ÉLETMÓD

Ez a 8 legfontosabb módja annak, hogy csökkentsd a rák kockázatát

A fiataloknak nem kell aggódniuk a rákos megbetegedések miatt, ugye? Vagy mégis?

Megosztom
Link másolása

Bár a rák elsősorban az idősebb embereket érintő betegség, a kutatások szerint egyre több fiatalabb embernél alakul ki évekkel korábban, mint ahogyan szokott.

A BMJ Oncology című szaklapban megjelent nagyszabású tanulmány szerint

1990 és 2019 között közel 80 százalékkal nőtt az 50 év alattiak körében diagnosztizált rákos megbetegedések száma.

A fiatalabb betegek halálozásának száma pedig 28 százalékkal nőtt.

A rák megelőzése érdekében számos dolgot tehetünk, főként hogy egészségesebben éljünk és csökkentjük a betegség kialakulásának esélyét.

Íme 8 alapvető tanács, amelyet érdemes megfogadni:

1. Mondj nemet a dohányzásra

A dohányzás a rák egyik legnagyobb barátja, különösen a tüdőráké. Ha dohányzol, itt az ideje abbahagyni, mert a leszokás jelentősen csökkenti a kockázatot.

Még a passzív dohányzás is káros, ezért jobb lenne elkerülni a dohányfüstös helyeket.

A dohányzásról való leszokás nemcsak a rák, hanem számos más betegség kockázatát is csökkenti, például a szívbetegségekét.

2. Táplálkozz egészségesen

A helyes táplálkozás alapvető a rák megelőzésében. Fogyassz sok gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát és sovány fehér húsokat. Hiába ismétlik ezerszer, attól még igaz marad:

kerüld a feldolgozott ételeket, a vörös húsokat és a cukros italokat, mert ezek növelhetik a rák kialakulásának esélyét.

Az egészséges étrend segít megőrizni az ideális testsúlyt is, ami szintén fontos a rák megelőzésében. Az ételek minősége mellett figyelj arra is, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyassz.

3. Mozogj rendszeresen

A rendszeres testmozgás segít fenntartani az egészséges testsúlyt és csökkenti a rák kialakulásának kockázatát. Próbálj meg

hetente legalább 150 perc közepes intenzitású mozgást végezni, mint például séta vagy kerékpározás.

A sport nemcsak a testednek, de a lelkednek is jót tesz, mivel csökkenti a stresszt. Emellett a rendszeres testmozgás javítja az általános közérzetedet és energiával tölt fel.

4. Alkoholt csak mértékkel

Az alkohol túlzott fogyasztása növeli a rák kockázatát, különösen a máj, a szájüreg, a torok és a nyelőcső rákét. Próbálj meg mértékkel fogyasztani, vagy teljesen kerüld az alkoholt.

Az alkoholos italok helyett már ihatsz alkoholmentes söröket és koktélokat is, így nem kell lemondanod a megszokott ízekről, csak arról, ami ártalmas az egész bulizásban.

De az se baj, ha rámész az egészséges italokra, mint a víz vagy a gyógyteák. Az alkohol mértékletes fogyasztása egyébként hozzájárul a máj egészségének megőrzéséhez is.

5. Védd magad a naptól

Az UV sugárzás jelentősen növeli a bőrrák kockázatát. Nyáron használj olyan arckrémet, ami UV szűrős,

ha nyaralni, strandolni mész, akkor használj naptejet, viselj kalapot, és ne vidd túlzásba a napozást,

különösen a déli órákban. Ne feledkezz meg a napszemüvegről sem, amely védi a szemedet a káros sugaraktól. Az árnyékban tartózkodás és a megfelelő hidratálás szintén fontos a bőröd védelme érdekében.

6. Járj el szűrővizsgálatokra

A korai felismerés életet menthet! Rendszeresen vegyél részt szűrővizsgálatokon, mint például mammográfia, vastagbéltükrözés és prosztatarákszűrés. Ezek a vizsgálatok segíthetnek időben felfedezni a problémákat, amikor még jól kezelhetők. Ezt külföldön úgy fogalmazzák meg, hogy

segítesz a dokiknak még az előtt elkapni a kis rohadékot, mielőtt az rákká változna.

Ne hanyagold el az éves ellenőrzéseket és konzultálj az orvosoddal bármilyen szokatlan tünetet észlelsz magadon.

7. Őrizd meg az ideális testsúlyodat

Az elhízás többféle rák kockázatát is növeli, például a mellrákét, a vastagbélrákét és a hasnyálmirigyrákét is. Figyelj az egészséges testsúly fenntartására kiegyensúlyozott étrend és rendszeres testmozgás révén.

A túlsúly elkerülése nemcsak a rák, hanem más krónikus betegségek ellen is védelmet nyújt.

Az egészséges testsúly hozzájárul az általános jóléthez és vitalitáshoz is.

8. Kerüld a káros vegyi anyagokat

Otthon használj természetes tisztítószereket, tudod, sokat írtunk a szódabikarbónáról, az ecetről, és barátaikról. Az egészséges lakókörnyezet fenntartása érdekében

figyelj arra is, hogy megfelelően és rendszeresen szellőztesd a lakásodat.

Bizonyos vegyi anyagok, mint például az azbeszt és a benzol, növelhetik a rák kockázatát. Próbálj meg minél kevesebbet érintkezni ezekkel az anyagokkal, és ha munkád során találkozol velük, mindig tartsd be a biztonsági előírásokat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
„Az ki a fszom?” reagált a Nobel-díjas Karikó Katalinra Berki Mazsi párja „Divattervező, vagy valami, nem?”
A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Megosztom
Link másolása

A Nyerő Páros egyik feladata az volt, hogy egy-egy híres személyt kellett kitalálniuk a versenyzőknek.

A feladványban a hírességek között volt a Nobel-díjas tudpós, Karikó Katalin is, akiről kevesen tudták, hogy kicsoda pontosan.

Berki Mazsi párja a fotójára úgy reagált:

"Az ki a f.szom? Egyszer odajött hozzád, nem? Nagyon híres öregasszony. Divattervező, vagy valami, nem?"

A magyar televíziózás történetének sokadik durva mélypontja volt ez a jelenet.

Többen nem tudták egyébként, kicsoda Karikó Katalin, de olyan versenyző is akadt, aki szerint a Mona Lisát Picasso festette.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Hujber Ferenc levegőnek nézte Simon Attilát a Nyerő Párosban, érthetetlen a viselkedése
Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna Feriéknek.

Megosztom
Link másolása

Nem éppen pozitív jelenet játszódott le nemrég a Nyerő Párosban.

Furcsa volt, és az érintett sem tudta mire vélni a történteket.

Amikor Hujber Feriék visszatértek a játékról, Simon Attila gratulálni szeretett volna neki, nyújtotta a kezét, de a színész úgy tett, mintha ott sem lenne. Ráadásul Simon Attila karját a párja is lefogta, azzal, hogy Hujber most éppen "puszizkodik".

Később Simon Attila el is mondta a kamerák előtt, hogy hiába nyújtotta a kezét, amikor gratulálni szeretett volna, és az egész furcsa volt.

A különös és érthetetlen jelent itt látható:

Forrás: rtl.hu


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Neked is gyakran hideg a kezed és a lábad? Ez az 5+1 ok állhat a háttérben!
Az egyik ok olyan, amit muszáj komolyan venned.

Megosztom
Link másolása

Sokan szenvednek attól, hogy még a legmelegebb pulóverben és legvastagabb zokniban is fagyosak a végtagjaik. Ismerős? Ha te is tapasztalod, hogy mindig hideg a kezed és a lábad, ne aggódj, nem vagy egyedül! Azonban érdemes odafigyelni, mert ennek több oka is lehet. Nézzük, mi állhat a háttérben!

1. Rossz vérkeringés

Az egyik leggyakoribb ok a hideg kezekre és lábakra a gyenge vérkeringés. Ha a vér nem jut el megfelelően a végtagokba, azok hűvösebbé válhatnak. Ezt okozhatja mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy akár szív- és érrendszeri problémák is. Próbálj meg rendszeresen mozogni, tornázz, sétálj, és figyelj oda a vérkeringésedre!

2. Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy felelős a szervezet anyagcseréjének szabályozásáért. Ha nem működik megfelelően, lassul az anyagcsere, és a tested nem tud elég hőt termelni. Ha gyakran fázol, fáradtnak érzed magad, és esetleg hízol is, érdemes lehet egy vérvizsgálatot kérni, hogy ellenőrizzék a pajzsmirigyedet.

3. Alacsony vérnyomás

Az alacsony vérnyomás miatt a vér nem jut elég gyorsan a végtagjaidba, így azok hidegek maradhatnak. Ha gyakran érzed magad gyengének, szédülsz, és a kezeid, lábaid fagyosak, ez is lehet a probléma forrása.

4. Vashiány

A vashiány az oxigénszállítást nehezíti meg a vérben, ami szintén hozzájárulhat a hideg végtagokhoz. A vérben kevesebb hemoglobin van, így az oxigén nem jut elég gyorsan a sejtekhez, különösen a kezekben és a lábakban. Érdemes több vasban gazdag ételt, például spenótot vagy vörös húst fogyasztani!

5. Stressz

Meglepő, de a stressz is okozhatja, hogy a kezed és a lábad hideg marad! A stressz hatására az erek összehúzódnak, így a véráramlás csökken, és a végtagok kihűlnek. Ha állandóan feszült vagy, próbálj meg relaxálni, jógázni, vagy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet!

+1: Cukorbetegség

A cukorbetegek esetében az idegek károsodhatnak, ami hideg érzést okozhat a végtagokban. Ha úgy érzed, hogy ez is lehet az oka, mindenképp konzultálj orvosoddal!

Tipp:

A hideg végtagok önmagukban nem jelentenek komoly bajt, de ha gyakori vagy állandó jelenség, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben. Ne hagyd figyelmen kívül, mert az egészséged a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Lehet, hogy egész eddigi életedben rosszul szellőztetted a lakásodat!
Így csináld, ha nem akarod, hogy penészteleppé változzon a lakásod!

Megosztom
Link másolása

Érdekes és hasznos témát boncolgat az egyik cikkében a Glamour.

A téma a szellőztetés, ami első blikkre triviálisnak tűnik, mindenki úgy gondolja, hogy pofonegyszerű dolog. Néha kinyitod az ablakot, kereszthuzatot csinálsz, és kész.

Csakhogy nem ilyen magától értetődő még a szellőztetés sem.

"Ha mostanában te is jóval kevesebbet szellőztetted az otthonod, mint a nyári hónapokban, vagy kora ősszel, az alapvetően még nem jelent rosszat. Van viszont egy bizonyos időtartam, amihez nap mint nap érdemes tartanod magad, ugyanis számos előnnyel gazdagodhatsz általa, ellenkező esetben viszont előfordulhat, hogy meglehetősen komoly kellemetlenségekkel kell szembenézned"

- írja a lap.

A szakértők szerint az őszi és téli hónapokban is minden nap körülbelül 10 percig kellene szellőztetnünk az otthonunkat, mivel a friss levegő áramlása megakadályozza a páralecsapódást. És ha nincsen páralecsapódás, nem alakul ki penész a lakásban.

Bár a penész megjelenésére a fürdőszoba a legalkalmasabb, különösen, ha szinte soha nem szellőzteted ki, máshol is megjelenhet a penész. A konyha kiemelt terület a főzéssel keletkező gőz miatt, de a szobákban is megjelenhet.

Ezért fontos nem csak a helyiségek alapos átszellőztetése minden áldott nap, hanem az is, hogy korszerű, többrétegű üveggel ellátott nyílászáróink legyenek. A régi, egyrétegű üvegezésű ablakoknál ugyanis a páralecsapódás és a por kedvez a penész megtelepedésének.


Megosztom
Link másolása