TRENDI

Hogyan tárold a téli ruháid márciustól, hogy jövőre is hordhasd őket?

A tavaszias idő hozza magával a gardróbváltást is. Az elmúlt évek március-áprilisi fagyos reggeleit alapul véve még nem kell száműzni a kötött pulcsikat, de már érdemes felkészülni a téli ruhák helyes tárolására. Így nem ér kellemetlen meglepetés a következő szezonban, és frissen veheted elő a meleg ruhadarabokat. Nézd meg, eddig jól tároltad-e szezonon kívül a ruháid!

Megosztom
Link másolása

A nem megfelelő tárolás során ugyanis kellemetlen szagúvá válnak a ruhák, rosszabb esetben teljesen tönkre is mehetnek. Elöregedik a gumi, megnyúlik az elasztán, bebüdösödik a gyapjú. Bármi lehet, ha a tudatosság teljes hiányában dobod a komód mélyére a téli ruhákat.

A ruhaipar környezetre gyakorolt hatása így is súlyosabb a kelleténél, az Európai Parlament felmérése szerint csak Európában évente közel 26 kiló textilt vásárolunk, emellett körülbelül 11 kg-ot dobunk ki. Egy év leforgása alatt történik mindez.

Nemcsak a kedvenc ruhadarabjaid eszmei értékétől válsz tehát meg a rossz tárolás miatt, hanem feleslegesen növeled a karbonlábnyomod, szennyezve ezzel a természetet.

Pedig mindez megelőzhető, ráadásul minimális odafigyeléssel. További előnye még a tudatos tárolásnak, hogy ha vigyázol a régire, egy csomó pénzt másra tudsz költeni a megspórolt vásárlásokkal.

Nem hordod? Ki vele!

A PopScience összeállítása szerint érdekes módon az első mérföldkő a szanálás. Válogasd ki a ruhákat, amiket nem hordasz, és add le valamelyik közeli ruhagyűjtőben, vagy tedd fel a Vinted-re.

A viselésre már nem alkalmas ruhákat leadhatod nagy áruházaknál, ahol válogatás után újrahasználják ezeket is.

Így jó helyre kerülnek a ruháid, nálad pedig nem veszik el a helyet, így szellősebben tárolhatók azok a darabok, amelyeket biztosan hordani szeretnél még jópár évig. Tekintsd ezt egyfajta tárolási előkészületnek.

Márciusi nagymosás és alapos szárítás

A szortírozott téli ruháid mosással készítsd fel a tárolásra. A tiszta ruhák segítenek megelőzni a kellemetlen szagok kialakulását és beszivárgását, és kevésbé lesznek csábítóak a kártevők számára.

Ha foltot észlelsz a ruhákon, ne várd meg a következő szezont a tisztítással, mert félő, hogy akkor már meg sem fognak mozdulni.

Pillanatok alatt működő természetes folttisztítóval te is megoldhatod a problémát.

Fontos, hogy jól szárítsd meg a ruhákat, mert egy cseppnyi nedvesség is eredményezhet dohos szagokat, aminek nem fogsz örülni a bekuckózós idény első napján.

Jó szekrény, friss ruhatár!

Az anyag igényeinek megfelelően tárolj. A nyúlós ruháidat hajtsd össze, és úgy tedd el őket, különben kinyúlhatnak. A gyűrődésre hajlamos ruházati cikkeket viszont tedd vállfára. Nem lesz az a gőzölős vasaló, ami a vászonból kisimítja több hónap ráncait.

Kevés a hely? Használj vákuumzáras tárolót!

Jó barátaid lesznek a vákuumzáras tasakok és tárolók, ha pici helyen laksz, vagy épp sok ruhád van. Velük könnyebben tömörítheted a ruháid, ami óriási helyhez juttat a saját szekrényedben. A ruháidat frissen tartják, ráadásul a molyok sem találják meg őket. Ha az anyag miatt a vákuum nem nyerő, még mindig tárolhatod a ruhákat egyszerű ruhavédő zsákban.

Vajon jó-e még a levendula a molyok ellen?

