GASZTRO

A mediterrán étrend titkai + 3 könnyű nyári olasz vacsora

A mediterrán étrend azóta szerepel a címlapokon, amióta a kifejezést körülbelül hat évtizeddel ezelőtt kitalálta valaki. Szerencsére nem kell a Földközi-tenger partján élnünk, hogy élvezhessük ennek az étrendnek a csodálatos ízeit és jótékony hatását.

Megosztom
Link másolása

Egyetlen másik diéta sem rendelkezik ennyi, jól dokumentált bizonyítékkal arról, hogy jótékony hatású. És a kutatások egyre újabb egészségügyi előnyökre derítenek fényt: a mediterrán étrend javítja a szív- és érrendszer állapotát, csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség és a rák kockázatát. A becslések szerint minden nyolcadik szív- és érrendszeri haláleset elkerülhető lenne ezzel a diétával.

A legújabb bizonyítékok azt mutatják, hogy még a demencia ellen is védelmet nyújthat.

A mediterrán étrend előnyeivel először az 50-es és 60-as években kezdtek foglalkozni, amikor a tudósok felfigyeltek rá, hogy a krónikus betegségek, például a szívbetegség, sokkal ritkábbak Görögországban és Olaszországban, mint Európa északibb részén. Amikor egy tanulmány 12 000 férfi étrendjét és életmódját követte nyomon, kiderült, hogy az étrend és az életmód közvetlenül hatással van a szív állapotára.

A gyümölcsön és zöldségen, hüvelyeseken és olívaolajon alapuló étrend és a hosszú, egészségben töltött élet között szoros összefüggés van.

Egy nemrég megjelent tanulmány ennél is tovább megy: a kutatók azt találták, hogy a mediterrán étrendek követőinél ritkábban fordul elő a demencia. A vizsgálat 60 000-nél is több, 60 év körüli férfi és nő egészségügyi és életmódbeli adatait elemezte. A résztvevők étrendjét megvizsgálva azt nézték, hogy az mennyire felel meg az ideális mediterrán diétának.

Akik a leginkább betartották azt, azoknál 23%-kal ritkábban alakult ki demencia a vizsgálat 10 éve alatt, mint akiknek az étrendje a legkevésbé felelt meg az elvárásnak.

De milyen is a mediterrán étrend? Egy egész kultúra kapcsolódik hozzá, az is számít, hogy az ember hogyan eszik, kivel, nem csak az, hogy mit.

Ezek az ideális mediterrán étrend összetevői:

Naponta:

OLÍVAOLAJ - 4 evőkanál

ZÖLDSÉGEK- 2 vagy több adag (egy adag 200g)

FRISS GYÜMÖLCS - 3 vagy több adag (3 x 80-100g)

VÖRÖS- ÉS FELDOLGOZOTT HÚSOK - kevesebb, mint 1 adag (100-150g)

VAJ, MARGARIN VAGY TEJSZÍN - Kevesebb, mint 1 adag (128g)

CUKROZOTT- VAGY ÉDESÍTETT ÜDÍTŐITALOK Kevesebb, mint 1 ital.

Hetente:

HÜVELYESEK (bab, lencse, borsó...) - 3 vagy több adag (3 x 150 g)

HAL - 3 vagy több adag (3x 100-150g)

DIÓFÉLÉK - 3 vagy több adag (3x30g)

DESSZERTEK? SÜTEMÉNYEK? KEKSZEK - Kevesebb, mint 3 adag

Sok más étrend tartalmaz a mediterrán étrendhez hasonló összetevőket, mégis van egy fontos különbség.

Sokat nyomnak a latban a kulturális és életmódbeli elemek, amiket a Földközi-tenger partján annyira jól ismernek.

Tudják, hogy nem csak az étel fontos, amit eszel, hanem az is, hogy hogyan eszel, és kivel osztod meg az asztalodat. Tudják, milyen fontos friss, szezonális élelmiszerekkel dolgozni, amelyeket feldolgozatlanul visznek a konyhába, otthon főznek meg és a családdal meg a barátokkal fogyasztanak el.

Ja, és ott van a bor, amiből egy pohárnyi mindig jár a vacsorához.

Habár a bor tele van hasznos vegyületekkel, amelyek tényleg védik az egészséget, a pontos napi mennyiség állandó vita tárgya. Abban a legtöbb orvos egyetért, hogy napi egy pohár vörösbor nem árthat (ezt a mennyiséget a régi doktorok kifejezetten javasolták, még Magyarországon is). Persze aki nem szereti, csak emiatt ne kezdjen el inni, hasonló vegyületeket találhat a vörös szőlőben, az áfonyában, a feketeszederben, de még a földimogyoróban is.

Az olaszok és görögök étrendje hagyományosan gazdag gyümölcsökben és zöldségekben, szeretik a hüvelyeseket (bab, borsó és lencse), a teljes kiőrlésű gabonaféléket, bőséggel használnak olívaolajat, dióféléket és magvakat, halat, tojást, baromfit, tejterméket, valamint módjával vöröshúst és füstölt húsféléket, alkoholt és cukrot. A rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban bővelkedő gyümölcsök és zöldségek központi helyet foglalnak el az asztalukon. Az étrend elég gazdag olyan zsírokban is, amelyek képesek a rossz koleszterin csökkentésére.

Ha az átlagos napi menüjüket nézzük, az a követezőkből áll: a reggeli egyszerű, például valami szezonális gyümölcs egy maréknyi vegyes diófélével, vagy natúr görög joghurt granolával és bogyós gyümölcsökkel, esetleg hozzáadott cukor nélküli müzli magvakkal. Ebédre jöhet a saláta, például répa-, feta- és diósaláta; tonhal vagy görög saláta.

A vacsorának viszont megadják a módját. Nagyon gyakori a tészta, amit lehetőleg együtt főznek, de mindenképpen családi vagy baráti eseménynek számít, ahol nincs helye se telefonnak, se tévének, csak a beszélgetéseknek és utána egy jó esti sétának.

Az Olaszországban vagy Görögországban élő emberek számára, akik évszázadok vagy inkább évezredek óta így élnek, mindez magától értetődő. Nálunk nem mindig jut idő otthon főzni, és nem sok család tud együtt enni minden étkezéskor.

Nehéz lassítani – de ha átvesszük a mediterrán életmód egyes elemeit, azzal valószínűleg az egészségügyi előnyökből is be tudunk gyűjteni néhányat.

Ha belevágnál, itt van 3 pofonegyszerű olasz recept, melyek könnyűek, gyorsan elkészülnek és tökéletesen beleillenek a mediterrán étrendbe.

Nyári tészta

Egy nyers szósszal tökéletes megoldást kínálunk a kánikulára, amikor túl meleg van a hosszú főzőcskéhez. A recept a lehető legegyszerűbb és legizgalmasabb módon hozza ki a legtöbbet a napérlelte paradicsomból: azt legjobb barátjával, a bazsalikommal párosítva. Csak néhány összetevőből áll, így jól kiemeli a paradicsom édességét, a bazsalikom illatát és az extra szűz olívaolaj ízét.

Hozzávalók 4 főre:

1 kg lédús, érett paradicsom

120 ml extra szűz olívaolaj,

1 nagy csokor bazsalikom

1-2 gerezd fokhagyma

400 g Fusilli

Elkészítés:

Vágd előbb negyedekre, majd apróra a paradicsomot. Ha nem szereted a magját, akkor a negyedelés után egy kanál segítségével magozd ki. Tedd egy nagy keverőtálba az összevágott paradicsomot, tépkedd bele a bazsalikomlevél nagy részét, és nyomd hozzá a fokhagymát. Öntsd hozzá az olívaolajat, és sózd meg tengeri sóval. Jól keverd össze és tedd legalább egy órára, de legfeljebb 2 napra a hűtőbe. Ezalatt a paradicsom kiengedi a levét, és az ízek szépen összeérnek.

Főzd meg a tésztát a dobozon lévő leírás szerint. Csöpögtesd le, és a forgasd bele a paradicsomba. Ha szükséges, még sózd meg. Tálalás előtt szórd rá a maradék bazsalikom levelet, és locsold meg még egy kevés olívaolajjal

Spagetti Carbonara

A carbonara klasszikus római étel – ha van tojás és szalonna a hűtőben, akkor már minden van, ami kellhet. Ez a spagetti szereti a fekete borsot és egy kis chilit is jól visel. Tejszín nincs benne - a felvert tojás, a reszelt pecorino és egy kevés tésztafőző víz gyönyörűen krémes, selymesen sima bevonatot ad a tésztának. Késő nyári estéken egy jó pohár bor mellett csodálatos vacsora.

Hozzávalók 4 főre:

20 g vaj

100 g kockára vágott húsos szalonna felkockázva

2-3 gerezd fokhagyma, finomra vágva

3 nagy tojás, jól felverve

50 g pecorino vagy parmezán finomra reszelve, plusz ízlés szerint valamennyi a tálaláshoz

370 g spagetti

Elkészítés:

Egy jó nagy (tényleg nagy!) serpenyőben olvaszd fel a vajat, és abban pirítsd meg közepes lángon a szalonnát. Legyen jó ropogós, akár 5 perc is kellhet neki. Tedd bele a fokhagymát és a chilipehelyet, és pirítsd további 1 percig, majd vedd le a serpenyőt a tűzről.

Tedd fel főni a tésztát és a dobozon lévő leírás szerint főzd meg.

Közvetlenül a spagetti leszűrése előtt kislángon melegítsd fel a szalonnás keveréket. Tegyél bele a tészta habos főzőlevéből 2-3 evőkanállal.

Ha a tészta elkészült, szűrd le és forgasd a nagy serpenyőben lévő szalonnás keverékhez. Öntsd hozzá a tojást és a sajtot, és keverd jól össze. Azonnal tálald – a tojásnak még krémesnek kell lennie, és nem szabad teljesen megfőni. Egy kis extra sajttal és frissen őrölt borssal a legfinomabb.

Mozzarellás padlizsán

A mozzarella és az olívaöntet a legtöbbet hozza ki a padlizsánból, és tökéletes mediterrán vacsorává teszi. Feldobhatod dióval, mandulával vagy mogyoróval, és ha egy kevés umami ízre vágysz, tegyél szardellát is az öntetbe.

Hozzávalók 2 főre:

2 nagy padlizsán, hosszában félbevágva

2 vastag szelet (kb. 100 g) fehér kenyér, az olaszok héj nélkülit választanak

1 kis chilipaprika apróra vágva (vagy ½ teáskanál chili pehely)

5 evőkanál olívaolaj

40 g magozott zöld olajbogyó (vagy fekete is fincsi)

125 g mozzarella golyó,

1 nagy csokor korianderlevél (ha nincs, petrezselyemlevéllel is finom)

1 gerezd fokhagyma, apróra vágva

tálaláshoz lime- vagy citromlé, esetleg balzsamecet

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 190°C-ra. A padlizsánokat vágott oldalukkal felfelé tedd egy sütőlapra, kend meg 2 evőkanál olívaolajjal a felszínét, szórd meg sóval és süsd 25 percig.

Ezalatt az olajbogyót és a korianderlevelek felét vágd apróra. Tedd egy tálba a fokhagymával és a chilivel. Keverj hozzá 2 evőkanál olívaolajat, sózd meg és tedd félre. (Ez az a pont, ahol a szardella is landolhat a keverékben.)

A kenyeret kockázd 1-2 cm-es darabokra és tedd sütőlapra, locsold meg 1 evőkanál olajjal, egyenletesen terítsd szét.

Fordítsd meg a padlizsánokat vágott oldalukkal lefelé, és tedd vissza a sütőbe 10 percre, a sütő felső polcára az utolsó 5 percre told be a kenyeret is, és süsd együtt őket, amíg a kenyér aranybarna lesz, a padlizsán pedig megpuhul.

A padlizsánt a vágott felével felfelé tedd tányérra, kanalazd rá az öntet nagy részét, majd tépegesd rá a mozzarellát. A tetejére szórd a krutonokat, aztán mehet a maradék öntet és szórd meg a maradék korianderlevéllel is. Tetszés szerint facsarj rá lime- vagy citromlevet, esetleg locsold meg egy kevés balzsamecettel.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Vegán péntek Steiner Kristóffal: „az a ropogós sült krumpli, amit pár éve készítettetek nekünk – nem bírok nem gondolni rájuk”
Ha elkezdenéd a növényi alapú táplálkozást, kipróbálnád, vagy egyszerűen csak kicsit másra vágysz, pont jó helyen jársz.

Megosztom
Link másolása

Az emberek gyakran kérdezik tőlünk, hogy nem unatkozunk-e  egy kis tengerparti faluban Görögország dél-keleti csücskében, egy apró félszigeten, amely az évek során egyre inkább feledésbe merült és szinte elhagyatott lett.

És a válasz az, hogy… nem! Először is azért, mert

itt vagyunk egymásnak, és mert keményen dolgozunk azon, hogy jó kapcsolatokat alakítsunk ki saját önmagunkkal, de azért is, mert hihetetlenül jó barátaink vannak.

Akikkel mindig azon viccelünk, hogy lehet valami közös vonás mindannyiunkban, hiszen a legtöbb ember számára nem magától értetődő választás, hogy egy ilyen Isten háta mögötti helyen építsen otthont.

Ezúttal Gittit, Tomast és gyönyörű szőrös kislányukat, a négylábon járó Junát mutatom be. Amikor nem Svájcban tartózkodnak, és sí- és snowboard felszerelést és ruházatot árulnak, egy csodaszép helyen, kis sétatávolságra laknak otthonunktól, egy hagyományos, régi falusi házban, amelyet Gitti gyönyörűen felújított, saját tervei alapján.

Mindketten imádjuk Gitti ízlését, nagyra értékeljük egyszerűségét, színkombinációit és a különleges érzéket, hogy az apró részletekre is odafigyel.

Ételei olyanok, mint az otthona: egyszerű ízek, izgalmas színekkel és részletekkel, amitől minden örömteli és nagyon finom lesz.

Legutóbbi összejövetelünkre készülvén arra kért minket, hogy készítsük el „azt a ropogós sült krumplit, amit pár éve készítettetek nekünk – nem bírok nem gondolni rájuk”.

Íme - egyszerűen, szeretettel:

Rázott krumpli sütőben ropogósra sütve

Hozzávalók:

10/15 kis méretű burgonya, vagy 6/8 nagy burgonya 4-be vágva.

¼ csésze olívaolaj

6 gerezd fokhagyma

Egy teáskanál mustár

Egy teáskanál füstölt paprika

Fél csésze sörélesztő (opcionális)

2 evőkanál kukoricadara

zsálya / kakukkfű / rozmaring

só és bors

 

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

A burgonyát csak megmossuk, mert az élet rövid, nem vesztegetünk időt a hámozásra.

A krumplit egy lábosban megfőzzük 2 evőkanál sóval. Nem akarjuk, hogy túl puhává váljanak.

Lecsepegtetjük, és visszatesszük az edénybe. Az összes fent említett hozzávalót ráöntjük a burgonyára, és a fedővel a tetején az egészet alaposan összerázzuk.

A burgonyát tepsire borítjuk anélkül, hogy bármelyik takarná a másikat, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 45 percre.

Opcionális öntet: 2 evőkanál tahini, fél csésze víz, 2 citrom, 1 kanál olívaolaj, kanál élesztő, só és bors… vagy csak egy jó fokhagymás majonéz.

További receptek szakácskönyveinkben, vagy ingyenesen a YouTube csatornánkon: Kristóf’s Kitchen, és Instán: @kristofsteiner & @nimrodagan


Megosztom
Link másolása

GASZTRO
A Rovatból
Steiner Kristóf: „Jöjjön a padlizsán burgundi mártásban - egy étel, ami szinte bűnösen finom”
Vegán pénteki receptünk nem csak azokat csábítja el, akik nem esznek húst, a padlizsán füstös-fokhagymás ízével mindenkit megbabonáz.

Megosztom
Link másolása

Nincs az a nem-vegán, akit ne csábítana el ez a sütőben fokhagymával tökéletesre sült, füstös padlizsán, vörösborban karamellizált lilahagyma, szárított paradicsom és sárgarépa raguval megpakolva, illatozó mandula morzsával szórva…

A receptem összetevői - ahogyan ez minden ételemre igaz - nem túl hűségesek a fogáshoz,

bátran neki lehet esni pár hozzávaló hiányában is, mások kiválthatóak, és persze társíthatóak spontán felbukkanó alapanyagokkal is, mi több:

padlizsán helyett cukkíni,

hagyma helyett édeskömény,

paprika helyett káposzta levelek,

szárított paradicsom helyett olajbogyó,

répa helyett zeller, vagy karalábé,

paradicsompüré helyett spenót - kész is a könnyedebb, mediterrán változat.

Az én gasztro-ideológiám szerint az ételkészítés játék és szenvedély - még egy ilyen kulináris klasszikus esetében is.

Ezért is adom kölcsön rendszeresen éttermi együttműködések során: volt már vendég a Liszt Ferenc-téri Menza konyháján, és a debreceni Kis Padlizsánban is.

Most pedig már évek óta a Makery, a világ első és egyetlen „csináld magad” étterme menüjén várja a foodie-kat, akik barátokkal, családdal, munkatársakkal, vagy akár kettesben, egy szokatlanul szexi randin készítenék el közösen.

Aubergine au vin - azaz padlizsán burgundi mártásban

Hozzávalók (2 személyre):

1 nagy, vagy 4 bébi padlizsán

1 lilahagyma, vagy 8 szem gyöngyhagyma

6 gerezd fokhagyma

1 közepes szál sárgarépa

½ szál fehérrépa

1 kisebb kápia paprika

2 szem vargánya, vagy (ne legyünk kajasznobok) más gomba

6 szem aszalt paradicsom

babérlevél, rozmaring, zsálya, kakukkfű (vagy ami éppen akad)

só, bors, füstölt paprika

1 ágacska rozmaring

1 ágacska kakukkfű

1 babárlevél

Olívaolaj

pár csepp természetes szirup - mint agave, juhar, vagy almaszirup

1 evőkanál sűrített paradicsom

1 kiskanál mustár

1 dl száraz vörösbor

2 evőkanál mandulaforgács

Elkészítése:

180 C-fokra melegítem a sütőt, és amíg forró lesz a hangulat, 4 fokhagyma gerezdet hosszában elfelezek, olívaolajjal csepegtetem.

Kis késsel kis lyukakat döfök a padlizsánba, és beléjük csúsztatom a gerezdeket, majd mindegyik mellé odacsúsztatok néhány rozmaring levelet is.

Kikeverek 4 evőkanál olívaolajat fél kiskanál mustárral, füstölt paprikával, kis sóval, borssal, pár csepp sziruppal, és az édes-ragacsos mázzal megmasszírozom a padlizsánomat.

Sütőpapírral bélelt tepsire téve a sütőbe tolom a padlizsánt, és hagyom megizzadni, majd megpörkolődni. Közben előkapok egy jókora serpenyőt - jöhet a bohém zöldségragu.

A paprikát és a szárított paradicsomot egyforma csíkokra szeletelem. Ha lilahagymát használok, kövér hajócskákra negyedelem, ha mogyoróhagymát, semmi dolgom velük.

A maradék két fokhagymát karikákra szeletelem, a répákat pedig egész vékonyka karikákra nyesem, akár krumplihámozóval - így nem kell majd előfőzni.

Az igazán gazdag vaj-szerű ízért olíva és kókuszolajat olvasztok össze - ezen pirítom aranylóra a sokszínű, mégtöbb ízű zöldségeimet, az aromás babérlevél társaságában.

Mikor majd’ megégnek, loccsantok rájuk egy kis vörösbort, mustárt, szirupot, és rámorzsolom a kakukkfüvet. Ekkor kerül bele a negyedekre szelt gomba is.

Alaposan összerázom magas lángon, hogy kapjanak még egy kis színt és extra ízt, egy kis füstölt paprikával szórom, majd gyengéden átforgatom a ragut.

A padlizsán, méretétől függően 20-25 perc alatt sül belül vajpuhára, kívül kissé ropogósra - ez egy késdöféssel azonnal kideríthető.

Ha majd’ elolvad, kiveszem a sütőből, kanyarintok belé egy kis hasadékot, s finoman felnyitom - ide pakolom a ragú ⅔-át, míg a maradékot sebtiben leturmixolom a sűrített paradicsommal.

Végül száraz serpenyőben illatosra megpirítom a mandulát - ez kerül az ételköltemény tetejére, amely zsályás-gyömbéres édesburgonya pürével szinte bűnösen finom.

Ha pedig egy balzsamecetes lilakáposzta saláta, vagy egy citromos-fokhagymás ceruzabab is társul mellé, nincs visszaút a dekadenciából: függő leszel, és örökre magadénak akarod.


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
A Rovatból
Steiner Kristóf szupergyors csokoládétrüffelje - és a tahini dicsérete
Vegán pénteki receptünk egyszerűségével viszi a pálmát, csak három hozzávalóra lesz szükséged, és máris a csokoládé-mennyországban érezheted magad.

Megosztom
Link másolása

Mindig örömmel utazom „otthonról haza” Magyarországra, de bevallom, három nap után kaja-elvonási tüneteim támadnak, annyira hiányoznak a görög alapanyagok és ízek. Itt van például

a tahini, avagy a szezámmagkrém, a humusz egyik összetevője, ami egy csoda étel, mindig van a hűtőnkben, mert annyira sokszínű a felhasználhatósága, leginkább a vajhoz tudnám hasonlítani ilyen értelemben.

Ám amennyire csodálatos, annyira félreértett alapanyag: a legtöbbeknek fogalmuk sincs, mihez kezdjenek vele, pedig rendkívül sokoldalú. Nem csak Görögországban, de korábbi otthonunkban, a Közel-Keleten is teljesen hétköznapi ételnek számít, Magyarországon viszont alig ismerik – de szerencsére a Népszínház utcai török élelmiszerboltban, vagy a Négy Égtáj Ízeiben a Nagy csarnoknál mindig feltankolhatok belőle.

Ha lehetetlen küldetés beszerezni, sós ételekbe vajjá turmixolt napraforgómagot, édes finomságokba mogyoróvajat használok helyette.

A tahini állományunk nagy része természetesen humuszba megy, ám mostanában egyre gyakrabban kísérletezek vele desszertekben. Merem állítani, ez a percek alatt összedobható trüffel épp olyan mérföldkő a tahini felhasználás történetében, mint a humusz.

A kedvesem, Nimrod nagynénjének, Galinak az otthonában kóstoltam először, azóta pedig gyakran lapul a mélyhűtőnkben, spontán vendégváróként, vagy tökéletes midnight snackként.

Az én változatomban nincs hozzáadott cukor sem - de aki édesen szereti, adhat hozzá valamilyen természetes szirupot, mint juhar, agave, vagy rizs, és persze izgalmas fűszerekkel is feldobható, mint vanília, fahéj, vagy akár chili.

Tökéletes alternatíva szülinapi tortára is - őszintén, finomabb, különlegesebb, és egészségesebb, mint egy klasszikus torta, ráadásul nem kell vele annyit pepecselni, dekorálni pedig millióféleképpen lehet: kerülhet rá aszalt gyümölcs, pirított magok, de akár ehető virágszirmok is. Párom, Nimi ezen a héten saját magának készítette el a 33. szülinapjára, mert bár volt „igazi” tortája is, azt mondta: nincs ünnep tahinis csoki trüffel nélkül…

Szupergyors csokoládétrüffel

Hozzávalók (nagyjából 12 szelethez)

1 tábla tejmentes étcsokoládé

5 evőkanál tahini (ennek hiányában mogyoróvaj)

1 evőkanál kókuszzsír

Elkészítés

A csokoládét apróra tördelem, majd a kókuzssírral egyetemben lassú tűzön olvasztom fel, állandóan kevergetve. Én nem szoktam bajlódni a gőz felett olvasztással, kis odafigyeléssel úgysem ég oda a csoki fondü.

A tahinit (vagy mogyoróvajat) belekeverem a masszába, és alaposan összekutyulom, hogy mindenütt összeérjenek az ízek.

Lapos tálba öntöm, és miután kissé kihűlt, már nyomom is be a mélyhűtőbe, ahol nagyjából másfél óra alatt tökéletes trüffellé áll össze – innentől fogva kreatív fantázia kérdése, ki hogyan szeleteli.

