ÉLETMÓD
A Rovatból

9 szakértői tipp, amikkel elűzheted a testképeddel kapcsolatos kétségeidet

Ugyan fontosak a gyakorlati lépések is, de ami az elsődleges: a lényeg fejben dől el.
Sassy - sassy.hu
2019. június 23.


Megosztom
Link másolása

Önmagad szeretetete és teljes mértékű elfogadása egy hosszú utazás eredménye tud lenni, hiszen ilyenkor gyakran meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat és elfelejteni azt, amit a társadalom korábban beléd sulykolt. Natasha Devon, testkép és mentális egészség szakértő tippjei azonban jó kiindulópontként szolgálhatnak:

#1 Nézz szembe a legnagyobb félelmeiddel

Van egy olyan technika, amit Natasha az "öt perces villanás"-nak nevezett el, és segíthet a szorongás csökkentésében. Némiképp a belemerülős terápiára emlékeztet. A lényege az, ha rettegsz attól, hogy például egy haspólóban kilépj az utcára, akár a legnagyobb hőségben is, mivel félsz, hogy valaki megpillanthatja a pocakodat, akkor feltétlenül meg kellene tenned.

Natasha ezt azzal magyarázza, hogy a testünk nem tudja fenntartani a magas szorongást körülbelül öt percnél tovább, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos pont után másképp fogod érezni magad, és ezek után alacsonyabb szintű szorongással kaphatod majd fel a haspólódat, sőt, annyira hozzá is szokhatsz, hogy már nem fogja a kellemetlen paranoia kísérni a viselését.

#2 Ellenőrizd a belső hangod és a párbeszédet, amit "folytatsz magaddal"

Ha valaki mellett elsétálsz és azon kapod magad, hogy ilyesmi gondolatok futnak át az agyadon: "biztos épp arra gondol, hogy milyen csúnya a lábam", akkor el kell kezdened tanulmányozni és megváltoztatni a belső hangodat. Az a személy valószínűleg csak a járdát nézte, és ha esetleg rá is pillantott a lábaiddra, nagy valószínűséggel nem fogalmazott meg róluk semmit a fejében.

Emlékeztesd magad arra, hogy a gondolatok nem tények. Tanuld meg észrevenni és megváltozatni a negatív feltételezéseket, amiket teszel és a történeteket, amiket saját magadnak mesélsz. Egy idő után meg fog változni a vélekedésed saját magadról.

#3 Legyél a saját, rád ható környezeted kurátora

Egyszerűbben megfogalmazva: kövess ki mindenkit a közösségi oldalakon, akiktől rosszul érzed magad a bőrödben.

Te magad szabályozhatod, hogy min pörgeted a szemed keresztül naponta, ezért legyen az olyan tartalom, ami feldob és pozitív gondolatokat ébreszt a fejedben - például a testeddel kapcsolatban is. Ez idővel érzékelhető hatással lesz az értékítéletedre és arra, hogy hogyan vélekedsz magadról.

#4 Figyelj a bókjaidra

Ha egy ismerősöd közzétesz egy képet a nyaralásáról, ahova egyedül utazott, ne egy testrészét dícsérd meg, hanem írt például azt, hogy mennyire inspirálónak érzed az önállóságát. Ezáltal saját magad és őt is emlékeztetheted arra, hogy a legfontosabb értékek nem a külsőségekben rejlenek, hanem belül.

#5 Tudatosítsd magadban, hogy mennyit érnek valójában az emberek és mi teszi őket különlegessé

Gondolj egy kedvenc személyedre! Milyen szavakkal írnád le, ha jellemezni kellene? Kedves? Őszinte? Hűséges? Nagy valószínűséggel nem azt emelnéd ki, hogy "szép haja van".

Íme egy játékos gyakorlat, ami segíthet emlékezni arra, hogy mennyit is érnek valójában az emberek körülötted és miért értékesek. Üljetek körbe 4-5-en, fogjatok egy-egy darab papírt és írjátok a tetejére a neveteket. Ezután adjátok körbe a lapokat és írjatok egy-egy okot, hogy miért is csodálatos az adott személy, akinek a neve a papírra van írva. Amikor aztán visszaér hozzád a saját lapod, nemcsak egy önbizalom-lökettel gazdagodsz, de azt is tudni fogod, hogy a barátaid mit értékelnek a legjobban benned.

#6 Tegyél hiteles állításokat

Valószínáleg találkoztál már olyan tippekkel az önbizalom növelésével kapcsolatban, amik kijelentésekre épülnek. Ennek az a lényege, hogy szembe állsz a tükörrel és mondasz néhány megerősítő és motiváló mondatot saját magadnak.

Natasha ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra az apró, de fontos dologra, hogy ilyenkor is olyan nyelvezetet használj, amit egyébként szoktál. Tehát, ha a "drágám, te aztán pompás és kecses hölgy vagy" nem épp a szavad járása, akkor lehet, hogy az "elég vagyok, úgy, ahogy vagyok" lesz a te mondatod, amit megéri ismételgetni.

#7 Viszonyulj másképp az egészséggel kapcsolatos hírekhez

Kerüld ki az olyan tanulmányokat, amik csupán azért kampányolnak az egészség mellett, hogy egy cég el tudja adni a termékét. Rengeteg hazugságot elhiszünk a profitra szomjazó vállalatoktól, ezért fontos, hogy mindig utána nézzünk az állításoknak és ne higyjünk el mindent, amit hallunk.

Ha igazán megbízható egészséggel kapcsolatos tanácsra vágysz, sokkal jobb, ha az orvosodnak és nem az Instagramnak hiszel.

#8 Tölts több időt meztelenül

20 perc meztelenség, főleg ha közben tükörbe is nézel, segíthet abban, hogy kényelmesebben érezd magad a bőrödben. Főleg ilyen melegben még jól is esik, le a ruhákkal!

Ugye te is észrevetted már, hogy a férfiak jelentős része hatalmas önbizalommal feszít akár egy kis gatyában is, bármikor, bárhol. És ha jobban belegondolsz, ők több időt töltenek meztelenül, félmeztelenül...

#9 Vedd magad körül "body positive" emberekkel

Ha sokféle testalkatú és önbizalommal teli személlyel töltöd az időd, az rád is jó hatással lesz.

Ha látod, hogy ők mennyire nyugodtak és elégedettek a bőrükben, az segíthet befolyásolni a saját hozzáállásodat a testedhez.

Forrás: mtv.co.uk


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Pénz, karrier, szerelem: hat csillagjegynek óriási szerencsét jósolnak 2026 júniusára
2026 júniusa hat csillagjegy számára kifejezetten szerencsés fordulatokat hozhat. Egy asztrológus szerint ez a hónap az év egyik legerősebb, legkedvezőbb energiaváltását tartogatja.

Megosztom
Link másolása

A jó szerencse most több területen is megmutatkozhat: pénzügyekben, kapcsolatokban, önbizalomban és abban is, hogyan látod a saját lehetőségeidet. Ez a nyár nem arról szól, hogy valahogy túléld a napokat, hanem arról, hogy végre érezd: az élet elkezd a te oldaladra állni.

1. Ikrek

Ikrek, készülj, mert egy komolyabb pénzügyi növekedési időszak kapujában állhatsz. A június bőséget, új lehetőségeket és akár bevételnövekedést is hozhat számodra.

Az elmúlt évek sok szempontból kiszámíthatatlanok és kaotikusak lehettek, de most úgy tűnik, kedvezőbb irányt vesznek a dolgok.

Akár új munkába kezdesz, akár a jelenlegi helyeden kapsz nagyobb figyelmet vagy elismerést, ez a hónap segíthet abban, hogy végre megmutasd, mire vagy képes. Június végére erősebb önbizalommal és stabilabb biztonságérzettel zárhatod ezt az időszakot.

Most különösen fontos, hogy ne söpörd le a saját ötleteidet, mert egy elsőre aprónak tűnő lehetőségből is nagyobb eredmény születhet. Ha régóta halogatsz egy pénzzel, munkával vagy önálló projekttel kapcsolatos döntést, júniusban érdemes komolyabban foglalkoznod vele.

2. Rák

Rák, számodra június egy erőteljes belső újrakezdést és látványosabb kivirágzást hozhat. Most egy nagy személyes reset és glow-up időszakába lépsz.

Ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé tartanak vissza a saját félelmeid, bizonytalanságaid vagy azok a gondolatok, amelyek eddig újra és újra megállítottak. Júniusban közelebb kerülhetsz ahhoz az énedhez, akivé már régóta válni szeretnél.

A hónap hátralévő részének energiái láthatóságot, növekedést és új lendületet adhatnak neked.

Most esélyed nyílhat arra, hogy letedd az év első felének fájdalmasabb tapasztalatait, és szerencsésebb, könnyebb időszakba lépj. Június végére végre úgy érezheted, hogy az élet megint a te javadra mozdul.

A legnagyobb fordulat nem feltétlenül kívül történik majd, hanem abban, ahogyan magadra nézel. Amint elhiszed, hogy nem kell folyton védekező üzemmódban működnöd, sokkal könnyebben érkezhetnek meg azok az emberek és helyzetek, amelyek támogatnak.

3. Oroszlán

Oroszlán, az utóbbi időszak nem feltétlenül volt könnyű számodra. Bár örömökből is kijuthatott, közben több belső feszültséggel, bizonytalansággal vagy nehezebb élethelyzettel is meg kellett küzdened.

Júniusban azonban fordulhat a kocka. Most egy mélyen spirituális és érzelmi fejezetbe lépsz, amely rejtett áldásokat, gyógyulást és akár lezárást is hozhat.

Ez az időszak segíthet abban, hogy könnyebben elengedd azt, ami már túl sok energiát vett el tőled.

A szerencse most nem feltétlenül zajos vagy látványos formában érkezik, hanem inkább csendes felismerésekben, jókor jövő beszélgetésekben és váratlan megkönnyebbülésben. Pont azt kaphatod meg, amire szükséged van ahhoz, hogy újra jobban érezd magad a saját életedben.

Érdemes figyelned az intuíciódra, mert most sokkal pontosabban jelezheti, mihez van még közöd, és mit ideje magad mögött hagyni. Egy régi történet, kapcsolat vagy csalódás végre elveszítheti azt az erejét, amellyel eddig visszahúzott.

4. Mérleg

Mérleg, júniusban nagyot nyerhetsz, különösen a karriered és a társadalmi megítélésed területén. Most komoly szakmai és reputációs növekedést élhetsz meg.

Ez a hónap meghozhatja azt az elismerést, amelyért már régóta dolgozol. Új lehetőségek nyílhatnak meg előtted, és ha előléptetésben, pozícióváltásban vagy nagyobb láthatóságban reménykedtél, most érdemes résen lenned. Júniusban végre mások is észrevehetik azt, amit te már régóta építesz.

Ha eddig úgy érezted, elakadtál, a hónap nagyobb irányváltást is hozhat.

Most közelebb kerülhetsz a valódi vágyaidhoz, és bátrabban dönthetsz úgy, hogy új útra lépsz.

Ne félj karrierváltáson, új projekten vagy merészebb szakmai lépésen gondolkodni, mert most különösen kedvező energiák támogatnak.

A szerencséd most akkor működik a legerősebben, ha nem próbálsz mindenkinek megfelelni. Minél tisztábban képviseled, mit akarsz, annál könnyebben találhatnak meg azok az emberek, akik valóban értékelik a munkádat.

5. Vízöntő

Vízöntő, számodra június hátralévő része elsősorban a mindennapi életed rendezéséről szólhat. Most lehetőséget kapsz arra, hogy elengedd a rossz szokásokat, és olyan rutint alakíts ki, amely hosszabb távon is működik számodra.

