GYEREK

Egy csecsemővel való együttélés kismiska ahhoz képest, milyenek a mindennapjaim egy kétévessel

Hideg kávék, magánymentes WC-zések és a napi tízezer "De miért?" korszaka. De mindannyian azért tudtunk felnőni, mert valaki vagy valakik elviselték a dackorszakunkat. Ha pedig nekik sikerült, nekünk is sikerülni fog.
Solomayer Anna - sassy.hu
2023. április 21.


Megosztom
Link másolása

Amikor egyszer egy délelőtti babakocsizásból hazaérve szálltam be liftbe a három hónapos elsőszülöttemmel, egy kifelé igyekvő idősebb pár a lányomra mosolyogva azt találta mondani

„Ez a legszebb korszak, vissza fogja még sírni.”

Erre én, épp három hónap alvásmegvonás után gondolkodás nélkül rávágtam, hogy kizárt dolog.

Ma már - majdnem 3 totyogós korszakkal arrébb - azt mondom, igazuk volt: egy csecsemővel való együttélés kismiska ahhoz képest, milyenek a mindennapjaim egy kétévessel.

ÉN - átmenetileg zárva

Ha van valami a gyerekneveléssel kapcsolatban, amire még nagyszülő korában se nosztalgiával gondol vissza az ember, az a saját elemi igényeinek bizonytalan időre való teljes háttérbe szorítása.

A táplálkozás, az alvás és az anyagcsere - de szerintem a legtöbben ide sorolnánk a higiéniát is - a Maslow-piramis alapját képező fiziológiai alapszükségleteink. Ezek a létfontosságú dolgok csúsznak ki a 1,5-3 éves gyereket nevelő szülők - leginkább az anyák - kezéből azzal, hogy egy másik ember számára teremtik meg ezeket a nap 24 órájában.

Teszik mindezt az újszülött korhoz képest azzal a nehezítéssel, hogy a képességeivel együtt az akaratát is próbálgató gyermek már korántsem olyan együttműködő, mint volt.

Egy csecsemő legalább általában ott marad, ahol hagyjuk, a járó vagy kúszóképes gyerek viszont egy időzített bomba, akit magára és a környezetére nézve is veszélyes akár csak egy másodpercre is magára hagyni. Gyerekorvos nagynénémtől évek óta hallom, hogy a kisgyerekes balesetek 96%-a a szülők figyelmetlenségéből fakad. Így aztán

az anyák igyekeznek MINDIG ott lenni, MINDIG előre gondolkodni, FOLYAMATOSAN monitorozni a lehetséges veszélyeket mások helyett is –ez pedig gyakorlatilag kitölti a napjukat.

Az „én” személyes névmás, így aztán bizonytalan idejű fizetés nélküli szabadságra kényszerül, helyette a „gyerek” vagy a sokak szerint kicsit tudathasadásos állapotot sejtető „mi” veszi át az alany helyét szinte minden mondatukban.

Én például csak akkor eszik, ha gyerek már evett (pazarlásfóbiás én-ek első körben rendre gyerek által meghagyott maradékot), én napjában van, hogy tízszer is megtörli valaki másnak a fenekét, de a sajátját szinte csak lopva tudja, vagy ha úgy nem („Anyaaaa, be akajok menni!”), hát közönséggel. Én nem akkor alszik, amikor hulla fáradt, hanem csak akkor, amikor a körülmények istene épp úgy rendeli (és mint egy jó kis alvásmegvonásos kínzásnál, sose tudhatja, meddig fog tartani az az édes, álommentes alvás).

Én úgy érzi, megint tinédzser korát éli, ha másban nem, hát abban, hogy a szüleitől kell engedélyt kérnie, hogy kimozdulhasson otthonról gyerek nélkül, és pár órára csak a saját életben tartására kelljen ügyelnie.

Fentiektől kifolyólag én általában elég labilis idegállapotban van, így aztán igyekszik a szép dolgokra koncentrálni és

hinni az előtte lévő generációk tapasztalatában, miszerint ez is elmúlik egyszer és az idő mindent megszépít.

A szivárványmentes részeket pedig most megosztjuk azokkal, akik ezt már vagy elfelejtették, vagy még nem tartanak ott, vagy soha nem is akarnak ott tartani, de megértéssel szeretnének fordulni a „De hát annyira cuki!” - gyerekére néhanapján panaszkodó édesanyához.

Enni vagy nem enni

Nincs az az elfogult, nagymamává érett anya, aki könnybe lábadt szemmel emlegetné, milyen csodás volt hallgatni annak idején a kétéves kisfia szájából minden főzéssel töltött óra után, hogy „Fúj, utájom! Mást kéjek!”.

Senki se sírja vissza az egyetlen kanál kóstoló után vagy a kukában, vagy az anyuka gyomrában végződő babaételek korszakát,

vagy az önálló étkezéssel való ismerkedés melletti folyamatos arc-, kéz-és lakástakarítás végtelennek tűnő hónapjait.

Meg amúgy is, amíg egy csecsemő menüje viszonylag egyszerű, addig egy már fogakkal, holdjárással változó ízléssel és irigylésre méltó akarattal rendelkező pár éves emberpalánta étkeztetésének megtervezése és az ahhoz való ragaszkodás kicsit olyan, mint a lombkoronasétány - vagy lesz hozzá befogadó környezet, vagy nem.

Mert jöhet az ember dietetikus által összeállított heti menüvel, színesre-szagosra-Tűzoltó Sam-esre fabrikált tápláló és ízletes fogásokkal, ha a gyereknek épp olyanja van, a fejünk tetejére állva se fogjuk tudni rávenni arra, hogy megegye az elé rakott ételt.

Mert amit az egyik nap még megevett, annak másnap már az említésére is öklendezni kezd, ha egyszer valahol valaki megkóstoltatta vele a ketchupot, akkor onnantól kezdve a tejberizs se ehető anélkül, vagy a legrosszabb: amikor semmit se hajlandó enni...

És hogy az anyukák táplálkozási szokásainak megváltozásával is foglalkozzunk:

a hideg kávé, mint gasztronómiai anomália ennek a korszaknak a tűpontos leképezése.

Minden anya úgy kel fel reggelente, hogy elhiszi, lesz öt egybefüggő perce a reggel folyamán meginni egy forró, de minimum meleg kávét, aztán jön a járóképes gyereke („Fogd meg a söröm!”), és nap nap után bebizonyítja, hogy ide a hit bizony édeskevés.

Ugyan rövid távon kifizetődőbbnek látszik mindig a gyerek aktuális kedve és ízlése szerint alakítani az étkezéseket, de jobban járunk, ha az esetek többségében beleállunk a rossz zsaru szerepébe, és - jó példával elöljárva - egészséges és változatos ételeket rakunk a tányérjukra. Számtalan hosszútávú vizsgálat, például ez a harminc évet felölelő finn tanulmány is igazolta már a gyerekkorban kialakított, vagy legalábbis megalapozott helyes táplálkozás és a felnőttkori ellenállóbb szervezet közötti kapcsolatot.

„Csak” kitartó türelem kell hozzá.

Terroristákkal nem tárgyalunk - csak ha van ha hozzá türelmünk

Egy kisbabát se könnyű megérteni, hiszen többnyire az egyetlen kommunikációs csatornája a sírás, ami viszont ezerféle dolgot jelenthet: éhes, álmos, pelenkát kell cserélni, büfiztetni kell, kitornáztatni hasát feszítő „Üvöltő szeleket”, melege van, fázik, stb.

Egy nagyobb, már két-háromszavas mondatokban beszélő gyerek viszont

azt a látszatot kelti bennünk, hogy konyhanyelven már mindenki érti a másikat, nem lehet gond a napi szintű információátadással,

mondjuk olyan mondatok értelmezésével, hogy „Ne dobd le!” vagy „Gyere ide!”.

Aztán eljön a reggel fél nyolc, és már harminc perce „indulunk”. Csendes beletörődéssel ismételgetjük, hogy „Szeretném rád adni a kabátot!”, vagy vérmérséklettől függően az első 3-4-10 ismétlés után már crescendoban folytatjuk, míg el nem fogy a türelmünk és a krokodilként tekergőző gyerek kezeit megpróbáljuk a kabát két ujjába juttatni anélkül, hogy bárkiben vagy bármiben kár esne. Ilyenkor rendre azt kérdezzük magunktól: mások hogy csinálják? Hogy van ehhez türelmük?

Továbbmegyek: több, korban nem túl távol álló gyerek esetén hogyan dönti el az ember, melyikkel áll le először türelmesen, nyugodt hangon egyezkedni, magyarázni, ok-okozati összefüggéseket, indítékokat világítani meg? Mert hogy a mai világban már

a csapból is a resztoratív konfliktuskezelés, a kötődő nevelés, a kicsi kortól alkalmazott asszertív kommunikáció fontossága folyik, mint szeptembertől májusig a kiscsoportos orrából a váladék.

Ami mind szép és jó, nagyon helyes, hogy már nem sarokba állítással, fakanállal vagy „Mert az van, amit én mondok” - típusú mondatokkal nevelünk. Az egyetlen hiba a dologban az, hogy ezek fontosságáról és technikájáról a dackorszakos gyerekeket senki se tájékoztatta, és ami elméletben vagy laborkörülmények között igazoltan működik, az a valós életben idő híján sokszor kivitelezhetetlen.

Mert hiába fordulok én értő figyelemmel a földön fetrengő gyerekemhez, ha közben már rég az oviban kéne lennünk, vagy az ebédjét kéne főznöm, vagy a testvérének kellene a háziban segítenem.  Nem tudom megállítani az időt. Így aztán akármilyen türelemmel is fordulok a dackorszakos felé, ha nincs rá idő, nem fogok napi tízszer mindent eldobni és értő figyelemmel, segítő kommunikációval kivárni, amíg lecsendesedik és megbékél a világgal, inkább megküzdök az önváddal.

A társadalom ugyanis elvárja tőlünk, hogy a gyerekeket mindig, minden helyzetben szeressük, miközben igenis előfordulnak negatív érzelmek is a gyereknevelés során, ezzel az érzelmi ambivalenciával pedig nem könnyű megbirkózni.

Így, miközben a legtöbb szülő tényleg szereti a gyerekét, és a legtöbbször megértő és türelmes vele, nagyon nehéz feldolgozni, ha ez másképp van. 

Az érzelmek egyszerűen megtörténnek, sőt, átfedik egymást. Valahol a gyereknevelés is egyfajta szerelem, ahol egyik percben még imádjuk a másikat, a másikban meg legszívesebben soha többé nem látnánk őt. A mi felelősségünk a saját érzelmeinkkel kapcsolatban az, hogy észrevesszük és validáljuk őket (és tesszük ezt a gyerekeink érzéseivel is!), majd megpróbáljuk felderíteni az okokat (lásd saját alap szükségleteink kielégítetlensége), és lehetőségeinkhez képest megpróbálunk változtatni rajtuk.

„Hányszor lehet büntetlenül énekelni egy refrént?”

A L’art pour l’art Társulat idézett dala szokott a fülembe csengeni, amikor a kétévesem délelőtt 10-kor már az ötvennegyedik „De miért?” kérdését teszi fel. Ilyenkor el is kezdem dúdolni, és máris könnyebben válaszolok neki valamit, amivel magamat (vagy a hallótávolságon belül lévő értő közönséget) is szórakoztatom.

A humor, mint megküzdési stratégia - akárcsak az éneklés- segít átvészelni a mentálisan megterhelő időszakokat. A nevetés hatására csökken a stresszhormonok termelése, természetes fájdalomcsökkentő anyagok szabadulnak fel, fókuszt vált az agy, könnyebben találunk megoldást az adott helyzetre.

Ha pedig sikerül a saját humorpreferenciánkat néha háttérbe szorítva az óvodás szintre is visszatérni, a gyerek is könnyen kibillenthető lesz egy-egy teátrális kiborulásból, sőt, másfajta érzelmi stresszből is.

Tavaly nyáron a játszótéren egy kislány megütötte a lábfejét. Szerencsére vér nem folyt, csont nem törött, de hiába minden szülői támogatás és kortársi segítség, vigasztalhatatlanul zokogott. Hirtelen ötlettől vezérelve odamentem hozzá, hogy van nálam egy kis gyógyító spray (Aloe vera), ha megengedi, lefújom vele a lábát. Még mindig sírva mondta, hogy rendben. Kezembe fogtam a lábát, és rásandítva annyit kérdeztem a fújás előtt: -De ugye nem büdi a lábad?- és máris gurgulázva nevetett ő is meg a többi gyerek is.

Aki ezt a cikket elolvasta (és írta), mind volt kisgyerek. Mindannyian azért tudtunk felnőni, mert valaki vagy valakik elviselték a dackorszakunkat, a folyamatosan ragacsos kezünket, a mindig legrosszabbkor jövő betegségeinket. Ha pedig nekik sikerült, nekünk is sikerülni fog. Csak dúdoljuk türelmesen a reggeli gyerekcipőhúzásnál, hogy „Balettcipőm nincsen nekem, de ha lesz, én fel nem veszem!”.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Menyét hordta el az óvodások cipőit, kamerával derült fény a tolvaj kilétére - videóval
Módszeresen tűntek el az ovisok cipői egy japán intézményből, a rendőrök biztonsági kamerákat szereltek fel, hogy kiderítsék, milyen beteg elme lop fél pár gyerekcipőket. Hamar fény derült a négylábú tettes kilétére.

Megosztom
Link másolása

Összesen 15 gyerekcipőt tulajdonítottak el a Gosho Kodomo-i óvodából,

egytől egyik kisgyerekek lábbelijének veszett nyoma.

Az óvónők értesítették a rendőrséget is, mert féltették a gyerekeket a bizarr szokású betörőktől. A Guardian cikke szerint a rendőrök rejtett kamerákat telepítettek az oviba, hogy megfigyelhessék és beazonosíthassák a tettest.

Négy nap elteltével sikerült is, mert az visszatért a helyszínre.

A tettes újabb cipőcskékre vadászott, és el is vitt egyet a felvétel tanúbizonysága szerint.

Az elkövető egy menyét volt, ami az ovi előterében akkurátusan, színes fakkokba helyezett cipőkből egyet gondosan kiválasztott, majd boldogan, határozott ugrándozással magával vitte a zsákmányt.

Az állatot nem bántják, már csak azért sem, mert az óvónénik megmutatták a felvételt a gyerekeknek, akik rajonganak a menyétért. A vezetőség azt találta ki, hogy egy hálóval fedik le a cipőtárolót, hátha az távol tartja az illetéktelen behatolót.

Magyarországon sem ritka, hogy vadállatok el-elcsennek az udvarokról ezt-azt, még Budapesten sem.

II. kerületi Facebook csoportokban a cipőmániás rókákról évről-évre kerül elő poszt,

ugyanis az erdei ragadozók előszeretettel lopkodnak el kint hagyott műanyag tárolókat, fonott kosarakat és lábbeliket is.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Hivatalos: megszavazták a közösségi média betiltását Ausztráliában
Megszületett a végleges döntés.

Megosztom
Link másolása

Ahogy korábban mi is megírtuk, Ausztrália a közösségi média betiltását tervezte a fiatal felhasználók számára.

Most az ország parlamentje megszavazta a világ egyik legszigorúbb szabályozását: 16 év alattiak számára betiltották a social media használatát.

A tilalom 2025 tavaszán léphet életbe, és súlyos, akár 50 millió ausztrál dolláros (közel 13 milliárd forint) bírságot szabhat ki azokra a technológiai cégekre, amelyek nem tartják be az előírásokat.

A törvény nem tesz kivételt sem a meglévő felhasználók, sem a szülői beleegyezéssel rendelkező fiatalok esetében, ezzel a világ egyik legkeményebb szabályozását vezeti be - állítja a BBC.

„Azt akarjuk, hogy a gyermekeinknek legyen gyerekkoruk, és tudják, hogy a szüleik mögöttük állnak”

– nyilatkozott ezzel kapcsolatban Anthony Albanese miniszterelnök.

Számos szülői csoport és szakértő egyetértett a kezdeményezéssel, ugyanakkor a kritikusok szerint több kérdés is megválaszolatlan maradt, például a magánélet és a társadalmi kapcsolatok korlátozásának következményei.

A törvény pontosan nem határozza meg, mely platformokat érinti a tilalom. Michelle Rowland kommunikációs miniszter szerint azonban a Snapchat, a TikTok, a Facebook, az Instagram és az X (korábban Twitter) biztosan a szabályozás hatálya alá esik.

Ugyanakkor mentesülnek a játékplatformok, az üzenetküldő alkalmazások és azok az oldalak, amelyek fiók nélkül is hozzáférhetők, például a YouTube.

A kormány koralapú ellenőrzési technológiát tervez bevezetni, amely biometrikus vagy személyazonossági adatokat használhat a felhasználók életkorának igazolására. A részletek kidolgozása még zajlik, és a következő hónapokban tesztelik a megoldásokat.

Az ellenőrzés végrehajtásának felelőssége a közösségi média platformokat terheli.

Az eddigi korlátozott közvélemény-kutatások szerint az ausztrál szülők és gondozók többsége támogatja a törvényt. Sokan úgy vélik, hogy a szabályozás jelentős lépés a gyermekek online biztonságának megteremtésében, bár a törvény hatékonyságát és gyakorlati kivitelezését még kérdések övezik.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Kylie Jenner megmutatta 7 éves kislányának a videót, amin a születése is látható
A hét esztendős lánya tágra nyílt szemekkel nézte meg azt a videót, amin anyukája várandósan , a szülés közben és utána is látható. A TikTokra is felkerült a felvétel a kislány reakciójáról.

Megosztom
Link másolása

"Azt hittem, eljött az ideje, hogy megmutassam neki a videót. Nem hiszem el, hogy ez hét éve történt"

- írja Kylie Jenner a TikTokra feltöltött családi videóról.

Az édesanya a lánynak, Stormi Websternek mutatta meg most azt a videót, amit a világra jövetelekor osztott meg róla.

Explicit tartalom nem volt benne, a boldog pillanatokat vágták össze a csodás eseményről.

Stormi most 7 esztendős, és először látja, hogyan várta érkezését a családja - sőt, a fél világ.

"Ha tudná, mennyire izgatott volt a világ a születése és a vele való találkozás miatt" - írta az egyik kommentelő. Sokan azt írták a videó alá, ez a reakció a legcukibb dolog, amit valaha láttak.

2022 februárjában Kylie egy fiúnak is életet adott, és neki is készített egy hasonló videót.

@kyliejenner

i thought it was time to show her the ‘to our daughter’ video (can’t believe its been 7 years ) ♬ original sound - Kylie Jenner


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Fotóval! 1700 év után te is láthatod a Mikulás valódi arcát - te beengednéd ma este a házadba?
Tudósok rekonstruálták a Mikulás valódi arcát, most már tudjuk, ki pakolja tele a cipőket december 5-én éjjel.

Megosztom
Link másolása

Amikor a Mikulásra gondolunk, általában egy vidám, piros ruhás, hosszú fehér szakállú öregember jut eszünkbe, aki valahol az Északi-sarkon él. A világ nagy részén ő hozza a karácsonyi ajándékot, Magyarországon azonban egy kicsit más a helyzet:

hozzánk december 5-én éjjel érkezik, hogy megajándékozza a jól viselkedő gyerekeket – vagy szenet hagyjon a rosszcsontok csizmájában.

A Mikulás karakterét az év során a szülők gyakran használják arra, hogy megfegyelmezzék a gyerekeket, hiszen senki sem szeretne december 6-án reggel csalódottan ébredni.

De vajon valaha elgondolkodtál már azon, hogy az a férfi, aki miatt gyerekként annyira igyekeztünk jól viselkedni, valójában hogyan nézhetett ki? Most úgy tűnik, választ kaptunk erre a kérdésre.

Mielőtt megmutatnánk a Mikulás valódi arcát, egy kis történelemóra következik.

Szent Miklós, vagy Myrai Szent Miklós, 270 és 343 között élt keresztény püspök, aki a mai Törökország területén található Myra (ma Demre) városában szolgált.

Az egyik legismertebb és legkedveltebb szent a keresztény hagyományban, akinek élete köré számos legenda szövődött.

A Mikulás (Santa Claus) alakja is nagyrészt az ő személyéhez köthető. Szent Miklós a gyermekek, tengerészek, kereskedők, diákok és szegények védőszentje. Ünnepe december 6., amely számos európai országban, így Magyarországon is, a Mikulás-nap megünneplésének alapja.

Szent Miklós arról volt híres, hogy ajándékokat adott a rászorulóknak, különösen gyerekeknek. Az évek során Szent Miklós a keresztény kultúrában a gyerekek megajándékozásának szimbólumává vált.

„Szent Miklóst idős emberként írták le, aki megbüntette a rossz gyerekeket, és megjutalmazta azokat, akik jól viselkedtek”

– mondta Cicero Moraes, egy új tanulmány társszerzője.

A Moraes és José Luís Lira által készített tanulmány, amely az OrtogOnLineMag szaklapban jelent meg, Szent Miklós koponyája alapján rekonstruálta az arcát. Moraes az arcot „erősnek és szelídnek” nevezte.

„A koponya nagyon robusztus megjelenésű – mondta Moraes. - Ezért széles az arca.”

Hozzátette, hogy a sűrű, hosszú szakáll és a széles arc nagyon emlékeztet arra az alakra, amelyre ma Mikulásként gondolunk.

Lira, a tanulmány társszerzője szerint Szent Miklós emléke azért maradt fenn, mert gyakran és hatékonyan segített a rászorulóknak.

„Amikor az emberek egy szimbólumot kerestek a jóságához, az inspiráció tőle származott. Emléke univerzális, nemcsak a keresztények, hanem minden vallású nép körében ismert.”

Most már tehát tudjuk, hogyan nézett ki az a férfi, akinek a legendája évszázadokon átívelt, és aki a mai nap egyik legfontosabb alakja – még akkor is, ha tőlünk december 6-án hajnalban továbbáll.


Megosztom
Link másolása