FONTOS
A Rovatból

Egy új, „5-ös típusú cukorbetegséget” azonosítottak, rengeteg eset lehet rejtve - nálad jelentkeznek a tünetek?

Egy újonnan felfedezett, súlyosan aluldiagnosztizált cukorbetegséget azonosítottak a kutatók.

Megosztom
Link másolása

A rejtélyes 5-ös típusnak hívott állapotot eddig rendre összetévesztették az 1-es típusú cukorbetegséggel, pedig inzulinnal kezelni kifejezetten veszélyes lehet. A világon akár 25 millió embert is érinthet, és alapvetően a túl kevés táplálék okozza, jellemzően fiatal, vékony testalkatú embereket érintve, elsősorban a szegényebb országokban.

Az új diabéteszt az eddig „fiatalkori felnőttkori cukorbetegségnek” (MODY) nevezett betegséggel azonosították, és április 8-án a Nemzetközi Diabétesz Szövetség bangkoki kongresszusán döntöttek arról, hogy hivatalosan is az 5-ös típusú cukorbetegség nevet kapja.

„Történelmileg rettenetesen aluldiagnosztizált és alig ismert állapotról van szó” – mondta Meredith Hawkins professzor, az Albert Einstein Orvosi Egyetem kutatója.

„Hatalmas lépés, hogy az IDF végre hivatalosan is elismerte ezt az állapotot. Ez óriási lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet egy nagyon sokakat érintő, súlyos egészségügyi problémára.”

Globálisan 830 millió felnőtt él diabétesszel, többségük az 1-es vagy 2-es típussal küzd.

Mindkét ismert típusnál probléma van a vércukorszint szabályozásával:

Az 1-es típusnál a szervezet egyszerűen nem termel inzulint – a hormont, ami a cukrot a sejtekbe juttatja. Emiatt a vércukorszint megugrik, ami idővel károsíthatja a szerveket.

A 2-es típusú diabéteszben a szervezet termel ugyan inzulint, de a sejtek ellenállóvá válnak vele szemben, ezért a cukor a vérben ragad, magas vércukorszintet okozva.

Az 5-ös típus egészen más: alultápláltság okozza, ami alacsony inzulintermeléshez vezet. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nincs inzulin, mint az 1-esnél, és nem is rezisztencia, mint a 2-esnél – hanem arról, hogy túl kevés inzulint termel a test.

Ez leggyakrabban öröklött hajlam miatt alakul ki: ha a szülő hordozza a gént, a gyermeknél 50 százalék eséllyel jelenik meg a betegség.

Jellemzően fiatal, vékony embereknél – főleg Ázsiában és Afrikában élő fiatal férfiaknál – bukkan fel,

általában tízen- és huszonéves korban, 19 körüli testtömeg-indexszel (BMI). Az egészséges BMI tartomány 18–24,9,

vagyis az 5-ös típusú diabéteszesek jellemzően a normál súly alsó határán mozognak.

Nihal Thomas professzor, az indiai Christian Medical College kutatója így írta le a betegséget:

A hasnyálmirigy béta-sejtjei nem működnek megfelelően, ami elégtelen inzulintermelést eredményez. Az eddigi hivatalos besorolás hiánya miatt a betegséget nem vizsgálták eleget, ezért gyakran félrediagnosztizálták.”

A helyzetet bonyolítja, hogy az orvosok rendszeresen összekeverik az 1-es típussal – és ilyenkor a tévesen adott inzulin súlyos következményekkel járhat.

A leggyakoribb tünetek:

rendkívül alacsony testsúly vagy képtelenség hízni,

állandó fáradtság, gyengeség,

folyamatos szomjúság,

gyakori vizelés,

homályos látás,

izomvesztés,

gyenge étvágy vagy emésztési zavarok,

az inzulin kezelésre adott rossz vagy veszélyes reakciók.

A betegség gyakran öröklődik, és ha az egyik szülő érintett, a gyerekeknél 50 százalékos eséllyel alakulhat ki.

„Az alultápláltsághoz kötött diabétesz gyakoribb, mint a tuberkulózis, és majdnem olyan gyakori, mint a HIV/AIDS”

– mondta Hawkins professzor. „Az eddigi hivatalos elnevezés hiánya komolyan hátráltatta a diagnosztizálást és a kezelések fejlesztését.”

Hawkins először 2005-ben találkozott a betegséggel, amikor több országból jelentettek furcsa cukorbetegség-eseteket: a betegek fiatalok, soványak voltak, ami alapján az 1-es típusra gyanakodtak.