Ez nem feltétlenül hangzik látványos szerencsének, mégis nagyon fontos fordulat lehet. Ez az egyik legjobb időszak arra, hogy újraépítsd a struktúrát az életedben, stabilizáld az energiáidat, és lendületet teremts a hétköznapokban. Ha most változtatsz, annak később is érezheted az eredményét.

Június segíthet abban, hogy jobb egyensúlyt találj a munka, a pihenés, az egészség és a személyes céljaid között.

Lehet, hogy végre komolyabban veszed a tested jelzéseit, vagy olyan szokásokat vezetsz be, amelyek nem elvesznek belőled, hanem töltenek.

Most a legnagyobb szerencséd az lehet, hogy végre átlátod, mi működik az életedben, és mi nem. Egy apró, következetesen betartott változtatás sokkal messzebbre vihet, mint egy hirtelen, nagy elhatározás.

6. Bak

Bak, számodra június a szerelemben és a kapcsolatokban hozhat szerencsét. Az elmúlt évek egyik legfontosabb kapcsolati ciklusába léphetsz, amely mélyebb kötődéseket és fontos döntéseket hozhat.

Ez az időszak segíthet abban, hogy rendezd a viszonyaidat azokkal, akik igazán fontosak számodra. Lehetőség nyílhat egy régi kapcsolat gyógyítására, vagy arra is, hogy

találkozz valakivel, aki komoly szerepet kap az életedben. A kapcsolatok most nem mellékszálként, hanem központi témaként jelennek meg.

Ha párkapcsolatban élsz, júniusban előkerülhetnek a jövővel kapcsolatos fontos beszélgetések. Ha van valami, amit régóta halogatsz kimondani, most érdemes őszintén beszélned róla. A közös tervek, elköteleződés, határok és érzelmi igények most nagyobb jelentőséget kaphatnak.

A szerencse most akkor talál meg könnyebben, ha nem csak észérvekkel próbálod irányítani az ügyeidet. Engedd meg magadnak, hogy sebezhetőbb legyél, mert éppen ez teremthet valódi közelséget.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Mikor vagy már néni? Itt a hat jel, ami megmutatja, ha egy nő már elhanyagolja magát
Egy friss cikk hat pontban sorolja fel azokat a viselkedési és külső jeleket, amelyek az öngondoskodás hiányára utalnak. A lista a múltban ragadt stílustól a negatív viselkedésen át a saját érzések elnyomásáig terjed.

Megosztom
Link másolása

Nem a korod látszik rajtad, hanem az, hogy mióta te vagy az utolsó a saját listádon. Az a pont, amikor a tükörben a fáradtságot, a szekrényben a „jó lesz ez” darabokat, a napirendedben pedig kizárólag a másoknak szánt feladatokat találod, egyáltalán nem az életkor függvénye.

A „néni” ugyanis nem egy szám a személyiben, hanem egy mentális állapot, egy szokásrendszer, ami alatt lassan elpárolog az, aki egykor voltál. Íme 6 jelzés, ami figyelmeztet arra a Liked.hu által közölt listában, hogy kezded elveszíteni önmagadat.

Ezek a pontok segítenek abban, hogy őszintén szembenézz a valósággal, és észrevedd, ha a saját életedben az utolsó helyre kerültél.

1. Teljes önfeláldozás a család és a környezet oltárán

Természetes, hogy egy nő támaszt nyújt a szeretteinek, de ha a feladatok (főzés, takarítás, logisztika) teljesen felemésztik a mindennapokat, az belső kiégéshez vezet. Ha a környezeted kiszolgálása fontosabbá válik a saját jóllétednél, a folyamatos kimerültség a tekintetedre és a kisugárzásodra is rányomja a bélyegét.

Új irány: A magadra szánt idő nem önzés, hanem léletszükséglet. Napi néhány percnyi csendes magány csodákra képes.

