FONTOS
A Rovatból

Felejtsd el az elavult szeretetnyelv-dumát, sokkal hatékonyabb, ha ismered a párod stressznyelvét

Az igazi mérgező emberek ebben úgyis profik, ideje tanulni tőlük, és jóra használni a tudást.

Megosztom
Link másolása

Mindannyian ismerjük a szeretetnyelveket - tudod, ahogyan az emberek szeretik és tudják fogadni meg kifejezni a szeretetüket egy kapcsolatban. Ez évtizedek óta uralja a randizás és a párkapcsolatok világát, segít megérteni a másik párkapcsolati igényeit.

Most azonban egy másik fontos nyelvet is meg kell tanulnunk: a stressznyelvet.

Chantal Donnelly wellness-szakértő által kitalált stressznyelv kifejezés arra utal, hogy hogyan reagálunk és hogyan fejezzük ki azt, amikor stresszesek vagyunk. Azt állítja, hogy ez a tudás a párkapcsolatokat megváltoztathatja, ezért kiderítettünk mindent, amit az új kifejezésről tudni lehet, és utánajártunk annak is, hogy mit jelenthet a kapcsolataink szempontjából, ha megtanuljuk a másik stressznyelvét.

Következzen minden, amit a stressznyelvekről tudni kell, a definíciótól kezdve az egyes nyelvek meghatározásán át egészen addig, hogy mit tegyünk, ha nem ugyanaz a párunké, mint a miénk.

A stressz hatása a kapcsolatokra

Mindannyian tudjuk, hogy a stressz durva rombolást végezhet a személyiségünkön és általános jólétünkön, így nem meglepő, hogy a kapcsolatainkra is elég rossz hatással van.

Nem számít, mennyire jól kezeled, a stressz kimerítő. Kimeríti azokat az energiáidat és erőforrásaidat, amelyeket egyébként a partnered és a kapcsolatod felé fordítanál,

felemészti a türelmedet, csökkenti a libidódat, összességében is ingerlékenyebbé és zárkózottabbá tesz. És amikor mindez megtörténik, hajlamosabbá válsz arra, hogy összevessz a pároddal, elidegenítsd magadtól, és a frusztrációdat okkal-ok nélkül rajta töltsd ki.

Akárhogy is nézed, a stressz katasztrófális hatással van a kapcsolatokra.

Nemcsak az intimitás megszűnéséhez és az érzelmi támogatás eltűnéséhez vezethet, hanem végső soron a kommunikáció megszakadásához is.

Mindezek a dolgok komoly szakadékot teremthetnek kettőtök között, ezért elég fontos megérteni, hogyan lehet kezelni a saját és a partnered stresszét. Ahogy a szeretet-nyelvek is különbözőek, a stressznyelvek is azok.

Íme az 5 stressznyelv, amelyek valamelyikében magadra és a párodra ismerhetsz:

A Megoldó

Ismered azokat az embereket, akik mindenre azonnal akcióba lendülnek? Na ők azok. Donnelly egy TikTok-videóban elmagyarázta, hogy az ilyen stressznyelvvel rendelkező emberek megpróbálják megoldani a helyzeteket, akár kérés nélkül is, akár akkor is, ha nem hívják őket, vagy nem is kellene azokat a helyzeteket megoldani.

@chantaldonnellypt“Stress languages” may be just as eye opening for our relationships as love languages. Becoming aware of your partner’s go-to stress response is invaluable. It can bring empathy, respect, and, deeper engagement. It is not that we want to fix or judge another’s stress language. The 5 stress languages as I see them are: The Fixer: These are the doers who go into immediate action. Whether in Tend or Befriend or Fight mode, it will be difficult for a Fixer to slow down - even when it is time to sleep. The Denier: This can look like a type of extreme optimist who is blind to reality, a stoic who shuns all emotions, or toxic positivity. The Numb-er: These folks use distractions, drugs, alcohol, T.V., or sex. Numbing can also look like long hours at the office; workaholism is a common numb-er strategy. The Exploder: This can look like catastrophizing (feeling that everything is a catastrophe), reactive rage, paranoia, searching for a blame target, or a strong urge to escape from the stressful environment. The Imploder: This is a typical freeze response and can look like self-blame, paralysis, helplessness, depression, ignoring or “ghosting” people, or the inability to make eye contact or express emotions. What is your stress language? Is it a blend of 2 languages? Do you express different languages during different aspects of your life (work vs. family vs. intimacy)? #fyp #bodyinsight #stressinformed #stressinsight #stresslanguage #settled #physicaltherapist #physicaltherapy♬ original sound - Chantal Donnelly,PT

Lehet, hogy a felszínen segítőkésznek és rátermettnek tűnnek, de buzgóságukkal sokszor többet ártanak, mint használnak. Lehet, hogy átlépik az egészséges határokat, ingerlékennyé vagy leuralóvá válnak, esetleg megpróbálják átnevelni a partnerüket. A Megoldó például ragaszkodhat ahhoz, hogy ő válassza ki a társa ruháit, amikor az stresszes, mert nem bízik benne, hogy az majd jól választ.

