Új bizonyítékok: Ez a 24 forintos ital lassíthatja az agy öregedését és védhet a demencia ellen
Nem újdonság, hogy a mediterrán diétát az egyik legegészségesebb étrendként tartják számon: összefüggésbe hozták már a demencia és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkenésével, illetve a szív egészségének javulásával is. Korábbi kutatások arra is utaltak, hogy a gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben és halakban gazdag étrend mérsékelheti az Alzheimer-kór és más típusú demenciák kialakulásának esélyét.
Most azonban a Harvard Egyetem és több nemzetközi intézmény új tanulmánya arra jutott, hogy ha egy „zöld csavart” adunk a mediterrán diétához, hasonlóan ígéretes hatásokat tapasztalhatunk.
Mi történik az öregedő aggyal?
Az agy öregedése természetes folyamat, amely idővel hatással lehet a memóriánkra, a döntéshozatalunkra, a koncentrációnkra és a mindennapi feladataink elvégzésére.
valamint az agyban felhalmozódó béta-amiloid és tau fehérjék – ezek az Alzheimer-kór kulcsfontosságú jellemzői.
A Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány 300 embert vizsgált, akik 18 hónapon át háromféle étrend egyikét követték:
hagyományos, egészséges étrend,
kalóriamegszorításos mediterrán diéta,
zöld-mediterrán diéta.
Mi a „zöld” mediterrán diéta?
Monique Richard, a Nutrition-In-Sight dietetikusa – aki nem vett részt a vizsgálatban – a Medical News Today-nek így fogalmazott: „A zöld mediterrán diéta alapja nagyon hasonló az eredeti étrendi mintához, amely a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonák, halak és olívaolaj széles választékára épül.
Richard hozzátette: nem érdemes megrekedni a megszokott zöldségeknél, érdemes kísérletezni.
A polifenolban gazdag ételek közé tartozik a békalencse – egy vízben élő, fehérjedús növény –, valamint a zöld tea és a dió. A kutatás során a résztvevők vérében 87 különböző fehérjét mértek.
Két fehérje, a Galectin-9 (Gal-9) és a Decorin (DCN) gyorsabb agyi öregedéssel állt kapcsolatban.
A kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy az étrend és az italok gyulladáscsökkentő hatással bírnak. A krónikus gyulladás pedig az immunrendszer túlzott reakciójaként olyan betegségekkel hozható összefüggésbe, mint a demencia, a szívbetegség vagy a daganatok.
Nem mellékes, hogy az antioxidánsokban gazdag zöld teából egy pohár már 24 forintból kijön.
Anat Meir, a Harvard T. H. Chan School of Public Health posztdoktori kutatója, aki társszerzője volt a tanulmánynak, így nyilatkozott: „A vérben keringő fehérjék vizsgálata lehetővé teszi számunkra, hogy valós élethelyzetben figyeljük meg, miként befolyásolják az életmódbeli és étrendi változások az agy öregedési folyamatait. Ez a megközelítés egy dinamikus ablakot ad az agy egészségébe, segítve feltárni a biológiai változásokat jóval azelőtt, hogy a tünetek megjelennének. E fehérjejellegzetességek feltérképezésével erőteljes új betekintést nyerünk abba, hogyan segíthetnek az olyan beavatkozások, mint például az étrend, megőrizni a kognitív funkciókat az öregedés során.”
A Cleveland Clinic korábbi eredményei szerint a zöld tea önmagában is segíthet a memória és a koncentrációs problémák mérséklésében.
Hat tipp, hogy kipróbáld a zöld mediterrán diétát
Monique Richard gyakorlati tanácsokat is adott, hogyan érdemes belevágni:
Cserélj ki hetente egy húsos ételt babból vagy lencséből készült fogásra.
Nassolj egy marék diót, magában vagy gyümölccsel, salátával.
Chips és keksz helyett próbáld ki a humuszt zöldségekkel vagy kelkáposztachipsszel.
Ismerkedj új zöldekkel: mikrozöldek, tengeri alga, porcsin.
Kísérletezz rukkolával, kelkáposztával, mentával, bazsalikommal, spenóttal vagy brokkolicsírával, akár frissen, akár fagyasztva.
Richard ugyanakkor figyelmeztetett: „Fontos szem előtt tartanunk – szándékos a szóhasználat –, hogy ezek a tényezők csupán részei annak a sok változónak, amelyek hozzájárulnak az agyműködéshez, az öregedéshez és az általános egészséghez.”
Nem ez az első étrendi kísérlet a demencia ellen
A Hawaii Egyetem kutatói korábban a MIND-diétát vizsgálták, amely a mediterrán étrendet ötvözi a vérnyomáscsökkentő DASH-diétával (Dietary Approaches to Stop Hypertension). Az eredmény szerint akár 13 százalékkal is csökkenthető a demencia kockázata.
A Harvard egy másik kutatása pedig arra mutatott rá, hogy az antioxidánsokban gazdag ételek – például a bogyós gyümölcsök, a leveles zöldek és az étcsokoládé – szintén lassíthatják az agy öregedését.