Ezért üt ekkorát a Tőrbe ejtve új része: sötétebb, okosabb és rémisztően ismerősebb, mint az eddigiek
Az egész egy észak-new york-i templomban kezdődik, ahol megtörténik egy tökéletesen lehetetlen bűntény, olyan fajta, amitől a krimi műfaja egyszerre érzi magát megsértve és boldognak. Az ügyet természetesen Benoit Blanc kapja meg, és a Los Angeles Times kritikusa szerint ez az a pillanat, amikor a franchise elér a „szent grálhoz”. Rian Johnson harmadik Tőrbe ejtve-filmje, a Wake Up Dead Man (Ébredj fel, halott ember) december 12-én landolt a Netflixen, és azóta nagyjából mindent letarolt, amit le lehetett tarolni.
A dicshimnuszok már a torontói filmfesztiválon elindultak, de a végső pecsétet a Variety ütötte rá, amikor „szinte hibátlan krimibulinak” nevezte, és hozzátette: talán ez a trilógia legélesebb darabja. A számok sem vitatkoznak: Rotten Tomatoes-on 92 százalékos kritikai értékelés, 94 százalékos közönségpontszám, ami eddig a franchise csúcsa. De a siker nem pusztán technikai kérdés. Johnson ezúttal nem egy klasszikus „ki tette?” rejtvényt rakott össze, hanem egy „miért tette?” történetet, ahol a motiváció legalább olyan fontos, mint az elkövető személye.
A New Yorker szerint egyszerre szatirikus és halálosan komoly, ami nagyjából annyit jelent, hogy nevetés közben is kellemetlenül sok minden ismerősnek tűnik.
Ebben a világban bukkan fel az egyik legérdekesebb mellékszál: egy politikai pályára készülő fiatal férfi története, aki teljes természetességgel meséli el, milyen eszközökkel próbált hatni a reménybeli választóira.
És ezen a ponton az Ébredj fel, halott ember már nem amerikai filmként működik, hanem fájdalmasan ismerős közép-kelet-európai tükörként is.
Itt is pontosan tudjuk, melyik mondat melyik közönségnek szól, és hogy a valóság nem számít, csak az, hogy működjön.
A Tőrbe ejtve legújabb része azért ennyire jó, mert ezt nem didaktikusan, nem szájbarágós politikai pamfletként adja elő, hanem a műfaján keresztül. A krimi logikája – hogy mindenki elrejti az igazságot, mindenki szerepet játszik, és mindenki mást mutat kifelé, mint ami belül van –
Johnson nem mondja ki, de a párhuzam ott van a levegőben, és nem is nagyon lehet elhessegetni.
A filmhez persze kellettek a megfelelő színészek is. Daniel Craig Benoit Blanc-ja továbbra is a sorozat stabil tengelye, de ezúttal Josh O’Connor viszi el a show-t egy fiatal pap szerepében, aki Blanc nyomozótársává válik. A Los Angeles Times szerint az ő jelenléte ad új lendületet a történetnek, és tényleg: a kettőjük közötti dinamika friss, játékos, közben mégis tele van feszültséggel. Blanc figurája sebezhetőbb, bizonytalanabb, mint korábban, O’Connor pedig láthatóan élvezi, hogy egy olyan karaktert játszhat, aki egyszerre hívő és kételkedő.
A párbeszédek élnek, és ebben nagy szerepe van Daniel Craig improvizációinak is. Rian Johnson szerint a legjobb poénok rendre tőle jönnek, ami azért sokat elmond arról, mennyire szabadon mozoghatott a forgatáson. A technikai megvalósítás közben tudatosan sötétebb lett. Steve Yedlin operatőr
Nathan Johnson zenéje orgonával és karcos csellókkal tolja rá a súlyt a képekre, mintha folyamatosan emlékeztetne: itt nem csak egy rejtvényről van szó, hanem valami mélyebbről, kellemetlenebbről.
Az Ébredj fel, halott ember a torontói világpremier és a londoni fesztiválnyitás után november végén került limitáltan a mozikba, majd december 12-én a Netflixre. Johnson többször hangsúlyozta, hogy fontos volt számára a közösségi moziélmény, ezért ragaszkodott a nagyvásznas bemutatóhoz is.
Daniel Craig szerint nem a vallás megtámadása volt a cél, hanem az, hogy valódi vitát lehessen folytatni – már ha még lehet.
Rian Johnson már gondolkodik a negyedik részen, a Tőrbe ejtve-univerzumot nem engedi el. Amikor arról kérdezték, átadná-e másnak a rendezést, csak annyit mondott:
