SZTÁR
Kamilla királynét egy férfi megtámadta egy vonaton: „Levettem a cipőmet, és a sarkával tökön vágtam”
A brit királyné egy rádióműsorban tálalt ki a fiatalkori támadásról. A vallomást egy brutális gyilkosság áldozatainak családja mellett tette meg.
SZTÁR
Egy erőszakkal vádolt humorista panaszkodott neki, hogy fél a tüntetőktől. A first lady erre reagálva tett trágár kijelentést, amit videóra is vettek.
SZTÁR
Egy miniszoknyás nő nem provokál, hanem öltözködik. Miniszoknyás nőknek beszólogatni, engedély nélkül lefotózni vagy más módon zaklatni őket nem oké. Prekoncepciókra építve lenézni bárki bármilyen öltözködését nem oké.
SZTÁR
Hollywood újabb erőszakos rémtörténete most épp Kevin Costner nevéhez kötődik, aki nemcsak cowboyként, hanem rendezőként is kemény kézzel bánt – a vád szerint túlságosan is.
SZTÁR
Miközben Diddy pere a harmadik hetéhez ér, jogászai minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kizárjanak egy szakértőt, aki túl sokat tud arról, hogyan működik a bántalmazás lélektana.
SZTÁR
A Diddy-per első etapjában rettenetes részletek derültek ki, többféle kényszerítésről számoltak be a tanúk, illetve a rapper filmre is vett nőket a napokig tartó bulijain, miközben drogokat is diktált beléjük.
SZTÁR
Diddy szövetségi perében a bíró váratlan megjegyzést tett a megnevezett hírességek végeláthatatlan lajstromáról. Elég sokan kedvelték a sztárt fénykorában, most persze mindenki letagadja a haverkodást.
SZTÁR
Diddy nagy napjától hangos a sajtó, ma kezdődik ugyanis szövetségi pere. A további polgári perek többek közt nemi erőszakkal vádolják, de ezek most nem, vagy csak részlegesen kerülnek elő.
SZTÁR
A rapper korábban barna börtönegyenruhát viselt a bírósági tárgyalásain, most viszont elhagyhatja azt - hogy mit viselhet, azt darabra és fazonra pontosan meghatározták.
SZTÁR
A rapper sokkoló információkat osztott meg arról, hogy az unokatestvérével tinédzser koráig vérfertőző kapcsolatot folytattak. Új száma is a Cousin címet viseli. Eközben mintha kibékültek volna feleségével a válásuk kellős közepén.
SZTÁR
A bűnelkövetőnél tényleg volt fegyver, mondta a bántalmazott nő, akinek sikerült segítséget kérnie. A férfi letöltendőt kaphat.
SZTÁR
Devin Ratray, akit a Reszkessetek, betörők! Buzz McCallistereként ismert meg a világ, az utóbbi években nem éppen filmes hírekkel került a figyelem középpontjába.
SZTÁR
Az internet népe bizarr romantikus kapcsolatot vélt felfedezni a két legbotrányosabb bűntény közt. Luigi Mangione és Diddy ügyvédei ugyanis házasok, és ez el is indította az összeesküvés-lavinát.
SZTÁR
A rappernek nehéz egyensúlyoznia a világban, ahol az ártatlanság vélelme egyre kevésbé érdekes fogalom. Mindazonáltal igyekszik, de ha a vádak egy része is igaz, a vörös szőnyegen mosolygása több mint undorító.
SZTÁR
Jay-Z-t azzal vádolják, hogy Shean Diddy Coms-szal együtt megerőszakoltak egy 13 éves kislányt - a rapper abszurdnak, durva zsarolásnak tartja a vádakat, és leginkább a családját sajnálja, amiért ezen a hazugságcunamin át kell verekedni magukat. De mi az igazság?
SZTÁR
Egy születésnapi buliról készült felvételek szerint meztelen nőről ettek a résztvevők, és brutális dolgok történhettek a kamerákon kívül is.
SZTÁR
A 27 éves Marius Borg Høibyt, Mette-Marit norvég koronahercegnő fiát november 18-án, hétfőn tartóztatták le.
Népszerű
Ajánljuk