ÉLETMÓD

Elégetik a fejet takaró kendőt és levágják a hajukat az iráni nők - így tiltakoznak az erkölcsrendészek ellen

Hatalmas felháborodás tört ki, amikor kiderült, hogy agyonvertek egy 22 éves nőt azért, mert rosszul viselte a hijábot, és kilátszott a haja.
Sassy - sassy.hu
2022. szeptember 23.


Megosztom
Link másolása

Tüntetéshullám söpört végig Iránon egy 22 éves lány halálát követően. Az okok között nem csupán a fiatal nő elleni rendőri erőszak szerepel, hanem az egyre erőteljesebb elnyomás és a diktatúra elleni tiltakozás.

A jelenlegi iráni elnök, Ebrahim Raiszi folyamatosan szigorítja a nők megjelenésére vonatkozó szabályokat. Augusztus közepén új rendelettel korlátozta tovább a nők ruházatát. Ez országos tiltakozást váltott ki: a nők hidzsáb (iszlám fejkendő) nélkül videózták le magukat az utcán, tömegközlekedési eszközökön, majd a felvételeket posztolták az internetre. A hatóságok számos tiltakozót letartóztattak, őrizetbe vettek, vagy arra kényszerítettek, hogy a tévében tanúsítsanak megbánást.

Így járt a 28 éves Sepideh Rashno is, aki nem viselt hidzsábot egy tömegközlekedési eszközön, és videóra vette, ahogy emiatt egy utastársa szidalmazni kezdte. Az illetőt aztán Rashno védelme érdekében több utas leszállította a járműről. A nőt a hatóságok letartóztatták, megverték, majd arra kényszerítették, hogy a tévében kérjen bocsánatot az őt zaklató utastól - közölte a Hrana jogvédő csoport.

A kormány nemrég új eszközt vetett be: arcfelismeréssel azonosítanák azokat a nőket, akik nem tartják be az öltözködési szabályokat a tömegközlekedési eszközökön és nyilvános helyeken. Az iráni kormány egyébként 2015 óta fokozatosan vezeti be a biometrikus személyi okmányokat ks. Ezek olyan chipet tartalmaznak, amely olyan adatokat tárol, mint például az írisz mintázata, az arckép vagy az ujjlenyomat. A kutatók attól tartanak, hogy ezeket az adatokat az arcfelismerő technológiával együtt fogják használni az öltözködési szabályokat megszegők beazonosításához nemcsak az utcákon, de a kibertérben is.

A mostani tüntetéshullám előzménye az, hogy az észak-nyugati Szakkez (Saqez) városából származó, 22 éves kurd, Masha Amini nő múlt pénteken az erkölcsrendészet intézkedése miatt meghalt. Amini a családjával épp Teheránban volt látogatóban, amikor az erkölcsrendészet letartóztatta, mivel megsértette azt a törvényt, amely előírja a nők számára, hogy hajukat hidzsábbal, karjukat és lábukat pedig bő ruházattal fedjék el.

A nő a hatóságok állítása szerint szívinfarktust kapott és összeesett az „átnevelési” központban, ahová szállították. Jelentések szerint azonban a rendőrök gumibottal ütötték, és többször is az autó oldalába verték Masha Amini fejét. A nő a hatósági intézkedés után kórházba került, és három nap múlva meghalt. A családja szerint Amini teljesen egészséges volt, nem volt epilepsziája, sem szívbetegsége. Nada al-Nashif, az ENSZ megbízott emberi jogi főnöke kedden azonnali, független és pártatlan vizsgálatot kért Amini halálának kivizsgálására.

A tüntetések múlt szombaton, Amini temetésén kezdődtek az iráni Kurdisztán tartományban, majd majd a tiltakozáshullám kiterjedt az ország többi részére is. Volt, ahol a tüntetők összecsaptak a biztonsági erőkkel. A fővárostól a hagyományosan konzervatívabb régiókig szinte mindenhol készültek videók a tüntetésekről. A hatóságok persze az internet ideiglenes lekapcsolásával igyekeznek akadályt gördíteni a tiltakozók elé.

A napok óta tartó megmozdulások során nők ezrei vették le a fátylukat, néhányan pedig nyilvánosan levágták a hajukat is. A tüntetéseken férfiak és nők is részt vesznek.

@it.hanna #مهسا_امینی #mahsaamini #iraniangirl ♬ original sound - Hanna

Asieh Amini, Norvégiában élő iráni költőnő és újságíró szerint az Iránban zajló tüntetések az öltözködési szabályoknál sokkal többről szólnak. "Az emberek követelései nem korlátozódnak a hidzsábra. Szabadságot, demokráciát akarnak. Szabadulni akarnak az iszlám köztársaság okozta elnyomástól."

@nikaazarriii #mahsaamini #iran #persiantiktok ♬ original sound - em🤍

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
„Az ki a fszom?” reagált a Nobel-díjas Karikó Katalinra Berki Mazsi párja „Divattervező, vagy valami, nem?”
A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Megosztom
Link másolása

A Nyerő Páros egyik feladata az volt, hogy egy-egy híres személyt kellett kitalálniuk a versenyzőknek.

A feladványban a hírességek között volt a Nobel-díjas tudpós, Karikó Katalin is, akiről kevesen tudták, hogy kicsoda pontosan.

Berki Mazsi párja a fotójára úgy reagált:

"Az ki a f.szom? Egyszer odajött hozzád, nem? Nagyon híres öregasszony. Divattervező, vagy valami, nem?"

A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Többen nem tudták egyébként, kicsoda Karikó Katalin, de olyan versenyző is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Hujber Ferenc levegőnek nézte Simon Attilát a Nyerő Párosban, érthetetlen a viselkedése
Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna Feriéknek.

Megosztom
Link másolása

Nem éppen pozitív jelenet játszódott le nemrég a Nyerő Párosban.

Furcsa volt, és az érintett sem tudta mire vélni a történteket.

Amikor Hujber Feriék visszatértek a játékról, Simon Attila gratulálni szeretett volna neki, nyújtotta a kezét, de a színész úgy tett, mintha ott sem lenne. Ráadásul Simon Attila karját a párja is lefogta, azzal, hogy Hujber most éppen "puszizkodik".

Később Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna, és az egész furcsa volt.

A különös és érthetetlen jelent itt látható:

Forrás: rtl.hu


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Neked is gyakran hideg a kezed és a lábad? Ez az 5+1 ok állhat a háttérben!
Az egyik ok olyan, amit muszáj komolyan venned.

Megosztom
Link másolása

Sokan szenvednek attól, hogy még a legmelegebb pulóverben és legvastagabb zokniban is fagyosak a végtagjaik. Ismerős? Ha te is tapasztalod, hogy mindig hideg a kezed és a lábad, ne aggódj, nem vagy egyedül! Azonban érdemes odafigyelni, mert ennek több oka is lehet. Nézzük, mi állhat a háttérben!

1. Rossz vérkeringés

Az egyik leggyakoribb ok a hideg kezekre és lábakra a gyenge vérkeringés. Ha a vér nem jut el megfelelően a végtagokba, azok hűvösebbé válhatnak. Ezt okozhatja mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy akár szív- és érrendszeri problémák is. Próbálj meg rendszeresen mozogni, tornázz, sétálj, és figyelj oda a vérkeringésedre!

2. Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy felelős a szervezet anyagcseréjének szabályozásáért. Ha nem működik megfelelően, lassul az anyagcsere, és a tested nem tud elég hőt termelni. Ha gyakran fázol, fáradtnak érzed magad, és esetleg hízol is, érdemes lehet egy vérvizsgálatot kérni, hogy ellenőrizzék a pajzsmirigyedet.

3. Alacsony vérnyomás

Az alacsony vérnyomás miatt a vér nem jut elég gyorsan a végtagjaidba, így azok hidegek maradhatnak. Ha gyakran érzed magad gyengének, szédülsz, és a kezeid, lábaid fagyosak, ez is lehet a probléma forrása.

4. Vashiány

A vashiány az oxigénszállítást nehezíti meg a vérben, ami szintén hozzájárulhat a hideg végtagokhoz. A vérben kevesebb hemoglobin van, így az oxigén nem jut elég gyorsan a sejtekhez, különösen a kezekben és a lábakban. Érdemes több vasban gazdag ételt, például spenótot vagy vörös húst fogyasztani!

5. Stressz

Meglepő, de a stressz is okozhatja, hogy a kezed és a lábad hideg marad! A stressz hatására az erek összehúzódnak, így a véráramlás csökken, és a végtagok kihűlnek. Ha állandóan feszült vagy, próbálj meg relaxálni, jógázni, vagy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet!

+1: Cukorbetegség

A cukorbetegek esetében az idegek károsodhatnak, ami hideg érzést okozhat a végtagokban. Ha úgy érzed, hogy ez is lehet az oka, mindenképp konzultálj orvosoddal!

Tipp:

A hideg végtagok önmagukban nem jelentenek komoly bajt, de ha gyakori vagy állandó jelenség, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. Ne hagyd figyelmen kívül, mert az egészséged a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Lehet, hogy egész eddigi életedben rosszul szellőztetted a lakásodat!
Így csináld, ha nem akarod, hogy penészteleppé változzon a lakásod!

Megosztom
Link másolása

Érdekes és hasznos témát boncolgat az egyik cikkében a Glamour.

A téma a szellőztetés, ami első blikkre triviálisnak tűnik, mindenki úgy gondolja, hogy pofonegyszerű dolog. Néha kinyitod az ablakot, kereszthuzatot csinálsz, és kész.

Csakhogy nem ilyen magától értetődő még a szellőztetés sem.

"Ha mostanában te is jóval kevesebbet szellőztetted az otthonod, mint a nyári hónapokban, vagy kora ősszel, az alapvetően még nem jelent rosszat. Van viszont egy bizonyos időtartam, amihez nap mint nap érdemes tartanod magad, ugyanis számos előnnyel gazdagodhatsz általa, ellenkező esetben viszont előfordulhat, hogy meglehetősen komoly kellemetlenségekkel kell szembenézned"

- írja a lap.

A szakértők szerint az őszi és téli hónapokban is minden nap körülbelül 10 percig kellene szellőztetnünk az otthonunkat, mivel a friss levegő áramlása megakadályozza a páralecsapódást. És ha nincsen páralecsapódás, nem alakul ki penész a lakásban.

Bár a penész megjelenésére a fürdőszoba a legalkalmasabb, különösen, ha szinte soha nem szellőzteted ki, máshol is megjelenhet a penész. A konyha kiemelt terület a főzéssel keletkező gőz miatt, de a szobákban is megjelenhet.

Ezért fontos nem csak a helyiségek alapos átszellőztetése minden áldott nap, hanem az is, hogy korszerű, többrétegű üveggel ellátott nyílászáróink legyenek. A régi, egyrétegű üvegezésű ablakoknál ugyanis a páralecsapódás és a por kedvez a penész megtelepedésének.


Megosztom
Link másolása