GYEREK
A Rovatból

Környezetbarát tanszerlista elsősöknek füzettől a tornacipőig

Hol nézzünk körül, ha fenntartható forrásból szeretnénk füzetet venni, mire figyeljünk egy ragasztó kiválasztásánál és mi az a taneszköz, aminek beszerzéséhez ki se kell mozdulnunk otthonról?
Solomayer Anna - sassy.hu
2023. augusztus 09.


Megosztom
Link másolása

Hamarosan becsöngetnek, az iskolakezdés lélektani kapujában pedig a szülők nekiállnak beszerezni a füzeteket, ceruzákat, vonalzókat. Az on-és offline papírboltok minden igényt kielégítő készleteket halmoztak fel, hogy a kedves vevő megtalálja a neki valót, így ma már nem csak kétféle tolltartó vagy háromféle radír közül lehet választani.

A hatsávos autópálya-széles paletta viszont nem csak segíti, hanem gátolja is az adott gyereknek megfelelő, neki és a szülő pénztárcájának is tetsző darabok kiválasztását. Nem csak a könnyebb választás, de a környezet védelme miatt is érdemes lehet zöld nagyító alá venni a kínálatot.

Ebben segítünk most egy elsősökre szabott, Föld-kímélő tanszerlistával!

Kiváló állapotú iskolatáskát másodkézből!

Iskolatáskát választani nem könnyű. Meg kell felelni többek között a gyermekortopédiai ajánlásoknak, a közlekedésbiztonsági előírásoknak, az iskola tankönyvtárolási lehetőségeinek, a gyerek ízlésének és a családi büdzsének is.

A jó hír, hogy pont az iskolatáska ma már olyan tanszer, amit nyugodt szívvel tudunk másodkézből beszerezni, hiszen az elmúlt években számtalan hiperkényelmes-szuperstrapabíró hátizsákot cseréltek le a kis tulajdonosok legkésőbb a második tanévre,

mert menet közben kiderült, hogy mégsem jó a fekvése, mégsem kell annyi könyvet cipelni vagy Pistikének novemberre már ciki lett a Mancs őrjáratos táska, és a nagyszülők inkább vettek neki egy Star Wars-osat.

Ahogy a ruháknál, úgy az iskolatáskák közül is az a legkörnyezetbarátabb, amit egyszer már legyártottak.

A Marketplace, a Vatera vagy a Jófogás tele van alig használt elsős-másodikos iskolatáskákkal, de

ha sikerül a gyereket lebeszélni ezekről a telibejégvarázsozott darabokról, nyugodtan vehetünk neki -szintén használtan- túrázásra tervezett hátizsákot is.

Ezek ugyanis biztosan kényelmes darabok, derék-és mellpántokkal ellátva, így sokkal nagyobb eséllyel fogja a gyerek a saját táskáját cipelni, és semleges megjelenésük miatt sokkal tovább fogják őket használni is.

Fentiek közül jellemzően a nőknek tervezett biciklis darabok állnak a legközelebb az elsősök méretéhez és igényeihez (a női darabok kisebbek és legtöbbjük unisex megjelenésű), de mindig fontos összevetni az adott Pistike és az adott táska méreteit.  Ha pedig mindenképpen újat szeretnénk venni, részesítsük előnyben a fenntartható darabokat.

„És a tolltartómban lesznek ceruzák, matricák, kirakós…”

Az óvodai ballagások egyik népszerű aláfestő zenéjében Kardos-Horváth János, a Kaukázus és a Hahó Együttes frontembere ezekkel a szavakkal utal arra, mire való hivatalosan és mire igazából egy tolltartó. Ugyanis a tanítónénik által ajánlott és preferált "mindent IS külön zsebbe/helyre rakó" tolltartók a tanév első pár napja után íróeszköz tároló helyett inkább hasonlítanak egy 30 lakásos társasház nem szelektív kukájához.

Van bennük az összedobált ceruzákon kívül egy adag kiömlött hegyezék, morzsákra szedett radír, uzsonnamaradék és focis kártya, kívülről pedig megtippelhető róla az előző három nap uzsonnája és az aktuális padtárs grafikai tudása is.

Értjük a tanerők rendre nevelési és az erre a készségre támaszkodó tanmenet gyorsítási szándékát ( „Legyen minden ceruzának helye, hogy ne kelljen percekig keresgélni például a postairónt!”), de a legtöbb felnőtt se képes rendet tartani a cuccai között, miért várjuk ezt el egy 6-7 éves gyerektől? Ezért aztán tulajdonképpen felesleges a sokfedeles, gumirozott ceruzahelyes,100% PET tartalmú új tolltartót megvenni, hiszen az az általános tolltartó-morálból kifolyólag a második félévre gyakorlatilag használhatatlan, de esztétikailag mindenképpen lestrapált lesz.

Az elsősök eszközpark mérete miatt a felnőttek által használt kis fa vagy fém tolltartó dobozok nem játszanak, helyettük vehetünk- vagy átminősíthetünk- például egy uzsonnás dobozt vagy egy kisebb textil nesszeszert.

Azokban legalább őszinte és állandó lesz az elkerülhetetlen káosz.

Felelős ceruzák, kíméletes festékek

Az első tétel a tanszerlistán, amit nem könnyű, és ezért nem is ajánlott másodkézből beszerezni.

Ma már a legtöbb boltban és webshopban a hagyományos ceruzák között könnyen találunk olyat is, aminek FSC minősítése van (Az FSC® a Forest Stewardship Council® rövidítése, egy nemzetközi nonprofit és címkéző szervezet a fenntartható erdőkből származó fa és papír számára).

Ilyen például a német Stabilo cég Greencolors 12-es színesceruza készlete vagy Greengraph HB-s ceruzája, illetve a francia Maped vállalat háromszögletű „Black’Peps” készlete, melyek számos forgalmazóval rendelkeznek hazánkban is.

A tanszerlistán szerepel még egy-egy vízfesték- és temperakészlet is. Ezek esetében érdemes megemlíteni a környezettudatosság egy másik fontos elemét, a lokális erőforrások és helyi gyártók előnyben részesítését. Minél kevesebbet utazik egy termék, annál kevesebb plusz terhelést jelent a környezet számára.

Hazánkban a Pannoncolor, mint az egyetlen magyar művészfesték gyártó 1954-óta készít festékeket minőségi alapanyagokból a kézműves és üzemi technológia ötvözésével.

Termékeik között találunk kifejezetten a kisiskolás korosztálynak ajánlott vízfestéket és vízbázisú tempera készletet is.

A rajzórai alkotáshoz szükséges ecsettál és ecsettörlő beszerzéséhez a legtöbb esetben a konyháig kell csak elmenni, hiszen egy műanyag tálka vagy egy kiürült, laposabb margarinos doboz is tökéletesen meg tudja tartani a vizet, törlésre pedig egy régi törülköző vagy konyharuha egy darabja is megfelel. Ecsetet már nehezebb otthon találni, bár a legtöbb óvodás gyerekkel bíró háztartásban azért valószínűleg fellelhető 3 db különböző méretű ecset. Ha mégis vennénk inkább, hazai ecsetgyártókból szerencsére meglepően jól állunk, így elég beírni a keresőbe, hogy „magyar ecset”, és már válogathatunk is, melyik hazai vállalkozást támogatnánk a kötelezően elköltendő pénzecskénkkel.

Papíripari paripák

A lokalitás mezején maradva jó hír, hogy a folyamatos digitalizálódás mellett esetenként mégiscsak szükséges papír alapú taneszközökért, például újrahasznosított füzetekért sem kell már messzire mennünk.

A Humusz Szövetségnél például idén is lehet rendelni környezetbarát A5 méretű sima, négyzetrácsos, elsős vonalazású és klasszikus, felsősöknek való vonalas füzetet is.

Ha a szervezet füzeteinek mintája nem jönne be a fiatalságnak, akkor próbáljunk a boltban vagy a webshopban a már említett FSC logóval ellátott termékeket keresni. Az elsős vonalazású füzeteken kívül a többi típusból valószínűleg fogunk találni többféle borítójút, ilyen például a Zöldboltban kapható Pigna Nature Flowers, de a sok helyen kapható Lizzy Card füzetek is rendelkeznek FSC tanusítvánnyal.

Ugyanígy a rajzlapok, kartonok és írólapok esetében és használjuk a „környezetbarát” vagy „FSC” keresőszavakat.

Apróságok a múltból: papírkorongok, pálcikák, zsebtükrök

Nem tudom, ki emlékszik vissza az első osztályos napjaira, kinek rémlik, hogy használta volna a papír dobókockában lakó papírkorongokat vagy a műanyag pálcikákat. Mert hogy a tanszerlista ezen része (logikai készlet, pálcikák, 2 doboz papírkorong, műanyag óra, vonalzó, stb) évtizedek óta nem változott.

Éppen ezért viszont akinek kallódik a fiókban alig használt vagy esetleg konkrétan csak megsétáltatott mérőszalag, téglalap alakú zsebtükör vagy papírdobókocka, az porolja le és kéretlen anekdotázások közepette csomagolja be a gyerek cuccai közé ezeket a relikviákat.

Teljesen felesleges ezeket újra venni, ahogy a gyerek kézbe illő kisméretű olló is jó eséllyel megtalálható a háztartásban.

Többszínű zöld gyurma, átlátszó zöld ragasztó

Örömteli, hogy hazánkban a legszélesebb körben használt Technokolból (mely gyakorlatilag a folyékony ragasztók köznevesült megszólítása) a zöld jelzésű környezetbarát összetételt takar. Tehát elég a piros helyett a kék-zöldet leemelni a polcról ahhoz, hogy mindannyiunk számára egészséges alternatívát használjunk. Stiftes kivitelben pedig például a szintén zöld csíkkal jelölt Prittet tudjuk választani.

Gyurmából az iskolai használathoz praktikusabb, sorba rendezett „hurkás” kivitelűből első körben sajnos csak egyet találtunk: az Astra ECO 12 hengeres változatát.

A többi környezetbarát gyurma jellemzően még tégelyes kiszerelésű, ami szállítás és tárolás szempontjából is nehézkes, ha technika órai felhasználásról beszélünk.

Remélhetőleg a tégelyes gyártók is megtalálják ezt a piaci rést, és nemsokára a könnyű beszerezhetőség miatt már „környezetbarát gyurma készlet” lesz olvasható a tanszerlistán.

Pistike torna órai outfit-jét a Vinted támogatta

A hosszabb-rövidebb tanszerlista végén ott szokott állni az unásig ismert tornaórai felszerelés: sötét alsó, fehér trikó, fehér talpú cipő, fehér zokni.

Akinek már iskolás korba került a gyereke, annak valószínűleg nem kell bemutatni a Vinted vagy a Facebook különböző, kitűnő minőségű használt gyerekruháinak piacteret adó csoportjait. Átnőtt, csak lecímkézett darabok, sőt, kész ruhacsomagok is várják, hogy új gazdához kerülhessenek.

A már említett „Mindig zöldebb, ami már megvan”- elmélet alapján ez a legkörnyezetkímélőbb módja a gyerekruhák beszerzésének, arról nem is beszélve, hogy így pénzt takarítunk meg.

Ez is elmúlik egyszer

Fontos része a vásárlásoknak, hogy végiggondoljuk, a használat végén mi fog történni az adott termékkel. Mondjuk a zsírkréta maga elfogy, de a csomagolásával mi lesz? El tudnánk ásni nyugodt szívvel a kert végében, ahogy eleink tették? A kilyukadt tornagatya lebomlana a komposztban a következő évre? A füzeteket károsanyag kibocsátás nélkül el tudnánk égetni a kályhában?

Ezekre a kérdésekre akkor tudunk megnyugtató választ adni, ha tudatosan a tartós vagy könnyen lebomló, természetes alapanyagú termékeket választjuk. Semmi sem tart örökké, de a végtisztességet a tárgyaknak is úgy illik megadni, hogy az senkinek se legyen kárára.

Remélhetőleg a 2020-ban az első két évfolyam számára megszüntetett környezetismeret óra hiányát a szülők és a közösség kellőképpen tudják ellensúlyozni, és

a szeptembertől iskolapadba kerülő gyerekeknek nem kell hosszan magyarázni a tanszereik környezettudatos kiválasztásának okait.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása