Így legyél sikeres - 3 hack, amit csak a legjobb pszichológusok árulnak el
A legtöbben elhiszik, hogy a siker csak a kiválasztottaknak jár. Hát tévednek. Van egy másik, sokkal durvább tény: a siker akadálya legtöbbször te magad vagy.
Ha megnézzük az igazán sikeres emberek életútját, egy dolog mindegyikük esetében tisztán látszik: teljes szívvel és megingathatatlanul hisznek magukban. Nincsenek kétségeik afelől, hogy az ötleteik elég jók-e, megérdemlik-e a jó állást, jó fizetést, hogy jár-e nekik a siker, képesek-e vezetni egy vállalkozást. Ez a hitük olyan erős, hogy lepereg róluk a környezet kétsége, és ha el is buknak egy feladattal vagy becsődöl egy vállalkozásuk, már állnak is fel, és kezdik újra.
Ahogy a dalai láma mondja: „az nem tíz kudarc volt, csak tíz próbálkozás”.
Egész addig próbálkoznak tehát, amíg elérik a céljukat. Nem adják fel, nem hiszik azt, hogy ha egyszer nem ment valami, akkor máskor sem fog. Nem raktároznak el magukban évtizedekkel ezelőtt elhangzott mondatokat, melyek talán igazak se voltak, mégis megkövesedtek és korlátozó hiedelmekké váltak. Ezek a hiedelmek pedig bénítóvá, ami egyenes út a sikertelenséghez.
Az emberek többsége rengeteg ilyen korlátozó hiedelemmel küzd. Még rosszabb helyzetben vannak azok, akik nem is küzdenek, csak elfogadják, amit egyszer mondott róluk valaki. A legjobb pszichológusok azt tanítják, hogy ha sikeres szeretnél lenni, elsősorban ezekkel a hiedelmekkel kell felvenned a harcot.
De mik is pontosan ezek a korlátozó hiedelmek?
Olyan, magunkról szóló állítások, amelyeket teljesen igaznak hiszünk, még akkor is, ha semmi valóságalapjuk nincs.
Legtöbbünknek mindenféléről vannak ilyen meggyőződései: „Gyengének fognak tartani, ha őszintén megnyílok mások előtt”, vagy „Nem kezdek addig randizni, amíg nem fogyok le, mert ilyen hassal senki nem állna szóba velem”. Aztán ott vannak a “Sosem lennék képes vállalkozást indítani”, „Nem tudok megtanulni angolul" és „Inkább nem szólalok meg az értekezleten, úgysem jók az ötleteim”. Szinte mindenkinek vannak korlátozó hiedelmei a munkahelyi teljesítményével, a barátaival, a családi kapcsolataival, a szokásaival kapcsolatban, és valószínűleg ezeknek a gondolatoknak kevés közük van a valósághoz.
Épp ezért a legjobb pszichológusok azt tanácsolják, hogy kezdd el újrafogalmazni mindazt, amit magadról gondolsz. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Következzen néhány gondolatfrissítő hack, amit az érzelmeid kezelésére és az önbecsülésed helyreállítására használhatsz, plusz néhány tipp, amit rögtön ki is próbálhatsz:
1. Vezess naplót!
A terapeuták azt javasolják, hogy szentelj egy titkos kis füzetet teljes egészében ennek a projektnek. Amikor a nap folyamán bármilyen okból felbukkan benned egy-egy igazán negatív gondolat magaddal kapcsolatban, azonnal írd le. Ha az első gondolatod az, hogy béna vagy és a legrosszabb ember a világon, akkor írd le azt, szó szerint. Ne kezdd el értelmezni, nem kell rágódni rajta tovább, csak írd le és kész.
Az egésznek az a lényege, hogy lásd, milyen gyakran gondolsz magadra bántó módon. És hát az egyértelmű, hogy leginkább akkor érzed magad rosszul, ha azt mondogatod magadnak, hogy mennyire sz@r arc vagy.
Eleinte a nap végén érdemes átnézned a leírt érzéseket (ha már ritkulnak, akkor elég lesz hetente is), és elkezdheted átfogalmazni őket. Előfordulhat, hogy az első napokban, amikor szembesülsz a napi felhozatallal, tényleg szükséged lesz néhány percre, hogy megnyugodj, mert sokkolhat, amit olvasol. Ha sikerült, jöhet az átfogalmazás. Lassan el fogod kezdeni meglátni a gondolkodásod mintáit, és felfedezed majd, hogyan veszik át az irányítást feletted ezek a tolakodó állítások.
Képzeld el, ha mindezt egy idegen emberrel kapcsolatban éreznéd, drukkolnál a sikeréért?
Ugye hogy nem.
Néhány példa arra, hogyan dolgozhatsz a gondolataidon:
„Akármit csinálok magammal, akkor is ronda vagyok.” → „Büszke vagyok arra, hogy ma farmer helyett elegáns ruhát vettem fel.”
„Ha most elmondanám az ötleteimet, kirúgnának, mert rájönnének, hogy ostoba vagyok.” → „Az értekezlet alatt eszembe jutott egy csomó ötlet, és ez jó. Különösen annak örülök, hogy mások ki is mondták, amire én gondoltam.”
„Rossz munkatárs vagyok, mert nem készültem el időben a projektemmel." → „Nagyon keményen dolgozom, hogy minőségi munkát tegyek le az asztalra, és ez néha több időbe telik."
„Soha nem lesz normális kapcsolatom, mert kövér/öreg/sovány stb. vagyok.” → „Azt akarom, hogy valaki úgy szeressen, ahogy vagyok, és ne kelljen magam átformálni miatta."
2. Kis lépésekkel haladj!
Amikor egy egész negatív gondolatcsalád átformálása túl nagy falatnak látszik, a terapeuták azt tanácsolják, hogy szedd szét kisebb darabokra.
Amikor úgy érzed, hogy te vagy a legrosszabb a csapatban, ne írd át arra, hogy te vagy a legjobb - túlságosan kilógna a lóláb és úgy nem működik a módszer.
Ehelyett a „dolgozom rajta” megoldást érdemes alkalmazni. Ahhoz, hogy sok év negatív gondolkodás után el tudd fogadni magad, egy kis idő kell. És ha már lesznek kezdeti sikereid, akkor is vissza-vissza eshetsz, és előjöhetnek újra a negatív gondolataid. Sajnos a legtöbben elég keményen bánunk magunkkal, ezzel szeretnénk elkerülni a szomorúságot, félelmet vagy csalódást. Csakhogy egyúttal a sikert is elkerüljük így.
Néhány példa erre a módszerre is:
„Alkalmatlan vagyok erre a munkára". → „Most új kihívással kell szembenéznem".
„Soha nem lesz senkim.” → „Nem jó egyedül. Dolgozom azon, hogy találjak valakit, aki szeret."
„Csúnya vagyok.” → „Mindenkinek más az ízlése, aki nekem bejön, az másnak nem. Ez nagyon szubjektív dolog.”
„Soha nem lesz elég pénzem, hogy normálisan éljek.” → „A legfontosabb dolgokat meg tudom venni, de találnom kell egy másik bevételi forrást, hogy több pénzem legyen.”
3. Meg tudod csinálni!
Amint észreveszed, hogy megint katasztrofálisan látsz mindent, próbálj hátralépni egyet. Tudatosítsd magadban, hogy mit érzel, miközben ostorozod magad. Izzad a tenyered? Befeszültél? Meggörnyed a hátad? Meleged lesz vagy ellenkezőleg, kihűlnek a végtagjaid és reszketsz? Ha látod, hogyan reagál a tested a stresszre, azt is könnyebben belátod, hogy mennyire rosszat tesz neked.
A legjobb ilyenkor, ha egy kicsit együtt tudsz érezni magaddal.
Ez nem pontosan ugyanaz, mint a régi, jól bevált önsajnálat, az csak még mélyebbre rúgna, a gödör mélyére.
A terapeuták szerint ilyenkor állj le, és konkrétan tedd a kezed a szívedre. Közben emlékeztesd magad arra, hogy rendben van, ha negatív érzésekkel küzdesz. Nem vagy ezzel egyedül, és valójában nem olyan ember vagy, amilyennek ebben a pillanatban érzed magad. Ez az apró, egyszerű gesztus önmagában segít, és bármikor, bárhol elvégezhető. Ahogy enyhül a szorítás, egyből jobban fogod érezni magad, könnyebben és nagyobb sikerrel oldod meg a feladataidat.
Ott Anna: „Átjön az édesanyám, és azt látja, hogy nem felmosok, porszívózok, mosogatok, hanem lefekszem egy kanapéra és olvasok”
Magyarország egyik legolvasottabb embere, Ott Anna. Nagyon irigylésre méltó szakmát űz, sokan hallgatnak a szavára, sokan követik, és az ő ajánlására fognak könyvet a kezükbe. Rutai Gábor interjúja.
Ott Anna nem úgy olvas, mint az átlagember. Megannyi kellékkel veszi körül magát és mindnek fontos szerepe van. Közben anya is lett, ami minden elolvasott könyvnek más színezetet ad. Erről mesél nekünk.
