van pár dolog, amivel túlélhetőbbé teheted ezt az időszakot.
FONTOS
Naponta négy Starlink-műhold zuhan vissza a Földre, a tudósok meg a Kessler-szindróma miatt izgulnak. Teljes joggal.
FONTOS
Singh Viki ismét nyíltan beszélt arról, mennyire kiábrándító tapasztalat a mai online randizás.
FONTOS
Adrien Brody évek óta festeget, de most először kapott akkora figyelmet, hogy egész TikTok és Reddit rajta viccelt. Nem is feltétlenül a képei miatt, hanem amiatt, ahogy beszél róluk.
FONTOS
A Titanic sztárja még a gyerekeinek sem engedte meg, és most lánya, Mia elmondta, miért is nem használnak közösségi médiát, okostelefont.
FONTOS
Így készül az ügyészség a legsúlyosabb váddal - amit az iskolai lövöldözőkre sem alkalmaznak. A tömeg elkezdett vallásos képeket gyártani róla.
FONTOS
Néha hasznos kiírni magunkból, ami történt, mert akadhat valaki, aki nem csak kommenthuszár, de segít is.
FONTOS
Egy bennszülött törzs kapott netet Elon Musktól - de vajon jó-e, ha a dzsungelben hasít a szélessáv?
Egy civilizációtól elzárt közösségre rátolták az egész internetet, itt a kísérlet eredménye és a törzsfőnöknő megdöbbentő véleménye.
FONTOS
Bizony az énekesnő is lecsekkolja férje mobilját, de ennek egyáltalán nem a féltékenység az oka.
FONTOS
Bár sokan azt gondolják, hogy ennek használatával BÁRMIT nyugodtan megnézhetnek a neten, az inkognitó mód nem nyújt teljes védelmet.
FONTOS
Húsz éve indult el a Facebook, amely azóta a mindennapjaink részévé vált. De vajon melyik irányba billen a mérleg nyelve, ha a közösségi média előnyeiről és hátrányairól van szó?
Népszerű
Ajánljuk