FONTOS
A digitális zaklatás már nem csak szavakból áll, egy friss ENSZ-jelentés szerint a nők 42 százalékát már fizikailag is megtámadták. Mutatjuk, milyen eszközökkel harcolnak a nők a deepfake és a mindennapi szexizmus ellen.
FONTOS
A lesújtó véleményt az Akadémiai Dolgozók Fóruma fogalmazta meg az idei jelöltlista láttán. Szerintük a helyzet rontja az Akadémia 21. századi megítélését.
FONTOS
Szekunder szégyenérzet keríti hatalmába az embert, hogy a barátai sem a nőjogi aktivistát, publicistát látják benne, csak egy takaros s.gget.
FONTOS
Üknagyanyáink korában semmi keresnivalója nem volt a beszédtémák közt a női állapotokkal kapcsolatos ügyeknek, a menstruáció nem volt való férfi fülnek, de még egymás közt is alig említettek görcsöket vagy szexet a nők. A social media ebben a sötétségben tartana bennünket - itt a női shadowban!
FONTOS
Mi lenne, ha Elon Musk nő lenne? Ugyanaz a technoguru agy, ugyanaz a 14 gyerek, ugyanaz a világmegváltó tempó – csak épp szoknyában. A rakéta talán így is felszállna, de a közvélemény előbb kérdezné meg, ki vigyáz a gyerekekre, mint hogy gratulálna a Mars-misszióhoz.
FONTOS
Szép, szép a tulipáncsokor, de van nő, akinek havonta intim betétre sem futja. Szerencsére nekik is szebbé és valódivá lehet tenni a nőnapot.
FONTOS
A Stranger Things sztárja elárulta, a mentális egészségére rossz hatással voltak a megjelenésével kapcsolatos negatív kommentek és cikkek, szerinte nonszensz, hogy elvárják, hasonlítson az általa megformált ikonikus karakterre.
FONTOS
Szerinte a női emancipációval megnyílt egy olyan kapu a nők előtt, ami addig nem volt nyitva számukra.
FONTOS
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nőként élni a világtörténelem során sosem volt olyan jó, mint most. Vannak, akik ezt máshogy látják.
FONTOS
Anyai küzdelmek, karrier álmok és jegesmedve támadás mellett leginkább arról írtak, hogy nem írhatnak.
FONTOS
„A ruhámon látható szövegeket több száz nekem írt üzenet és rólam írt komment közül válogattam, akadtak cifrábbak is, csak azok túl hosszúak voltak.” - mondta Vera a ruháról.
FONTOS
Hogyan jelennek meg a nők a filmekben? Mekkora esélyük van, hogy szóhoz jussanak egy multi értekezletén? Mi az, amire kapásból azt mondják, nem nekik való? Ezekről is szó esett a Törjük át az üvegplafont! konferencián.
FONTOS
Miért nincs elég nő a V4-es vállalatok felsővezetésében, mikor rengeteg rátermett, jól képzett nő van? Nagy Beátát, a Corvinus oktatóját kérdezte a Corvinus honlapja Primecz Henriett-tel közös kutatásáról.
Népszerű
Ajánljuk