FONTOS
A Rovatból

Kutatók szerint ez a népszerű gyógyszer jelentős hatással van a vakság egyik legsúlyosabb okára

Liverpooli kutatók jöttek rá, hogy mi lehet a megoldás. Ebben a betegségben szenved a legendás Judi Dench is, aki már a tévét sem látja.

Megosztom
Link másolása

Létezik egy filléres, agyonhasznált gyógyszer, amit milliók szednek cukorbetegségre. Nos, ez lehet a kulcs a nyugati világ egyik legkegyetlenebb látásrablójának megfékezéséhez. A Liverpooli Egyetem kutatói februárban jelentették be, hogy egy ilyen hétköznapi készítmény, a metformin lassíthatja az időskori makuladegenerációt, a hírt pedig a Daily Express hozta le.

A kutatók azt mutatták ki, hogy az 55 év feletti, metformint szedő cukorbetegeknél öt év alatt 37 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki az időskori makuladegeneráció köztes stádiuma,

mint azoknál, akik nem szedték a gyógyszert. Az eredmény több mint 2000 ember rutin szemszűrésen készült szemfenéki fotóinak elemzésén alapul, és a számításból kiszűrték az olyan torzító tényezőket, mint az életkor, a nem vagy a cukorbetegség fennállásának ideje.

És hogy miért óriási dolog ez? Mert az AMD nem valami ritka nyavalya, hanem az 50 év felettiek látásvesztésének egyik legfőbb oka. A 65 év felettiek 10-15 százalékát érinti.

A betegség személyes drámáját talán senki nem mutatta be olyan érzékletesen, mint a 91 éves színészlegenda, Dame Judi Dench, akit 2012-ben diagnosztizáltak. Nemrég „lesújtónak” nevezte a látásromlását, és egy interjúban arról beszélt, hogy már a tévét sem látja.

„Hát, hiányzik, hogy lássam Clive Myrie-t a Mastermindban, de a kérdéseket még hallom” – mondta a színésznő.

A kutatást vezető szemész, Dr. Nick Beare szerint ez a felfedezés igazi reménysugár. „A legtöbb AMD-ben szenvedőnek nincs kezelése, ezért ez óriási áttörés az új terápiák keresésében” – nyilatkozta, de rögtön hozzá is tette a kötelező óvatosságot:

„Most az a dolgunk, hogy a metformint egy klinikai vizsgálatban is leteszteljük az AMD kezelésére. A metformin képes lehet rengeteg ember látását megmenteni.”

De mi is pontosan ez a betegség? Denise Voon, a brit Optometristák Kollégiumának klinikai tanácsadója segít eligazodni. „Van száraz és nedves AMD, és bár egy kalap alá tartoznak, elég jellegzetesen különböznek” – magyarázza. A száraz a gyakoribb, ennél „a szem hátsó részén lévő sejtek és a retina az életkorral fokozatosan degenerálódnak, ami drúzeneknek nevezett lerakódásokhoz vezethet.”

Ez egy lassú folyamat, „sokan évekig nem is vesznek észre semmilyen problémát.”

Ezzel szemben a nedves AMD sokkal agresszívabb. „Akkor fordul elő, amikor kóros erek nőnek a retinába, majd szivárogni kezdenek, ami nagyon hirtelen és gyors látásvesztést okozhat.” A drámai hatás nem marad el:

„Sokan azt mesélik, hogy este még teljesen jól voltak, aztán amikor felébredtek, már nem láttak.”

A legnagyobb rizikófaktor az életkor és a genetika mellett messze „a dohányzás.” A legelső jel pedig kifejezetten alattomos:

„Amit az emberek gyakran először észrevesznek, az az, hogy az egyenes vonalak torzultnak vagy görbének tűnnek. Ránéznek egy ablakkeretre, és azt mondják: várjunk csak, ez miért néz ki görbének?”

