SZÍNES
A NASA online felületet hozott létre, ahol bárki megnézheti a születésnapján készült Hubble-felvételt.
SZÍNES
A Holdat megkerülő Artemis II küldetés után Christina Koch a Föld törékenységére hívta fel a figyelmet egy houstoni eseményen. A NASA űrhajósa szerint a bolygónkat körülvevő sötétség emlékeztet a közös felelősségre.
SZÍNES
A NASA mérnökei egy szoftveres beavatkozással javították meg a Voyager–1 hibás fedélzeti memóriáját. A sikeres művelet után a szonda mind a négy tudományos műszere ismét értékes adatokat küld.
SZÍNES
Shelley Lewis 12 évesen még űrtáborba ment, és Alan Sheparddel is találkozott. Ma már egy kaliforniai sziget látványával bizonygatja, hogy a NASA és a tudomány hazudik.
SZÍNES
Egy harvardi tudós szerint nem biztos, hogy üstökös közelít felénk, hanem egy idegen űrhajó. A NASA ezt tagadja, de közben a világ legnagyobb bolygóvédelmi gyakorlatát tartják miatta.
SZÍNES
A 100 napot az űrben töltő Nicole Stott egyenesen megmondta, amit eddig mindenki csak suttogott. Szerinte a fizika nem akadály, és az egész olyan lehet, mint egy medencében.
SZÍNES
Futótűzként terjed a neten egy felvétel, ami sokak szerint idegeneket leplez le. A tudósok szerint azonban a valóság sokkal prózaibb, és a videó is manipulált.
SZÍNES
Avi Loeb szerint a 3I/ATLAS nevű objektum gyanús, a NASA viszont úgy viselkedik, mint egy óvodás.
SZÍNES
Ezt lehet tudni most a rejtélyes 3I/ATLAS objektumról, amiről sokan azt hiszik, hogy idegen civilizáció űrhajója.
SZÍNES
Az egész ügy egyre furcsább, egyre több kérdést vet fel, és egyre kevesebb megnyugtató válasszal szolgál.
SZÍNES
NASA hallgat, miközben közel kerül hozzánk egy csillagközi vándor – mi az igazság 3I/ATLAS-ról?
SZÍNES
És akkor most jön a kérdés, amit minden földlakó feltesz: Mi a fene ez a valami, és mit csinál?
Népszerű
Ajánljuk