„Csakhogy náluk az inzulin nem segített, sőt veszélyesen alacsony vércukorszintet okozott.”

A 2-es típus szintén nem állt meg, mivel az elhízással kapcsolódik össze – és ezek a páciensek nagyon vékonyak voltak.

2010-ben Hawkins megalapította az Einstein Globális Diabétesz Intézetet, majd 2022-ben indiai kutatókkal közösen igazolta, hogy a betegség teljesen különbözik az 1-es és 2-es típusoktól.

„Az 5-ös típusnál alapvető hiányosság van az inzulin kiválasztásában. Emiatt ezek az emberek képtelenek normálisan feldolgozni és elraktározni a tápanyagokat – különösen a cukrot és zsírt –, és emiatt nem tudnak hízni, vagy izmot építeni”

– mondta Hawkins.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Itt a döntés a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról, de egy fontos feltétel sokakat kizárhat
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a támogatásról. A juttatás nem alanyi jogon jár majd, hanem az esélyegyenlőség elve alapján, így a jövedelmi határ lesz a kulcs.

Megosztom
Link másolása

Ha minden jól megy, sokaknál augusztusban százezer forint landolhat a családi kasszában iskolakezdésre.

A kormány ugyanis rábólintott a Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígéretére. A dolog most lett annyira hivatalos, hogy megjelent a Magyar Közlönyben is.

A pénzügyminiszternek és a csatolt minisztériumoknak június 15-ig kell kitalálniuk, pontosan kik és hogyan kaphatják meg az iskolakezdési támogatást.

Az idő tehát sürget, a nyomás pedig Kármán András pénzügyminiszteren van, aki az oktatási és a szociális tárcával karöltve dolgozik a nagy terven.

És itt jön a csavar, ami miatt nem érdemes még fejben elkölteni az összeget.

A kormányhatározat ugyanis egyértelművé teszi, hogy a támogatás nem jár alanyi jogon mindenkinek, akinek iskolás korú a gyereke.

A kulcsszó az „esélyegyenlőség”.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rászorultsági alapon döntik el, ki kaphat a pénzből. A cél az, hogy azoknak segítsenek, akiknek tényleg gondot okoz a tanszerek, a tornacipő és az új iskolatáska megvásárlása.

Vagyis a kormány most azt a kényes feladatot kapta, hogy húzzon egy vonalat, ami elválasztja a „rászorulókat” a „nem rászorulóktól”.

De hogy pontosan ki számít majd rászorulónak, az a nagy kérdés, amire június 15-ig kell választ adni. A minisztériumok most azon dolgoznak, milyen feltételek alapján dőljön el a jogosultság. A jövedelmi küszöb meghúzása mellett számos más szempontot is figyelembe vehetnek, a végleges szabályokat azonban csak a kormány döntése után ismerhetjük meg. A támogatás igénylésének módja és a kifizetés technikája szintén ekkor derül ki.

Az egész persze nem a semmiből pottyant az ölünkbe, Magyar Péter már az első miniszterelnöki interjújában bedobta az augusztusi kifizetést, sőt, őszre a kisnyugdíjasoknak is ígért egy SZÉP-kártyás támogatási kört.

A Tisza Párt eredeti kampányterve mintegy 700 ezer családdal és nagyjából 70 milliárd forintos kerettel számolt.

Hogy ebből a végén mi valósul meg, az a most készülő minisztériumi javaslattól függ.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.

Megosztom
Link másolása

Az új ígéret szerint eztán, ha a kullancs beleeszi magát a bőrödbe, ettől a mozdulattól hatástalanítja is magát. Ez nem egy sci-fi, hanem a Pfizer és a Valneva új vakcinájának lényege, ami a fázis 3-as teszteken több mint 70 százalékos hatásosságot mutatott a Lyme-kór megelőzésében. A cégek már az engedélyeztetési papírokat készítik elő, ami azt jelenti, hogy

húsz évnyi szünet után végre visszatérhet az emberi vakcina a kullancsok által terjesztett, Európában is gyakori betegség ellen.

A VALOR névre keresztelt klinikai vizsgálatban a vakcinajelöltet ötéves kortól tesztelték, és az eredmények alapján a cucc nemcsak működik, de biztonságos is, komolyabb mellékhatások nélkül. Persze a statisztika ördöge nem alszik: a vizsgálati időszak alatt a vártnál kevesebben kaptak Lyme-kórt, így az egyik előre meghatározott statisztikai végpontot nem sikerült hozni, de egy második, korrekciós elemzés megerősítette a klinikailag jelentős védelmet – derül ki a Pfizer és a Valneva közös sajtóközleményéből.

A trükk a működésben van: a vakcina hatására a szervezetünk olyan antitesteket termel, amelyeket a vérszívóval együtt a kullancs is felszív.

Ezek az antitestek aztán még a kullancs belsejében blokkolják a kórokozókat, így azok egyszerűen nem tudnak átjutni az emberi szervezetbe. A fertőzés megáll, mielőtt elkezdődhetne.

A Pfizernél pezsgőt bontottak az eredményekre, a vakcinakutatási vezetőjük szavai legalábbis erről árulkodnak. Annaliesa Anderson, a Pfizer oltóanyagokért felelős vezetője szerint a Lyme-kórnak súlyos következményei lehetnek, és jelenleg nincs elérhető vakcina.

„A több mint 70%-os hatásosság nagyon bíztató, és növeli a bizalmunkat abban, hogy a vakcina képes lehet megvédeni ettől a betegségtől.”

A négydózisos oltási séma után a tervek szerint a cég idén benyújtja a kérelmeket az amerikai és európai hatóságokhoz. Ha rábólintanak, az áttörést jelenthet egy olyan betegség elleni harcban, ami egyre nagyobb területen és egyre több embert érint.

Az elmúlt években a kullancsok inváziója és a Lyme-kór veszélye növekedett. A betegség láthatatlan, de rendkívül megterhelő tud lenni, amiről olyan hírességek is beszéltek, mint a kórházi ágyról bejelentkező Bella Hadid, vagy itthon Jaksity Kata, akinek a családja életét a kislánya betegsége miatti folyamatos bizonytalanság nehezíti. Ezek a személyes történetek arcot adtak egy sokszor félreértett kórnak, és rámutattak, mekkora szükség lenne egy hatékony megelőzési módszerre.

A mostani fejlesztés azért is óriási szó, mert a piacról több mint húsz éve hiányzik a Lyme-kór elleni oltás.

A kilencvenes évek végén már létezett egy hatékony vakcina, a LYMERIX, de azt a gyártója 2002-ben végül kivonta a forgalomból, hivatalosan az alacsony keresletre hivatkozva. A kereslet csökkenéséhez hozzájárulhattak a vakcina biztonságosságával kapcsolatos, tudományosan soha nem igazolt viták is. Ez a kudarc évtizedekre visszavetette a kutatásokat, de a mostani eredmények esélyt adnak arra, hogy a helyzet megváltozzon.

Via Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Kislány kamuprofiljával buktatták le a gyerekekkel dolgozó pécsi gyógytornászt
„Nem akarod látni azt a csetet” – súlyos botrány robbant ki a pécsi kosárakadémián.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, ismét sikerült egy újabb mélypontot elérni a magyar sportélet gyermekvédelmi útvesztőjében: ezúttal a pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia egyik gyógytornászát buktatták le egy kislánynak álcázott kamuprofillal. Az intézmény azonnali hatállyal megszüntette a szerződését a szakemberrel, aki az U14-es leánycsapat mellett dolgozott. Az akadémia levélben értesítette a szülőket a történtekről, és pszichológus bevonásával tart megbeszélést a sportolóknak.

A lebuktatás módszere már-már klasszikusnak mondható a pedofilvadász közösségekben: a gyógytornász egy magát 13-14 évesnek kiadó profillal kezdett szexuális tartalmú csetelésbe.

A beszélgetés hamar konkrét ajánlatokba és egy budapesti, szexuális célú találkozó megbeszélésébe torkollott. Az ügyet jól ismerő forrás az Indexnek mindössze ennyit mondott a csevegés tartalmáról:

„Nem akarod látni azt a csetet.”

Az akadémia a hír tudomására jutása után azonnal aktiválta a belső protokollt. Hivatalos közleményükben hangsúlyozták, hogy a gyógytornász viselkedése „összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással”.

A szülőknek küldött levélben pedig arról tájékoztattak, hogy jelenlegi tudomásuk szerint egyetlen sportolójuk sem érintett az ügyben, de a biztonság kedvéért mentáltréner bevonásával tartanak csoportos megbeszélést a lányoknak.

„Az nem kifejezés, hogy megdöbbentem. Megnyugtató viszont, hogy az Akadémia azonnal aktiválta a vonatkozó protokollt”

– mondta Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató.

Az intézmény többi vezetője is megdöbbenésének adott hangot. Riegl Anett ügyvezető szerint „természetesen megdöbbentő volt szembesülni a kialakult helyzettel”. A menesztett gyógytornászt ismerők egyike pedig úgy nyilatkozott: „Mindig is fontos volt neki a szexualitás, de nem gondoltam, hogy ennyire, és ilyen mélyre süllyed.”