Tálaláskor megszórom némi finom dekorációval – ez lehet levendula, citromhéj, de akár nagy szemű tengeri só, vagy egy pici csili is.

További receptek a szakácskönyveinkben, a Kristóf’s Kitchen YouTube csatornán, és az Insta oldalainkon: @kristofsteiner ls @nimrodagan

Megosztom
Link másolása


GASZTRO
A Rovatból
Vegán péntek Steiner Kristóffal: „Ez a Buddha-tál receptje, szeretettel Methanából”
Ha elkezdenéd a növényi alapú táplálkozást, kipróbálnád, vagy egyszerűen csak kicsit másra vágysz, pont jó helyen jársz.

Megosztom
Link másolása

„Melyik volt a kedvenc fogásotok?” - tesszük fel a kérdést elvonulásainkra látogató vendégeinknek minden retreat utolsó lakomáján, a válasz pedig többnyire ugyanaz: A Buddha-tál.

Ez a mandala-szerűen tálalt, száz színű, minden-ízű fogás nem egy kőbevésett recept szerint készül: gasztro mottóm, a „minden kiváltható mindennel” itt különösen igaz.

Csodálatos egyesével végig kóstolgatni minden külön árnyalatát, majd összekeverve, gazdag salátaként habzsolni. Küldjük mindazoknak, akik már jártak nálunk Methanán

…és azoknak is, akik még úton vannak hozzánk. Reméljük egyszer elkészíthetjük neked 150 éves falusi házunk, Khelone konyhájában, amelyet a fogáshoz hasonlóan magunk terveztünk.

Methana Buddha bowl, 2 főre

A mázas édeskrumpli:

Sütő 180 fokra melegítve! 1 kisebb édesburgonya hosszában félbevágva, majd megkenve 1 evőkanál szójaszósszal & pár csepp alma (vagy más) sziruppal, sózva-borsozva, kis római köménnyel, szezámmaggal hintve, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, vágott felivel lefele, szezám olajjal fröcskölve, 15-20 perc alatt készre sütve.

Az izgalmas quinoa:

1/4 csésze (kb. 60 gram) quinoa - száraz lábasban 1 percig pirítva, majd felöntve másfélszeres vízzel, felforralva, aztán lefedve főzve takarékon 11 percen át, jobb, ha tálalásig nem is vesszük le a fedőt. Ekkor kerül bele 4 szem szárított paradicsom - apróra vágva, 6-8 levél friss bazsalikom, apróra vágva, plusz só és bors.

A kukorica-mogyoró kence:

4 evőkanál morzsolt főtt kukorica 2 evőkanál sós mogyoróval, 4 evőkanál növényi tejjel, 1 evőkanál szezám olajjal, 1 evőkanál szójaszósszal simára turmixolva (de chili is mehet bele).

A ragacsos-ropogós tofu:

100 gramm tofu kinyomkodva, ormótlan falatokra bontva, meghempergetve 2 evőkanál keményítőben, 1 evőkanál sörélesztő pehelyben, 1 evőkanál lenmagban, 1-1 csipet: kurkumában, sóban-borsban. De préselt fokhagyma, és gyömbér is jól áll ám neki! Mindez kis olívaolajon lepirítva, utolsó percekben füstöltpaprikával megszórva.

A céklás-lilakáposztás lencsesaláta:

1/2 főtt cékla, 1/8 lilakáposzta, 1 szál zellerrel és 1/4 lilahagymával apróra vágva, 6 evőkanál főtt lencsével keverve, balzsamecettel, olívaolajjal, só-borssal ízesítve.

Az avokádó-korona:

1 avokádó félbe vágva, 1 citrommal meglocsolva, 1 szál koriander zölddel megkoronázva, himalájai fekete sóval hintve - ez kerül a tálra utoljára, nehogy megbarnuljon.

Mindez mandala-szerűen tányérra pakolva, majd a dicséreteket bezsebelve fogyasztva, akár pirított tortillával, akár egy szelet friss kenyérrel.

Még több recept Insta oldalainkon - @kristofsteiner & @nimrodagan, YouTube csatornánkon - Kristóf’s Kitchen, és szakácskönyveinkben.


Megosztom
Link másolása