2. A fizikai állapot és a test jelzéseinek figyelmen kívül hagyása

A test változása az évek múlásával természetes, de nem foghatunk mindent a genetikára vagy a hormonokra. A mozgásszegény életmód, a rendszertelen, rossz minőségű étkezések és az orvosi ellenőrzések halogatása megbosszulják magukat. A fittség megőrzése nem a drasztikus diétákról, hanem az önbecsülésről szól.

Új irány: Kezdj el apróbb egészségügyi rutinokat beépíteni a mindennapokba: tegyél nagy sétákat, és járj el a szükséges szűrővizsgálatokra.

3. Keserűség, tüskés modor és állandó elégedetlenség

Amikor egy nőből kiveszik a kedvesség és a lágyság, és helyette a cinizmus, a morgás vagy a szurkálódás veszi át az irányítást, az szinte mindig a belső feszültség jele. A fel nem dolgozott stressz és a frusztráció megkeményíti az arcvonásokat, és rontja a testtartást is.

Új irány: A lelki béke és a mentális higiénia épp olyan fontos, mint a külső ápoltság.

4. Megrekedés egy régi, idejétmúlt stílusban

A slamposság (az alaktalan, „jó lesz az otthonra” ruhák) éppúgy öregít, mint az, ha valaki görcsösen kapaszkodik a fiatalságába, és évtizedekkel ezelőtti trendeket vagy túl kihívó darabokat erőltet. A stílusos megjelenés titka a modernitás, az önazonosság és a kényelem egyensúlya.

Új irány: Olyan gardróbot építs fel, ami a jelenlegi korodhoz, alakodhoz illik, és kiemeli a valódi értékeidet.

5. Az egyéni vágyak és az örömforrások elvesztése

Ha egy nő élete kizárólag a feladatok teljesítéséből áll, elfelejti, hogyan kell spontán boldognak lenni. Azok a hobbik, tevékenységek vagy kreatív elfoglaltságok, amiket pusztán a magad szórakoztatására végzel, tartják életben a belső ragyogást és a nyitottságot.

Új irány: Keresd meg újra azt a tevékenységet, ami régen feltöltött, és merj időt szánni rá bűntudat nélkül.

6. A saját belső hang és érzelmek elfojtása

A „nekem már mindegy” vagy a „mások miatt tűrök” típusú mártírszerepek belülről emésztik fel a lelket. Az elnyomott álmok és vágyak idővel passzív agresszióvá alakulnak, ami gyakran ártatlan kívülállókon (pénztárosokon, pincéreken) csapódik le.

Új irány: Merj szembenézni a saját szükségleteiddel, és tedd fel magadnak a kérdést: „Mi tenne most igazán boldoggá?”

A lényeg: Ha magadra ismertél valamelyik pontban, ne érezz bűntudatot. Tekints erre úgy, mint egy ébresztőre: most van itt az ideális pillanat arra, hogy visszatalálj önmagadhoz és elkezdj törődni a saját életeddel.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Hamarosan elfelejthetjük az Ozempicet? Itt az új csodaszer fogyni vágyóknak és cukorbetegeknek
Egy retatrutide nevű, hármas hatású gyógyszer komoly kihívója lehet a jelenlegi népszerű diabétesz-készítményeknek. Egy 537 fős vizsgálatban a résztvevők látványos eredményeket értek el.

Megosztom
Link másolása

Aki azt hitte, hogy az Ozempic-őrület a csúcs, és a heti egy szuri a fogyás és a diabéteszkezelés szent grálja, az most kapaszkodjon meg.

A laborokban már régen a következő, még hatékonyabb verziók készülnek.

Úgy tűnik, meg is érkezett a trónkövetelő: egy retatrutide nevű szer, amihez képest a korábbi csodaszerek lassan  elavultnak tűnnek.

A készítmény ugyanis nem elégszik meg egyetlen bélhormon utánzásával, hanem kapásból hármat klónoz, ami teljesen új szint a cukorbetegség elleni harcban.

A retatrutide egyszerre veszi célba a GLP-1, a GIP és a glukagon receptorokat is.

