SZTÁR

"Ha cseszegetnek, azzal szívességet tesznek nekem" – Horváth Gréta őszintén beszélt a fogyásáról, közben gyönyörűre sminkelte magát

A negatív kommenteket átfordítja "önépítő" energiába. Videó.
Sassy - sassy.hu
2022. április 29.


Megosztom
Link másolása

Éjjel-nappal Budapest című sorozatból ismerhette meg a közönség. Később több tévéműsorban is szerepelt, például a Love Bistróban vagy legutóbb az újraindult Hal a Tortánban. Emellett műsorvezetőként és influenszerként is tevékenykedik, de a szépségápolás és a lakberendezés is fontos része az életének.

Az Ázsia Expressz című kalandrealityben is szerepelt párjával, Meggyes Dáviddal, amit végül meg is nyertek. Dávid a forgatáson kérte meg Gréta kezét, aki természetesen igent mondott. 2020 márciusában házasodtak össze, és már évek óta együtt éltek hármasban, Gréta előző kapcsolatából született kisfiával, Filippel. Gréta tavaly novemberben posztolt utoljára közös képet férjével.

Aztán sokak számára sokkolóan váratlanul, január elején bejelentette az Instagram-oldalán, hogy elválnak útjaik férjével, akivel hosszú évek óta alkotnak egy párt.

“Dávid úgy döntött, kilép az életünkből. Azt, hogy mi történt, nem szeretném leírni, szeretnék méltóságteljesen viselkedni. Éppen elég ez, amit elszenvedünk Filippel!”

Gréta azóta 200 ezres Instagram-oldalával igazi influenszerré vált, szépségápolási, életvezetési, étkezési tanácsait rengetegen követik. A fiatal anyuka most Lilu Youtube-os műsorában, a Lilulandban beszélt magáról, miközben kedvenc sminktermékeivel kisminkelte magát.

Gréta elmondása szerint egy nehéz ősz és tél után ismét nagyon jól érzi magát, kisfiával remekül megvan, nemsokára kezd forgatni egy sorozatot, és ami a legfontosabb, egyre inkább hisz az intuíciójában, amely soha nem csalja meg.

A kommentelők negatív beszólásait is azóta rázza le magáról, sőt, elmondása szerint töltekezik belőlük. Hiszen ha bántják, és dühös lesz, az is energia, amit jóra is lehet fordítani. Például csak saját magára és a legszűkebb körére, mert az a fontos, a többi "csak háttérzaj."

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Hujber Feri megdöntötte Puskás Peti rekordját, ennyi nővel bújt már ágyba a színész
A Nyerő Páros abszolút rekordját eddig Puskás Peti tartotta, de most letaszították a trónról.

Megosztom
Link másolása

Még négy éve került terítékre Puskás Peti csajozós múltja a Nyerő Párosban, amikor kiderült, hogy a színész-műsorvezetőnek nem kevés partnere volt korábban. Bár Peti nem akarta, hogy párja, Dallos Bogi tippeljen, Sebestyén Balázs kíváncsi volt Bogi véleményére is. Az énekesnő azt mondta, nagyjából 200-as számra gondolt, de hozzátette, hogy „nem biztos, hogy akarja tudni” a valóságot.

Végül Balázs árulta el, hogy Peti valójában 400-500 nővel feküdt le, ami teljesen kiborította Bogit. Sokáig tartotta ezzel a számmal a csúcsot Puskás Peti.

Hujber Feri most, a műsor legutóbbi adásában árulta el, hogy sokkal több partnere volt, mint azt bárki gondolta volna. A színész nyíltan beszélt a kalandos éveiről, de gyorsan leszögezte, hogy ezek mind a jelenlegi párkapcsolata előtt történtek. „Ma már csak egyetlen emberé a szívem” – mondta, majd hozzátette, hogy ezek a régi kalandok ma már semmit nem jelentenek.

Hujber elmesélte, hogy fiatalabb korában komoly nehézségei voltak a nőkkel való ismerkedéssel, és részben ezért lett színész.

„Nekem mindig nagyon nagy problémát okozott, hogy lányok felé nyissak. Azért lettem színész, hogy egyszer csak csókolózzon velem egy lány. És én akkor nagyon elkezdtem erre rákapni”

– vallotta be.

Majd elárulta a sokkoló számot: életében több mint 2000 nővel volt dolga.

Ezt hallva a műsor többi szereplője hitetlenkedve reagált, és nehezen tudták feldolgozni a kapott infót. Hujber azonban továbbra is kitartott amellett, hogy bár a múltja viharos volt, ma már csak egyetlen emberé a szíve, és ez az egyetlen dolog, ami igazán számít neki.

„Az én testem az enyém. A szexualitásom az enyém. A szex semmi! De a szívem az egy emberé, és mindig is egy emberé volt és lesz: az övé”

– mondta, miközben büszkén mutatott párjára.

Via Blikk.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Váratlan fordulat: Zámbó Krisztián Peter Sramekről: „Mi soha nem voltunk rosszban”
Végre tisztázott egy csomó dolgot a Sztárban sztár győztesével.

Megosztom
Link másolása

A Sztárban Sztár All Stars nemcsak a versenyről szólt, hanem Zámbó Krisztián és Peter Srámek barátságának megszületéséről is.

Igen, jól olvasod – ma már olyan jóban vannak, hogy Krisztián szerint akár barátságnak is nevezhető a kapcsolatuk.

Olyannyira, hogy a kulisszák mögött nem egyszer hosszasan elmerültek az életük, álmaik és jövőbeli terveik boncolgatásában.

Krisztián egy energikus, de közben elképesztően nyugodt embert ismert meg Peter személyében, amit bevallása szerint egy kicsit irigyel is.

„Teljes mértékben megérdemelte, hogy győzött, ráadásul óriási különbséggel. Nagyon megszerettem őt, nem véletlenül van olyan óriási rajongótábora.

Igen, annak idején a háttérben voltak nézeteltérések köztünk, de mi soha nem voltunk rosszban, nem is voltunk közeli kapcsolatban.

Amikor kiderült, hogy mindketten benne leszünk ebben a műsorban, akkor leültünk és megbeszéltük a félreértéseinket. Mindent tisztáztunk. Nem mondom, hogy most minden nap együtt megyünk bulizni, hiszen nem is vagyunk egykorúak - van köztünk körülbelül 15 év - és más az életünk, de Peter egy végtelenül kedves ember” - mondta Zámbó Jimmy fia a Blikk szerint.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Már biztos: NEM Istenes Bence lesz az Álarcos énekes műsorvezetője - utódja a TV2-től jön
Csak kapkodjuk a fejünket a változásokat látva.

Megosztom
Link másolása

November 10-én érkezik az Álarcos énekes új évada az RTL-re, és már most sokan találgatják, kik bújnak majd a maszkok mögé.

A nyomozócsapatból eddig három nevet jelentettek be: Csobot Adél, Istenes Bence – aki korábban a műsorvezetői feladatokat látta el – és Sebestyén Balázs biztosan ott lesznek a zsűriben.

A negyedik nyomozó személye azonban továbbra is rejtély.

A műsorvezetői posztot viszont már tudni vélik: a Blikk információi szerint Puskás-Dallos Peti kapta meg a szerepet. Ami azért érdekes, mert Peti egészen múlt szombatig a TV2 műsorában, a Sztárban Sztár All Starsban tűnt fel hétről hétre.

„Peti egyeztetett mindkét csatornával, és mivel a két műsor nem egyszerre megy, hanem egymás után, így nem volt akadálya, hogy mindkét produkcióban szerepeljen”

– mondta egy névtelen forrás a lapnak.

Az Álarcos énekes forgatásai még a nyár végén befejeződtek, így Peti már rég lezárta ezt a projektet, mire a TV2 műsorában szerepelt. Az RTL-nek valószínűleg jól jött a váltás, hiszen Puskás-Dallos Peti ismertsége és népszerűsége stabil, ráadásul frissen tartja a műsort azzal, hogy épp egy másik nagy produkcióból érkezik. Ezzel a lépéssel az RTL és a TV2 között ismét új szintre léphet a rivalizálás, hiszen a nézők most egyetlen évad alatt láthatják ugyanazt az arcot két különböző show-ban.

A negyedik nyomozó kilétéről azonban egyelőre csak találgatások vannak, és bár a műsor közösségi oldalain is sokan tippelnek, az RTL egyelőre titokban tartja.

A műsor eddigi évadai mindig hoztak valami váratlant, így nem kizárt, hogy idén is nagy meglepetéssel készülnek. Kérdés, hogy a mostani szezon tudja-e majd tartani a tempót az előzőekkel, vajon ki lesz az, aki felrázza a show-t, és hogyan sikerül majd az új évad?

Az biztos, hogy az RTL nem veszi félvállról a feladatot, hiszen Sebestyén Balázs és Istenes Bence már most garantálják a szokásos pimasz és szókimondó hangulatot, amit a nézők megszoktak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Malek Andi új szerepre készül: „Szívemből várom, hogy nagymama legyek”
Az 56 éves színésznő legnagyobb álma válhat valóra.

Megosztom
Link másolása

Malek Andrea fiai, Gábor és Péter már Bécsben élik az életüket, míg a második házasságából született 13 éves lánya, Léna, Budapesten él vele.

„Tudom, hogy minden jót fentről kapok. Áldás van a családomon. Sosem voltam még ennyire a helyemen, mint most"

– meséli büszkén a színésznő a Meglepetés magazinnak. – „Hálás vagyok mindenért, amit elértem. A szüleim révén is kiegyensúlyozott hátterem van, és ennek köszönhetően jól működnek a dolgok az életemben.”

Andrea örömmel osztotta meg azt is, hogy nagyobbik fia már megnősült, kisebbik fia pedig eljegyezte szerelmét. „Gábor a műszaki főiskolán tanít, Péter pedig most fejezi be a bécsi egyetemet.

Nagyon kedvesek a menyeim, szívemből várom, hogy nagymama legyek. Már össze is gyűjtöttem néhány játékot a leendő unokáimnak!”

És akkor ott van Léna, Andrea késői kislánya. Bár még csak általános iskolás, már most látszik, hogy igazi tehetség:

„A nagypapájával folyamatosan gyakorolt hegedülni, és még egy országos versenyt is nyert.

Kitűnő tanuló, angolul könyvsorozatokat olvas, és anyanyelvi szinten beszél németül. Nehéz lesz eldönteni, hová menjen továbbtanulni!”


Megosztom
Link másolása