A Tagadó

Ez a stressznyelv pontosan az, aminek hallatszik. A Tagadók olyan emberek, akik mérgező pozitivitással reagálnak minden stresszes helyzetre, simán saját magukkal kapcsolatban is. Úgy döntenek, hogy a pohár mindig félig teli van, még akkor is, amikor komoly küzdelmeken mennek keresztül, és az érzéseikkel kellene törődniük.

Gyakran elfojtják és lekicsinylik a fájdalmas érzelmeket.

Az se ritka, hogy az ‘oda se neki’, a ‘katona dolog, majd elmúlik” mentalitással állnak mindenhez, és úgy tesznek, mintha a probléma nem is létezne.

A Zsibbasztó

Mindenki szeretne egyszer-egyszer elmenekülni a problémák elől, de a Zsibbasztók lényegében figyelemeltereléssel zsibbasztják el a stressz okozta érzelmeiket.

Mert ha nem gondolsz rá, akkor nem tud fájni vagy elhatalmasodni rajtad, ugye?

Sajnos ez tévedés. Donnelly szerint az ilyen stressznyelvvel rendelkező emberek hajlamosak az olyan megküzdési stratégiákra, mint az alkohol vagy más drogok használata, képernyő-függőség (például a telefon, a számítógép vagy a tévé), toxikus mennyiségű testedzés vagy akár a munkalkoholizmus.

A Robbanó

A Robbanók tökéletesen beazonosíthatók arról, hogy állandóan harcolj-vagy-menekülj állapotban vannak. Ők így kezelik a stresszt. Az agyuk azt mondja a testüknek, hogy közvetlen veszély fenyeget, és ennek megfelelően cselekszenek, amikor "felrobbannak" és te csak állsz értetlenül, hogy most akkor mi van? Donnelly elmagyarázta, hogy

az ilyen stressznyelvvel rendelkező emberek nagyon könnyen agresszívvá és dühössé válnak, és gyakran kritizálnak vagy hibáztatnak másokat,

még akár tárgyakat is, róluk szól a mondás, hogy még az élő fába is képesek belekötni. Az ilyen stressznyelvvel rendelkező személy gyakran reagál dühösen, hajlamos a paranoiára, a beszélgetés közepén nagy jelenetet rendez, esetleg elviharzik, vagy a partnerét hibáztatja a benne lévő stresszért.

Az Eltemető

A Robbanókkal szemben az Eltemetők elnyelik a stresszt. Donnelly szerint

úgy tekintenek a stresszre, mintha ők lennének annak kiváltó okai, és ez sok önkritikában és gyakori szégyenérzetben jelenik meg.

Például valaki, aki ilyen stressznyelvvel rendelkezik, gyakran beszél magáról lekicsinylően: „Soha semmit nem tudok jól csinálni", ”Olyan hülye vagyok" vagy „Mindig minden az én hibám”.

Miért jó neked, ha ismered a társad stressznyelvét?

A stresszre adott válaszunk biológiai eredetű, és egész életünkben védelmi mechanizmusként működik. Ez az oka annak, hogy egyesek elbújnak a csigaházukba, ha stresszesek, míg mások kitörnek, és bűnbaknak használják a partnerüket, megint mások munkával vagy bulival terelik el a figyelmüket, mérgező pozitivitással fedik el az érzéseiket, vagy állandóan keresik a megoldásokat. Mindannyian másképp reagálunk a stresszhatásokra és másképp kezeljük azokat.

Ha ismered partnered stressznyelvét, az segíthet abban, hogy jobban megértsétek egymást és jobban össze tudjatok kapcsolódni.

Tudjuk, hogy milyen nehéz lehet nem magadra venni a dolgokat, vagy nem védekezni, ha a partnered rajtad tölti ki a stresszt, ami felgyűlik benne, vagy mennyire fájdalmas az az időszak, amíg a stressz miatt távolságtartó.