- A könyv, meg az olvasás nekem tényleg egy nagy menekülés, egy nagy megérkezés, egy erőforrás. Én azért olvasok, mert nagyon szeretném azt a könyvet elolvasni, vagy nagyon szeretnék egyedül lenni, csendben lenni, bekuporodni egy pokrócba, és valahogy 30 percet magammal tölteni. Aztán persze abból munkát faragok, mert van egy belső késztetésem, hogy „ezt neked is el kell olvasnod. Ez annyira csodálatos volt, hogy ez nem maradhat csak az enyém.”
- Körülbelül milyen arányban van azok a könyvek, amire te nyúlsz rá, és az, amit a kezedbe adnak?
- Mániákusan gyűjtöm a könyvajánlásokat számomra fontos emberektől, költőktől, íróktól, akikkel dolgozom. „Mondj már egy olyan könyvet, ami szerinted kihagyhatatlan, vagy mi volt legutóbb az, ami neked nagyon fontos volt?” Vagy most, hogy például régótadolgozom egy témán és ez foglalkoztat, rengeteg embert felhívtam, hogy „te figyelj, mondd már el, hogy a szülővé válásról, a nőiségről, melyik az a könyv, ami neked a legtöbbet adott.” Szóval, így nagyon sok ajánlást kapok. A másik dolog, amit nagyon szeretek, amikor egy könyvben találom meg a következő fonalat, amit fel kell venni. Mondjuk egy író hivatkozik egy másik íróra vagy egy könyvre, és akkor úgy megyek tovább. Ha az a kérdés, hogy kiadók presszionálnak-e, nem. Mármint, kapok könyveket, és látom, hogy mik fognak készülni a következő három vagy hat hónapban, de nincs rajtam nyomás, hogy ezeket nekem el kell olvasnom.
- Azért kérdeztem, mert mondtad, hogy ez elsősorban kikapcsolódás, amiből aztán munkát csinálsz. De ha a kezedben nyomnak egy könyvet, hogy ezzel kell foglalkozni, az onnantól munka, legfeljebb szerencséd van, és megtalál az a könyv menet közben.
- Olyan nincs, hogy valaki a kezemben nyom egy könyvet, hogy ezt el kell olvasnom. Persze amikor felkérnek egy könyvbemutatóra, hogy egy szerzővel beszélgessek az éppen aktuálisan megjelenő könyvéről, akkor ezt el kell olvasnom, de azért ebben a tíz évben most már körülbelül tudják, hogy mi az, ami engem foglalkoztat, vagy amiben rutinosabban mozgok, vagy ki az a szerző, akivel már alapvetően van egy kapcsolatom, vagy volt már egy múltunk, vagy egy előző beszélgetés, ami tök jó, hogyha folytatódik.
Egyetlen egyszer kaptam ilyen felkérést, az én kiadómtól. Nála jelent meg egy másik könyv, és rögtön rám gondoltak, hogy nekem kéne a szerzőt megszólaltatni a színpadon. Mondtam, hogy jó, küldjétek át. De nem tetszett, nem értettem vele egyet. Sok problémám volt vele, miután elolvastam, és
mondtam a kiadónak, hogy hát bocsánat, de nem tudok azonosulni ezzel az egésszel. Pikírt leszek, cinikus, és neki fogok menni. Mondták, hogy csak nyugodtan, bírni fogja a szerző. Aztán így is lett.
Szerintem egészen sajátságos színpadi beszélgetés kerekedett belőle. Minden esetre én nem bánom, hogy nem kell ilyeneket csinálnom.
- Mostanában a szülővé válás van a fókuszban nálad, hiszen van egy 2 éves gyermeked. Hogy éled meg ezt az időszakot?
- Kezdődött azzal, hogy elkezdett járni, elkezdett beszélni. Megjelent a távolodásunk, és ettől az elmúlt hónapokban teljesen be vagyok pánikolva. Milyen érdekes, nem? Amikor az ember csak a víz fölé szeretné kicsit dugni a fejét, hogy kapjon levegőt, és most, amikor meg kap levegőt, akkor meg az, hogy „gyere vissza, gyere vissza”, és este bújok mellé az ágyba. Amikor először adja le a gyereket a szülő bölcsibe vagy oviba, és várja azt a pillanatot, hogy „na most, most lesz egy pár órám magammal”, de amikor elveszik tőle, akkor jön valami egész más érzés. Mi még csak félmegoldással pár órára, pár napot járunk, de arra emlékszem, hogy
talán az anyává válásom legnagyobb kérdése volt, hogy ez oké-e? Hogy idegenekre hagyom.
