GYEREK

Téli túlélési tippek egy Svédországban élő magyar anyukától

Gyapjú alsó, szombati gumicukor és pop-punk is található a listán!

Megosztom
Link másolása

Ónos eső, szürke ég, és délután négytől éjszakai sötét. Ideális a magányt és kuckózást kedvelőknek, a többieknek viszont inkább kínszenvedés. A kevés természetes fény és a hideg ilyenkor sokakat megvisel mind testi, mind lelki szinten. Ez alól az édesanyák sem kivételek, akiknek ráadásul nem csak a saját, de a gyerekeik ép eszére (és immunrendszerére) is vigyázniuk kell.

Nem könnyű így a karácsonyi hajrában, aztán később a januári senkiföldje-időben rendszerszinten küzdeni a borongás ellen.

De hát - gondolta a cikk háromgyerekes szerzője - biztosan van erre valami megoldás, hiszen az északi népek évezredek óta együtt élnek ezzel a helyzettel, és saját bevallásuk szerint köszönik, jól vannak. Mivel nem beszélem se a norvég, se a svéd, de még a finn nyelvet sem, megkérdeztem erről Gőbel Noémit, aki Svédországba költözésük óta feketeövessé képezte magát a hosszú skandináv éjszakák átvészelésében.

A Bukkancs néven futó, mesekönyveket szemléző, új meséket, mesekártyákat és mindenféle egyéb csudaságot kiötlő Nonó ugyanis már hosszú évek óta éli férjével és három csemetéjével a svédek gyerekbarát életét, így nem okoz neki gondot két mesekönyv ajánló meg egy podcast felvevése között odafigyelni arra, hogy kellő távolságban tartsa maguktól a sötét erőket.

Öt praktikát osztott meg velünk, amit hazai viszonyok közt is egyszerűen magunkévá tehetünk, és amivel talán könnyebben vesszük mi is a kivilágítatlan, csúszós akadályokat.

Hóban, fagyban levegőn: a friluftsliv

A nyelvtörő kifejezést talán nem, de a szokást mindenképpen érdemes átvennünk, hiszen a friluftsliv, azaz a „szabad levegőn élés” teljesen ingyenes, bárhol és bármikor elérhető és jó hatással van testünkre-lelkünkre. Nonóéknál, hacsak nincs hóvihar, minden nap kint vannak a gyerekek már bölcsis koruktól kezdve. Kutatások bizonyítják, hogy a természetes fény alapvetően befolyásolja például az alvásunkat. Évmilliókig éltünk mesterséges fények nélkül, és hiába tudjuk ma már egy egyszerű mozdulattal fényárba vagy sötétbe borítani a szobát, a testünk még a hagyományos változatra van beállítva, ezért kell neki a napközbeni kinti fény, utána pedig a viszonylagos sötét.

Ha pedig a kutatások nem győznének meg minket a természetes fény és szabad levegőn való mozgás fontosságáról,

azt minden gyakorló szülő pontosan tudja, hogy friss levegőn minden gyerek hamarabb fárad és éhezik meg,

nem csak a környezeti tényezőktől, hanem a több mozgástól is, és egy fáradt és éhes gyerek sokkal könnyebben kezelhető ezen igényeinek kielégítése által. Értsd: nem válogat (nagyon) az ételben, és nem fog huszonnégyszer kiosonni lefekvés után, hogy 'De még nem is ittam/Pisilnem kell/Nem tudok aludni/Ti miért nem alszotok/Hányat kell még aludni karácsonyig…'

Strapabíró, játszós outdoor ruhák

Ahhoz, hogy a kinti program ne csak addig tartson, amíg az első hókásás pocsolya szembe nem jön, szükség van tartós, jó minőségű kinti ruhákra. Ezek természetesen drágák, de a svédeknél (és szerencsére egyre inkább itthon is) nagy kultúrája van a second-hand boltoknak, vásároknak és az ezzel foglalkozó on- és offline csoportoknak, így pénztárcakímélőbben tudunk hozzájutni egy jó kialakítású anorákhoz vagy mindent kibíró bakancshoz.

Sok gyártó már az új overálokba is több helyet hagy a beleírható neveknek, hogy továbbadhatók legyenek.

