ÉLETMÓD

Kislányok rémálma vagy 18 karikás élő Tinder? Húsvét hétfő akkor és most!

Mennyit változott ez a profán ünnep, kik és miért írták az első húsvéti verseket, és egyáltalán: Szabad-e locsolni?

Megosztom
Link másolása

- Az első emlékem a húsvéthétfőről a fejfájás és a hányinger.

- Az utolsó emlékem a húsvéthétfőről a fejfájás és a hányinger.

Nem nehéz kitalálni, melyik mondat milyen nemű személytől származhat.

Utóbbi talán kevesebbeknek fáj annyira, hiszen

egy önálló felnőtt férfi egyszerűbben mond nemet az alkoholra a többnapos ünnep utolsó napján, mint egy kislány a szokással kapcsolatos helyesnek vélt rokoni-ismerősi elvárásokra.

Ennek megfelelően nem túl sok olyan felnőtt nő él ma Magyarországon, aki boldogan emlékszik vissza kislánykora húsvéthétfőire. A kevés kivételnek ezúton is gratulálunk a támogató környezethez, ami megteremtette számukra a szokás pozitív megélését, vagy ellenkezőleg, az abból való kivonulás lehetőségét. A cikk nem nekik fog szólni, illetve annyiban mégis, hogy megérthessék a másik oldalt.

Szerintünk ugyanis a hajunkban összekeveredett pacsulik émelyítő szaga nem szép szokás.

A kislányként sokszor félelmetesnek tűnő pálinkaszagú férfiak zavaros tekintettel elröhögött pajzán, vagy jobb esetben csak bugyuta verseinek meghallgatása nem hagyományőrzés.

A hosszú órák alatt készített hímes tojásokat fitymáló tekintettel a kosarunkban hagyó szomszéd kisfiú nejlonszatyrában gyűlő csokitojások és papírpénzek látványa pedig minden, csak nem szívet melengető.

De hogyan alakult ez a nagyon is megosztó, modern szemmel egészen abszurdnak tűnő szokás, és mit tehetünk azért, hogy mindenkinek jobb élmény legyen?

Mint a nyulak

A keresztény húsvét előtti ősi pogány tavaszünnepekről már sokat olvashattunk. A germán Ostara istennő- akinek nevéből a német Ostern vagy angol Easter kifejezést is eredeztetik - termékenységet és megújulást éltető ünnepének rituáléi és szimbólumai rejtve vagy nyíltan, de fennmaradtak a ma ismert húsvéti szokásokban is. A tojás, a nyúl, a bárány évszázadokon át volt egyszerre vallási és világi szimbólum, a locsolkodás intézménye viszont a kevés keresztény utalástól eltekintve (a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák

vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat)

gyakorlatilag egy kisközösségi, élőben történő tinderezés volt egészen a XX. századig, ami, hát valljuk be, sok minden, csak nem keresztényi. Viszont nagy szükség volt rá ahhoz, hogy ne néptelenedjenek el a magyar falvak.

A nagyböjti megtartóztatás, a vidám társas eseményektől való tiltás a mindenkori fiatalságot nagy önuralomra kényszerítette. Képzeljük el, egy kis faluban élünk, épp belenövünk abba a korba, amikor elkezd minket érdekelni a másik nem, de nincs se internet, se telefon, se iskola, jobbára még szántóföldi munkák sincsenek, ahol ismerkedhetnénk. Adott korszaknak megfelelő bulik sincsenek már február óta, hiszen a nagyböjt alatt negyven napig se lakodalmat, se más táncos-zenés összejövetelt nem illik tartani, mert különben "lehullana a szilva vagy a barack", de még az éneklésért is megszólják az embert az idősebbek, ha az nem a templomban történik. Aztán elérkezik a Húsvét, a vasárnapi mise után a sonka és a pálinka mellett felengednek az öregek, hétfőn pedig

végre valahára lehet egy kicsit „lazulni”, megrendezni az évi rendes vizespólóversenyt és begyűjteni a lájkokat: ki hány tojást vagy locsolást kapott.

Ebből a szemszögből nézve talán érthetőbb és indokoltabb a hosszas készülődés, a sütés-főzés, takarítás, tojásfestés, váltóruhák bekészítése, majd az aznapi ki-tudja-hány hidegvizes leöntés elviselése, de talán még az olyan, mai szemmel felnőtt filmekbe illő szokás is, mint a vesszőzés.

Egyes településeken ugyanis nem volt jellemző a locsolkodás, hanem az azzal egyenértékű sibálás volt elterjedt. Minden fiú a számára legkedvesebb lányt „korbácsolta meg” egy 4–6–8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal. Ennek célja a locsoláshoz hasonló termékenységvarázsláson túl a betegségektől való megóvás volt, ahogyan ez a Tordason elterjedt „korbácsolóvers” is mutatja:

Keléses ne légy,

Bolhásos ne légy,

Esztendőre frissebb légy!

Amit pedig sokan nem tudnak - csak hogy elődeink nemi egyenjogúságra való tudatos vagy tudattalan törekvését is elismerjük - hogy a locsolkodás másnapján, de sok helyen már hétfő délután is a lányok mentek locsolni.

Orbán Balázs néprajzi gyűjtő így írt erről 1869-ben: Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket.

Ez a visszavágásra lehetőséget adó szokás azonban a két világháború közötti időben sajnos kikopott a köztudatból, később pedig egyre több más, kulcsfontosságú részlet is megváltozott a locsolkodás menetében.

A tojás ünnepe

Az ünnepek adnak formát az időnek, és tagolják azt. Aki uralja az ünnepeket, uralja a hétköznapokat is.

Minden új politikai rendszer, így a kommunizmus és a szocializmus is igyekezett a maga képére formálni ezeket a napokat. Így lett a Mikulásból Télapó, a karácsonyból fenyőünnep, a húsvétból meg valami, aminek Tojásünnepre való átkeresztelése még Rákosinak is sok volt.

A húsvét ugyanis annyira összetett ünnep, hogy nem vállalkoztak a szakszerű élveboncolásra, csak a könnyen eltávolítható részeket nyírbálták le róla: így lett a húsvéti határjárásból a templom köré szorult körmenet, vagy a keresztény elemekkel tűzdelt versekből „Zúg a traktor, szánt az eke…”, és hát maga a változó világ is segített máshová helyezni a fókuszt.

A városi munkások értelemszerűen már nem járták végig a lakóhelyüket, hogy minden lányos házba bekopogjanak, később a panel harmadik emeletéről senki se cipelte le a közkútra a lányokat.

A fiatalok ismerkedési lehetőségei megsokszorozódtak, a nagyböjti vigasság-tilalom gyakorlatilag eltűnt, így nekik már nem volt szükségük a húsvét hétfőhöz hasonló alkalmakra.

Végül Kádár idejében sikerült rokonlátogatásra, közös családi étkezések szintjére redukálni a húsvétot, ahol a locsolkodás valami nosztalgikus commedia dell'arte-vá alakul az idősek szórakoztatására és a kisgyerekek lekötésére. Utóbbiak könnyebb bevonásához változott csokivá a hímes tojás, amit eredetileg szintén megettek, csak egészen más okokból.

Szilágyi Örzsébet tojását megírta

Amíg ma már szemünk se rebben egy Jégvarázs-tematikába hempergetett hímes tojástól, addig régen egyáltalán nem díszítő, hanem üzenethordozó és rontáselhárító céllal írták meg őket.

Szó szerint, ugyanis az írástudatlanság nem jelentett egyet az írás mellőzésével, csak betűk helyett eleink szimbólumokban jegyezték le a szándékaikat a különféle felületekre, lett légyen az kapufélfa, keszkenő vagy tojás.