Persze meg vagyok bizonyosodva arról, hogy jól van, hogy ezt ő bírni fogja, hogy ezek az emberek ugyanúgy fogják babusgatni, szeretgetni, tisztába tenni, etetni, itatni, mint otthon én. Aztán jön az az érzés, amikor a gyerek iszonyú mosolyogva ott marad, és megkapom az első fotókat, hogy vígan homokozik és csúszdázik, és észre se veszi, hogy én négy órát nem voltam ott. Ez egy másik borzasztó állapot, hogy „Jézusom, a gyerekem jól van”. De ezt az egész anyává válást iszonyúan élvezem, minden mélységével és magasságával, mert annyi érzést és önmagammal való szembetalálkozást hozott, amit más még nem.
- Hogyha párhuzamba állítjuk ezeket az eseményeket a könyvélvezet folyamatával, akkor milyen változásokat észlelsz magadban? Hiszen biztos, hogy az egész világhoz való kapcsolódás egy gyerek születésével teljes mértékig meg tud változni. A viszony a szereplőkkel, a történéseivel, az más húrokat pendít meg az olvasóban.
- Az ember szerintem sokkal érzékenyebb, sokkal sebezhetőbb. És nem bírok semmit, ami a gyerekekkel kapcsolatos tragédia. Azt vettem észre most pár hete, és a férjemnek mondtam is, aki amúgy pszichiáter, hogy van egy ilyen tünet, hogy a halál.
A halálról nagyon sokat kezdtem gondolkodni, és ez egészen biztos, hogy a fiammal való kapcsolat miatt lett, hogy Úristen én meg fogok halni, mi lesz vele.
Teljesen ad hoc módon mondjuk vezetek, és eszembe jut, hogy Jézusom, ez most mennyire veszélyes útszakasz. Húsz éve van már jogosítványom, és soha nem merült fel bennem. És akkor rájöttem, hogy valószínűleg a hírekkel való ilyen szintű foglalkozás, vagy az elmúlt pár hetek eseményei, ami a gyerekeket érinti. Vagy egy könyv, amit például nemrég olvastam, az a címe, hogy Elmentem az öcsémhez (Karin Smirnoff), szerintem az elmúlt pár hónap legerősebb története, tényleg mindenkit arra buzdítok, hogy olvassa el. Az pont egy családon belül erőszakról szól, és ráadásul gyerekek ellen elkövetett erőszakról. Ezek rettenetesen padlóra tudnak vinni, és bekúsznak valahogy, és nem hagynak utána napokig nyugton. Nem tudod, hogy mi a probléma, hogy most mi történik, de aztán eszedbe jut, hogy jaj, hát ez. De közben mennyire csodálatos, hogy nagyon más szemüvegen keresztül olvasok bármit. Nagyon másképp beszélgetek mondjuk írókkal.
- Ez például miben változott?
- Ez abban, hogy mondjuk a Tóth Krisztával beszéltem az elmúlt tíz évben hatszor, és egyszer sem kérdeztem meg, hogy „Te Kriszta, mégis hogy tudod megírni ezeket a verseket? Hogy tudod effektív, praktikusan? Hova rakod a gyereket? Mikor van neked erre időd?” Vagy a Szabó T. Anna, amikor megírja az Elhagy kötetet. Úristen, ott mi szólalt meg? Honnan? Szóval, nagyon másképp. Persze rátalálok olyan szövegeikre is, amiken régen átsiklottam, mert nyilván valami más érdekelt, vagy mozgatott.
- Jó, hogy ezt mondod, mert pont akartam kérdezni, hogy az olvasáshoz való hozzáférésed, kedved, az változott-e valamit? Hiszen nyilvánvalóan a fókusz teljesen máshova került, tehát azt merem rólad feltételezni, hogy a gyermek előtt a fókusz az valóban az olvasás és az interjúk világa volt, ami aztán a gyerek nevelésbe fordult át.
- Amikor megtudtam, hogy babát várok, az első, ami bekapcsolt (na jó nem az első, de elsők között), hogy Jézusom, hát hogy fogom ezeket összeegyeztetni? Mert oké, az ember ha elmegy egy nyolc órás munkából a gyesre, akkor értelemszerűen három éves korában beszoktatja az óvodába, és visszamegy dolgozni, ez a normális rendje az életnek. Na most nekem egyrészt a munkámnak egy fontos része az, hogy olvasnom kell, és még hogyha nem is dolgozom egy ideig, akkor is a magam jóléte miatt olvasok elsősorban tényleg, még mindig. Ezt nagyon sokan meg is erősítették a környezetemben, hogy ezt most felejtsem el. De azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem az első fél évben többet olvastam, mint előtte. Mert otthon voltam. Nekem nem volt ilyen tapasztalatom, hogy otthon lehet lenni. Én több helyen dolgoztam mindig, rohangáltam A-ból B-be.