Vagyis nemcsak az agyadnak üzeni, hogy tele vagy, és hagyd abba az evést, hanem a szervezeted energiafelhasználását is felturbózhatja.

A szer elhízásban mutatott hatásairól már 2023-ban közölt egy tanulmányt a rangos The New England Journal of Medicine, de a legfrissebb, 40 hetes, fázis 3-as vizsgálatban már a 2-es típusú cukorbetegségre fókuszáltak. A vizsgálatban 537-en vettek részt (a szűrésre eredetileg 930 embert vontak be), és az eredmények magukért beszélnek.

A retatrutide-ot használó 2-es típusú cukorbetegek egyrészt a vércukorszintjükben tapasztaltak javulást a placebót szedőkhöz képest, másrészt a testsúlyukból is jelentősen veszítettek.

És ha ez nem lenne elég,

a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük is jobb lett.

A mellékhatások többnyire enyhe, kezelhető kategóriába estek, és inkább a dózis emelésekor jelentkeztek.

Persze, mielőtt mindenki elkezdené a Google-t bombázni, hogy hol lehet hozzájutni, lassan a testtel. A kutatók hangsúlyozzák, hogy ez még csak a történet eleje. A vizsgálatban a retatrutide-ot nem mérték össze közvetlenül a már piacon lévő nagyágyúkkal, így egyelőre csak annyi biztos, hogy a semminél sokkal jobb. Az is nyitott kérdés, hogy mi történik hosszú távon. A mostani eredmények tehát inkább egy nagyon erős ígéretet jelentenek, nem egy kész megoldást.

Az Eli Lilly gyógyszergyár vezetője, Kenneth Custer sem fogta vissza magát, amikor az eredményeket értékelte.

„Ezek az eredmények alátámasztják ennek az újszerű molekulának a figyelemre méltó potenciálját a 2-es típusú cukorbetegséggel élők számára” – mondta.

A következő évek a még nagyobb, még hosszabb klinikai vizsgálatokról szólnak majd, amelyek eldöntik, hogy a retatrutide valóban beváltja-e a hozzá fűzött, nem csekély reményeket.

A diabétesz kutatása az utóbbi időben olyan sebességre kapcsolt, mintha a saját jövőjét próbálná utolérni. Kínában például egy forradalmi őssejtterápia segítségével érték el, hogy egy páciens teste újra képes legyen az inzulintermelésre, ezzel kiváltva a napi injekciókat. Ezzel párhuzamosan a tudósok azt is felismerték, hogy a diabétesz sokkal összetettebb, mint hittük: a Nemzetközi Diabétesz Szövetség nemrég hivatalosan is elismerte a „5-ös típusú cukorbetegséget”, ami az alultápláltsághoz köthető.

A kép akkor lesz teljes, ha a high-tech megoldások mellett a hétköznapi kockázatokra is figyelünk. Megfigyeléses vizsgálatokból kiderült, hogy egy régi, olcsó diabéteszgyógyszer meglepő módon segíthet megelőzni a vakság egyik legfőbb okát. Ugyanakkor egyre több bizonyíték van arra is, hogy a modern élelmiszeripar termékei is komoly veszélyt jelentenek: egy friss kutatás szerint egy tucatnyi, eddig ártalmatlannak hitt tartósítószer is növelheti a cukorbetegség kockázatát a bélflóra károsításán keresztül. Úgy tűnik tehát, a jövő harca a diabétesz ellen egyszerre zajlik majd a génsebészet legmodernebb laborjaiban és a szupermarketek polcainál.

Via HáziPatika.com


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ez a 10 rejtett pénznyelő szívja el a fizetésed nagy részét a hónap végére
Viselkedéskutatók összefoglalták azokat a tudattalan költési szokásokat, amelyek a legtöbb ember pénzügyi gondjait okozzák.
Sassy - sassy.hu
2026. június 10.