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sassy - sassy.hu
2026. június 07.


Megosztom
Link másolása

A KATA nevű adózási forma szelleme ismét kiszabadult a palackból, miután felröppent a hír, hogy visszahoznák.

De még ne örülj előre.

Ha vissza is tér, új szabályokkal, plusz adókkal és egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami a bújtatott foglalkoztatást hivatott kiiktatni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vitaanyagot publikált a témáról.

A lényeg, hogy több forgatókönyvet is elképzeltek, de egyik sem hozná vissza a KATÁ-t az eredeti formájában.

Az egyik, óvatosabb verzió szerint a mostani, teljesen lakosságra szabott KATA maradna, de az éves 18 milliós keret egy részéig, mondjuk 10-20 százalékáig, mégis lehetne cégeknek számlázni.

Egy bátrabb javaslat viszont visszahozná a régi, jól ismert KATA-t, csak épp az inflációval felturbózva: havi 100 ezer forintos adóért cserébe újra lehetne B2B és B2C irányba is dolgozni 12 milliós éves plafonig.

A kamara és a könyvelők javaslatait részletesen a Portfolio.hu mutatta be.

A nagy kérdés persze az, hogyan akadályoznák meg, hogy a cégek a munkavállalóikat katás „partnereknek” álcázva foglalkoztassák. A korábbi, cégenkénti 3 milliós limit ugyanis szerintük nem volt megfelelő.

Az új csodafegyver a „koncentrációs vizsgálat” lenne, ami azt jelenti, hogy ha a bevételed több mint a fele vagy háromnegyede egyetlen ügyféltől jön, a NAV rendszerében felvillan egy vészjelző lámpa.

Ilyenkor két dolog történhet: vagy automatikusan kapsz a nyakadba egy többletadót, vagy a NAV indít egy célzott vizsgálatot, hogy megnézze, nem egy munkaviszonyt maszkírozó szerződésről van-e szó.

Emellett a cégeknek kiállított számlákra egy különadót is kivetnének, amivel a költségvetés szempontjából semlegessé tennék az ügyletet.

Itt is két út van: a könyvelők szerint ezt a 15%-os pluszterhet a katásnak kellene befizetnie, ahogy javaslatukban írják: „A kisadózó 15%-os többletadóteher vállalásával számlázhasson cégek felé.” A kamara verziója viszont a vállalkozó adminisztrációját kímélné: szerintük a megrendelő cég fizesse be a nagyjából 18%-os adót, hiszen végső soron ő spórol azzal, hogy nem munkavállalót alkalmaz.

Az egész javaslatcsomag mögött ott lebeg a nagy dilemma, hogy a 2022-es szigorítás indokaként felhozott tömeges visszaélések valóban léteztek-e abban a mértékben, ahogy a kormányzat kommunikálta.

A kamara óvatosan fogalmaz, jelezve, hogy nincsenek a birtokában a teljes képhez szükséges adatok, de a vállalkozói hangulat egyértelműen a „nem volt itt semmi látnivaló” irányába mutat, amit az mfor.hu által kikért NAV-adatok is alátámasztani látszanak.

A kamara ezzel finoman a kormányzat térfelére pattintja a labdát, ahogy közleményükben írják: „A kamarának nem állnak rendelkezésére olyan eszközök és adatok melyek lehetővé tennék, hogy adat alapon meg tudja határozni a KATA rendszerhez köthető visszaélések számszerű mértékét.”

2022 nyarán a kormány egy villámgyors törvénymódosítással gyakorlatilag kivégezte a régi KATA-t, ami után a NAV adatai szerint 2023 elejére mindössze 144 729 katás maradt a rendszerben. A többiek egy része átalányadóra vagy más adónemre váltott, mások megszüntették a vállalkozásukat. A lépés óriási felháborodást váltott ki.

A mostani javaslatok erre a korábbi sokkra adott szakmai reakciók. A különböző érdekképviseletek láthatóan arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek: tegyék újra lehetővé a rugalmas vállalkozói működést, de olyan fékekkel, mint a koncentrációs vizsgálat vagy a B2B különadó, amelyek megnehezítik a rendszerrel való trükközést. Felmerült az is, hogy a havi fix tételt és a keretösszeget évente automatikusan a forint értékvesztéséhez igazítsák, hogy a rendszer ne értéktelenedjen el pár év alatt.


Megosztom
Link másolása