GYEREK
A Rovatból

Ezt a 6 apró viselkedésbeli problémát soha nem szabad ignorálni a gyereknél

Apró kis megnyilvánulások, amikkel ha nem foglalkozunk szülőként, sokkal nehezebb helyzethez vezethet. Sok-sok türelem és odafigyelés kell a kezelésükhöz, de ez az út végén biztosan megtérül majd a befektetett energia.

Megosztom
Link másolása

A gyereknevelés egészen addig nagyon könnyű feladat, amíg az embernek nem születik saját gyereke. Onnantól aztán az ember rájön, hogy ez egy kicsit bonyolultabb, mint ahogy azt elképzelte.

A gyerekek pedig szeretik a legkülönbözőbb viselkedésekkel felhívni magukra a figyelmet, ami egy bizonyos szintig teljesen rendben van, van azonban pár jel, amire érdemes figyelni.

Íme 6 apró viselkedési probléma, amelyet a szülőknek soha, de soha nem szabad figyelmen kívül hagyniuk:

1. Félbeszakít beszélgetés közben

Lehet, hogy a gyermeked csak izgatott, és azonnal el akarja neked mesélni a napjának egy fontos részét. Azonban, ha hagyod, hogy ilyenkor félbeszakítsa a beszélgetést, azzal azt sugallod, hogy ez így rendben van, és nem tanulja meg, hogy legyen tekintettel másokra. Ilyenkor érdemes jelezni a gyerkőc felé, hogy éppen benne vagyunk valamiben, és ajánlani neki egy rövid játékot, amíg befejezzük a diskurzust.

2. Az igazság eltúlzása

Eleinte jelentéktelennek tűnik egy-egy kis túlzás. Eleinte lehet, hogy azt mondja, hogy megette az összes zöldséget. Holott az igazság az, hogy alig nyúlt hozzá akár egyhez is. Ez a kis hazugság nem káros, de ugye nem is az igazság. Emiatt pedig azt gondolhatod, hogy ez nem nagy ügy, de végül a hazudozás egyre súlyosabbá válhat. Ne feledd, egy 2-4 év közötti gyerek nem tudja pontosan, mi az igazság. De aztán szép lassan elkezdi megérteni. Amikor igazat mond, dicsérd meg! Bátorítsd, hogy legyen őszinte, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy bajba kerülhet.

3. Úgy tesz, mintha nem hallana

Ezt mindannyian ismerjük. Talán te is csináltad ezt gyerekkorodban. Ettől még nem helyes. Normál esetben nem kéne háromszor-négyszer megismételned magad, hogy a gyerek felvegye a játékait vagy beszálljon a kocsiba. Ne felejtsd, hogy Te neveled a gyerekedet, csak azt hagyd, ami nem zavar, ha később szokássá válik.

Legközelebb, amikor arra kéred a gyereket, hogy tegyen meg valamit, menj közel hozzá, és nézz a szemébe. Győződj meg róla, hogy a válasz: "Oké, anyu".

4. Túl durva játék

Tudod, hogy közbe kell lépned, amikor a fiad megüti a kisöccsét. De nem ugrassz az ennél finomabb agresszív megnyilvánulásokra, pedig érdemes korán elkezdeni kezelni, ha nem akarod teljesen elejteni a gyeplőt. Ez ugyanis azt üzeni, hogy teljesen rendben van bántani az embereket. Érdemes azonnal szembesíteni az agresszív viselkedéssel. Húzd félre a gyereket, és magyarázd l neki nyugodt hangnemben, hogy ez nincs rendben.

5. Önkiszolgálás

Nyilván tök kényelmes, hogy ha a gyerek megéhezik, csak lekap valami nasit a polcról és megy is tovább. Azonban érdemes lehet erre figyelni, ugyanis később elfogadottnak tarthatja, hogy vendégségben kérés nélkül elvesz valamit. De ez érvényes más szabályokra is, amiknek esetleg jó lehet, ha először a szülő beleegyezését kéri.

6. Van egy bizonyos modora

Azt gondolhatod, hogy ez csak tinédzserkorban kezdődik, de sokkal valójában sokkal hamarabb. Az óvodáskorúak utánozzák a szüleik viselkedését, hogy lássák, milyen reakciót kapnak. Ezt ők talán figyelmen kívül hagyják, mert azt hiszik, hogy ez is csak egy fázis és majd elmúlik. Azonban, ha ilyenkor nem tesszük ezt a helyére, sokkal rosszabb is lehet, könnyen magatartásproblémák felé vezethet.

Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy egyes viselkedési formák nincsenek rendben. Ehhez sok-sok odafigyelés és türelem kell, de idővel megtérül a befektetett energia.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása