SZTÁR
Fenyő Diána és Dávid egyetlen hivatalos emlékkoncertet szerveznek, amely 2027. március 12-én lesz a Sportarénában. Az örökösök minden más szervezőtől előzetes egyeztetést kérnek az életmű méltó kezelése érdekében.
SZTÁR
A 78 évesen elhunyt Fenyő Miklós egy eddig nem ismert interjúban beszélt a Hungária-slágerekre épülő parkról. A meg nem valósult álom részletei a zenész temetése után, most kiderültek.
SZTÁR
Lemondott mindenről, hogy vagány nyugati kocsija legyen. Amikor végre megvette a Ford Caprit, mégsem ülhetett a volán mögé.
SZTÁR
A Hungária együttes alapítójának halálhírét a zenész hivatalos Facebook-oldalán jelentették be. Pályafutása a Limbó hintótól a Puskás Aréna 2024-es koncertjéig ívelt.
SZTÁR
Környei Attila menedzser szerint orvosi utasításra szünetelnek a fellépések a tüdőgyulladás után. A Miskolci Kocsonyafesztiválon már biztosan Horváth Charlie helyettesíti a legendát.
SZTÁR
Fenyő Miklós, Dolly és a többiek is meghatódva tértek vissza a rákospalotai házhoz. Itt dőlt el, hogy egy egész országot fognak lázban tartani a rock and roll slágereikkel.
Népszerű
Ajánljuk