LIFE

    "Egy hónapja a feleségem húgával fekszem le, mert a nejem nem akar, de válni eszemben sincs"

    A férfi szerint épp így fogja megmenteni a szex nélküli házasságát.
    Sassy - sassy.hu
    2022. április 07.


    Megosztom
    Link másolása

    Az 52 éves férfi a The Sun című brit lap párkapcsolati pszichológus szakértőjéhez fordult a problémájával, amely szerinte egyébként nem is akkora probléma.

    "A feleségem 49 éves, én 52. Régóta vagyunk házasok, de a feleségem iszonyatosan karrierista, éjjel-nappal dolgozik. A házasságunk elején nagyon jó volt vele a szex, de az utóbbi években egyszerűen megszűnt köztünk minden intimitás, a nejem állandóan fáradt, nincs kedve a szexhez" - meséli a férfi.

    A férj állítása szerint mindent megpróbált, elvégzi a házimunkát a neje helyett, többször főzött vacsorát, sőt, el is vitte romantikus étterembe, hogy visszahozza a varázst. De semmi sem működött. Legalább három éve megszűnt közöttük a szex.

    "Egy nap felhívott a feleségem húga valamiért, ő 46. Nem tudom, hogy jutottunk el oda, hogy elmeséltem neki a boldogtalanságomat. Kiderült, hogy ő is hasonló cipőben jár a férjével. Csetelni kezdtünk, aztán flörtölni, jöttek a dolgok egymás után, végül az ágyban kötöttünk ki. Egy hónapja rendszeresen átjön hozzánk, és szeretkezünk, amikor a feleségem késő estig dolgozik."

    A férj szerint még mindig szerelmes a feleségébe, és a sógornője sem akarja felrúgni a saját házasságát. De a szex olyan szenvedélyes közöttük, hogy erről nem akarnak lemondani. Úgy érzik, mindketten épp ezzel mentik meg a házasságukat.

    "Ez nem megcsalás, csak kieresztjük egymással a gőzt, megkapjuk, ami hiányzik. De a párunkkal akarunk maradni. Ez akkora bűn?" - teszi fel a kérdést a férfi.

    A pszichológus szerint ha a férj arra vágyik, hogy megerősítse őt a döntése helyességéről, akkor rosszul kalkulál. A szakértő ezt válaszolta:

    "Döntenie kell, hogy mit akar. Ha tényleg szereti a feleségét, akkor ezzel a viszonnyal a tűzzel játszik. Mert ha kiderül - és higgye el, előbb-utóbb ki fog -, a felesége teljesen össze fog törni. Képzelje csak el: épp az a két ember árulja el, egyszerre, akiket a legközelebb érez magához. Ezt aligha fogja túlélni a házasságuk.

    Szerintem azonnal fejezze be ezt a viszonyt a felesége húgával, és inkább dolgozzon a házasságán. Mondja el őszintén a nejének, hogy hiányzik önnek az intimitás, forduljanak szakemberhez, de mindenképp ebbe tegye az energiáit, még ha emberileg érthető is, hogy egy időre megbotlott, és máshol kereste a testi örömöket."

    The Sun

    Címkép: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    LIFE
    Megrázó atrocitás ért néhány magyar influenszert egy budapesti strandon
    Már sehol nem lazíthat nyugodtan az ember?
    Sassy - sassy.hu
    2022. május 18.


    Megosztom
    Link másolása

    „Az előző hétről egy elég kellemetlen és felháborító történetről szeretnék beszámolni”

    – kezdi 24 órán át elérhető Instagram sztoriját Király Lina, a @linaxxpanni oldal egyik influenszere. A lány elmeséli, hogy a múlt héten, amikor strandolni ment Szabó Hédivel és Palkovics Zórával – akiket szintén ismerhetünk a YouTube-ról és az Instagramról – szó szerint zaklatták őket a Palatinuson.

    Elmondása szerint azt már megszokták, hogy az utcán megbámulják őket a férfiak, amikor kamerázzák vagy fotózzák egymást, ez az eset azonban megrázóbb volt. Napozás közben ugyanis arra lettek figyelmesek, hogy egy 70 év körüli bácsi a feneküket fotózza. Erre odamentek hozzá, és megkérték őt, hogy törölje a fotókat, mire az mindent letagadott – viszont látták, hogy a kamera volt megnyitva a telefonján, miközben hívást színlelt.

    Ezután segítséget kértek a Palatinus dolgozóitól, akik azonnal intézkedtek is. Bár ők sem kötelezhették arra a bácsit, hogy mutassa meg a telefonját, arra megkérték, hogy menjen el onnan és hagyja békén a lányokat.

    „Egyszerűen annyira sok zavaró szituáció van, főleg nőként, amikhez egyszerűen hozzászokunk, amiket elfogadunk, és azt hisszük, hogy ez sajnos »normális«, pedig abszolút nem az”

    – vonja le a következtetéseket Lina. Majd hozzáteszi, hogy ha esetleg még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, biztosan rendőrt hívna és határozottan fellépne az illető ellen.

    Fotó: Hédinke/YouTube


    Megosztom
    Link másolása

    LIFE
    "Élőben" közvetítette a nevelőapa, ahogy fia barátnője egy tiltott éjszaka után kilóg a házból - anyut kicselezve
    A vicces apa végig a Twitteren "nyomatta", hogyan cselezik ki a tinik anyut. Tízezrek drukkoltak nekik.
    Sassy - sassy.hu
    2022. május 16.


    Megosztom
    Link másolása

    Éljen a tiniszerelem! Legalábbis ezt vallja az a nem szívbajos amerikai apuka, aki egyik reggel gyanús, fehér női sportcsipőcskét talált a házuk előszobájában. A dolog egyértelmű volt, amit viccesen ki is írt a Twitterre:

    "Úgy tűnik, a nevelt fiamnál éjszaka itt aludt egy kislány. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy csempészi ki a házból úgy, hogy a feleségem ne vegye észre most, hogy az egész család ébren van. Várunk..."

    A tweetre nagyon hamar ezrek figyeltek fel, és várták a folytatást. A férfi nem is volt rest, elkezdte vicces folytatásokban közvetíteni az eseményeket.

    "Na most úgy tűnik, a feleségem teljes szombati takarító-üzemmódba kapcsolt. Egyelőre nem vette észre a cuki fehér tornacipőket a bejáratnál. Srácok, itt a ragyogó alkalom!"

    Még lesifotókat is posztolt az elszántan takarító asszonyról. Ekkor már tízezrek várták visszafojtott lélegzettel, hogy a tinik milyen trükkel szabadulnak szorult helyzetükből. Az apuka rátett egy lapáttal. Szavazásra bocsátotta, hogy ki, kinek drukkol: az ifjonti szerelmeseknek vagy "Mama Bear"-nek (szabad fordításban anyaoroszlán). A szerelmesek győztek 63-37 arányban. Amikor valaki rákérdezett a férfinál, hogy miért nem segít a nevelt fiának, frappáns választ adott:

    "Már 18 éves, felnőtt férfi. Csak vállalja szépen a tettei következményeit."

    A sors végül a szerelmeseknek kedvezett. Anyu annyira elfáradt az egész délelőtti takarításban, hogy ledőlt egy-két órára aludni, és ezalatt a kislány teljes nyugalomban, észrevétlenül kislisszanhatott a házból. Az apa így zárta az izgalmas délelőttöt:

    "Győzött az igaz szerelem - ezúttal."

    Nem tudjuk, hogy a srácnak máskor is lesz-e ilyen szerencséje, de hogy a nevelőapukájával máris kifogta a főnyereményt, abban biztosak vagyunk. :)

    PowerfulMind


    Megosztom
    Link másolása


    LIFE
    Alig töltötte be a 18-at a TikTokker lány, már arra kérték, hogy kezdjen pornózni
    A rajongói védelmükbe vették, és azt írták, visszataszító, miket kérnek felnőtt férfiak.
    Sassy - sassy.hu
    2022. május 13.


    Megosztom
    Link másolása

    Charli D'Amelio külföldön elég ismert TikTokker, annak idején táncvideóival lett híres.

    A lány május elején töltötte be a 18. évét, a születésnapját a családjával és barátaival ünnepelte egy bahamai luxusüdülőhelyen.

    A kommentelők egy része azonban illetlenül viselkedett vele, akik arra kérték ugyanis, hogy ha már 18 éves lett, akkor indítson el egy OnlyFans oldalt.

    A Paper Magazine szerint rengetegen írtak neki Twitteren, hogy kezdjen el posztolni felnőtt tartalmakat a platformon. Sok rajongó állt ki azonban Charli mellett, akik aggasztónak találták ezt a jelenséget.

    Azt írták, visszataszító, hogy felnőtt férfiak arra kényszerítenék Charli D'Amelio-t, hogy amint 18 éves lett, regisztráljon az OnlyFans-re.

    – írta az egyik felhasználó. A 18 évest lányt rengeteg rajongó vette védelmébe.

    A lap felhozta példaként a Bhad Bhabie nevű fiatal rappert és internetes sztárt, akit anno ugyanúgy belehajszoltak ebbe. Bhabie nem sokkal azután regisztrált OnlyFansre, hogy elmúlt 18 éves. Ő nemrég 52 millió dollárt keresett egy év alatt.

    Charli D'Amelio viszont valószínűleg nem fog felnőtt tartalmat készíteni.

    @charlidamelio

    ♬ original sound - was fezscandypjs

    Charli D'Amelio 2019-ben indította saját TikTok csatornáját, és 2020 márciusában ő lett az alkalmazás legtöbb követővel rendelkező felhasználója. Jelenleg több mint 140 millió követője van.

    Forrás: Promotions


    Megosztom
    Link másolása


    LIFE
    Videó – Az egész net a pofátlan sirályon röhög, aki rendszeresen besurran csipszet lopni a helyi Tescóba
    Eddig majdnem 140 ezer forintnyi kaját lopott el. Egy szemfüles vásárló vette videóra, és buktatta le.
    Sassy - sassy.hu
    2022. május 17.


    Megosztom
    Link másolása

    A The Sun brit lap számolt be arról a pofátlan sirályról, "aki" Devonban, Paignton település egyik Tescójába jár be rendszeresen nassolnivalót lopni.

    A bolti szarkát (aki sirály) egy éber vásárló, Liam Brown videózta le a telefonjával, aki így számolt be az esetről: "Már sokszor láttam itt ólálkodni, de most egyenesen rárepült a motorháztetőmre, így tudtam, hogy rosszban sántikál. Videózni kezdtem a telefonommal, és ...hát ez bizony tettenérés."

    A videó nem is lehetne egyértelműbb: a sirály óvatosan körbenéz, aztán besettenkenik az automata ajtón, amikor az kinyílik, majd hamarosan kisurran, a csőrében egy zacskó cheddar-sajtos csipsszel.

    A Tesco munkatársai nincsenek meglepve, azt mondják, tudnak a tolvaj sirályról, naponta legalább háromszor lop valamit. Becslésük szerint ebben az évben legalább 300 font (140 ezer forint) értékű kaját csent el. A kedvence a cheddar-sajt, abból mindenféle csipsz jöhet neki.

    A bolt dolgozói és a vezetőség nem veszik nagyon a szívükre, inkább röhögnek rajta. Becenevet is adtak neki: Steven Seagull (a "seagull" magyarul sirályt jelent).


    Megosztom
    Link másolása

    Ajánljuk