Megosztom
Link másolása

Nem csak a lakbér vagy a nagybevásárlás viszi el a pénzed, hanem a láthatatlan ellenség, a napi pár száz forintos mikroszivárgás, ami lassan, de biztosan kivérezteti a pénztárcádat.

Hiába hiszed, hogy a józan eszed dönt, amikor a kosárba teszel valamit egy villogó „akció” felirat alatt, a valóság sokkal kiábrándítóbb. Egy pszichológiai kutatónak van egy rossz híre a racionálisnak hitt énednek. Dr. Hannah Bergström szerint ugyanis a vásárlásaink mozgatórugói sokszor mélyebben gyökereznek.

„A pénzügyi döntéseink nagy részét nem racionális számítás, hanem érzelmek és gondolkodási torzítások irányítják.”

Ilyen agyi rövidzár az úgynevezett horgonyhatás, ami miatt egy látszólagos leárazás is kihagyhatatlan üzletnek tűnik, csak mert az eredetinek hazudott ár magas volt. Az az új telefon, amiért egy hete még a vesédet is eladtad volna? Két hét múlva már csak egy darab üveg és fém, amit megszoktál. Ezt hívják hedonikus adaptációnak:

a tárgyak által nyújtott boldogság-dózis brutálisan gyorsan elillan, te meg ott maradsz ugyanazzal a belső űrrel, csak mínusz kétszázezerrel.

A legkönnyebben megfogható pénzt mégis a tiszta figyelmetlenség viszi el. Az elfelejtett próbaidőszak után megújuló előfizetések, a késve befizetett számlák utáni büntetések, a hitelkártya-kezelési díjak mind olyan tételek, amikért cserébe a nagy semmit kapod. Erre a viselkedési csapdára több pénzügyi-pszichológiai forrás is figyelmeztet.

Aztán ott van a társadalmi nyomás, a FOMO, vagyis a félelem, hogy lemaradsz valami olyanról, amije „mindenkinek van”. Amikor szorongsz a pénz miatt, az agyad vészüzemmódba kapcsol, és pont ilyenkor hozod a legrosszabb döntéseket, például megveszed a drága táskát, hogy jobban érezd magad. Wendy De La Rosa, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton School marketing tanszékének adjunktusa szerint a pénzügyi stressz beszűkíti a gondolkodást.

„Amikor valaki pénzügyileg bizonytalannak érzi magát, az nemcsak az anyagi helyzetére hat, hanem a gondolkodását is beszűkíti és nehezebbé válik jó döntéseket hozni.”

És persze ott a kényelem ára: a házhoz szállítás, a méregdrága ételrendelés. A tudatos emberek ezeknél megállnak, és felteszik a kérdést: ez tényleg időt spórol, vagy csak lusta vagyok megcsinálni valamit, ami hosszú távon pénzt és önbizalmat adna?

A spórolás ugyanis nem a lemondásról szól, hanem a fókusz áthelyezéséről: a pillanatnyi, impulzív örömökről a valódi, hosszú távú célokra.

A takarékoskodásnak persze nem kell a fukarsággal egyet jelentenie, sőt. A tudatos vásárló nem az árcédulát nézi, hanem a minőség mögötti értéket, mert tudja, hogy egy drágább, de tartós termék teljes élettartam-költsége alacsonyabb, mint az olcsó, gyorsan kopó bóvlié.

Ez a szemlélet a rövid távú kiadások helyett a hosszú távú megtérülésre koncentrál, legyen szó egy cipőről vagy egy bútorról.

Erre tökéletes gyakorlati modell a divat világából a kapszulagardrób koncepciója is. Egy gondosan összeválogatott, kevés, de jól kombinálható darabból álló ruhatár nemcsak a reggeli döntési stresszt csökkenti, de véget vet az impulzív, szezonális vásárlásoknak is. A kevesebb ruha itt nem unalmat, hanem nagyobb kreativitást és kézzelfogható megtakarítást jelent, a fókusz pedig az időtálló darabokon van, nem a gyorsan változó trendeken.

 


Megosztom
Link másolása