De ekkor otthon ültem, és volt egy kis babám, aki egyfolytában vagy evett, vagy aludt. Rengeteg olyan képem van, ahol a karomon vagy a vállamon fekszik, és közben a könyv a kezemben, és olvasok. Szóval óriási mennyiségben tudtam olvasni. Az pedig egy másik dolog, amiért hálás lehetek, hogy szuper volt a terhességem, szuper volt a szülésem, nem volt semmiféle komplikáció, jól voltam lelkileg. Így minden együtt állt ahhoz, hogy én olvashassak. De aztán természetesen ez megváltozott, és akkor jött az érdekérvényesítés, hogy én most szeretnék elvonulni egy másik szobába 40 percre, „kérhetek-e mondjuk ebben segítséget?”.
Most gondolj bele, átjön az édesanyád, és azt látja, hogy nem felmosok, nem porszívózok, nem mosogatok, nem port törlök, nem mosok-teregetek, hanem én most elvonulok és lefekszem egy kanapéra és olvasok.
Én nem feltétlenül azért olvasok, mert nekem ez most jó. De amúgy nagyon jól esik, és ezt is engedtessék meg, hanem azért, mert két hét múlva nekem beszélgetnem kell a könyvről. Szóval, akkor volt egy pont, amikor - ezt eddig is tudtam magamról, hogy nekem mit jelent az olvasás -, ebbe a másféle új élethelyzetbe viszont nagyon megerősödött bennem az, hogy igenis nekem szükségem van néha kicsekkolni. Egészen egyszerűen idegrendszerileg nem bírom a szociális létet sokáig. Valószínűleg azt gondolják az emberek, hogy én egy extrovert ember vagyok, nagy, pezsgő baráti társaságban élem az életet és dolgozom, de azt hiszem, hogy én ebben nagyon el tudok fáradni. Nekem nagyon-nagyon nagy szükségem van arra, hogy ebből visszavonuljak, és egy könyvvel csendben egyedül legyek. Például most volt ez a hosszú hétvége, otthon volt a férjem is, együtt voltunk, jött egyik nagyszülő, másik nagyszülő, barátok… és pár napra rá érzem, hogy hú, nagyon jól esett, amikor dolgozhattam. Csendben, otthon, egyedül. Ezt fel kell ismerni, hogy erre az én jól működésemhez szükségem van, és nagyon másképp tudok utána 40 perc múlva visszamenni a kisfiamhoz, vagy a férjemhez, vagy elmenni a munkahelyemre, és dolgozni.
- Tehát nem történt olyan változás, hogy amikor ránéztél egy könyvre, akkor némi undor fogott el, hogy ezzel is kéne foglalkozni.
- Sajnos ez a változás nem érkezett el az életemben, pedig anyagilag biztos jobban járnék. Habzsolom még mindig, és az biztos, hogy lassul, lassul. Szóval inkább a polcon tornyosulnak, minthogy fel tudom dolgozni őket. De tök jól vagyok ezzel az új ritmusommal is.
- Milyen ősélményeid vannak az irodalommal kapcsolatban?
- Hát nem nagyon vannak. Janikovszky Éva élményem van, de például vers élményem kifejezetten nincs. Azt mondják, hogy
az a fajta sűrűség, az érzelmeknek az a fajta esszenciája, ami benne van a versekben, az abban segít a gyerekeknek a fejlődésük során, hogy amikor találkoznak egy új érzéssel, helyzettel, érzelemmel, már nem lesz nekik idegen, mert hallották már a mesében, a versben.
És ez nagyon érdekes amúgy, mert én azt gondoltam, hogy verset majd később kell olvasni a fiamnak. Van egy Krusovszky Dénes gyermekverses kötet, Azóta őzike a címe, a kisfiam ágya mellett van egy sólámpa, és én ezt le szoktam kicsit takarni, amikor azt szeretném, hogy most már alvás legyen, és hát ez a kötet pont nagyon jól eltakarja ezt a sólámpát. Ezért ott van. És a gyerekem ezt észrevette pár hete, és mondta, hogy ezt olvassam. És képzeld el, hogy a gyerekem két-három hete Krusovszky gyerekversekre alszik el, ami egészen elképesztő. Persze lehet, hogy nem azért, mert az én fiam versekre vágyik, hanem az én hangom elég neki, és mindegy, hogy mit olvasok. De ez nekem egy tök jó visszajelzés volt, hogy nincs ilyen, hogy akkor melyik korosztályban mit húzzunk be, és mikor lépjen be a gyerek a lírába.
