Egy sor színésznő visszadobta a Micsoda nő! főszerepét, mire Julia Roberts elvállalta
Tudtad? A filmtörténelem egyik legendás női főszerepét csak azután kapta meg Julia Roberts, hogy a hollywoodi színésznők közül egy csomóan visszadobták.
Az idén harmincöt éves Micsoda nő! (Pretty Woman) szereplőválogatása tele volt meglepő fordulatokkal, és kis híján más színésznő játszotta el az elbűvölő prostituáltat, Viviant.
Fél Hollywood nemet mondott Vivian figurájára
Amikor Garry Marshall rendező nekikezdett a Micsoda nő! előkészületeinek, senki sem sejtette, hogy épp korszakalkotó romantikus vígjáték születik. De a sikerhez vezető út nem volt épp zökkenőmentes – főként a női főszerep kapcsán.
Marshall elsőként Karen Allent szerette volna Vivian szerepére, de a színésznő azonnal visszautasította a felkérést. Ezután igazi hollywoodi kaszkadőrmutatvány következett: a stúdió és a rendező egymás után keresték meg a legismertebb színésznőket, akik sorra mondtak nemet.
Meg Ryan és Michelle Pfeiffer is visszadobta az ajánlatot
Meg Ryan – aki az 1980-as és 1990-es évek romantikus filmjeinek sztárja volt – megkapta az ajánlatot, de indoklás nélkül visszautasította.
Michelle Pfeiffer azt mondta, nem tetszik neki a forgatókönyv „hangneme”. Daryl Hannah egyenesen szexistának és nőellenesnek titulálta a történetet.
Diane Lane már egészen közel jutott a szerephez: próbafelvételeken is részt vett, jelmezeket próbált, végül az időbeosztása miatt le kellett mondania a forgatást.
Valeria Golino az olasz akcentusa miatt aggódott, Jennifer Jason Leigh és Mary Steenburgen pedig szintén kiszállt. A casting listán állítólag ott volt Kim Basinger, Melanie Griffith, Sharon Stone és Sarah Jessica Parker neve is – ők is mind visszautasították a lehetőséget.
Winona Ryder és Jennifer Connelly a kora miatt esett ki
A lehetséges jelöltek között volt az akkor még tizenéves Jennifer Connelly és Winona Ryder is (a forgatás 1989-ben volt), csakhogy Garry Marshall őket túl fiatalnak találta Vivian szerepére. A karakternek ugyanis nemcsak bájosnak és érzékenynek, hanem érettnek is kellett lennie – olyan nőnek, aki átélt már nehézségeket, vagy el tudja ezt hitetni a nézőkkel.
Molly Ringwald pedig – aki szintén hatalmas népszerűségnek örvendett akkoriban – kategorikusan nemet mondott a szerepre, mert nem akart prostituáltat alakítani.
És akkor jött a szinte ismeretlen lány
A szerepet végül az akkor 21 éves Julia Roberts kapta meg – a közönség számára nem volt . Garry Marshall egyik asszisztense javasolta, hogy hallgassák meg őt is, és a próbafelvétel után egyértelmű volt: Julia ragyogott.
Friss volt, természetes, bájos, közben határozott és intelligens – minden, amire Vivian karakterének szüksége volt.
A film hatalmas kasszasiker lett, Julia Roberts pedig egy csapásra világsztárrá vált. A szerepéért Oscar-díjra is jelölték, és örökre beleírta magát a filmtörténelembe.
Utólag belegondolva jobban is jártunk azzal, hogy ennyi visszautasítás után végül Julia Roberts kapta meg Vivian szerepét. Olyan élettel töltötte meg a karaktert, amire kevesen lettek volna képesek. Egyrészt új filmsztár született, másrészt bebizonyosodott, hogy néha az a legjobb, ha valami nem az eredeti tervek szerint jön össze...