Jelenleg a száraz AMD végstádiumára, a geográfiai atrófiára nincs kezelés Európában, a nedves formát pedig drága és kellemetlen, szembe adott injekciókkal próbálják kordában tartani. Ehhez képest egy olcsó, szájon át szedhető tabletta maga lenne a megváltás. A metformin tehát új esélyt kaphat, de a bizonyíték egyelőre csak egy erős összefüggés. A döntő lépés, a randomizált, kontrollált vizsgálat adhat majd választ arra, hogy a remény valódi terápiává érik-e.

Via Daily Express


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Tízezreket vehetnek el a gyászolóktól: élettársak ezrei bukhatják el az özvegyi nyugdíjat egyetlen új szabály miatt
Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. A rendszer túlbonyolított, a kivételek kifinomultak, és ahogy az lenni szokott, a legfontosabb mondatok nem a tájékoztatók elején vannak, hanem a zárójeles megjegyzések között.

Megosztom
Link másolása

Egy társ elvesztése önmagában is feldolgozhatatlan teher, de az anyagi kiszolgáltatottságtól való félelem ezt a terhet megsokszorozhatja. Az özvegyi nyugdíj rendszere éppen ezt a bizonytalanságot hivatott enyhíteni, ám a szabályok útvesztőjében könnyű eltévedni, különösen most, amikor a jogalkotó hamarosan újraosztja a lapokat.

A magyar jogrend szerint özvegyi nyugdíj nem automatikus, hanem kérelemre jár, ha teljesül néhány feltétel. A legfontosabb: az elhunyt személy nyugdíjas volt, vagy megszerezte a szükséges szolgálati időt, a túlélő fél jogosult lehet:

ha házastárs vagy a bejegyzett élettárs, az utóbbi esetében az élettárs, ha 1 éve együtt éltek és van közös gyerek, vagy ha legalább 10 éve éltek együtt megszakítás nélkül.

Az elvált vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs pedig csak akkor reménykedhet ellátásban, ha az elhunyttól haláláig tartásdíjat kapott, vagy azt bíróság jogerősen megállapította számára.

A kérelem mellé halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, vagy élettársaknál együttélést igazoló dokumentumok kellenek. Ha közös volt a lakcím, akkor ezt lehet igazolni lakcímkártyával is.

Az ellátás két szakaszból áll.

Az első az ideiglenes özvegyi nyugdíj,

amely a halál napjától számítva főszabály szerint egy évig jár, pénzügyi mentőövként a legnehezebb időszakban. Ez az időtartam meghosszabbodik, ha az özvegy másfél évesnél fiatalabb gyermeket nevel, vagy tartósan beteg, illetve fogyatékossággal élő kiskorúról gondoskodik. Az ideiglenes időszak leteltével az ellátás csak akkor jár tovább, ha az özvegy megfelel bizonyos feltételeknek: betöltötte a saját öregségi nyugdíjkorhatárát, egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos, vagy az elhunyt jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermekről, illetve egy fogyatékkal élő vagy tartósan beteg gyermekről gondoskodik.

Ha e feltételek valamelyike a halálesetet követő tíz éven belül teljesül, az özvegyi nyugdíj „feléledhet”.

„Az özvegyek úgy érzik, hogy kifejezetten arra törekszenek a felülvizsgálatok során, hogy az egészségi állapotuk 50 százalék fölé, például 51 százalékosra javuljon.

Akkor bár jogosult lehet rokkantsági ellátásra, az özvegyi nyugdíj feléledését már nem kérheti” – mondta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő.

Az összeg mértéke is kétlépcsős. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a 60 százaléka, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Az ideiglenes időszak után, ha az özvegynek nincs saját jogú nyugellátása, ez a 60 százalékos mérték megmarad. Ha azonban már kap saját nyugdíjat vagy más, törvényben meghatározott ellátást, akkor az özvegyi nyugdíj mértéke 30 százalékra csökken.

A jogosultak köre június 30. után átalakul.

Az új szabályozás, amelyet a 2026-os költségvetést megalapozó törvénycsomagban fogadtak el, a házasság intézményének alaptörvényi védelmére hivatkozva a legfontosabb szigorítást az élettársaknál vezeti be.

A nyár utáni haláleseteknél már csak akkor lesznek jogosultak özvegyi nyugdíjra, ha az elhunyt halálakor egyiküknek sem állt fenn házassága egy harmadik személlyel, ami sok, régóta együtt élő, de korábbi házasságát hivatalosan fel nem bontó párt kizárhat az ellátásból.

Ezzel párhuzamosan a jogalkotó enyhít a különélő házastársak helyzetén: esetükben

a jövőben nem vizsgálják a különélés tényét, a házassági kötelék önmagában megalapozza a jogosultságot.

A törvény egy méltányossági szabályt is bevezet az időskori házasságot kötőknek: ha a frigyre valamelyik fél nyugdíjkorhatárának betöltése után került sor, a házasságot megelőző, igazolt élettársi kapcsolat időtartama beleszámíthat az ötéves együttélési feltételbe.

Az igényt a Magyar Államkincstár erre a célra rendszeresített nyomtatványán lehet benyújtani, akár elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül, akár postai úton vagy személyesen a kormányhivataloknál, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál. A kérelemhez szükséges a halotti anyakönyvi kivonat, a házassági anyakönyvi kivonat, élettársi kapcsolat esetén pedig az együttélést igazoló dokumentumokat.

Akkor szedjük össze, hogy mi és meddig jár?

Az ideiglenes nyugdíj 1 év után megszűnik, kivéve:

ha 18 hónap alatti gyermeket nevel,

ha tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket ápol (ekkor 3 évig jár),

vagy ha az özvegy árvaellátásra jogosult gyereket nevel.

A végleges (azaz nem ideiglenes) özvegyi nyugdíj akkor jár, ha az özvegy:

már betöltötte a saját nyugdíjkorhatárát a házastárs halálakor,

vagy megromlott az egészsége (megállapított rokkantság),

vagy árvákat/fogyatékosokat nevel.

Ha ezek később teljesülnek, az sem baj — a magyar jogban ritkán van happy end, de itt tíz évig van visszatérési lehetőség: ha az özvegy a haláleset után 10 éven belül válik jogosulttá, kérheti az özvegyi nyugdíjat (régebbi eseteknél 15 év is lehet).

 

És a híres 154 ezres plafon?

Na ez az, amit mindenki idéz, de kevesen értenek.

Általánosságban: nincs ilyen plafon.

Nem mondja ki a törvény, hogy ha túl sokat keresel, vagy ha magas a saját nyugdíjad, akkor „nem jár semmi”. Az özvegyi nyugdíj nem szociális alapú, hanem jogosultsági alapon jár.

A kivétel persze van: 
Ha a házastársad 1998 előtt halt meg, akkor az állam együttesen korlátozza a saját jogú és az özvegyi nyugdíjat egy felső határban:
 2025-ben ez az összeg 154 420 forint.
 Ha ennél többre jönne ki a kettő együtt, akkor az özvegyi nyugdíjat visszavágják, hogy együtt pont kijöjjön a plafonra.

De ha a házastárs 1998 után halt meg, akkor ez az összeghatár nincs. Akkor a 30% vagy 60% jön be – attól függően, van-e saját nyugdíjad vagy sem.

Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. Ha írnál a változásokról róla a nagyinak, így kezdhetnéd: „Mama, megint új szabály van az özvegyi nyugdíjra, és már az is számít, mikor halt meg a papa. De nem, a 154 ezres plafon rád nem vonatkozik. Valószínűleg.”

Via Államkincstár


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vastag Csaba minden nap elmondja a feleségének, Domján Evelinnek, mennyire szépnek látja
Mottójának a „Szeresd önmagad” mondatot tartja, és ezt a közösségi oldalakon is közvetíteni szeretné, ahol főként nők követik.

Megosztom
Link másolása

Sokan nemcsak szépsége és jó alakja miatt dicsérik Vastag Csaba feleségét, Domján Evelint, hanem a róla sugárzó boldogságért is.

Nemrég elárulta, komoly belső munka áll a kiegyensúlyozottsága mögött, és ebben a férje is kulcsszerepet játszik.

A Story Magazinnak adott friss interjújában arról beszélt, hogy a mentális egészségére is tudatosan figyel.

„Útkeresésben vagyok, egyre többször fogalmazódik meg bennem az a kérdés, ki is vagyok valójában. A mentális egészségem éppen olyan fontos, mint a fizikai”

– mondta Domján Evelin, aki szerint ma már helyén van az önbecsülése.

„Most nagyon jól vagyok, helyén van az önbecsülésem. Ebben persze sok munkám van, és kellett hozzá a férjem is, aki naponta elmondja, mennyire szépnek lát”

– tette hozzá.

Mottójának a „Szeresd önmagad” mondatot tartja, és ezt az közösségi médiában is közvetíteni szeretné, ahol főként nők követik.

„Klisének hangzik? Pedig így gondolom, ebben hiszek! Engem főként nők követnek, illetve fiatal lányok, akikért igenis felelősséggel tartozom. Ezért is vállalom, és szeretem magam a hibáimmal együtt is. Mondanom sem kell, időbe telt, hogy eljussak idáig. Persze vannak rosszabb napjaim, van, hogy nem esik jól tükörbe nézni, és hát havonta egyszer nekem is dúlnak a hormonjaim… Ekkor Csaba a mentsváram. Megölel, megszeretget, nagyokat, mélyeket beszélgetünk, amitől máris minden jobb” – mesélte el.

A lelki egyensúly megtalálásában a főzés is sokat segít neki, ami teljesen kikapcsolja.

A konyhai tudást édesanyjától tanulta, és ezt a hagyományt szeretné majd továbbadni a gyermekeinek is.

„Kislányként sokat álltam édesanyám mellett a konyhában. Ámulattal néztem, ahogy a tésztát gyúrja”

– árulta el Evelin, aki a mai napig kér tanácsot édesanyjától. „Legutóbb, amikor hatlapos süteményt sütöttem, mondott egy-két tanácsot, és isteni lett a végeredmény.”

Evelin tudatossága nem újkeletű: tavaly arról is beszélt, hogy letette a cigarettát, és ezzel sokakat inspirált a változásra. A pár élete a nyilvánosság előtt zajlik, hiszen korábban a Nyerő Párosban (2023), majd az Ázsia Expresszben (2025) is próbára tették kapcsolatukat és kitartásukat. Evelin korábban úgy nyilatkozott, ő teremti meg a „nyugodt hátországot” férje számára, amihez a tudatos, önellátásra törekvő életmódjuk is hozzátartozik.

Via Story Magazin


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Megáll az élet a 3-as metrón – de most egészen másért, mint amihez hozzászoktál
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a BKV és az FMK pop-up programokat szervez az M3-as metró több ferencvárosi állomásán. A 16:00 és 20:30 között zajló koncerteken a peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.
Fehér Adél - sassy.hu
2026. január 22.


Megosztom
Link másolása

A napi ingázás megszokott zajában 2026. január 22-én délután négytől fél kilencig a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed és a Kálvin tér metróperonjai alakulnak át ideiglenes kulturális terekké. Nem fesztivál, nem showcase, nem „nagy esemény”, hanem

sok apró, egymásba csúszó pillanat: handpan a peronon, néptánc a mozgólépcső árnyékában, kórusművek a zajos városi akusztikában.

A műfaji lista szándékosan széles: népzene, néptánc, kórus, alternatív és világzene, balkán, klezmer, ambient, szólóprodukciók. Ez nem „best of magyar kultúra”, hanem inkább egy keresztmetszet – olyan előadókkal, akik megszokták a rendhagyó tereket, és nem ijednek meg attól, ha a közönség fele csak véletlenül áll meg.

A Magyar Kultúra Napján a Ferencvárosi Művelődési Központ és a BKV együttműködésében ismét peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.

A fellépők között ott van például Afronauta, aki handpanen játszik meditatív, mégis urbánus zenét; Sildervald, a „blastfolk” címkével nehezen besorolható, népzenei gyökerekből táplálkozó, de nagyon mai hangzású projekt;

Fogl Márton – Tér, amely inkább atmoszférát épít, mint klasszikus dalokat; vagy a Lowland Hill, akik bluegrassben gondolkodnak, de nem muzeális módon.

A népzenei vonalat erősíti a Budapest Folk Duó és a Határtalan Népzene formáció, míg a balkán–klezmer tengelyen a Devana 78 és az Orkestar Budimpešta mozog, utóbbi kifejezetten a magyarországi nemzetiségek zenéjét hozza lendületes, városi formában.

A programsorozat délután 16:00 és este 20:30 között fut négy ferencvárosi csomóponton: az M3-as metró Nagyvárad tér, Corvin-negyed és Kálvin tér állomásán, valamint az M4-es vonal Kálvin téri peronján.

Az ingyenes eseményeken érvényes utazási jogosultsággal lehet részt venni. A nap választása szimbolikus: 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.

A program:

Nagyvárad tér (M3 peron)

● 16:30 Afronauta - handpan

● 17:15 Sildervald - blastfolk

● 18:00 Fogl Márton - Tér

● 18.45 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 19.40 Budapest Folk Duo - népzene

Kálvin tér (M4 peron)

● 16:30 Sildervald - blastfolk

● 17:15 Afronauta - handpan

● 18:00 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 18.45 Fogl Márton - Tér

● 19.40 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

● 20.10 Budapest Folk Duó - népzene

Corvin-negyed (M3 peron)

● 16.00 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 16.45 Bencze Alma - looper performance

● 17.30 Devana 78 - balkán és klezmer

● 18.15 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.40 Extra FIgyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.00 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 19.25 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

● 19.45 MOODS Ambient

● 20.10 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

Kálvin tér (M3 peron)

● 16:00 Bencze Alma - looper performance

● 16.45 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 17.30 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.15 Devana 78 - balkán és klezmer

● 19.00 MOODS Ambient

● 19.25 Extra Figyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.45 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 20.10 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

Aki látott már hasonlót, tudja, mire számítson. A korábbi akcióról készült videókon nem áhítatos, csendben figyelő közönség látszik, hanem megálló, elmosolyodó, telefonjukat előkapó utasok. Valaki végignézi, valaki csak fél percig, mások késnek miatta egy megállót. És ez az egésznek a lényege.

A Magyar Kultúra Napja hagyományosan a „komoly” ünnepek közé tartozik: beszédek, díjak, színpad, díszlet.

Ez a ferencvárosi pop-up program inkább azt mondja, hogy a kultúra nem esemény, hanem állapot.

Ott van a peronon is, ha hagyjuk. Január 22-én pedig különösen nehéz lesz nem észrevenni.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Ezek a szemtünetek jelzik előre a pajzsmirigybetegséget, mielőtt a vérképedből kiderülne
Magyarországon a lakosság 10-15 százalékát érinti valamilyen pajzsmirigy-rendellenesség. Van, amikor azonnali orvosi beavatkozás szükséges a látásromlás elkerülésére.

Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, csak a sok netflixezéstől vörös a szemed reggelente, és a táskák a szemhéjadon a kialvatlanság elkerülhetetlen melléktermékei? Lehet, de van egy rossz hírünk: a szemed gyakran előbb jelzi a pajzsmirigy körül izmosodó autoimmun balhét, mint bármilyen laborlelet. Az időben felismert jelekkel és egyetlen, de kőkemény életmódbeli döntéssel ugyanis akár a látásodat is megmentheted.

A pajzsmirigy a test belső termosztátja, hangulatgenerátora és energiamenedzsere, amivel a magyar lakosság 10–15 százalékának, főleg a nőknek, komoly gondja van.

A probléma az, hogy az ellátórendszerben eljutni a megfelelő szakemberhez sokszor egy külön sportág. „Szerintem Magyarországon megbízható endokrinológust találni… olyan, mint amikor tűt keresel a szénakazalban” – foglalta össze a helyzetet egy érintett a Telexnek.

Na de mi az, amit a tükörben kellene észrevenni? A pajzsmirigyhez köthető szembetegség, vagyis a thyroid eye disease nem válogat. Okozhat enyhe, de idegesítő panaszokat, és súlyos, látást veszélyeztető állapotot is.

A gyanús jelek listája hosszú: piros, irritált, folyamatosan könnyező szem, duzzadt, ödémás szemhéjak, szemszárazság, fényérzékenység, a szem mögött érzett nyomás, ritkább pislogás, és a klasszikus, filmekből ismert „kidülledés”.

A legravaszabb az egészben, hogy ezek a tünetek simán beelőzhetik a pajzsmirigyhormonok laborban kimutatható elcsúszását. Ha pedig hirtelen kettőslátás, látásromlás vagy komoly fájdalom jön, az nem a „majd elmúlik” kategória, hanem az azonnali szemészeti vizit.

A kockázat nem sorscsapás, több tényezőn is lehet változtatni. A legnagyobb, legdurvább, leginkább befolyásolható rizikófaktor a dohányzás. A cigi nemcsak a betegség kialakulásának esélyét növeli, de a súlyosbodásét is, és még a kezelések hatását is rontja. A rosszul beállított pajzsmirigyhormon-szint, a magas antitestértékek vagy a radiojód-kezelés szintén dob a kockázaton, különösen, ha valaki közben vígan szívja a cigit.

Gail Devers, háromszoros olimpiai bajnok sprinter évtizedekig küzdött a tünetekkel, mire kiderült, mi áll a háttérben.

„Olyan rossz lett a helyzet, hogy voltak idők, amikor a gátakat sem láttam a futópályán”

– mondta a Defender Networknek. „Egyetlen orvos sem mondta, hogy a szemtüneteim elkülönülnek a Graves-től.”

Oké, gyanús a dolog, mi a teendő? Az út a háziorvostól az endokrinológuson át a szemészig vezet, akiknek együtt kell dolgozniuk. A kezelés attól függ, mennyire aktív és súlyos a betegség. Az orvosi kezelésről szóló 2021-es EUGOGO klinikai irányelv szerint az enyhe esetekben a kockázatok csökkentése – dohányzás elhagyása, hormonszint beállítása –, a műkönny, a napszemüveg és az éjszaka felpolcolt párna is elég lehet.

A súlyosabb, aktív eseteknél már jön a nehéztüzérség: intravénás szteroidok, immunszuppresszáns gyógyszerek, ritkább esetben sugárkezelés.

Tavaly júniusban az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett egy új, célzott terápiás gyógyszert,

a teprotumumabot is, ami a vizsgálatokban hatásosan csökkentette a szemkidülledést, de a finanszírozás és a hazai hozzáférés persze már egy másik meccs.

A legfontosabb, amit a beteg megtehet, és amit nem lehet elégszer elmondani: a dohányzás teljes elhagyása, beleértve a passzív füstöt is. Emellett az endokrinológussal beállított hormonszintek tartása alapvető.

A szelénpótlásról megoszlanak a vélemények: egy nagy vizsgálat szerint enyhe esetekben segíthet, de a hatása nem egyértelmű, így szedése előtt mindenképp orvosi konzultáció szükséges.

A legmeglepőbb az egészben, hogy a szemtünetek néha teljesen önálló életet élnek. Megelőzhetik a pajzsmirigybetegséget, de akár évekkel utána is felbukkanhatnak, még akkor is, ha a pajzsmirigy már régen rendben van.


Megosztom
Link másolása