“Szeretlek, drágám. Én is szeretlek, anya.”

Ez a mondat és válasz, amellyel Daisy Goodwin minden telefonbeszélgetése végződik, ha valamelyik lányával beszél.

Bár lányai már felnőttek és elköltöztek otthonról, Daisy még mindig fontosnak tartja, hogy rendszeresen tudtukra adja, mennyire fontosak számára. Most a Daily Mailnek vallott arról, miért gondolja ezt.

Daisy szerint kimondani, hogy szeretlek, egy teljesen hétköznapi dolog, de mint oly sok látszólag hétköznapi beszélgetés a családban, ez is tele van jelentéssel.

Az édesanya nem állítja, hogy az ő családjukban nincsenek súrlódások, de a nézeteltérések ellenére is szeretné, ha lányai tudnák, hogy a nap végén csak az számít, hogy ugyanúgy szereti őket.

Daisy azzal folytatta, hogy valószínűleg egyeseknek végtelenül egyértelmű és hétköznapi mindaz, amit elmondott.

-tehetjük fel a kérdéseket Daisy sorait olvasva.

Sokak szerint manapság már annyit használjuk a ‘szeretlek’ szót, hogy az szinte jelentését vesztette. Nem csak közeli hozzátartozóinknak, de szinte egy teljesen idegennek is képesek vagyunk kimondani azt.

Egyesek szerint egyenesen kevesebbet kéne ezt mondanunk, mivel mára már elcsépeltté vált a kifejezés.

Daisy azoknak a szülőknek üzent, akik szerint azzal elkényeztetjük gyerekeinket, ha túl sokat hangoztatjuk, mennyire szeretjük őket. És, akik azt gondolják, a helyesen nevelt gyereknek magától is éreznie kell, hogy szeretve van.

Daisy szerint felbecsülhetetlen kincs, ha a szüleid folyamatosan emlékeztetnek téged arra, hogy szeretve vagy.

Őszintén mesélte el, milyen volt úgy felnőni, hogy édesanyjától csak egyszer hallotta, hogy szereti őt.

Ötéves volt, mikor szülei elváltak, anyja pedig elköltözött tőlük. A kislány ekkor rákérdezett, miért költözik el, tán nem szereti őket? Az édesanya azt válaszolta:

Daisy már kislányként is érezte, hogy ha édesanyja azt mondja neki, szereti, akkor azt nem kéne semmilyen ‘de’-nek követnie.

A nő elmondása szerint sosem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogyha szerethetőbb lett volna, anyja talán nem hagyja el őket.

Goodwin szerint a világ sokat változott ás mára a szülő-gyerek kapcsolatokban gyakran őszintébben kommunikálnak egymással, így akár könnyebben is fejezik ki szeretetüket.

Ugyanakkor benne olyan mély sebeket hagyott gyerekkora, amit semmiképp sem szeretne lányainak átadni. Épp ezért még, ha elcsépeltnek is tűnik, újra és úja elmondja, mennyire szereti őket. Nem csak akkor, mikor sikert érnek el, hanem akkor is, mikor hibáznak, hiszen tudatni szeretné velük, hogy szeretete nem a teljesítményüktől függ.