Vészjósló fejlemények: kiderült, hogy saját fényt bocsát ki az új, szupergyorsan közeledő csillagközi objektum
Avi Loeb, a Harvard provokatív asztrofizikusa ismét megmozgatta a csillagászati világot: szerinte a Naprendszeren átszáguldó 3I/ATLAS nevű intersztelláris objektum nem úgy viselkedik, mint egy hagyományos üstökös – sőt, könnyen lehet, hogy egy mesterséges szerkezet világít ránk az űr sötétjéből.
„Nem a Nap fényét veri vissza – saját fényt bocsát ki”
A NASA által közzétett felvételek alapján Loeb és munkatársa arra jutottak, hogy az objektum fénye nem a Nap visszavert fényéből származik, ahogy azt a hivatalos üstökös-besorolás sugallná. A tudós szerint ugyanis az objektum nem visszaveri, hanem kibocsátja a fényt – és ez nem csupán egy érdekes adat, hanem potenciálisan átírja mindazt, amit a NASA eddig erről az égi vándorról gondolt.
– írta Loeb friss blogbejegyzésében. Ez azt jelenti, hogy nem egy hatalmas jéggolyóról van szó, hanem egy sokkal kisebb, kompakt, aktív objektumról, amelynek fényességét egy 100 méternél kisebb átmérőjű forrás is előidézheti.
Üstökös, vagy valami egészen más?
Ha Loeb számításai helyesek, akkor a 3I/ATLAS valójában jóval kisebb, mint korábban gondolták – és méretében inkább az eddig felfedezett másik két intersztelláris objektumhoz, az Oumuamuához és a Boriszovhoz hasonlítható.

A hivatalos értelmezés szerint, ha az objektum valóban csak fényt verne vissza, akkor annak közel 20 kilométer hosszúnak kellene lennie – ez viszont rendkívül valószínűtlen, mondja Loeb.
Igen, úgy érti, hogy akár egy mesterségesen működtetett idegen űrhajó hajtóműve is lehetne az, amit látunk.
Kémkednek utánunk az űrből?
„Természetes nukleáris forrás lehet egy szupernóva magjának ritka, radioaktív darabkája – ez azonban extrém ritka” – írja Loeb.
Loeb szerint ezt az elméletet nem lehet kizárni. Ugyan erősebb bizonyítékokra van szükség ahhoz, hogy komolyan vehető hipotézissé váljon, de érdemes figyelni rá – főleg, mert az objektum pályája is túlságosan „precízen hangolt” ahhoz, hogy véletlen legyen - írja a NewYorkPost.
A 3I/ATLAS ugyanis pont akkor bújik be a Nap mögé, amikor a legközelebb lenne a Földhöz.
Ráadásul elhalad a Mars és a Jupiter mellett is – mintha stratégiai célpontokat közelítene meg. Loeb nem kertel: ez akár egy felderítő küldetés is lehet egy kíváncsi, intersztelláris intelligencia részéről.
„Nézzünk már rá közelebbről!”
A Harvard tudósa már meg is kérte a NASA-t, hogy a Mars Reconnaissance Orbiter HiRISE kamerájával próbáljon meg
Emellett javasolja, hogy a jelenleg a Jupiter körül keringő Juno űrszonda is próbálja megfigyelni a 3I/ATLAS-t, amikor tavasszal arra jár.
A NASA eközben kitart amellett, hogy a 3I/ATLAS nem több egy üstökösnél. Loeb azonban emlékeztet:
Szóval lehet, hogy nem ártana jobban odafigyelni.