Apropó, molyok. Hogy a levendulás zsákocskák molyriasztó hatással bírnak, arról csak a molyokat felejtették el értesíteni. Ugyan a levendulában található linalool és linalil-acetát vegyületeket kevésbé szeretik a rovarok, ám a XX. század népi tapasztalata alapján a mai lepkeféléket ez az információ nem hatja meg, és bőszen rágcsálják a szövetet levendula mellett is. A tárolás tehát tényleg kulcskérdés.

Szuper tipp cipők szagtalanítására!

Hogy ne lábszagban úszva vedd elő az őszi-téli cipőidet a tavaszi-nyári szezon lecsengésével,

tegyél a cipők közé szagtalanító szénport vagy szódabikarbónát egy kis zsákban.

Mindkettő elnyeli még az évtizedes dohányszagot is, a cipők szagtalanítása nem lehet számukra akadály. Ha egy kis illatot is csempésznél a varázslatba, néhány csepp minőségi citromhéj illóolajat is cseppenthetsz rá, vagy akár a cipőbelsőre is.

Száraz, hűvös hely a ruhák esetében is

Ne vidd a nem használt téli ruháid a pincébe, és ne is tedd ki őket időjárási viszontagságoknak, például erős napfénynek. Ha vizessé lesz vagy megfakul a színe a napoztatástól, szintén hordhatatlanná válik majd a legtöbb ruhád.

A hőmérséklet-ingadozások is roncsolhatják a szálakat.

A konstans hőmérséklet egy jó gardróbban vagy akár egy ágyneműtartóban is működhet attól függően, mi áll a rendelkezésedre.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
Ilyen dögös Halle Berry, amikor felveszi ugyanazt a ruhát, amiben 22 éve átvette az Oscar-díjat
Elképesztően nézett ki abban a ruhában, amelyet 2002-ben, a legjobb színésznőnek járó Oscar-díj átvételekor viselt.

Megosztom
Link másolása

Halle Berry, a Macskanő sztárja részt vett az Elie Saab 1001 Seasons divatbemutatóján, ahol mindenkit megdöbbentett, amikor végiglejtett abban a ruhában, amelyet 2002-ben, a legjobb színésznőnek járó Oscar-díj átvételekor viselt.

A Szörnyek keringője című filmben nyújtott alakításáért Berry lett az első színesbőrű nő, aki megkapta ezt az elismerést,

így a bordó szoknyával és virágos áttetsző felsőrésszel készült ruha különleges jelentőséggel bír. Az eseményen, amely a libanoni tervező, Elie Saab 45 éves munkásságát ünnepelte, Berry magabiztosan sétált végig a kifutón a legendás darabban.

A The Cut szerint a ruha az elmúlt években a Los Angeles-i Filmakadémia Múzeumában volt kiállítva, mintha csak Berry visszatérésére várt volna.

Berry maga is megosztotta a különleges pillanatot az Instagramon, egy videóval, amelyben mosolyogva fogadja a lelkes tömeg üdvözlését.

„Vannak pillanatok az életben, amelyek egyszerűen csak megtörténnek, és örökre megváltoztatják az életünket!

Az, hogy megnyertem az Oscar-díjat az @eliesaabworld ruhámban, számomra egy ilyen pillanat volt” – írta a videóhoz.

„Köszönöm, Mr. Saab, hogy része volt az életem szövetének, hiszen már 22 éve elválaszthatatlanul össze vagyunk kötve! Megtiszteltetés volt, hogy ünnepelhettem Önt és a 1001 Seasons-t. Sok további csodálatos évet kívánok örömmel, kreativitással és ragyogással!”

A rajongók és hírességek sem bírták magukban tartani az izgatottságukat:

„IKONIKUS,” kommentálta Kerry Washington színésznő.

Egy másik hozzászóló így írt: „Pont olyan gyönyörű, mint az első alkalommal.”

„❤️❤️❤️ Ő sosem öregszik! Egyszerűen kecsesen és gyönyörűen siklik át az évek múlásán!” – lelkesedett egy harmadik.

Az eseményen több mint 300 ruhakölteményt mutattak be, és olyan világsztárok léptek fel, mint Celine Dion, Jennifer Lopez, Camila Cabello, Nancy Ajram, Monica Bellucci és Amr Diab.

„Egyetlen éjszakába sűrítünk egy életen át tartó tapasztalatot és egy évtizedeken átívelő utazást, ezzel helyet készítve egy új kezdetnek” – mondta a névadó tervező egy sajtóközleményben. „Ma nem csupán 45 év örökségét zárjuk le; ehelyett friss éveket nyitunk meg, tele reménnyel.”

Megosztom
Link másolása

TRENDI
Fotókkal! Így nyűgözött le mindenkit Gwyneth Paltrow és Chris Martin lánya a párizsi bálon
Apple Martin csodálatos Valentino ruhában tündökölt Párizsban.

Megosztom
Link másolása

A 20 éves Apple Martin, Gwyneth Paltrow és Chris Martin lánya, november 30-án a híres Le Bal des Débutantes bálon mutatta meg egyedi tervezésű Valentino ruháját. Az eseményre Alessandro Michele,

a Valentino kreatív igazgatója által tervezett ruhát viselte, amelynek elkészítése a Vogue szerint 750 órát vett igénybe.

A Le Bal des Débutantes minden évben 16 és 22 év közötti fiatal nőket mutat be a társasági életnek, olyan hírességek nyomdokaiban, mint Lily Collins és Margaret Qualley - szúrta ki a People.

Apple kék, pánt nélküli Valentino ruhája hat selyem plissé sifon rétegből állt, amelyek színátmenetes hatást keltettek. A derekán fekete selyem masni emelte ki a sziluettet, és a ruhát kék Valentino szandállal egészítette ki.

Apple az első Le Bal résztvevő, aki Michele egyedi tervezésű ruhájában jelent meg.

A családja teljes mértékben támogatta: édesanyja, édesapja és testvére, Moses is Valentino ruhákban jelentek meg. Az 52 éves Gwyneth Paltrow Valentino 2025-ös tavaszi kollekciójából választott egy ruhát, míg a 47 éves Chris Martin és a 18 éves Moses méretre szabott Valentino szmokingot viseltek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue (@voguemagazine) által megosztott bejegyzés

Gwyneth az Instagram-sztorijaiban osztotta meg büszkeségét, színes és fekete-fehér fotókat posztolva Apple-ről.

„Az én gyönyörű lányom @maisonvalentino ruhájában”

– írta az Oscar-díjas színésznő.

Divatőrült gyerekkora óta

Apple divat iránti érdeklődése már korán megmutatkozott. Első komoly megjelenése a divat világában 2023-ban, a párizsi divathéten volt, ahol egy fekete-fehér Chanel ruhát és blézert viselt. Derek Blasberg divatújságíró egyszer azt nyilatkozta, hogy a

néhai Karl Lagerfeld, a Chanel egykori kreatív igazgatója már négyéves korában megjósolta, hogy Apple „Chanel-lány” lesz.

Ennek ellenére Apple nem tartja magát kifejezetten trendkövetőnek. „Imádom a pulcsikat és a túlméretezett kardigánokat, a mokaszineket és egy kényelmes Levis farmert” – mondta a Vogue-nak 2023-ban.

„Számomra az a legfontosabb, hogy egy ruhában önazonosnak érezzem magam; a klasszikus ’90-es évek stílusát keverem egy menő nagypapás hangulattal.”

A párizsi divathéten viselt szettjéről elárulta: „A kedvencem az volt, ahogyan a mokaszint a miniruhával kombináltam. Ez nagyon passzolt a saját stílusomhoz.”

Anyja nyomdokain jár

Amikor Apple nem az iskolában van, édesanyja, Gwyneth lifestyle márkájával, a Goop-pal dolgozik együtt. 2020-ban egy Goop-ruhával modellkedett, 2021-ben pedig a márka GOOPGLOW Glow Lotion kampányában szerepelt, amelynek fejlesztésében is közreműködött.