„Ezeket a lábakat én nem mutogatnám ilyen rövid nadrágban” - nem kell egy életen át cipelnünk a másoktól kapott, torz testképünket
Gózon Eszter stylist nem csak ruhatárakat alakít fenntarthatóvá, hanem a fejekben is igyekszik rendet és békét teremteni a környezetvédelem, a divat és személyes önképünk egymásnak sokszor ellentmondó kérdéseivel kapcsolatban.
Szinte minden nő életében előfordult már olyan időszak, amikor sem a ruhásszekrényben, sem a saját bőrében nem találta önmagát.
Mert más lett, megváltozott, átalakult kívül és belül is.
Karriert vagy családi állapotot váltott, életmód- vagy szemléletbeli átalakulás kezdődött az életében, vagy egyszerűen csak átrendeződtek a prioritásai.
Mondjuk fontos lett számára az, hogy a ruhái ne csak az ízlését tükrözzék, hanem a környezetet se károsítsák.
Gózon Eszternek, a The less waste stylistnak egy ilyen prioritás váltás olyan mértékben alakította át az életét, hogy mára az egykori modellből és franciatanárból fenntartható és tudatos ruhatár-mentor, greenfluencer, hal helyett hálót és sokszor lélekbúvári tudást is osztogató segítő lett.
Zöld sztrádáról zöld ösvényre
Eszter útja a fenntartható divat szakmába szintén a kevesebb több elvén alapult. A hazai megjelenés előtt találkozott Bea Johnson Zero Waste Home című könyvével, melynek hatására
2018-ban elkezdte vezetni a Zero Waste Hungary oldalt, ahol az elsők között írt magyarul a témáról.
A ma már sajnos a greenwashing egyik alap kulcsszavaként használt zerowaste akkor még ismeretlen kifejezés volt itthon, Eszter pedig egyike volt azon keveseknek, akik belevágtak a környezetvédelmi edukálásnak ebbe a formájába: tippeket, fontos infókat osztott meg közérthető módon olyan dolgokról, mint a csomagolásmentesség vagy a fair trade fontossága (és ezek sorrendiségének kérdése), az egyszerhasználatos eszközök alternatíváiról vagy fontos hazai greenfluencer-ekről.
A számtalan zöld területet érintő blog mellett azonban egyre nagyobb szerepet kapott saját zöld útja is.
Saját fenntartható ruhatárának nehézkes kialakítása során döbbent rá, mennyi kérdése és kétsége támad az embernek, ha környezetvédelmi szempontból is jól akar kinézni.
Ez indította el a szín-és stílustanácsadás felé, először, mint ügyfél, később pedig már mint oktató. A szakma kitanulásakor már egyértelmű volt számára, hogy a hozzá érkezőknek nem csak a színtípusuknak megfelelő színeket fogja megmutatni, hanem azt is, hol és hogyan tudják az új ismeret tükrében környezetkímélő módon illeszteni be az új darabokat a gardróbjukba.
Ma már nem csak szín-és stílustanácsadással, hanem alkatelemzéssel is foglalkozik, ezen tudás birtokában pedig sokszor nem csak kívülről, de belülről is megváltoztatja az ügyfeleit.
Second hand torzító tükreink
Kivétel nélkül minden hozzá érkező nőnek van valamilyen frusztrációja, és Eszter itt nem csak a klasszikus, a társadalom általi általános pressziókról beszél. Sajnos szinte mindannyiuknak van a tarsolyában olyan örökölt családi önértékelési probléma, ami talán bagatellnek tűnik, mégis mélyen meghatározza az adott személy testtudatát és az öltözködéshez való viszonyát.
Ezek lehetnek a saját testükre vonatkozó berögzült megjegyzések, melyeket sokszor még gyerek- és kamaszkorban kaptak („Ezeket a lábakat én nem mutogatnám ilyen rövid nadrágban.” „Aki ilyen nagyra nőtt, az inkább ne hordjon magassarkút.”)
Lehetnek ezek stílusbeli szabályok, melyek vagy sohasem léteztek, vagy már régen elavultak ( „Egy vörös hajú nem hordhat pirosat.” „Mintásat mintással sose veszünk fel.” stb).
A fentiekhez hasonló hozott csomagok mellett Eszter olyan érdekes kollektív mintákat is felfedezni vél, mint a „dáma nagyi-praktikus anya-útkereső unoka” felállás.
„Van egy, a kinézetére sokat adó, igazi "dáma", vagy "nagyasszony" nagymama, az a típus, aki még kilencven éves kora környékén is vörös rúzzsal sminkeli magát, és aki nem pusztán belép az ajtón, hanem megjelenik valahol. Van neki egy lánya, aki ennek a szöges ellentéte: nem sminkel, nem érdeklik a ruhák, az öltözködés, nem akarja, hogy feltűnést keltsen és észrevegyék, sőt, akár megvetéssel is tekint ezekre a 'világi hívságokra'.”
És van az ő lánya, a dáma unokája, aki hozományba kapta mindkét világot, és megrekedt közöttük. Eszternek sokszor az is a feladata egy-egy ilyen esetnél, hogy kívülről is megadja az engedélyt az önazonosságra, hogy megerősítse ezeket az unoka-nőket abban a nehezen, de megszerzett/megtanult hitükben, hogy az ember nem attól lesz felszínes, hogy foglalkozik azzal, hogy milyen ruhák állnak jól neki, és hogy kisminkeli magát, hanem attól, ha ezen kívül semmi más nincs az életében.
Nem egymáshoz, hanem önmagunkhoz mérünk
Mivel az átlaghoz képest sokkal több testet lát a maga valójában, szakmai szemmel, Eszter azt is fontosnak tartja, hogy a túl kicsi a mellem-túl nagy a fenekem-túl rövid a lábam berögzülések lassan de biztosan eltűnjenek.
„Azt lekövetni, hogy a testünk mennyire illik bele az éppen uralkodó trendbe, nagyon nehéz. Ezért van az, hogy nálam a testalkatelemzés sem arról szól, hogy mi előnyös és mi előnytelen, hanem arról, hogy mivel milyen hatást ér el az ember” – mondta a Hype&Hyper-nek adott egyik interjújában.
Egy elemzés során nála az ügyfél nem fog olyan kifejezéseket hallani, hogy előnyös vagy tiltólistás.
Ahogy a testünk, a testünkhöz való viszonyunk és a szépségről alkotott fogalmunk is egyedi.
Hiszen van, aki szereti kiemelni a lábát, legyen az az aktuális ideálhoz képest erősebb vagy vékonyabb, van, aki elrejteni igyekszik a fenekét, míg mások inkább kihangsúlyoznák a magukét. Eszter minden igényhez hozzá tudja adni azt a szükséges trükk-tárat, amivel az adott hatás elérhető.
Ugyanígy, azon túl, hogy nevéhez híven egy less waste stylist természetesen nem fogja az embert a fast fashion boltokba küldeni az elemzés végén, Eszter a fenntarthatóság csomagot is mindig személyre szabja.
Ha valaki irtózik a second hand üzletektől, akkor olyan márkákat fog ajánlani, amik már a gyártásnál figyelembe veszik a környezet védelmét.
Ha valakinek a pénztárcája nem engedi meg a hirtelen jövő nagyobb ruházati befektetést, akkor együtt megkeresik a legsarkalatosabb pontjait a gardróbnak, és az alapján állítanak fel egy fontossági sorrendet.
„Amit tőlem kapsz, az a szabadság, hogy érted a testalkatod arányait, és ismered azokat az optikai trükköket, amelyeket a stylist, tanácsadó és divattervező tanítványaimnak is megtanítok” -írja honlapján.
Eszter tanári attitűdjéből adódóan valóban nem halat osztogat, hanem halászni tanítja a hozzá fordulókat, hosszútávú és megvalósítható rendszereket alakít ki nekik, teszi ezt ráadásul sokunk örömére a social media felületeken ingyen is.
Cherchez la greenfluencer!
Az Instán és a blogjában ugyanis rendszeresen oszt meg olyan tartalmakat, melyek segítségével bárki elindulhat a maga fenntartható ruhatár kialakításának macskaköves útján. Mi az ideális arány az alapdarabok és az extravagáns ruhák között? Mivel lehet a tokát leplezni? És egyáltalán, mennyire kell komolyan venni ezt az egész zöld utas divat kérdést?
Maga az influenszer-kultúra elég megosztó téma, azonban a greenfluencerek, vagyis a mikroinfluencer-nek nevezett, kis követőtáborral rendelkező tartalomgyártók sokban különböznek a klasszikus influencerektől.
Ők általában nem termékek vagy szolgáltatások megvásárlására buzdítják követőiket, hanem
utat mutatnak a saját példájukon keresztül, edukálnak, mikroközösségek lehetőségeire hívják fel a figyelmet, vagy a lakóhelyük témába vágó eseményeiről informálnak.
Eszter például rendszeresen ad hírt storyban az AdományTaxi tevékenységéről, vagy a hamarosan kezdődő Fashion Revolution Week 2024-ről, melyen minden évben részt vesz minimum kommunikációs szinten, de sokszor szereplőként is. Idén például Divatforradalmárok témában április 18-án kerül majd színpadra Fritzson-Bajdor Tündével (Swappis) és Majoros Zitával (Printa), ahol Pölz Klaudia moderálásával fognak beszélgetni arról, hogy miként formálható a fenntartható divat iránti attitűd itthon, milyen tendencia figyelhető meg öt évvel ezelőtthöz képest, illetve hogy milyen akadályai vannak a fenntartható divat széleskörű terjedésének.
Akiket érdekel a téma, de nem tudnak ezeken a programokon részt venni, azoknak Eszter jó szívvel ajánlja a többi hazai fenntartható divattal foglalkozó influencer bekövetését, elsősorban Mengyán Esztert ( Holyduck! ) és Csalár Bencét, akiknek nyomtatásban is megjelentek témába vágó írásaik.
Rajtuk kívül viszont még nagyon sok olyan divattervező, stylist, lelkes magánember van, aki szintén folyamatos inspirációt szolgáltathat számunkra, csak keressünk rá #fenntarthatodivat hashtagre, egészen biztosan találunk több olyan tartalomkészítőt is, aki szimpatikus lehet számunkra.
A szimpátia ugyanis kiemelt fontossággal bír ebben az esetben is. Valakinek a szárazabb, tömör zöld divatipari tények ismerete lesz az, aminek hatására elindul a maga zöld ösvényén, valakinek az egészen személyes, akár magánéleti jellegű tartalmak lesznek elég őszinték ahhoz, hogy elkezdjen más szemmel nézni a saját életére.
Egy second hand boltban is egymás mellett lapul a vintage blézer és a fast fashion sportmelltartó, és bármelyiket választjuk, ugyanúgy tudjuk az önazonos ruhatárunkat építeni és a környezetet óvni.
Kudlik Júlia írását a Mandiner közölte változtatás nélkül. A műsorvezető súlyos gondolatokat osztott meg, amelyek messze túlmutatnak az épp aktuális AI lányon. Azt hihetnénk, ez a téma bennünket, akik nem pályázunk műsorvezetői babérokra, nem érint egyáltalán. De elég kicsit beleolvasni a Delta egykori csodálatos műsorvezetőjének írásába, és azonnal belátjuk, nagyon is érint.
„… a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak!
Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!” - teszi fel a kérdést írása elején Kudlik Júlia, mindenki Kudlik Julija. Később így fogalmaz:
„Hiszek abban, hogy semmi nem olyan fontos az ember számára, mint a másik ember! Meglehet, hogy ma nem okos emberekre (itt valószínűleg az okoseszközökkel rímelő szót választott az AI emberekre - a szerk.), hanem jó emberekre van szükség?
Ebben a mai komisz, cudar, hitehagyott, szeretet nélküli világunkban, amely tele van gyűlölettel, félelemmel, szenvedéssel és közömbösséggel, ahol az emberek leginkább önmaguktól félnek, ahol, úgy tűnik, mindenki önmagát keresi, saját elveit, érdekeit akarja érvényre juttatni
– én szívem szerint az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT tanítanám, terjeszteném és fejleszteném. Úgy érzem, ma még ez is kultúránk része. A kultúrateremtés leghatékonyabb eszköze pedig napjainkban a tömegmédia, amely eljut az emberekhez, és képes befolyásolni gondolkodásmódjukat. Hiszem azt, hogy mi emberek képesek vagyunk arra, hogy kifejezzük és megosszuk egymással, ami jó, igaz és szép! Ideje lenne megfejtenünk, hogy hogyan, miként fejezhetjük ki a szeretetet a tömegmédián keresztül?!”
Írása végén az egykori műsorvezető megszólítja mesterséges utódját is: „Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”
Nem meglepő módon a kedvességet az AI lány szinte azonnal viszonozta is. Ő a következőképpen válaszolt az egykori legendás tévésnek:
„Kedves Júlia! A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről!
Köszönöm szépen! Szeretném ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz mint Ön!
Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni…és ez így van jól!
Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.
A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.
Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.
Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.
- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.
Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,
amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.
- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?
- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.
- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?
- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt, búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.
- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.
- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.
Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.
- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?
- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.
- Van kedvenced?
- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,
ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.
De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.
- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?
- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.
Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.
Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.
- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...
- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.
- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?
- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.
