ÉLETMÓD

Vajon a vegán vagy az állati eredetű étrend az egészségesebb? Egy egypetéjű ikerpár most letesztelte

A vegán étrendre való átállás jobban megviselte az egyik felet, de összességében sok jót tapasztalt a diéta során.

Megosztom
Link másolása

Sok vitát szított már, hogy vajon melyik az egészségesebb étrend, ha kizárólag növényi eredetű ételeket fogyasztunk, vagy a hús is belefér mértékkel?

Most egy egypetéjű ikerpár egyszer s mindenkorra megpróbálta megválaszolni a nagy kérdést, és egy jó kis kísérletbe fogtak.

A Kings College London közreműködésével végzett 12 hetes vizsgálat során az ikerpár egyik fele, Hugo vegán étrendet követett, míg Ross ragaszkodott a húst, tejtermékeket és halat tartalmazó ételekhez.

A kísérlet során mindketten ugyanannyi kalóriát fogyasztottak egy nap alatt, és ugyanabban az edzésprogramban vettek részt, hogy megbizonyosodjanak róla, melyik a hatásosabb étrend.

Az ikrek útját a BBC is dokumentálta. Hugo nekik elárulta, hogy a vegán étrend megviselte a testét.

„Azt hiszem, az első pár hétben nagyon vágytam a húsra, a tejtermékekre és a sajtra. Imádom a sajtot” - mesélte, de hozzátette, sok előnyét is látta annak, hogy lemondott az állati eredetű termékekről.

„Csak gyümölcsöt, dióféléket és olyan alternatívákat ehettem, amikben nem volt tejtermék - és ez azt jelentette, hogy sokkal egészségesebb ételeket ettem, emiatt pedig a vércukorszintem sokkal jobb volt a nap folyamán. Úgy éreztem, hogy több energiám van.”

- mondta el.

Ikertestvére mindeközben arról számolt be, hogy edzőtermi teljesítménye elég hullámzó volt, míg egyes napokon nagyon energikusnak érezte magát, addig egy másik napon óriási hullámvölgyben találta magát.

Persze azért a vegánságnak is voltak hátrányai, Hugo szerint a bélbaktériumai száma csökkent, míg testvérének ezzel nem volt problémája, így Ross kevésbé kaphatott el betegségeket.

Összességében azt állapították meg, hogy nem volt óriási különbség a két étrend között, bár Hugo úgy látta, hogy koleszterinszintje „a mérőskála alá” csökkent, miközben súlyt is veszített és növelte ellenállását a kettes típusú cukorbetegséggel szemben.

Eközben a diéta során Ross rájött, hogy mennyi feldolgozott élelmiszert fogyaszt testvére egészséges vegán ételeihez képest.

A veganizmus a testzsírvesztés szempontjából is hatékonyabbnak bizonyult, mivel Hugo 1.8 kilót fogyott, és testzsírjának egy százalékát is elvesztette.

Összehasonlításképpen, Ross 4,5 kilogramm izmot szedett fel, de testzsírt is gyarapított, így annak aránya 13 százalékról 15 százalékra nőtt.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
„Az ki a fszom?” reagált a Nobel-díjas Karikó Katalinra Berki Mazsi párja „Divattervező, vagy valami, nem?”
A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Megosztom
Link másolása

A Nyerő Páros egyik feladata az volt, hogy egy-egy híres személyt kellett kitalálniuk a versenyzőknek.

A feladványban a hírességek között volt a Nobel-díjas tudpós, Karikó Katalin is, akiről kevesen tudták, hogy kicsoda pontosan.

Berki Mazsi párja a fotójára úgy reagált:

"Az ki a f.szom? Egyszer odajött hozzád, nem? Nagyon híres öregasszony. Divattervező, vagy valami, nem?"

A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Többen nem tudták egyébként, kicsoda Karikó Katalin, de olyan versenyző is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Hujber Ferenc levegőnek nézte Simon Attilát a Nyerő Párosban, érthetetlen a viselkedése
Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna Feriéknek.

Megosztom
Link másolása

Nem éppen pozitív jelenet játszódott le nemrég a Nyerő Párosban.

Furcsa volt, és az érintett sem tudta mire vélni a történteket.

Amikor Hujber Feriék visszatértek a játékról, Simon Attila gratulálni szeretett volna neki, nyújtotta a kezét, de a színész úgy tett, mintha ott sem lenne. Ráadásul Simon Attila karját a párja is lefogta, azzal, hogy Hujber most éppen "puszizkodik".

Később Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna, és az egész furcsa volt.

A különös és érthetetlen jelent itt látható:

Forrás: rtl.hu


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Neked is gyakran hideg a kezed és a lábad? Ez az 5+1 ok állhat a háttérben!
Az egyik ok olyan, amit muszáj komolyan venned.

