Ha egy nőnek egy kapcsolatban már "minden oké", akkor valószínűleg feladta
Egy pasi többnyire elvan, azt szereti, ha mindig, minden nyugis, ha a barátnője cuki és állandóan jókedvű, ha nincsenek konfliktusok. Igen, a férfiak többsége nem szeret szembenézni a problémákkal, vagyis inkább a homokba szeretik dugni a fejüket, és azt mondani: ha nem veszünk tudomást róla, nincs is probléma.
Egy nő nem így gondolkodik. Természetesen mi sem szeretjük az állandó balhét (vagy aki igen, az tényleg gáz). De egy jó kapcsolat számunkra nemcsak rózsaszín felhőcskékből és a tökéletes(nek álcázott) szerelemről szól, hanem a jó konfliktuskezelésről is.
Vagyis arról, hogy megbeszéljük a problémákat. Hogy elmondjuk, ha valami nem oké, ha valami rosszul esett, és máshogy kéne csinálni. Egyszóval: küzdünk a kapcsolatért, a szerelmünkért, az intimitásért, a köztünk lévő valódi szövetségért. Küzdünk érted.
A pasik ezt sokszor félreértik. Nem fogják fel, minek kell a dolgokat "túlmagyarázni", minek "fölöslegesen rágódni mindenen". Vitának, veszekedésnek, macerálásnak, csesztetésnek vesznek mindent, ami tulajdonképpen nem más, mint egy egészséges párkapcsolat dinamikája. Mert abba bizony a konfliktusok is beletartoznak. A néma csend egy kapcsolatban egyáltalán nem jó jel, sőt. Vagy azt jelenti, hogy a két fél a szőnyeg alá söpör mindent, és annak előbb-utóbb baj lesz a vége, vagy azt, hogy az egyik fél (sajnos többnyire a nő) harcolt ugyan egy darabig, de aztán feladta.
Mert ha egy nőnek látszólag már "minden oké", már semmiért sem szól, már nem akarja megbeszélni veled a dolgokat, akkor nagyon nagy baj van. Mert akkor az a nő az esetek többségében már döntött.
Lehet, hogy még magának se vallotta be, lehet, hogy még túlságosan fáj szembesülnie vele, de a lelke mélyén már tudja, hogy nem te vagy az. Nem te vagy az embere. Már nem küzd, mert nincs miért.
Innentől kezdve az egész már csak egy ketyegő bomba. Már nem az a kérdés, hogy elveszíted-e a nőt, hanem az, hogy mikor. Mikor áll fel, és sétál ki. És igen, amikor ő végre erre az elhatározásra jut, akkor többnyire már késő. Akkor ő belül megharcolta a magáét. És te, kedves pasim, semmit sem tehetsz, kapkodhatsz utána, könyöröghetsz a bocsánatáért, bombázhatod üzenetekkel.
És hogy mit lehet ez ellen tenni? Odafigyelni rám. Meghallgatni, amikor valamit mondok, amikor valamit szeretnék megbeszélni. Nem lerázni, hisztisnek nyilvánítani, hátat fordítani. Mert ha odafigyelsz, akkor azt érzem, hogy törődsz velem. És akkor soha nem fogunk eljutni a "minden oké", vagyis a "már minden mindegy" állapotába. Hidd el, kedves pasim, nem olyan nagy varázslat ez. Csak egy kis türelem és empátia kell hozzá. Ha szeretsz engem, menni fog.
LessonsLearnedInLife /Címkép: Pexels/