De ha megérted, honnan ered a viselkedése, nem fogod hibásnak érezni magad. Képes leszel felismerni, mire van szüksége abban a pillanatban, legyen az bűnbak vagy több magában töltött idő vagy tér. Mindez növelni tudja a köztetek lévő empátiát, és erősebb köteléket hoz létre, amelyet a stressz nem lesz képes szétszakítani.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy a partnered most visszaélhet ezzel a tudással, vagy hogy neked mindent el kell tűrnöd mostantól kezdve, mondván hogy ő szegény így kezeli a stresszt

- ez egyáltalán nincs így. Inkább arra kell használni ezt a tudást, hogy felismerhesd a viselkedésében és ő is tiedben, majd észlelve a jeleket szóvá tudjátok tenni egymásnak, és közösen dolgozzatok rajta, így egyénileg és párként is fejlődhettek. Ha ezt meg tudjátok tenni, a kapcsolatotok sokkal jobb lesz.

 

Hogyan azonosíthatod a saját és a partnered stressznyelvét?

A jó hír az, hogy nincs szükséged hozzá doktori címre. Kezdd azzal, hogy odafigyelsz arra, hogyan reagál a másik nagy stressz idején; ebből megtudhatod, hogy eltereli-e a figyelmét, robbanékony lesz, elzárja az érzelmeit, akcióba lendül, vagy magát okolja mindenért. Figyelj oda a viselkedésére is, és ne félj kikérni a véleményét. Lehet, hogy rá tud mutatni olyan megküzdési mechanizmusokra vagy viselkedési formákra, amelyekre nem is gondoltál, vagy amelyeket nem vettél észre.

Miután azonosítottad, ülj le, és beszélgessetek nyíltan az egyes stressznyelvekről. Ne feledd, hogy

az emberek stressznyelve ugyanúgy keveredhet, ahogyan a szeretetnyelvek is; bizonyos helyzetek az egyik stresszreakciót hozhatják elő, míg más helyzetek egy másikat.

Mindezek mellett Donnelly azt mondja, hogy a stressznyelvek nem arra valók, hogy felcímkézzük vele egymást. Inkább kulcsként szolgálnak, hogy jobban megismerd a másikat. Érdemes közös erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy tudatosabbá váljatok a stresszre adott reakcióitokkal kapcsolatban. Ez segít mindkettőtöknek felismerni a figyelmeztető jeleket.

A stresszelő személynek azt, hogy mikor álljon le, lépjen egyet hátra, mielőtt ellepik őt az érzelmek, a társának pedig azt, hogyan kezelje mindezt és ne vegye magára a történéseket.

Mi a teendő, ha különböző a stressznyeletek?

Ha más a stressznyelved, mint a partnerednek, ne stresszelj :) de komolyan. Ez még nem ítéli halálra a kapcsolatotokat. Azonban egymás stressznyelvének megértése segíthet abban, hogy tudjátok, honnan jön a másik.

Ha különböző a stressznyelvetek, kezdjétek azzal, hogy nyíltan és őszintén megbeszélitek egymással. Nem mindig könnyű a másik helyébe képzelni magunkat, ezért járjátok körbe együtt, hogy mi zajlik le a testetekben és a fejetekben, amikor stressz ér benneteket, és mire van szükségetek a stressz leküzdéséhez. Ez jelentheti azt is, hogy van egy kis hely az elvonulásra, ahol levezetheted és megélheted az érzelmeidet, vagy hogy elmehettek együtt valahová, hogy megbeszéljétek a dolgokat.

A stressznyelvek ismerete elősegítheti az egészséges megküzdési mechanizmusok kialakítását, a javuló kommunikációt és az empátiát köztetek.

Lényegében ez a kulcsa annak, hogy párként kezelni tudjátok az élet hullámvölgyeit. És ez olyasvalami, amire mindenkinek szüksége van.

Mikor menekülj?

Hiába bizserget már egy érintése is, ha olyan valakivel vagy együtt, aki megfojt, aki miatt úgy érzed, hogy cenzúráznod kell magad, vagy aki miatt túlságosan át kell gondolnod a szavaidat és a tetteidet, az nem társ.

Még ha működik is köztetek a kémia, az a másik és a te cenzúrázott változatod között bizsereg; miért is akarnál egyáltalán egy ilyen kapcsolatban maradni?

Ha az együttélés azon múlik, hogy te mennyire ügyesen jársz tojáshéjon, akkor erre a személyre nem érdemes az idődet pazarolni.

A másik eset, hogy túl jól ismeri a stressznyelvedet, és ő nyomogatja a bekapcsoló-gombot rajtad - ideje menekülőre fogni. Vannak olyan bántalmazó kapcsolatok, ahol az egyik fél örömét leli abban, hogy a másikat kicsinálja.

Az ilyen társ sokkal előbb tudja, hogy mi a te stressznyelved, mint te, és előszeretettel él vissza ezzel a tudással.

Az Eltemetőkben erősíti az önhibáztatás vagy az értéktelenség érzését. A Megoldókat állandó nyomás alatt tartja a saját valós vagy kitalált problémái vázolásával. A Tagadók belebetegszenek egy ilyen kapcsolatba, a Zsibbasztók életenergiáit vég nélkül csapolja ez a partner. És ő maga gátlástalanul és bármikor robban, hiszen következmények nélkül megteheti.

El kell gondolkodni a szakításon akkor is, ha a kapcsolatotok nem épül a vitákból.

A párkapcsolati siker nem azon múlik, hogy van-e nézeteltérés köztetek, hanem azon, hogy hogyan heveritek ki a nézeteltéréseket.

Nem számít, ki a párod, mindketten hibázni fogtok, jönnek majd rossz napok, és előfordulnak majd viták. Figyelj arra, hogyan reagál a másik fél ezekre az alkalmakra.

Figyel rád, hatékonyan kommunikál, és soha nem követi el kétszer ugyanazt a hibát? Mindketten többet törődtök a kapcsolattal, mint azzal, hogy megnyerjétek a vitát? Vagy küszködtök a kommunikációval, a másik haragot tart, te pedig úgy érzed, hogy minden veszekedés a kapcsolat végét jelentheti? Ha a viták után nem áll helyre a kapcsolatotok, lehet, hogy csak erőltetitek az egészet.

Nem kell mindig ugyanazokkal az értékekkel, meggyőződésekkel és hozzáállással rendelkeznetek, de legalább meg kell értenetek, tisztelnetek és értékelnetek kell a másikban a másságot. Nem kell megváltoztatnod őt ahhoz, hogy szeresd. Ha már a témánál vagyunk,

ha azon kapod magad, hogy az érzelmeid hiányát az elfuserált frizurájára vagy a csúnya kabátjára fogod, tudd, hogy valószínűleg akkor sem fogod izgalmasabbak találni, ha új frizurát vágat vagy menő kabátot vesz fel.

A fizikai vonzalom arról szól, hogy a testetek hogyan kapcsolódik egymáshoz, neked pedig mágneses vonzerőt kell érezned, olyan vonzalmat, amely nem függ a külsőségektől.

Nem kell, hogy mindig ugyanazt gondoljátok a dolgokról, nem kell egyformán reagálnotok a stresszre, azonos értékeket vallani, egy meggyőződésen lenni, de az kell, hogy meg tudjátok érteni, tisztelni és értékelni egymást és egymásban a különbözőségeket.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Tízezreket vehetnek el a gyászolóktól: élettársak ezrei bukhatják el az özvegyi nyugdíjat egyetlen új szabály miatt
Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. A rendszer túlbonyolított, a kivételek kifinomultak, és ahogy az lenni szokott, a legfontosabb mondatok nem a tájékoztatók elején vannak, hanem a zárójeles megjegyzések között.

Megosztom
Link másolása

Egy társ elvesztése önmagában is feldolgozhatatlan teher, de az anyagi kiszolgáltatottságtól való félelem ezt a terhet megsokszorozhatja. Az özvegyi nyugdíj rendszere éppen ezt a bizonytalanságot hivatott enyhíteni, ám a szabályok útvesztőjében könnyű eltévedni, különösen most, amikor a jogalkotó hamarosan újraosztja a lapokat.

A magyar jogrend szerint özvegyi nyugdíj nem automatikus, hanem kérelemre jár, ha teljesül néhány feltétel. A legfontosabb: az elhunyt személy nyugdíjas volt, vagy megszerezte a szükséges szolgálati időt, a túlélő fél jogosult lehet:

ha házastárs vagy a bejegyzett élettárs, az utóbbi esetében az élettárs, ha 1 éve együtt éltek és van közös gyerek, vagy ha legalább 10 éve éltek együtt megszakítás nélkül.

Az elvált vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs pedig csak akkor reménykedhet ellátásban, ha az elhunyttól haláláig tartásdíjat kapott, vagy azt bíróság jogerősen megállapította számára.

A kérelem mellé halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, vagy élettársaknál együttélést igazoló dokumentumok kellenek. Ha közös volt a lakcím, akkor ezt lehet igazolni lakcímkártyával is.

Az ellátás két szakaszból áll.

Az első az ideiglenes özvegyi nyugdíj,

amely a halál napjától számítva főszabály szerint egy évig jár, pénzügyi mentőövként a legnehezebb időszakban. Ez az időtartam meghosszabbodik, ha az özvegy másfél évesnél fiatalabb gyermeket nevel, vagy tartósan beteg, illetve fogyatékossággal élő kiskorúról gondoskodik. Az ideiglenes időszak leteltével az ellátás csak akkor jár tovább, ha az özvegy megfelel bizonyos feltételeknek: betöltötte a saját öregségi nyugdíjkorhatárát, egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos, vagy az elhunyt jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermekről, illetve egy fogyatékkal élő vagy tartósan beteg gyermekről gondoskodik.

Ha e feltételek valamelyike a halálesetet követő tíz éven belül teljesül, az özvegyi nyugdíj „feléledhet”.

„Az özvegyek úgy érzik, hogy kifejezetten arra törekszenek a felülvizsgálatok során, hogy az egészségi állapotuk 50 százalék fölé, például 51 százalékosra javuljon.

Akkor bár jogosult lehet rokkantsági ellátásra, az özvegyi nyugdíj feléledését már nem kérheti” – mondta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő.

Az összeg mértéke is kétlépcsős. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a 60 százaléka, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Az ideiglenes időszak után, ha az özvegynek nincs saját jogú nyugellátása, ez a 60 százalékos mérték megmarad. Ha azonban már kap saját nyugdíjat vagy más, törvényben meghatározott ellátást, akkor az özvegyi nyugdíj mértéke 30 százalékra csökken.

A jogosultak köre június 30. után átalakul.

Az új szabályozás, amelyet a 2026-os költségvetést megalapozó törvénycsomagban fogadtak el, a házasság intézményének alaptörvényi védelmére hivatkozva a legfontosabb szigorítást az élettársaknál vezeti be.

A nyár utáni haláleseteknél már csak akkor lesznek jogosultak özvegyi nyugdíjra, ha az elhunyt halálakor egyiküknek sem állt fenn házassága egy harmadik személlyel, ami sok, régóta együtt élő, de korábbi házasságát hivatalosan fel nem bontó párt kizárhat az ellátásból.

Ezzel párhuzamosan a jogalkotó enyhít a különélő házastársak helyzetén: esetükben

a jövőben nem vizsgálják a különélés tényét, a házassági kötelék önmagában megalapozza a jogosultságot.

A törvény egy méltányossági szabályt is bevezet az időskori házasságot kötőknek: ha a frigyre valamelyik fél nyugdíjkorhatárának betöltése után került sor, a házasságot megelőző, igazolt élettársi kapcsolat időtartama beleszámíthat az ötéves együttélési feltételbe.

Az igényt a Magyar Államkincstár erre a célra rendszeresített nyomtatványán lehet benyújtani, akár elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül, akár postai úton vagy személyesen a kormányhivataloknál, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál. A kérelemhez szükséges a halotti anyakönyvi kivonat, a házassági anyakönyvi kivonat, élettársi kapcsolat esetén pedig az együttélést igazoló dokumentumokat.

Akkor szedjük össze, hogy mi és meddig jár?

Az ideiglenes nyugdíj 1 év után megszűnik, kivéve:

ha 18 hónap alatti gyermeket nevel,

ha tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket ápol (ekkor 3 évig jár),

vagy ha az özvegy árvaellátásra jogosult gyereket nevel.

A végleges (azaz nem ideiglenes) özvegyi nyugdíj akkor jár, ha az özvegy:

már betöltötte a saját nyugdíjkorhatárát a házastárs halálakor,

vagy megromlott az egészsége (megállapított rokkantság),

vagy árvákat/fogyatékosokat nevel.

Ha ezek később teljesülnek, az sem baj — a magyar jogban ritkán van happy end, de itt tíz évig van visszatérési lehetőség: ha az özvegy a haláleset után 10 éven belül válik jogosulttá, kérheti az özvegyi nyugdíjat (régebbi eseteknél 15 év is lehet).

 

És a híres 154 ezres plafon?

Na ez az, amit mindenki idéz, de kevesen értenek.

Általánosságban: nincs ilyen plafon.

Nem mondja ki a törvény, hogy ha túl sokat keresel, vagy ha magas a saját nyugdíjad, akkor „nem jár semmi”. Az özvegyi nyugdíj nem szociális alapú, hanem jogosultsági alapon jár.

A kivétel persze van: 
Ha a házastársad 1998 előtt halt meg, akkor az állam együttesen korlátozza a saját jogú és az özvegyi nyugdíjat egy felső határban:
 2025-ben ez az összeg 154 420 forint.
 Ha ennél többre jönne ki a kettő együtt, akkor az özvegyi nyugdíjat visszavágják, hogy együtt pont kijöjjön a plafonra.

De ha a házastárs 1998 után halt meg, akkor ez az összeghatár nincs. Akkor a 30% vagy 60% jön be – attól függően, van-e saját nyugdíjad vagy sem.

Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. Ha írnál a változásokról róla a nagyinak, így kezdhetnéd: „Mama, megint új szabály van az özvegyi nyugdíjra, és már az is számít, mikor halt meg a papa. De nem, a 154 ezres plafon rád nem vonatkozik. Valószínűleg.”

Via Államkincstár


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Megáll az élet a 3-as metrón – de most egészen másért, mint amihez hozzászoktál
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a BKV és az FMK pop-up programokat szervez az M3-as metró több ferencvárosi állomásán. A 16:00 és 20:30 között zajló koncerteken a peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.
Fehér Adél - sassy.hu
2026. január 22.


Megosztom
Link másolása

A napi ingázás megszokott zajában 2026. január 22-én délután négytől fél kilencig a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed és a Kálvin tér metróperonjai alakulnak át ideiglenes kulturális terekké. Nem fesztivál, nem showcase, nem „nagy esemény”, hanem

sok apró, egymásba csúszó pillanat: handpan a peronon, néptánc a mozgólépcső árnyékában, kórusművek a zajos városi akusztikában.

A műfaji lista szándékosan széles: népzene, néptánc, kórus, alternatív és világzene, balkán, klezmer, ambient, szólóprodukciók. Ez nem „best of magyar kultúra”, hanem inkább egy keresztmetszet – olyan előadókkal, akik megszokták a rendhagyó tereket, és nem ijednek meg attól, ha a közönség fele csak véletlenül áll meg.

A Magyar Kultúra Napján a Ferencvárosi Művelődési Központ és a BKV együttműködésében ismét peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.

A fellépők között ott van például Afronauta, aki handpanen játszik meditatív, mégis urbánus zenét; Sildervald, a „blastfolk” címkével nehezen besorolható, népzenei gyökerekből táplálkozó, de nagyon mai hangzású projekt;

Fogl Márton – Tér, amely inkább atmoszférát épít, mint klasszikus dalokat; vagy a Lowland Hill, akik bluegrassben gondolkodnak, de nem muzeális módon.

A népzenei vonalat erősíti a Budapest Folk Duó és a Határtalan Népzene formáció, míg a balkán–klezmer tengelyen a Devana 78 és az Orkestar Budimpešta mozog, utóbbi kifejezetten a magyarországi nemzetiségek zenéjét hozza lendületes, városi formában.

A programsorozat délután 16:00 és este 20:30 között fut négy ferencvárosi csomóponton: az M3-as metró Nagyvárad tér, Corvin-negyed és Kálvin tér állomásán, valamint az M4-es vonal Kálvin téri peronján.

Az ingyenes eseményeken érvényes utazási jogosultsággal lehet részt venni. A nap választása szimbolikus: 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.

A program:

Nagyvárad tér (M3 peron)

● 16:30 Afronauta - handpan

● 17:15 Sildervald - blastfolk

● 18:00 Fogl Márton - Tér

● 18.45 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 19.40 Budapest Folk Duo - népzene

Kálvin tér (M4 peron)

● 16:30 Sildervald - blastfolk

● 17:15 Afronauta - handpan

● 18:00 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 18.45 Fogl Márton - Tér

● 19.40 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

● 20.10 Budapest Folk Duó - népzene

Corvin-negyed (M3 peron)

● 16.00 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 16.45 Bencze Alma - looper performance

● 17.30 Devana 78 - balkán és klezmer

● 18.15 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.40 Extra FIgyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.00 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 19.25 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

● 19.45 MOODS Ambient

● 20.10 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

Kálvin tér (M3 peron)

● 16:00 Bencze Alma - looper performance

● 16.45 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 17.30 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.15 Devana 78 - balkán és klezmer

● 19.00 MOODS Ambient

● 19.25 Extra Figyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.45 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 20.10 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

Aki látott már hasonlót, tudja, mire számítson. A korábbi akcióról készült videókon nem áhítatos, csendben figyelő közönség látszik, hanem megálló, elmosolyodó, telefonjukat előkapó utasok. Valaki végignézi, valaki csak fél percig, mások késnek miatta egy megállót. És ez az egésznek a lényege.

A Magyar Kultúra Napja hagyományosan a „komoly” ünnepek közé tartozik: beszédek, díjak, színpad, díszlet.

Ez a ferencvárosi pop-up program inkább azt mondja, hogy a kultúra nem esemény, hanem állapot.

Ott van a peronon is, ha hagyjuk. Január 22-én pedig különösen nehéz lesz nem észrevenni.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Ezek a szemtünetek jelzik előre a pajzsmirigybetegséget, mielőtt a vérképedből kiderülne
Magyarországon a lakosság 10-15 százalékát érinti valamilyen pajzsmirigy-rendellenesség. Van, amikor azonnali orvosi beavatkozás szükséges a látásromlás elkerülésére.

Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, csak a sok netflixezéstől vörös a szemed reggelente, és a táskák a szemhéjadon a kialvatlanság elkerülhetetlen melléktermékei? Lehet, de van egy rossz hírünk: a szemed gyakran előbb jelzi a pajzsmirigy körül izmosodó autoimmun balhét, mint bármilyen laborlelet. Az időben felismert jelekkel és egyetlen, de kőkemény életmódbeli döntéssel ugyanis akár a látásodat is megmentheted.

A pajzsmirigy a test belső termosztátja, hangulatgenerátora és energiamenedzsere, amivel a magyar lakosság 10–15 százalékának, főleg a nőknek, komoly gondja van.

A probléma az, hogy az ellátórendszerben eljutni a megfelelő szakemberhez sokszor egy külön sportág. „Szerintem Magyarországon megbízható endokrinológust találni… olyan, mint amikor tűt keresel a szénakazalban” – foglalta össze a helyzetet egy érintett a Telexnek.

Na de mi az, amit a tükörben kellene észrevenni? A pajzsmirigyhez köthető szembetegség, vagyis a thyroid eye disease nem válogat. Okozhat enyhe, de idegesítő panaszokat, és súlyos, látást veszélyeztető állapotot is.

A gyanús jelek listája hosszú: piros, irritált, folyamatosan könnyező szem, duzzadt, ödémás szemhéjak, szemszárazság, fényérzékenység, a szem mögött érzett nyomás, ritkább pislogás, és a klasszikus, filmekből ismert „kidülledés”.

A legravaszabb az egészben, hogy ezek a tünetek simán beelőzhetik a pajzsmirigyhormonok laborban kimutatható elcsúszását. Ha pedig hirtelen kettőslátás, látásromlás vagy komoly fájdalom jön, az nem a „majd elmúlik” kategória, hanem az azonnali szemészeti vizit.

A kockázat nem sorscsapás, több tényezőn is lehet változtatni. A legnagyobb, legdurvább, leginkább befolyásolható rizikófaktor a dohányzás. A cigi nemcsak a betegség kialakulásának esélyét növeli, de a súlyosbodásét is, és még a kezelések hatását is rontja. A rosszul beállított pajzsmirigyhormon-szint, a magas antitestértékek vagy a radiojód-kezelés szintén dob a kockázaton, különösen, ha valaki közben vígan szívja a cigit.

Gail Devers, háromszoros olimpiai bajnok sprinter évtizedekig küzdött a tünetekkel, mire kiderült, mi áll a háttérben.

„Olyan rossz lett a helyzet, hogy voltak idők, amikor a gátakat sem láttam a futópályán”

– mondta a Defender Networknek. „Egyetlen orvos sem mondta, hogy a szemtüneteim elkülönülnek a Graves-től.”

Oké, gyanús a dolog, mi a teendő? Az út a háziorvostól az endokrinológuson át a szemészig vezet, akiknek együtt kell dolgozniuk. A kezelés attól függ, mennyire aktív és súlyos a betegség. Az orvosi kezelésről szóló 2021-es EUGOGO klinikai irányelv szerint az enyhe esetekben a kockázatok csökkentése – dohányzás elhagyása, hormonszint beállítása –, a műkönny, a napszemüveg és az éjszaka felpolcolt párna is elég lehet.

A súlyosabb, aktív eseteknél már jön a nehéztüzérség: intravénás szteroidok, immunszuppresszáns gyógyszerek, ritkább esetben sugárkezelés.

Tavaly júniusban az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett egy új, célzott terápiás gyógyszert,

a teprotumumabot is, ami a vizsgálatokban hatásosan csökkentette a szemkidülledést, de a finanszírozás és a hazai hozzáférés persze már egy másik meccs.

A legfontosabb, amit a beteg megtehet, és amit nem lehet elégszer elmondani: a dohányzás teljes elhagyása, beleértve a passzív füstöt is. Emellett az endokrinológussal beállított hormonszintek tartása alapvető.

A szelénpótlásról megoszlanak a vélemények: egy nagy vizsgálat szerint enyhe esetekben segíthet, de a hatása nem egyértelmű, így szedése előtt mindenképp orvosi konzultáció szükséges.

A legmeglepőbb az egészben, hogy a szemtünetek néha teljesen önálló életet élnek. Megelőzhetik a pajzsmirigybetegséget, de akár évekkel utána is felbukkanhatnak, még akkor is, ha a pajzsmirigy már régen rendben van.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Megdöbbentő japán megoldás: kék fényekkel szorították vissza a vasúti öngyilkosságokat
A peronok végére szerelt lámpák az ég és a tenger nyugalmát idézik. Ezzel próbálták megnyugtatni a krízisben lévő embereket, mielőtt tragédia történne.
Sassy - sassy.hu
2026. január 24.


Megosztom
Link másolása

A fény színe valóban életet menthet?

Japánban a vasútállomásokon elhelyezett kék LED-lámpák után egyes helyszíneken 84 százalékkal kevesebb öngyilkossági kísérletet jelentettek, de a módszer hatékonysága ennél jóval összetettebb kérdés.

A japán vasútállomásokon bevezetett, nyugtató hatású kék LED-világítás megdöbbentő mértékű visszaesést eredményezett a vasútállomási öngyilkossági kísérletekben

– írta a Psychology Today. A Kelet-Japán Vasúttársaság a peronok végeire telepített nagy intenzitású kék fényeket,

azokra a területekre, amelyeket gyakran választanak a krízisben lévő emberek.

A Tokiói Egyetem kutatói egy tízéves időszakot vizsgálva állapították meg, hogy ezek a fények, amelyek az ég és a tenger nyugalmát idézik, hozzájárultak a kísérletek számának drámai csökkenéséhez.

A kék világítás sikerét alátámasztja az a megfigyelés is, hogy Japánban a vasúti öngyilkosságok száma gyakran megugrik több, egymást követő esős és felhős nap után. Ez rámutat a fény iránti biológiai szükségletre, amelyet ezek a telepítések részben pótolhatnak. Míg a hagyományos biztonsági megoldások, mint a mellmagasságig érő korlátok és a tolóajtók hatékonyak, rendkívül drágák és nehezen telepíthetők a régebbi állomásokon.

Ezzel szemben a kék világítás olcsóbb, könnyebben bevezethető alternatívát kínál.

A sokat idézett 84 százalékos csökkenést egy 2013-as, megfigyelésen alapuló tanulmány becsülte meg az érintett állomásokon. Egy 2014-es elemzés már csak 74 százalékos visszaesést jelzett, bár nem talált bizonyítékot arra, hogy a kísérletek egyszerűen áttevődtek volna a szomszédos, kivilágítatlan állomásokra. Más szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek, mert a hatás mértéke hely- és körülményfüggő lehet, és a módszertani korlátok miatt nehéz országos szintű következtetéseket levonni.

A kék LED-ek bevezetése mindenesetre költséghatékony megoldásnak bizonyult.

Az első nagyobb telepítések idején, 2009-ben a vasúttársaság körülbelül 165 ezer dollárt költött a tokiói Jamanote-vonal 29 állomásának felszerelésére.

Ez az összeg töredéke a peronkapuk telepítési költségének, amelyek hatékonyabbak ugyan, de jóval drágábbak és műszakilag is bonyolultabbak.

A kék fény tehát ígéretes, gyorsan bevethető és olcsó eszköz, de nem csodafegyver. Egy teljes prevenciós csomag részeként, más biztonsági intézkedésekkel együtt alkalmazva lehet igazán hatékony.

Via Psychology Today


Megosztom
Link másolása