Gyászol a magyar rock and roll: 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós
Hetvennyolc éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária alapítója, a magyar rock and roll királya. A halálhírt családja tette közzé szombat hajnalban a zenész hivatalos Facebook-oldalán:
A bejegyzésben a család a gyászuk tiszteletben tartását kéri a nyilvánosságtól.
Fenyő Miklóst január 11-én szállították kórházba tüdőgyulladással. Stábja akkor azt írta: „Drukkoljatok neki, hogy minél előbb meggyógyuljon!” Január 23-án arról adtak hírt, hogy az énekes a tüdőgyulladásból lassan felépült, de a szövődményekkel még „komoly küzdelem” zajlik. A Hungária egykori dobosa,
Az előadóművész már 2024 végén is egészségi problémákkal küzdött, egy súlyos felső légúti betegség miatt el kellett halasztania a hagyományos ünnepi koncertjét. „Ez életem legszomorúbb karácsonya” – mondta akkor a HVG-ben.
Betegsége miatt több fellépését is lemondták, a február 8-i miskolci Kocsonyafesztiválon például Horváth Charlie lépett volna fel helyette. A temetésről és a búcsúztatóról a család később ad tájékoztatást.
Fenyő Miklós 1947-ben született Budapesten. Családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol néhány évet töltött. A magyar poptörténet egyik megkerülhetetlen fejezete a Hungária együttes 1980 és 1983 közötti korszaka, amely Fenyő vezetésével vált országos szupersztár-jelenséggé. 1981-ben a Limbó hintó című slágerrel megnyerték az újraindított Tánc- és popdalfesztivált, a Hotel Menthol című albumuk pedig bekerült a 100 legfontosabb magyar lemez közé. A zenekar belső feszültségek miatt 1983-ban feloszlott.
„Kétségtelen, hogy a rock and rollal 1957-ben, New York Cityben összekötöttem az életemet” – nyilatkozta egy korábbi interjúban a hvg.hu-n.
A Hungária után Fenyő a Miki Team formációval a break felé nyitott, majd a Modern Hungariával ismét sikeres dalokat írt.
Nevéhez fűződik a Hotel Menthol című musical, valamint a saját életét feldolgozó Made in Hungária, amelyből nagy sikerű film is készült.
2025-ben jelent meg önéletrajzi kötete Mélyvíz, csak megúszóknak címmel.
