SZTÁR
A Nagy Ő-ben tett drámai vallomást a színész, miközben új szerelmet keres. Könnyek között beszélt arról, amit érez.
SZTÁR
Szerintük a kamerák előtt alázott meg két nőt a főszereplő, amikor felállította őket a vacsoraasztaltól.
SZTÁR
Egyre népszerűbbek a „dühöngőszobák” és ehhez hasonló helyek, ahol a résztvevők biztonságos körülmények között vezethetik le feszültséget.
SZTÁR
A kezdet is olyan volt, mintha egy forgatókönyvet olvasnánk valami romantikus karácsonyi filmből.
SZTÁR
A tévé előtt ülőknek úgy tűnhet, hogy Stohl András mindent bír, de a valóság ennél sokkal prózaibb: az 58 éves színész-műsorvezető épp darálja magát.
SZTÁR
Néhány hete robbant a hír, hogy Stohl András és felesége, Vica elválnak tíz év után. A színész most először beszélt arról, hogyan éli meg a változást.
SZTÁR
Már A Nagy Ő forgatása alatt is furcsa volt számára ez a felállás. Azóta pedig rengeteg üzenetet kap hölgyektől.
SZTÁR
Tavaly találkoztak először, mégis nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot. Azóta már nyaralni is voltak együtt a gyerekekkel.
SZTÁR
Elmondása szerint most sok munkája van, így nehezen jut idő a kapcsolatokra. Így nagy könnyebbség, hogy párja is a szakmában van.
SZTÁR
A milliárdos férfi sok nő fantáziáját megmozgatja, de a Nagy Ő realista, ezért nem enged minden csábításnak.
SZTÁR
„Próbálom magam a földön tartani, de néha azért elkényeztetem a gyerekeimet” - árulta el egy interjúban.
SZTÁR
Hajnal Betti egy kommentben leírta azt is, hogy miért nem kísérte el Jákob Zoltánt az eseményre.
SZTÁR
Kevesen tudják, hogy a műsor előtt fogyókúrába fogott, de még így is piszkálták a többiek a súlya miatt.
Népszerű
Ajánljuk