Megosztom
Link másolása

Sokan szenvednek attól, hogy még a legmelegebb pulóverben és legvastagabb zokniban is fagyosak a végtagjaik. Ismerős? Ha te is tapasztalod, hogy mindig hideg a kezed és a lábad, ne aggódj, nem vagy egyedül! Azonban érdemes odafigyelni, mert ennek több oka is lehet. Nézzük, mi állhat a háttérben!

1. Rossz vérkeringés

Az egyik leggyakoribb ok a hideg kezekre és lábakra a gyenge vérkeringés. Ha a vér nem jut el megfelelően a végtagokba, azok hűvösebbé válhatnak. Ezt okozhatja mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy akár szív- és érrendszeri problémák is. Próbálj meg rendszeresen mozogni, tornázz, sétálj, és figyelj oda a vérkeringésedre!

2. Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy felelős a szervezet anyagcseréjének szabályozásáért. Ha nem működik megfelelően, lassul az anyagcsere, és a tested nem tud elég hőt termelni. Ha gyakran fázol, fáradtnak érzed magad, és esetleg hízol is, érdemes lehet egy vérvizsgálatot kérni, hogy ellenőrizzék a pajzsmirigyedet.

3. Alacsony vérnyomás

Az alacsony vérnyomás miatt a vér nem jut elég gyorsan a végtagjaidba, így azok hidegek maradhatnak. Ha gyakran érzed magad gyengének, szédülsz, és a kezeid, lábaid fagyosak, ez is lehet a probléma forrása.

4. Vashiány

A vashiány az oxigénszállítást nehezíti meg a vérben, ami szintén hozzájárulhat a hideg végtagokhoz. A vérben kevesebb hemoglobin van, így az oxigén nem jut elég gyorsan a sejtekhez, különösen a kezekben és a lábakban. Érdemes több vasban gazdag ételt, például spenótot vagy vörös húst fogyasztani!

5. Stressz

Meglepő, de a stressz is okozhatja, hogy a kezed és a lábad hideg marad! A stressz hatására az erek összehúzódnak, így a véráramlás csökken, és a végtagok kihűlnek. Ha állandóan feszült vagy, próbálj meg relaxálni, jógázni, vagy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet!

+1: Cukorbetegség

A cukorbetegek esetében az idegek károsodhatnak, ami hideg érzést okozhat a végtagokban. Ha úgy érzed, hogy ez is lehet az oka, mindenképp konzultálj orvosoddal!

Tipp:

A hideg végtagok önmagukban nem jelentenek komoly bajt, de ha gyakori vagy állandó jelenség, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. Ne hagyd figyelmen kívül, mert az egészséged a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Lehet, hogy egész eddigi életedben rosszul szellőztetted a lakásodat!
Így csináld, ha nem akarod, hogy penészteleppé változzon a lakásod!

Megosztom
Link másolása

Érdekes és hasznos témát boncolgat az egyik cikkében a Glamour.

A téma a szellőztetés, ami első blikkre triviálisnak tűnik, mindenki úgy gondolja, hogy pofonegyszerű dolog. Néha kinyitod az ablakot, kereszthuzatot csinálsz, és kész.

Csakhogy nem ilyen magától értetődő még a szellőztetés sem.

"Ha mostanában te is jóval kevesebbet szellőztetted az otthonod, mint a nyári hónapokban, vagy kora ősszel, az alapvetően még nem jelent rosszat. Van viszont egy bizonyos időtartam, amihez nap mint nap érdemes tartanod magad, ugyanis számos előnnyel gazdagodhatsz általa, ellenkező esetben viszont előfordulhat, hogy meglehetősen komoly kellemetlenségekkel kell szembenézned"

- írja a lap.

A szakértők szerint az őszi és téli hónapokban is minden nap körülbelül 10 percig kellene szellőztetnünk az otthonunkat, mivel a friss levegő áramlása megakadályozza a páralecsapódást. És ha nincsen páralecsapódás, nem alakul ki penész a lakásban.

Bár a penész megjelenésére a fürdőszoba a legalkalmasabb, különösen, ha szinte soha nem szellőzteted ki, máshol is megjelenhet a penész. A konyha kiemelt terület a főzéssel keletkező gőz miatt, de a szobákban is megjelenhet.

Ezért fontos nem csak a helyiségek alapos átszellőztetése minden áldott nap, hanem az is, hogy korszerű, többrétegű üveggel ellátott nyílászáróink legyenek. A régi, egyrétegű üvegezésű ablakoknál ugyanis a páralecsapódás és a por kedvez a penész megtelepedésének.


Megosztom
Link másolása