Az effajta írásnak rendszerint valamilyen védő-óvó funkciója volt. A gyimesi tojások szimbolikájában például gyakoriak az állattestrész ábrázolások (kakastaréj, kecskekörmöm), ezek mind rontás- és bajelhárító jelentéssel bírtak.

Utóbbiakat sem csak úgy vaktában, találomra készítették:

nagyjából minden lány sejtette, kik fognak eljönni hozzá, így személyre szóló tojásokat készíthetett nekik.

A szimbólumhasználat szerint a tojások védhettek betegségtől, úton való eltévedéstől, vagy akár szerencsét is hozhattak.

Amíg ma jellemzően kifújva készítik az írott tojást, addig akkoriban megfőzték azokat, úgy került rájuk a minta. Úgy vélték, a mágia még erősebben működik, ha a tojást el is fogyasztja az, akinek szánták.

Tehát régen nem a gyerekek festették a tojást, hanem kizárólag olyanok, akiknek már megvolt hozzá a kellő kézügyessége és türelme, na meg a szándéka a tojásra írt nyílt titkú üzenetekkel…

„Ezt a verset már hallottam!”

A fenti mondat lassan harminc éve hangzott el egy húsvét hétfő délelőtt az akkor négy-öt éves húgom szájából, amikor az egyik locsoló belekezdett egy olyan versbe, amit előtte már valaki elmondott. A megsemmisítő mondat után a meglocsolásra hivatott virágszál sarkon fordult, és kivonult a szobából, a hoppon maradt fiatalembert meg igyekeztük kárpótolni, és reménykedtünk, hogy nem törte derékba a locsolói karrierjét ez a túl őszinte vélemény.

Ebből a történetből is kiviláglik a locsolkodás eredeti célközönségének megváltozásával járó probléma: egy kisfiúnak nehéz betanulni és bátran előadni egymás után többször is egy, a „Zöld erdőben jártam…”- nál hosszabb verset, egy kislány pedig kevesebb türelemmel bír, arról nem is beszélve, hogy sokszor valószínűleg egyikük se érti a verset.

A húsvéti szokásokhoz kötődő versikék egyébként nem olyan régi keletűek.

A debreceni és sárospataki diákok farigcsáltak először rövid köszöntő versikéket azon családok számára, akiknél koszt-kvártélyt kaptak arra az időre, míg a húsvéti ünnep alatt a kollégium zárva volt. Értelemszerűen ezek távol álltak a mai pajzán változatoktól, egészséget és gazdagságot kívántak a szállásadó családnak.

Akarsz-e locsolni?

Szerencsések vagyunk, hiszen ma már semmilyen karhatalom nem szabja meg, hogyan ünnepeljük a húsvétot. Kizárólag rajtunk és a velünk együtt élőkkel történő hatékony kommunikációnkon múlik, hogy a húsvét hétfőt mivel töltjük. Meg lehet mondani Manyi néninek, hogy idén mi kirándulni megyünk, és majd két hét múlva látogatjuk meg őt.

Kiírhatjuk a kapura, hogy „Locsolkodók kíméljenek!”, de azt is, hogy „Locsolkodók, ide gyertek!”, és ha következő évben máshogy érezzük, akkor táblát is cserélhetünk.

Megbeszélhetjük az ovis csoporttal, hogy kihez mehetnek a vállalkozó szellemű locsolók, és az is rendben van, ha egy családon belül az egyik lány szívesen várja a fiúkat, a másik meg inkább elvonul a szobájába. Mi például évek óta úgy várjuk a lányaim locsolóit, hogy kirakunk egy pohár vizet és egy szál virágot vagy gyümölcsfa ágat, és megkérjük a parfümmel vagy túl sok vízzel készülő kis kertészlegényeket, hogy csak a vízbe mártott virággal hintsék meg a lányok haját - így nem kell ruhát cserélni és a hajuk se lesz olyan, mintha egész nap a Douglas-t járták volna. Még senki se sértődött meg a kérésen.

Ha valamit nem szeretünk egy szokásban, azt formáljuk át, hiszen nem mi vagyunk a szokásért, hanem a szokás értünk. Ez egy mozgó ünnep. Mozogjunk benne kényelmesen.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Hátborzongató jelek, hogy a kertedben lévő vörösbegy egy elhunyt szeretted látogatása lehet
Tényleg a túlvilágról üzennek nekünk a kertben a vörösbegyek?

Megosztom
Link másolása

Gyakran feltűnik egy kicsi vörösbegy a kertedben, csak néz a kerítésről vagy egy ágról, nem ijed meg, amikor kilépsz az ajtón, akkor sem, ha mellette teszel-veszel, úgyhogy hamarosan úgy érzed, régóta ismeritek egymást. Nem vagy ezzel egyedül. Sokan hisznek abban, hogy a vörös mellű kismadár nem egy sima madár, hanem egy ismerős lélek „üzenete”.

Egy régóta élő hit

Sok helyen ősidők óta tartja magát a hit, hogy a vörösbegy a halott szeretteink újjászületése vagy legalábbis a látogatásuk jelképe. A kelta mitológiában a szenvedély és az új kezdet szimbóluma,

keresztény hiedelmek pedig Krisztus szenvedéséhez kötődik: a madárka a keresztre feszítésnél is ott volt, Krisztus vére miatt piros a tolla.

Sokan idézik ezt a mondást: „A vörösbegyek akkor jelennek meg, amikor szeretteink a közelben vannak”. Van, aki úgy véli, ez csak legenda, mások nagyon is komolyan veszik, különösen, ha épp nehéz élethelyzetben vagy veszteség után látják felbukkanni a kis madarat.

Van, aki azt mesélte, a családtagja sírjánál tűnik fel rendszeresen a kismadár, sőt egy idő után a kezére is rászállt.

Mások arról számoltak be, hogy amikor meghalt a kutyusuk és a kertben eltemették, végig ott dalolt az apró sír fölötti ágon egy vörösbegy.

Megint mások azt mondták, hogy férjük halála után azt vették észre, hogy minden fontos döntés előtt, amennyiben megjelent a kertjükben a vörösbegy, az elhúnyt jóváhagyta az özvegy választását. Rengeteg hasonló történet forog a neten, még Facebook-csoport is van a témában.

A spirituális magyarázat

A látók szerint ha valaki jelet kér a szellemvilágtól, azt gyakran vörösbegy formájában kapja meg. A madárka annyira szabadon repdes, hogy

az ember „egyszerűen tudja”, hogy ez nem véletlen

– főleg, ha rögtön eszébe jut az a bizonyos szeretett személy.

Miért pont a vörösbegy?

Nos, a biológiai magyarázat nyilván annyi, hogy a vörösbegy Európában gyakori madár, és olykor meglepően szelíd:

nem fél annyira az emberektől, mint sok más madárfaj.

De spirituális vonalon a vörös és a madár szabad jelleme együtt hordozhat szimbolikus jelentést, legyen szó szerelemről, életről, halálról vagy újjászületésről.

Te is találkoztál jelekkel?

Az emberek különbözőképpen viszonyulnak ezekhez a történetekhez: van, aki könnyek közt meséli, hogy a madár üzenetet adott át, mások szerint ez csak egy szép mese, amibe bele lehet kapaszkodni a gyászidőszakban. Akárhogy is, sok gyászolónak erőt és vigaszt nyújt, ha a kertben énekel a vörösbegy, és ilyenkor azt gondolják: „valaki fentről még mindig figyel rá”.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Ha ezt csinálod a lábujjaiddal, sokat javíthatsz a szíved egészségén!
Adunk 5 meglepő tippet, amivel kicsit felturbózhatod a szív- és érrendszeredet.

Megosztom
Link másolása

Az American Heart Association (AHA) szerint az Egyesült Államokban már 1924 óta vezető halálokok a szívbetegség, és a következő 30 évben valószínűleg tovább romlik a helyzet a magas vérnyomás, cukorbetegség és elhízás terjedése miatt. Persze szinte mindenki tudja, hogy érdemes „normálisan” étkezni (értsd: kevesebb ultrafeldolgozott kaja) és rendszeres mozgás.

De kiderült, hogy vannak kevésbé köztudott, néha egész mókás trükkök is, amik jót tesznek a szívednek – és úgy általában a légzésednek is.

Karen Stockdale szerint a jó légzésnek iszonyú nagy szerepe van a szív és tüdő optimális együttműködésében. „A tüdő és a szív együtt dolgozva szállítja az oxigént a testedben, szóval minden, ami segít a tüdődnek, az a szívednek sem árt” – mondja Karen a NewYorkPost szerint.

Íme öt meglepő, hétköznapi szokás, amivel akaratlanul is dobsz egy kicsit a kardiovaszkuláris egészségeden:

1. Mozgasd a lábujjaid! (Igen, nem vicc)

Napi több órás egyhelyben ülés helyett (vagy közben) 30 másodpercnyi lábujjmozgatás óránként már segít felpezsdíteni a vérkeringést, csökkentve a vérrögképződés esélyét és segítve az oxigén áramlását. Ráadásul olyan pofonegyszerű, hogy még a Zoom-meeting alatt is simán megy.

2. Tartsd egyenesen a gerinced

A görnyedt ülés nemcsak a hátadat gyilkolja, de a mellkasi régió összenyomásával csökkenti a tüdőkapacitást, és nehezebb lesz levegőt venni. A szervezeted így kevesebb oxigént kap, a szívednek pedig többet kell melóznia, hogy a kevesebb „anyagból” gazdálkodjon.

Ha viszont szépen kihúzod magad (ne feszesen, csak épp ne csuklódj össze), a tüdőd jobban tud tágulni, több friss levegő jut be, és kevesebb stressz éri a kardiovaszkuláris rendszert. Magyarul húzd ki magad, és a szíved is boldogabb lesz.

3. Nevess (rengeteget)

A röhögésről régóta tudjuk, hogy remek stresszoldó, és aki kevesebbet stresszel, annak bizony a szíve is egészségesebb.

Egy kis röhögés nemcsak az agyadnak és a lelkednek, hanem a tüdődnek is jót tesz:

mélyebbet lélegzel, jobban pörög az oxigéncsere, és a vérnyomásod is lejjebb mehet tőle.

Stockdale szerint a nevetés során a rekeszizmok és a hasizmok erősen összehúzódnak, ami „kicsavarja” a tüdőt, több levegőt kipréselve, majd több friss oxigént beszippantva. Ez megdobja a keringésedet is. Nem mellesleg különféle tanulmányok szerint a jókedv simán csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

4. Gyakorold a hálát (komolyan)

Nem, ez nem valami new age maszlag, hanem egy tudományosan is vizsgált módszer a stressz csökkentésére. És ha csökken a stressz, a szervezetben (legfőképpen a légzési és keringési rendszerben) is kevesebb a gyulladás, ami hosszú távon a szívednek is jót tesz.

Egy 2012-es kutatás kimutatta, hogy akik rendszeresen írtak hálaleveleket, boldogabbak lettek, és nagyobb elégedettségről számoltak be. Egy 2003-as kísérlet szerint pedig azok, akik egyszerűen csak listázták, miért hálásak, összességében jobban érezték magukat a bőrükben. A lényeg a tudatosság: írd össze, miért vagy hálás (legyen szó az egészségedről, a barátaidról vagy az aznapi finom kávéról). Jobb kedv = alacsonyabb stressz = boldogabb szív.

5. Próbáld ki a „csücsörítős légzést”

Leegyszerűsítve: lélegezz be a megszokott módon, majd lassan fújd ki a levegőt összecsücsörített ajkakkal, mintha szülinapi gyertyát akarnál elfújni, de nem sietnél sehová.

Ez a technika lassítja a légzést, és megakadályozza, hogy a légutak idő előtt „bezárjanak”.

Több ideje lesz az oxigénnek, hogy bejusson a véráramba, és a szén-dioxid is könnyebben tud távozni.

Stockdale szerint így a szívednek sem kell megszakadnia, hogy ugyanazt a mennyiségű oxigént eljuttassa a test különböző pontjaira. Gondolj rá úgy, mint egy apró trükkre, amivel csökkentheted a szíved terhelését.

Persze ezek egyike sem helyettesíti a normális, egészséges étrendet és a rendszeres testmozgást (meg az orvosi tanácsot se), de ha legközelebb azon kapod magad, hogy unottan görnyedsz a monitor előtt, emeld fel a fejed, mozgasd meg a lábujjaidat, nevess egy jót, írj egy-két sort a hálanaplódba, aztán fújj egyet csücsörítve – a szíved hálás lesz érte. És lehet, hogy hosszútávon te is.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Jön az Ozempic-őrület 2.0? Miniadagokban beadva akár az alkoholizmus ellen is segíthet
Úgy tűnik, a csodálatos fogyások után újabb területen vethetik be a semaglutid-tartalmú szurikat.

Megosztom
Link másolása

Amerikai kutatók szerint kis dózisban akár felére csökkentheti a rendszeres alkoholfogyasztást a semaglutid (ez a hatóanyaga a Wegovy-nak és az Ozempicnek is), pedig eddig az elhízás elleni harc nagy győzteseként vonult be a köztudatba. Most úgy fest, az alkoholproblémákkal küszködőknek is reményt adhat.

De mégis hogyan működhet ez?

A tudósok sem értik még a hatásmechanizmusát. A GLP-1 agonista osztályú szerekre (ide tartozik a semaglutid) eddig főleg a vércukor- és testsúlykontroll miatt figyeltünk. Most kiderült, hogy

a kísérletben részt vevő páciensek átlagosan 41%-kal kevesebb alkoholt ittak a kúra után.

Ez már szemmel látható mennyiség.

A kutatás menete röviden:

- 48 felnőtt résztvevő, átlag 40 éves, mindannyian hivatalosan is „alkoholhasználati zavarral” diagnosztizálva (de nem kerestek aktívan terápiát).

- A kezdő adag heti egyszer, 0,25 mg-os semaglutid (vagy placebó) volt, majd fokozatosan növelték a dózist 1 mg-ig kilenc hét alatt.

- Induláskor és a kilencedik hét végén a résztvevők összeültek, és „nyugodt környezetben” két óra alatt annyit ihattak a kedvenc italukból, amennyit csak akartak.

Az eredmény:

Az ozempic-en lévők átlagosan 41%-kal ittak kevesebbet, és 40% számolt be arról, hogy az utolsó hónapban egyáltalán nem volt „nagyivós napja” (a placebo-csoportban csak 20%).

Megdöbbentő módon a már meglévő alkoholizmus elleni gyógyszerek gyakran ennél szerényebb eredményeket hoznak

– jegyzik meg a tanulmány szerzői a JAMA Psychiatry szaklapban.

„Ígéretes, de még kell pár vizsgálat”

A kutatás vezetője, Dr. Klara Klein (Észak-Karolinai Egyetem), hangsúlyozza, hogy bár az első jelek bíztatóak, a résztvevők nem a legdurvább alkoholproblémákkal küzdők közül kerültek ki, és a vizsgálat is kis létszámú volt. Szóval jöhetnek a nagyszabású, hosszabb távú tesztek, mielőtt széles körben felírnák alkoholdependencia esetén.

Kicsit több, mint diétás csodaszer

Az Ozempic és a Wegovy már évek óta kapható cukorbetegség kezelésére és testsúlycsökkentésre – közben egyre több bizarr, olykor kellemetlen mellékhatásról hallani, a hányingertől kezdve a hajhullásig. Ugyanakkor

folyamatosan jönnek újabb jelek, hogy a készítménynek további jótékony hatásai is lehetnek: korábban például azt látták, hogy a szívroham és a stroke kockázatát is visszafoghatja, sőt a szívelégtelenségen is segíthet.

Ha most még az is kiderül, hogy az alkoholfüggőknek is érdemben javít az állapotán, akkor a 2020-as évek egyik igazi gyógyszersztárja lehet. És persze mindeközben az sem árt, ha kiderül, hogy a látványos eredményekért milyen egészségügyi árat kell fizetni – főleg, hogy az emberek nagy része már a fogyózós hype miatt is él-hal érte.

Via MailOnline


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Brutálisan szép és hatalmas virágokat hozhatnak az orchideáid – ha ezt az egy dolgot betartod
Így lesznek élénkebbek és nagyobbak az orchideáid: ez a legfontosabb teendő, amit sokan elfelejtenek!

Megosztom
Link másolása

Az orchideákra könnyű rákattanni: csodás, színpompás virágaik és viszonylag egyszerű gondozásuk miatt már régóta a lelkes (vagy épp csak botladozó) hobbikertészek kedvencei.

A kezdők körében kifejezetten népszerűek, de a számtalan faj és hibrid közül ma már bárki megtalálhatja a neki tetsző típust – és még profinak sem kell hozzá lenni. Persze ha valaki valóban nagyobb és élénkebb virágokra vágyik, valamivel több kell, mint egy napsütéses ablakpárkány.

„Az orchideák gyakran azért szenvednek, mert nem éppen olyan körülmények közt tartják őket, mint ahonnan erednek”

– mondja Monique Kemperman, a The Joy of Plants szakértője. Szerinte a megfelelő gondozás és környezet kulcsfontosságú ahhoz, hogy egész évben gyönyörű virágpompát varázsoljunk otthonra.

„Egyszerű megoldás lehet, ha reggelente finoman, langyos (szűrt) vízzel permetezed meg a növényt”

– mondja a szakértő, de a leveleken ne maradjon sokáig víz, nehogy megjelenjenek a gombák.

További trükkök a szép orchidea virágokért:

1. Használj speciális, orchideáknak való tápoldatot

A kiegyensúlyozott, orchideákhoz kifejlesztett tápoldat gondoskodik a növények virágzáshoz szükséges plusz tápanyagokról. „A növekedési időszakban fontos a trágyázás, ez serkenti a nagyobb és élénkebb virágok kialakulását” – magyarázza a szakértő.

2. Ne tartsd se túl meleg, se túl hideg helyen

Számít a hőmérséklet is: ha túlságosan rásüt a nap vagy fázik, attól csak nyűgös lesz a növény. Valamint nagyon nem mindegy, milyen közegbe ülteted: „Kerüld a sima virágföldet! Sok orchidea akkor érzi jól magát, ha fakéreg- vagy mohás közegben gyökerezhet.”

3. Időnként ültesd át és ellenőrizd a gyökereket

Tavasz a legjobb időszak az átültetésre, amit kb. kétévente érdemes megejteni. Ilyenkor ellenőrizd a gyökereket: az egészséges gyökérzet alapfeltétele a szép, élettel teli virágoknak.

4. Figyelj a páratartalomra

Az orchideák alapvetően trópusi környezethez szoktak, így a megfelelő páratartalom is kell nekik. Persze sokan bíznak a lakás általános klímájában, de ha száraz a levegő, érdemes rásegíteni.

Tegyél kavicsot és vizet egy sekély tálcára, arra helyezd az orchideát – ahogy elpárolog a víz, kellemesen párás mikroklíma alakul ki - írta az Express .

Ha mindezeket betartod, jó eséllyel megkaphatod azt a semmihez sem fogható virágpompát, ami miatt az orchideák ekkora sztárok a szobanövények között. És hát ki ne akarna hatalmas, vibráló szirmokkal büszkélkedni? Hozz egy kis trópusit a nappalidba!


Megosztom
Link másolása