A szél- és vízhatlan „páncélok” alá pedig Nonóék főleg gyapjú alsórétegeket hordanak, gyerekek-felnőttek egyaránt. Ez az anyag nagyon jó hőszigetelő, de közben lélegezni is hagyja a bőrt, így valóban ideális a poliészter susi dzsekik és nadrágok alá.

Több fényt!

 A kinti világosban töltött idő persze nem tölti ki az egész napot, fényre pedig szükség van a nap további részében is. Ugyanakkor hacsak nem kíván az adott tevékenység valóban erős megvilágítást, sokkal kellemesebb (a testünknek pedig egészségesebb) a több, de gyengébb fényforrás használata. Emellett fontos, hogy ezek inkább meleg fényűek legyenek,

az intenzív és erőteljes LED-fénynek való kitettség ugyanis „fototoxikus”, visszafordíthatatlan károsodást okozhat a retina sejtjeiben és csökkenti a látásélességet.

Svédországban az egész adventi időszakot beragyogják a meleg fények, ablakba tett világító csillagok, sok-sok elektromos gyertya, ettől pedig igazi „mysig”, azaz kuckózós hangulata lesz az embernek. Mivel a svédek tipikusan nem egy függönyöző-nemzet, így az utcákon járva is olyan érzése van az embernek, mintha csak egy élő, karácsonyi kiadású IKEA katalógust lapozgatna. Ez a fényeskedés december 13-án, Lucia-napon tetőzik, ami nagyobb ünnep az oviban/iskolában, mint az anyák napja (amit intézményi szinten egyébként nem is tartanak), ilyenkor a gyerekek előadását a családok közösen nézik meg, otthon pedig reggel a legidősebb lánygyermek (ma már főleg elektromos) gyertyákkal díszített koszorúval a fején szolgálja fel a családnak a sáfrányos-mazsolás lussekatter nevű süteményt és a kávét.

A fények tudatos használatát mi is egyszerűen beépíthetjük a téli időszakba, nyugodtan tobzódjunk a meleg színű fényfüzérekben, óriási csillagokban vagy sok-sok apró elektromos mécses látványában. Ha pedig hagyományos gyertyákat gyújtanánk, jó tudni, hogy a paraffin-alapúak használata közben sok káros anyag kerül a szoba légterébe, ezért is hódít annyira a szója, repce, vagy más, növényi alapú gyertyák divatja.

Együtt (és gumicukorral) könnyebb

Bár a svédekről a legtöbb külföldinek nem a bensőséges vendégeskedés jut eszébe, Nonóéknak a kisgyerekes léthez tartozó életritmus szinte minden napra kínál valamilyen lehetőséget a közösségi együttlétre - persze általában ez is szabadtéri esemény szokott lenni. A svédek kínosan ügyelnek nemzeti jó hírükre, befogadó nyitottságukra, ennek is köszönhető, hogy sokan választják a skandináv országot állandó vagy átmeneti új hazájuknak. Egy-egy intézményi közösségben a sokféle kulturális hátterű család pedig lehetőséget ad ennek a fajta nyitottságnak a mindennapos gyakorlására. Az „egy csónakban evezés” érzése és a helyi szokásokkal való közös ismerkedés nagyon megerősítő tud lenni.

Az egyik ilyen szokás - mely a gyerekek kedvence - a Lördagsgodis, vagyis az, hogy a heti édességadagot egyben, szombaton fogyasztják el.

A közkedvelt hagyomány eredete mondjuk nem olyan vidám és felhőtlen, mint a cukorkában való tobzódás. A múlt század elején a fogászat – a világ többi helyéhez hasonlóan - Svédországban is siralmas állapotban volt: a gyerekek 83%-ának három éves korában már volt lyukas foga, ehhez képest persze a felnőtt lakosság fogai még ramatyabb állapotban voltak. Mivel a fogorvos legtöbbször egyet jelentett a foghúzással, nem nagyon akaródzott senkinek rendszeresen eljárnia a rendelőkbe. Már akkor is feltételezték, hogy a túl sok édesség árt a fogaknak, de ennek kimondásához még hiányzott a tudományos bizonyosság. Ezért a kormány úgy döntött, a drága kezelések helyett a prevencióra költi inkább a lakosság pénzét, és egy nem túl etikus dietetikai tanulmányt rendelt meg, melyet ráadásul a svéd édességipar finanszírozott.

A kísérlet alanyai a Vipeholm Elmegyógyintézet lakói voltak, akik súlyos szellemi fogyatékosságuk miatt könnyen bevonhatónak bizonyultak, hiszen amúgy is teljes kontroll alatt tartották az étkezéseiket, és nem kellett tőlük semmiféle beleegyezést kérni.  Ezt a ma már mindenki szerint súlyosan etikátlan eljárást akkoriban azzal indokolták, hogy az intézet lakói „ezzel fizetnek” az államnak az eltartásuk költségeiért.

A lakókat több csoportra osztották, volt, amelyik egyáltalán nem kapott cukrot, volt, akik folyadék, volt, akik kenyér formájában kapták meg a maguk adagját, és természetesen voltak, akiknek csokit vagy direkt erre a kísérletre készült, extra ragadós karamellát kellett minden nap elfogyasztaniuk.

A kísérlet termesztésen igazolta a feltevéseket, miszerint lyukas fogak esetén legfőképpen a cukor a ludas, erre alapozva pedig a kormány megkezdte a lakosság tájékoztatását. (Az a változat ugyanis, hogy az édességipari vállalatokat adóztassa rommá, természetesen nem játszott.) És bumm: így született a Lördagsgodis!

A szokás töretlen népszerűségnek örvend, és állítólag nem csak a fogaknak, hanem a bankszámláknak is jót tesz ez az irányított cukorsokk, hiszen sokan ezen keresztül vezetik rá a gyerekeket a pénzügyi tudatosságra.

Csak akkor tudsz adni, ha neked is van miből

Klasszikus példa, hogy a repülőgépen először mindenki a maga oxigénmaszkját kell, hogy feltegye, csak utána segíthet másokat. Az édesanyák is csak akkor tudnak megfelelően és önrombolás nélkül gondoskodni a kicsikről, ha időről időre fel tudnak töltődni. Svédországban nagyon komolyan veszik a self-care-t és a prevenciót, a téli hónapokban minden felnőtt D-vitamint szed, és nagy divatja lett az immunerősítő gyömbér shot-oknak is, amikből nem csak boltokban, de sokszor a munkahelyen is fel tudnak hajtani egy-egy kupicával a csípőset bíró felnőttek.

A gyerekek Nonó szerint inkább a melegítő fűszerekben gazdag, tipikusan téli sütikből (pepparkakor, lussekatte), meg a már említett szokásos heti gumicukor-adagjukból nyerik az erőt és mindent lebíró akaratot.

Az anyukáknak pedig számonkérés és rosszallás nélkül engedik, hogy úgy töltődjenek, ahogy nekik a legjobb.

Az apaGYES és a szülői egyenlőség magától értetődő dolgok, így senkinek sem forog a szeme attól, ha ők maradnak otthon hónapokig a gyerekekkel, vagy ha az anyuka saját hobbiját sem hanyagolja el a gyerekvállalás után, legyen az horgolás, meseírás vagy csak annyi, hogy időnként a gyerekzenék helyett Blink 182-t hallgat, mint egy, a saját lelki raktáraira is odafigyelő mesemami.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Menyét hordta el az óvodások cipőit, kamerával derült fény a tolvaj kilétére - videóval
Módszeresen tűntek el az ovisok cipői egy japán intézményből, a rendőrök biztonsági kamerákat szereltek fel, hogy kiderítsék, milyen beteg elme lop fél pár gyerekcipőket. Hamar fény derült a négylábú tettes kilétére.

Megosztom
Link másolása

Összesen 15 gyerekcipőt tulajdonítottak el a Gosho Kodomo-i óvodából,

egytől egyik kisgyerekek lábbelijének veszett nyoma.

Az óvónők értesítették a rendőrséget is, mert féltették a gyerekeket a bizarr szokású betörőktől. A Guardian cikke szerint a rendőrök rejtett kamerákat telepítettek az oviba, hogy megfigyelhessék és beazonosíthassák a tettest.

Négy nap elteltével sikerült is, mert az visszatért a helyszínre.

A tettes újabb cipőcskékre vadászott, és el is vitt egyet a felvétel tanúbizonysága szerint.

Az elkövető egy menyét volt, ami az ovi előterében akkurátusan, színes fakkokba helyezett cipőkből egyet gondosan kiválasztott, majd boldogan, határozott ugrándozással magával vitte a zsákmányt.

Az állatot nem bántják, már csak azért sem, mert az óvónénik megmutatták a felvételt a gyerekeknek, akik rajonganak a menyétért. A vezetőség azt találta ki, hogy egy hálóval fedik le a cipőtárolót, hátha az távol tartja az illetéktelen behatolót.

Magyarországon sem ritka, hogy vadállatok el-elcsennek az udvarokról ezt-azt, még Budapesten sem.

II. kerületi Facebook csoportokban a cipőmániás rókákról évről-évre kerül elő poszt,

ugyanis az erdei ragadozók előszeretettel lopkodnak el kint hagyott műanyag tárolókat, fonott kosarakat és lábbeliket is.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Hivatalos: megszavazták a közösségi média betiltását Ausztráliában
Megszületett a végleges döntés.

Megosztom
Link másolása

Ahogy korábban mi is megírtuk, Ausztrália a közösségi média betiltását tervezte a fiatal felhasználók számára.

Most az ország parlamentje megszavazta a világ egyik legszigorúbb szabályozását: 16 év alattiak számára betiltották a social media használatát.

A tilalom 2025 tavaszán léphet életbe, és súlyos, akár 50 millió ausztrál dolláros (közel 13 milliárd forint) bírságot szabhat ki azokra a technológiai cégekre, amelyek nem tartják be az előírásokat.

A törvény nem tesz kivételt sem a meglévő felhasználók, sem a szülői beleegyezéssel rendelkező fiatalok esetében, ezzel a világ egyik legkeményebb szabályozását vezeti be - állítja a BBC.

„Azt akarjuk, hogy a gyermekeinknek legyen gyerekkoruk, és tudják, hogy a szüleik mögöttük állnak”

– nyilatkozott ezzel kapcsolatban Anthony Albanese miniszterelnök.

Számos szülői csoport és szakértő egyetértett a kezdeményezéssel, ugyanakkor a kritikusok szerint több kérdés is megválaszolatlan maradt, például a magánélet és a társadalmi kapcsolatok korlátozásának következményei.

A törvény pontosan nem határozza meg, mely platformokat érinti a tilalom. Michelle Rowland kommunikációs miniszter szerint azonban a Snapchat, a TikTok, a Facebook, az Instagram és az X (korábban Twitter) biztosan a szabályozás hatálya alá esik.

Ugyanakkor mentesülnek a játékplatformok, az üzenetküldő alkalmazások és azok az oldalak, amelyek fiók nélkül is hozzáférhetők, például a YouTube.

A kormány koralapú ellenőrzési technológiát tervez bevezetni, amely biometrikus vagy személyazonossági adatokat használhat a felhasználók életkorának igazolására. A részletek kidolgozása még zajlik, és a következő hónapokban tesztelik a megoldásokat.

Az ellenőrzés végrehajtásának felelőssége a közösségi média platformokat terheli.

Az eddigi korlátozott közvélemény-kutatások szerint az ausztrál szülők és gondozók többsége támogatja a törvényt. Sokan úgy vélik, hogy a szabályozás jelentős lépés a gyermekek online biztonságának megteremtésében, bár a törvény hatékonyságát és gyakorlati kivitelezését még kérdések övezik.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Kylie Jenner megmutatta 7 éves kislányának a videót, amin a születése is látható
A hét esztendős lánya tágra nyílt szemekkel nézte meg azt a videót, amin anyukája várandósan , a szülés közben és utána is látható. A TikTokra is felkerült a felvétel a kislány reakciójáról.

Megosztom
Link másolása

"Azt hittem, eljött az ideje, hogy megmutassam neki a videót. Nem hiszem el, hogy ez hét éve történt"

- írja Kylie Jenner a TikTokra feltöltött családi videóról.

Az édesanya a lánynak, Stormi Websternek mutatta meg most azt a videót, amit a világra jövetelekor osztott meg róla.

Explicit tartalom nem volt benne, a boldog pillanatokat vágták össze a csodás eseményről.

Stormi most 7 esztendős, és először látja, hogyan várta érkezését a családja - sőt, a fél világ.

"Ha tudná, mennyire izgatott volt a világ a születése és a vele való találkozás miatt" - írta az egyik kommentelő. Sokan azt írták a videó alá, ez a reakció a legcukibb dolog, amit valaha láttak.

2022 februárjában Kylie egy fiúnak is életet adott, és neki is készített egy hasonló videót.

@kyliejenner

i thought it was time to show her the ‘to our daughter’ video (can’t believe its been 7 years ) ♬ original sound - Kylie Jenner


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Fotóval! 1700 év után te is láthatod a Mikulás valódi arcát - te beengednéd ma este a házadba?
Tudósok rekonstruálták a Mikulás valódi arcát, most már tudjuk, ki pakolja tele a cipőket december 5-én éjjel.

Megosztom
Link másolása

Amikor a Mikulásra gondolunk, általában egy vidám, piros ruhás, hosszú fehér szakállú öregember jut eszünkbe, aki valahol az Északi-sarkon él. A világ nagy részén ő hozza a karácsonyi ajándékot, Magyarországon azonban egy kicsit más a helyzet:

hozzánk december 5-én éjjel érkezik, hogy megajándékozza a jól viselkedő gyerekeket – vagy szenet hagyjon a rosszcsontok csizmájában.

A Mikulás karakterét az év során a szülők gyakran használják arra, hogy megfegyelmezzék a gyerekeket, hiszen senki sem szeretne december 6-án reggel csalódottan ébredni.

De vajon valaha elgondolkodtál már azon, hogy az a férfi, aki miatt gyerekként annyira igyekeztünk jól viselkedni, valójában hogyan nézhetett ki? Most úgy tűnik, választ kaptunk erre a kérdésre.

Mielőtt megmutatnánk a Mikulás valódi arcát, egy kis történelemóra következik.

Szent Miklós, vagy Myrai Szent Miklós, 270 és 343 között élt keresztény püspök, aki a mai Törökország területén található Myra (ma Demre) városában szolgált.

Az egyik legismertebb és legkedveltebb szent a keresztény hagyományban, akinek élete köré számos legenda szövődött.

A Mikulás (Santa Claus) alakja is nagyrészt az ő személyéhez köthető. Szent Miklós a gyermekek, tengerészek, kereskedők, diákok és szegények védőszentje. Ünnepe december 6., amely számos európai országban, így Magyarországon is, a Mikulás-nap megünneplésének alapja.

Szent Miklós arról volt híres, hogy ajándékokat adott a rászorulóknak, különösen gyerekeknek. Az évek során Szent Miklós a keresztény kultúrában a gyerekek megajándékozásának szimbólumává vált.

„Szent Miklóst idős emberként írták le, aki megbüntette a rossz gyerekeket, és megjutalmazta azokat, akik jól viselkedtek”

– mondta Cicero Moraes, egy új tanulmány társszerzője.

A Moraes és José Luís Lira által készített tanulmány, amely az OrtogOnLineMag szaklapban jelent meg, Szent Miklós koponyája alapján rekonstruálta az arcát. Moraes az arcot „erősnek és szelídnek” nevezte.

„A koponya nagyon robusztus megjelenésű – mondta Moraes. - Ezért széles az arca.”

Hozzátette, hogy a sűrű, hosszú szakáll és a széles arc nagyon emlékeztet arra az alakra, amelyre ma Mikulásként gondolunk.

Lira, a tanulmány társszerzője szerint Szent Miklós emléke azért maradt fenn, mert gyakran és hatékonyan segített a rászorulóknak.

„Amikor az emberek egy szimbólumot kerestek a jóságához, az inspiráció tőle származott. Emléke univerzális, nemcsak a keresztények, hanem minden vallású nép körében ismert.”

Most már tehát tudjuk, hogyan nézett ki az a férfi, akinek a legendája évszázadokon átívelt, és aki a mai nap egyik legfontosabb alakja – még akkor is, ha tőlünk december 6-án hajnalban továbbáll.


Megosztom
Link másolása