„Nagyon élvezem, hogy van egy ilyen korú lányom, különösen azért, mert érdeklik a ruhák, a bőrápolás és minden ilyesmi”

– mondta Gwyneth egy 2023-as interjúban. „Sokkal nőiesebb, mint én. Nagyon ügyesen sminkel, és imádja csinálni.”

„Ő egy rendkívül kedves ember, és az értékrendje is a helyén van” – tette hozzá Gwyneth, aki láthatóan büszke arra, hogy lánya egyedi és önálló utat jár be.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Egy plasztikai sebész szerint ez a nő a legtökéletesebb külsejű és a legvonzóbb az egész világon
Megfejtette, mitől válik vonzóvá egy nő mások számára, és elárulta, szerinte kik a legszebbek a hírességek közül.

Megosztom
Link másolása

Dr. Julian De Silva, a londoni Centre For Advanced Facial Cosmetic And Plastic Surgery vezetője hírességek arcát elemezte az aranymetszés szabályai alapján.

Ennek segítségével pedig felállított egy listát arról, hogy melyik 5 nőnek van a legtökéletesebb külseje.

Szerinte a legszebb Jodie Comer színésznő, mert ő rendelkezik a legjobb arányokkal.

Az aranymetszés egy matematikai arányosság, amelyet a művészetben és a természetben is gyakran alkalmaznak a szépség és harmónia mérésére. Jodie Comer arca 94,52%-ban felel meg ennek az aránynak, különösen az orr és az ajkak elhelyezkedését tekintve ahol 98,7%-os pontszámot ért el.

24.HU

Dr. De Silva úgy véli, a számítógépes technikák lehetővé teszik, hogy megfejtsék azokat a kritériumokat, amelyek miatt valaki fizikailag vonzó mások számára.

Az aranymetszés kritériumainak való megfelelés alapján összeállított lista első öt helyezettje:

Jodie Comer – 94,52%

Zendaya – 94,37%

Bella Hadid – 94,35%

Beyoncé – 92,44%

Ariana Grande – 91,81%

Te erről mit gondolsz?


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Az 50 feletti magyar nőknek receptre írná fel a sminkelést a sminkmester, szerinte a mindennapok fontos része a középkorúaknak
Azt is elmondta, melyek a megfelelő sminkelés alaplépései, hogy szép legyen az eredmény.

Megosztom
Link másolása

A Panna, csajok, satöbbi legújabb részében Dévényi Kathy kozmetikus és sminkmester volt Balázsy Panna vendége.

A műsorvezető a női szépségről és a sminkelés titkairól beszélgetett vele.

Dévényi Kathy arról is beszélt, hogyan alakítja az idősebb generációk szemléletét a sminkkel kapcsolatban, és miért érdemes átértelmezni a régi szabályokat, és arról, hogyan válik a smink a mindennapi élet fontos eszközévé a középkorú nők számára.

A kozmetikus-sminkmester szerint a II. világháború alatt, a szocializmus idején nemhogy nem volt divat a sminkelés, hanem egyenesen kirívónak számított. Ezzel azért vitatkoznánk, anyáink, nagymamáink az 1960-as és 1970-es években bőven használtak szemhéjtust (ez az 1990-es években vissza is tért), szempillafestéket, divatos volt a műszempilla, rengetegen jártak kozmetikushoz, és az 1980-as években is fontos volt a smink.

Arról is beszélt, hogy a magyar nők sminken a szerényebb arcfestést tartják, de kevesen használják az alapozót, amiből mindenkinek kellene, persze a hozzáillő árnyalatban.

Úgy véli, egy középkorú nő elvész a drogériákban, amikor a sminktermékek közt válogat, mert nem ismeri ki magát a sokféle termék között.

Sminkelésnél alapszabály, hogy hidratált, letisztított bőrt kezdünk el festeni. Az 5 alaplépés pedig a következő:

1. A megfelelő, bőrhöz idomuló, pontosan azonos színű alapozó felvitele.

2. A második a szem körüli korrektor.

3. A harmadik a szintén megfelelő árnyalatú pirosító használata.

4. A következő a szempillaspirál.

5. Az utolsó lépés pedig a száj festése.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása