FONTOS
A Rovatból

A menopauzának nincsenek érzelmei. Csak nekünk. Eláruljuk a változókor 36 meghökkentő tünetét is

Mit tudsz a menopauzáról? Akit nem érint, az nagyjából annyit, hogy ha bekövetkezik, legalább nem kell tovább védekezni a nem kívánt terhességek ellen, és hogy időnként csatakosra izzadja magát az ember - nem nagy ügy, minek ezzel ennyit fogalkozni.

Megosztom
Link másolása

Van egy téma, amiről mindenki hallgat. Egy téma, ami annyira megbélyegző, hogy akit érint, az titkolja. Egy téma, amiről sokkal többet kellene beszélnünk, mert maga az elhallgatás is életeket tesz tönkre. És az információ hiánya olyan súlyos következményekkel jár, melyek nem visszafordíthatóak. Ez a téma a menopauza.

Nem, a menopauza nem csak az idősek problémája. Nem, a menopauza nem csak a nők magánügye. A menopauza már huszonéves kortól képes lecsapni, akár kisgyerekes anyákra is.

Már ha lecsapásnak nevezhetjük azt a több éven át tartó, az információk hiánya miatt teljesen félreértett, lassan felépülő tünetcsoportot, amit az ember szervezete produkál.

Nevezhetnénk alattomosnak is, de hát a menopauzának nincsenek érzelmei. Csak nekünk.

„Hangulatváltozások, éjszakai izzadás és migrén... úgy éreztem, mintha egy irányíthatatlan spirálba kerültem volna” - nyilatkozta a nyáron Naomi Watts a Hello! magazinnak. Őt 36 évesen érte utol a változókor. Nem volt beteg. Nem orvosilag idézték elő nála a nagyobb jó érdekében a hormonális változást. A természet döntött így. És még ő, aki nyilván képes volt a legjobb orvosokat megfizetni, sem tudta, hogy mi történik vele. És ami még szomorúbb, az orvosai sem.

„Őszintén hiszem, hogy ha a menopauza nem lett volna ennyire tabu amikor először jelentkeztek a tünetek, könnyebb lett volna az átmenet - mondta ugyanitt. - Hiányzott a nyílt beszélgetés, az információk és elérhető erőforrások, amelyek segítettek volna eligazodni a változásokban, amelyeken keresztülmentem.”

Az orvosok szerint a menopauzának 36 tünete van. Aki átesett rajta, az sem tudná kapásból az összeset felsorolni, mert nagyon sok jelet egyszerűen más dolgok számlájára írunk. Valamiért amíg a ciklusunk rendben van, fel sem merül bennünk, hogy amit érzünk, az már AZ lenne. Vagy ANNAK egy része. Előjele. Első tünetek. Sokféleképpen fogalmazhatunk, a lényeg, hogy meg sem fordul a nők nagyon nagy részének fejében, hogy ne úgy nézzen a migrénre, a fáradtságra, a töredező körmökre vagy az ínyproblémákra, mint független tünetekre, hanem egy összefüggő folyamat egyes állomásaira. Fáradt vagyok, mert sokat dolgozom. Migrénem van, mert frontérzékeny lettem. Töredezik a körmöm, eszek több vitamint…

Mindenre tudunk mondani valami pofonegyszerű magyarázatot, kivéve, amikor leáll a ciklus. Az sokkoló. De az már nagyon a vége felé van a folyamatnak.

Nekem az első szédüléses rohamom nagyjából nyolc évvel előzte meg a nagy változást. Ijesztő volt arra kelni reggel, hogy forog velem a világ. Csak ültem, mindenhogy rossz volt, csukott szemmel és nyitottal is, kólát ittam és fagyit ettem, és vártam, hogy jobban legyek. Ezek a rohamok legalább fél napig tartottak. Minél többször fordult elő, annál biztosabb voltam benne, hogy nagyon súlyos beteg vagyok. De senki, még az orvosok sem kapcsolták össze a hormonszintek játékával. Aztán egyre ritkultak, el is múltak, én pedig örültem, hogy meggyógyultam. Vicces gondolat annak tükrében, amit azóta tudok.

Hogy a szédülés a kezdeti tünetek egyike, az csak most derült ki számomra is. Nem gyógyultam meg. A folyamat elindult.

Hogy mit tettem volna, ha véletlenül egy képzett szakember kezébe kerülök, és kideríti, hogy mi lopakodik éppen be az életembe? Mindent. Tényleg, bármit megtettem volna, hogy a változás legalább megálljon és megússzam a többi tünetet. És biztos vagyok benne, hogy ezzel nem csak én lettem volna így. Sőt, hogy ha megkérdeznénk a családtagokat, ők is arra szavaznának, hogy anya ne legyen szarul.

Még ha nagyinak még keresztül is kellett mennie mindezen, és tényleg ő lett a legjobb nagymama a világon, akkor se. Képzeljétek el, milyen jó nagymama lehetett volna, ha közben nem kell szenvednie?

A Sassynál úgy döntöttünk, hogy ezentúl több fókuszt helyezünk erre a máig tabu témára. Hogy segítsünk a nőknek, akiket bármilyen életkorban elérhet a változókor, és ha tudják, hogy mi történik velük éppen, nem kell beletörődniük harmincas vagy negyvenes éveikben abba, hogy szétesik minden körülöttük. De mondunk valamit: ötven- és hatvanévesen sem. Szeretnénk leszedni a misztikus mázt a menopauzáról, lerángatni a földre és felvenni vele a harcot. Ahogy Naomi Watts is mondta, ha több információval rendelkezett volna, sokkal könnyebb lett volna minden. Mi most megpróbálunk ebben segíteni.

Először is vegyük sorra, mire számíthatnak a nők. Az első tünet általában a menstruáció jellegének - és gyakoriságának - megváltozása, ez vagy lezajlik néhány hónap alatt, vagy kényelmesen, több év alatt, aztán teljesen megszűnik.

100 nőből egy már 40 éves kora előtt átesik a menopauzán - ezt korai változókornak is nevezik. A korai menopauza tünetei lényegében ugyanazok, az egyetlen különbség, hogy senki nem számít rá, amikor a vártnál korábban jelentkezik.

Hogy meddig tartanak a tünetek? Természetesen ez egyénenként változó. Sok évvel megelőzik a menzesz elmaradását és általában a ciklus teljes leállása után is még 4-5 évig megmaradnak - bár ennél jóval tovább is tarthatnak.

Nézzük, mi a menopauza 36 tünete:

1. A megszokottól eltérő menstruáció. Ez a menopauza korai tünetei közé tartozik. A szabálytalanságot tényleg mindenre kell érteni. Hosszú évekig is tarthat, mielőtt teljesen leáll a ciklus.

2. A nagy klasszikus, a hőhullám. Az érintettek váratlanul úgy érzik, hogy elmondhatatlanul meleg van ott, ahol épp vannak.

Az a fura, hogy ezt a meleget mások nem érzik.

Durván leizzadnak. Sokaknál az arcon, a nyakon és a mellkason jelentkezik ez elsősorban. Bármi és semmi is előidézheti.

3. A másik agresszor az éjszakai izzadás. Az éjszaka jelentkező hőhullámokat a hormonszint változásai okozzák, ezek befolyásolják a szervezet hőmérséklet-szabályozását. A nappali hőhullámot is.

4. Alvási nehézségek, amik esetében jó ideig könnyebb a munkahelyi/magánéleti stresszre gondolni, mint a hormonokra. Nem tudsz elaludni, vagy gyakran megébredsz éjjel, esetleg ha felébredsz az éjszaka folyamán, akkor nem tudsz visszaaludni.

5. Fáradtság. A klimaxos fáradtság az olyan hormonok, mint az ösztrogén, a progeszteron, a pajzsmirigyhormonok és az energiát szabályozó mellékvesehormonok szintjének hullámzásából fakadhat. És az sem segít, hogy az alvási nehézségek eleve kimerítik az embert.

6. Változások a libidóban. Na ez az, ami miatt nem érdekel már, hogy lehet-e védekezés nélkül szexelni. Mert gyakran a szex sem lesz téma többé. A libidó csökkenését okozhatja az ösztrogén hiánya, de meglepő módon egyesek fokozott szexuális vágyat tapasztalhatnak.

7. Memóriaproblémák. A fáradtság és a hormonális változások okozta feledékenység a menopauza gyakori tünete. Jó hír, hogy az esetek jó részében el is múlik.

8. Koncentrációs nehézségek. Ez is a csökkenő ösztrogénszint következménye. Meg a kialvatlanságé.

9. Hüvelyszárazság. Megint az ösztrogén a ludas, ez is hozzájárul a libidó változásához, de sokkal későbbi tünet. Extrém formájában állandó kellemetlenséget, viszketést, sőt fájdalmat okozhat, nem csak szex közben.

10. Fejfájás. Többször alakul ki azoknál, akik a menstruációjuk alatt szenvedtek tőle. Általában súlyosbodik a menopauza közeledtével, részben azért, mert a menstruáció gyakoribbá válik, részben pedig azért, mert a normális hormonciklus megszakad.

11. Hangulatváltozások. Szélsőségesebb, mint a menstruáció alatt tapasztaltak, állandósuló rossz hangulattal is találkozhatsz.

12. Szabálytalan szívverést vagy megemelkedett pulzust is okozhat a változó hormonszint. És a kardiológus eleinte még nem talál semmi szervi elváltozást.

13. Szorongás. Oké, ez kicsit hangulatváltozás, de sokkal rosszabb. Az ösztrogén szintjének és a progeszteron szintjének ingadozása okozza.

14. Ízületi problémák. Nem fájt eddig a térded/csuklód/csípőd? Majd fog. Ide tartozik még az ízületek merevsége, fájdalma, amelyeket a csökkenő ösztrogénszint és a fellépő gyulladás okoz.

15. Izomtömeget veszítesz. A menopauza környékén hajlamosak leszünk izomtömeget veszíteni és hasi zsírt felszedni.

16. Hízás. A hormonális változások okozta súlygyarapodás a menopauza alatt különösen gyakori a törzsön. Mintha hirtelen mindenki alma alkatúvá válna.

17. Visszatérő húgyúti/hüvelyi fertőzések. A hormonális változások következtében jóval könnyebb elkapni mindent.

18. Inkontinencia. Ez egy lassú folyamat, és nem mindenkit érint, de akit igen, azok 70 százaléka a változókorhoz köti a kezdetét.

19. Puffadás. Ahogy eszik, úgy puffad? A puffadás is a menopauza korai jele.

20. Emésztési gondok. A felfújódáson kívül ide tartozik a hányinger, a hasi görcsök, a székrekedés, a hasmenés. A problémák a megnövekedett kortizolszintből adódnak.

21. Hajhullás. Sokan a pajzsmirigy zavarára gyanakszanak, amikor a korai jelek egyikeként erősebben kezd hullani a hajuk. Sokszor mégsem az, hanem az ösztrogén- és progeszteron szintjének csökkenése áll a tünet mögött. A haj általánosságban is lassabban nő és vékonyabbá válik.

22. Viszkető bőr. Emlékszel, milyen volt a nagymamád kézfeje?

A tiéd is olyan lesz, mert a csökkenő mennyiségben jelenlévő ösztrogén miatt a bőr kollagénszintje is csökken.

Az eredmény: a bőr vékonyabb, szárazabb és emiatt érzékenyebb, viszkető lesz.

23. Bizsergő végtagok. Ez elég bizarr tünet. Az ujjakban és lábujjakban jelentkezhet bizsergő vagy zsibbadó érzés, amit a központi idegrendszer ösztrogén-hiánya okozhat.

24. Fájó mellek. A terhesség tünetéhez hasonlóan a fájó vagy extrém érzékeny mellek is a menopauza korai tünetei közé tartoznak. Jó hír, hogy amikor végül leáll a rendszer, a mellek is megnyugodnak.

25. Fogínyproblémák. Plusz fémes íz a szájban.

26. Égő nyelv. Minden szárazabbá válik, a bőr, a szem, a hüvely, és a száj is. A nyálszint csökkenése az ösztrogénhiány miatt alakul ki, égő érzéshez vezethet a szájban, beleértve a nyelvet, az ajkakat és a szájpadlást is.

27. Szédülés. A szédüléses rohamok összefüggnek az ösztrogénszint csökkenésével.

28. Törékeny, repedezett körmök. Ebben is az ösztrogén a ludas. Hiánya miatt a keratin réteg gyengül, emiatt gyengül és, törékennyé válik a köröm is. Az általános kiszáradás sem segít a helyzeten.

29. Megváltozó testszag. Ahogy kamaszkorban és a terhesség idején megváltozik a tested szaga, úgy a változókorban is meg fog.

30. Depresszió. A hormonális ingadozások miatt a nőknél nagyobb a depresszió kialakulásának kockázata.

31. Pánikrohamok. Bár nem tartják gyakori tünetnek, a pánikrohamot a szorongás és szívdobogás kombinációja is kiválthatja. Elkezdesz attól félni, hogy mindjárt szívrohamod lesz. Aztán minden tünetet produkálsz. Nyugodtan hívj orvost, mert néha tényleg baj van.

32. Hirtelen nyilalló fájdalom - bárhol test-szerte. Az idegsejtek nem megfelelő működése okozza, hőhullámok idején gyakoribb.

33. Új féle allergiák. Eddig semmi bajod nem volt a parlagfűvel? Annyi tejet ittál, amennyit csak akartál? Ne lepődj meg, ha ez megváltozik. A hormonok és az immunrendszer szorosan összefüggnek, ezért a változókor alatt vagy után olyan dolgokra lehetsz allergiás vagy érzékeny, melyek régen nem okoztak gondot. Ugyanez zajlott kisgyerekkorban is, csak akkor például kinőtted az asztmát.

34. Csontritkulás. Sajnos a menopauza után jelentősen megnő a csontritkulás kockázata, amitől a csontok sokkal könnyebben sérülnek.

Sosem volt eltörve semmid? Ne lepődj meg, ha eztán akkor is törés lesz a vége egy gyenge botlásnak, ha régen hírből sem ismerted a gipszet.

Ebben az időszakban ugyanis a csontsűrűség akár 20%-kal is csökkenhet.

35. Borzongás vagy hidegrázás. Bár a hőhullámok a leggyakoribbak, a megmagyarázhatatlan borzongás is lehet tünet. Az ingadozó hormonszint működési zavart okoz a hipotalamuszban - az agy azon részében, amely a testhőmérsékletet szabályozza. A hipotalamusz működési zavara okozza azt, hogy a tested váratlanul lehűl és hirtelen fázni kezdesz.

36. A mell formájának elvesztése. Ahogy csökken az ösztrogén mennyisége, a mellekben lévő mirigyszövetek zsugorodnak, ami megereszkedést okozhat.

Oké, de mit lehet kezdeni ezekkel a tünetekkel?

Elsősorban olyan orvost kellene találni, aki szerint a menopauza létező probléma és aki nem gondolja azt, hogy ha az őseink kibírták, nekünk is ki kell.

Valószínűleg lesz egy hormonszint vizsgálat, ami sokban meghatározza a további kezelést.

Ma már nem mumus a hormonpótlás, akinek egészségügyileg nem ellenjavallt, az kérhet ilyen segítséget. Amennyiben talál a témában jártas orvost. Különösen fontos lehet a hormonpótlás azoknál, akik korai menopauzában szenvednek. (Hollywood ötvenes-hatvanas éveikben járó színésznői egyébként nagyrészt élnek ezzel a segítséggel.)

Akinél a hormon nem jön szóba, életmód- és étrendi változásokkal is próbálkozhat. Tudjátok, jóga, síkosító és kalciumban, fitoösztrogénekben gazdag ételek.

Hogy mennyire fontos a témáról beszélni, azt bizonyítja az is, hogy

egyeseknél a menopauza tünetei több, mint 10 évig is eltarthatnak. Ez a társadalom felét kitevő nők életének egy jelentős része.

Ha őszintén és nyíltan lehetne beszélni arról, hogy ilyenkor ki min megy keresztül, az a munkahelyen, a családban és a kapcsolatainkban is megkönnyebbülést okozna. Nem kellene rejtőzködni, takargatni és szégyenkezni amiatt, ami az élet természetes része. Mert a nők élete nem ér véget a változókorral. Akkor sem, ha sokan ekkor kezdik megbélyegezni és leírni őket. Akkor sem, ha sokan még mindig ezt gondolják.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Tízezreket vehetnek el a gyászolóktól: élettársak ezrei bukhatják el az özvegyi nyugdíjat egyetlen új szabály miatt
Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. A rendszer túlbonyolított, a kivételek kifinomultak, és ahogy az lenni szokott, a legfontosabb mondatok nem a tájékoztatók elején vannak, hanem a zárójeles megjegyzések között.

Megosztom
Link másolása

Egy társ elvesztése önmagában is feldolgozhatatlan teher, de az anyagi kiszolgáltatottságtól való félelem ezt a terhet megsokszorozhatja. Az özvegyi nyugdíj rendszere éppen ezt a bizonytalanságot hivatott enyhíteni, ám a szabályok útvesztőjében könnyű eltévedni, különösen most, amikor a jogalkotó hamarosan újraosztja a lapokat.

A magyar jogrend szerint özvegyi nyugdíj nem automatikus, hanem kérelemre jár, ha teljesül néhány feltétel. A legfontosabb: az elhunyt személy nyugdíjas volt, vagy megszerezte a szükséges szolgálati időt, a túlélő fél jogosult lehet:

ha házastárs vagy a bejegyzett élettárs, az utóbbi esetében az élettárs, ha 1 éve együtt éltek és van közös gyerek, vagy ha legalább 10 éve éltek együtt megszakítás nélkül.

Az elvált vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs pedig csak akkor reménykedhet ellátásban, ha az elhunyttól haláláig tartásdíjat kapott, vagy azt bíróság jogerősen megállapította számára.

A kérelem mellé halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, vagy élettársaknál együttélést igazoló dokumentumok kellenek. Ha közös volt a lakcím, akkor ezt lehet igazolni lakcímkártyával is.

Az ellátás két szakaszból áll.

Az első az ideiglenes özvegyi nyugdíj,

amely a halál napjától számítva főszabály szerint egy évig jár, pénzügyi mentőövként a legnehezebb időszakban. Ez az időtartam meghosszabbodik, ha az özvegy másfél évesnél fiatalabb gyermeket nevel, vagy tartósan beteg, illetve fogyatékossággal élő kiskorúról gondoskodik. Az ideiglenes időszak leteltével az ellátás csak akkor jár tovább, ha az özvegy megfelel bizonyos feltételeknek: betöltötte a saját öregségi nyugdíjkorhatárát, egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos, vagy az elhunyt jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermekről, illetve egy fogyatékkal élő vagy tartósan beteg gyermekről gondoskodik.

Ha e feltételek valamelyike a halálesetet követő tíz éven belül teljesül, az özvegyi nyugdíj „feléledhet”.

„Az özvegyek úgy érzik, hogy kifejezetten arra törekszenek a felülvizsgálatok során, hogy az egészségi állapotuk 50 százalék fölé, például 51 százalékosra javuljon.

Akkor bár jogosult lehet rokkantsági ellátásra, az özvegyi nyugdíj feléledését már nem kérheti” – mondta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő.

Az összeg mértéke is kétlépcsős. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a 60 százaléka, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Az ideiglenes időszak után, ha az özvegynek nincs saját jogú nyugellátása, ez a 60 százalékos mérték megmarad. Ha azonban már kap saját nyugdíjat vagy más, törvényben meghatározott ellátást, akkor az özvegyi nyugdíj mértéke 30 százalékra csökken.

A jogosultak köre június 30. után átalakul.

Az új szabályozás, amelyet a 2026-os költségvetést megalapozó törvénycsomagban fogadtak el, a házasság intézményének alaptörvényi védelmére hivatkozva a legfontosabb szigorítást az élettársaknál vezeti be.

A nyár utáni haláleseteknél már csak akkor lesznek jogosultak özvegyi nyugdíjra, ha az elhunyt halálakor egyiküknek sem állt fenn házassága egy harmadik személlyel, ami sok, régóta együtt élő, de korábbi házasságát hivatalosan fel nem bontó párt kizárhat az ellátásból.

Ezzel párhuzamosan a jogalkotó enyhít a különélő házastársak helyzetén: esetükben

a jövőben nem vizsgálják a különélés tényét, a házassági kötelék önmagában megalapozza a jogosultságot.

A törvény egy méltányossági szabályt is bevezet az időskori házasságot kötőknek: ha a frigyre valamelyik fél nyugdíjkorhatárának betöltése után került sor, a házasságot megelőző, igazolt élettársi kapcsolat időtartama beleszámíthat az ötéves együttélési feltételbe.

Az igényt a Magyar Államkincstár erre a célra rendszeresített nyomtatványán lehet benyújtani, akár elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül, akár postai úton vagy személyesen a kormányhivataloknál, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál. A kérelemhez szükséges a halotti anyakönyvi kivonat, a házassági anyakönyvi kivonat, élettársi kapcsolat esetén pedig az együttélést igazoló dokumentumokat.

Akkor szedjük össze, hogy mi és meddig jár?

Az ideiglenes nyugdíj 1 év után megszűnik, kivéve:

ha 18 hónap alatti gyermeket nevel,

ha tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket ápol (ekkor 3 évig jár),

vagy ha az özvegy árvaellátásra jogosult gyereket nevel.

A végleges (azaz nem ideiglenes) özvegyi nyugdíj akkor jár, ha az özvegy:

már betöltötte a saját nyugdíjkorhatárát a házastárs halálakor,

vagy megromlott az egészsége (megállapított rokkantság),

vagy árvákat/fogyatékosokat nevel.

Ha ezek később teljesülnek, az sem baj — a magyar jogban ritkán van happy end, de itt tíz évig van visszatérési lehetőség: ha az özvegy a haláleset után 10 éven belül válik jogosulttá, kérheti az özvegyi nyugdíjat (régebbi eseteknél 15 év is lehet).

 

És a híres 154 ezres plafon?

Na ez az, amit mindenki idéz, de kevesen értenek.

Általánosságban: nincs ilyen plafon.

Nem mondja ki a törvény, hogy ha túl sokat keresel, vagy ha magas a saját nyugdíjad, akkor „nem jár semmi”. Az özvegyi nyugdíj nem szociális alapú, hanem jogosultsági alapon jár.

A kivétel persze van: 
Ha a házastársad 1998 előtt halt meg, akkor az állam együttesen korlátozza a saját jogú és az özvegyi nyugdíjat egy felső határban:
 2025-ben ez az összeg 154 420 forint.
 Ha ennél többre jönne ki a kettő együtt, akkor az özvegyi nyugdíjat visszavágják, hogy együtt pont kijöjjön a plafonra.

De ha a házastárs 1998 után halt meg, akkor ez az összeghatár nincs. Akkor a 30% vagy 60% jön be – attól függően, van-e saját nyugdíjad vagy sem.

Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. Ha írnál a változásokról róla a nagyinak, így kezdhetnéd: „Mama, megint új szabály van az özvegyi nyugdíjra, és már az is számít, mikor halt meg a papa. De nem, a 154 ezres plafon rád nem vonatkozik. Valószínűleg.”

Via Államkincstár


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Megáll az élet a 3-as metrón – de most egészen másért, mint amihez hozzászoktál
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a BKV és az FMK pop-up programokat szervez az M3-as metró több ferencvárosi állomásán. A 16:00 és 20:30 között zajló koncerteken a peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.
Fehér Adél - sassy.hu
2026. január 22.


Megosztom
Link másolása

A napi ingázás megszokott zajában 2026. január 22-én délután négytől fél kilencig a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed és a Kálvin tér metróperonjai alakulnak át ideiglenes kulturális terekké. Nem fesztivál, nem showcase, nem „nagy esemény”, hanem

sok apró, egymásba csúszó pillanat: handpan a peronon, néptánc a mozgólépcső árnyékában, kórusművek a zajos városi akusztikában.

A műfaji lista szándékosan széles: népzene, néptánc, kórus, alternatív és világzene, balkán, klezmer, ambient, szólóprodukciók. Ez nem „best of magyar kultúra”, hanem inkább egy keresztmetszet – olyan előadókkal, akik megszokták a rendhagyó tereket, és nem ijednek meg attól, ha a közönség fele csak véletlenül áll meg.

A Magyar Kultúra Napján a Ferencvárosi Művelődési Központ és a BKV együttműködésében ismét peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.

A fellépők között ott van például Afronauta, aki handpanen játszik meditatív, mégis urbánus zenét; Sildervald, a „blastfolk” címkével nehezen besorolható, népzenei gyökerekből táplálkozó, de nagyon mai hangzású projekt;

Fogl Márton – Tér, amely inkább atmoszférát épít, mint klasszikus dalokat; vagy a Lowland Hill, akik bluegrassben gondolkodnak, de nem muzeális módon.

A népzenei vonalat erősíti a Budapest Folk Duó és a Határtalan Népzene formáció, míg a balkán–klezmer tengelyen a Devana 78 és az Orkestar Budimpešta mozog, utóbbi kifejezetten a magyarországi nemzetiségek zenéjét hozza lendületes, városi formában.

A programsorozat délután 16:00 és este 20:30 között fut négy ferencvárosi csomóponton: az M3-as metró Nagyvárad tér, Corvin-negyed és Kálvin tér állomásán, valamint az M4-es vonal Kálvin téri peronján.

Az ingyenes eseményeken érvényes utazási jogosultsággal lehet részt venni. A nap választása szimbolikus: 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.

A program:

Nagyvárad tér (M3 peron)

● 16:30 Afronauta - handpan

● 17:15 Sildervald - blastfolk

● 18:00 Fogl Márton - Tér

● 18.45 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 19.40 Budapest Folk Duo - népzene

Kálvin tér (M4 peron)

● 16:30 Sildervald - blastfolk

● 17:15 Afronauta - handpan

● 18:00 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 18.45 Fogl Márton - Tér

● 19.40 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

● 20.10 Budapest Folk Duó - népzene

Corvin-negyed (M3 peron)

● 16.00 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 16.45 Bencze Alma - looper performance

● 17.30 Devana 78 - balkán és klezmer

● 18.15 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.40 Extra FIgyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.00 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 19.25 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

● 19.45 MOODS Ambient

● 20.10 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

Kálvin tér (M3 peron)

● 16:00 Bencze Alma - looper performance

● 16.45 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 17.30 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.15 Devana 78 - balkán és klezmer

● 19.00 MOODS Ambient

● 19.25 Extra Figyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.45 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 20.10 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

Aki látott már hasonlót, tudja, mire számítson. A korábbi akcióról készült videókon nem áhítatos, csendben figyelő közönség látszik, hanem megálló, elmosolyodó, telefonjukat előkapó utasok. Valaki végignézi, valaki csak fél percig, mások késnek miatta egy megállót. És ez az egésznek a lényege.

A Magyar Kultúra Napja hagyományosan a „komoly” ünnepek közé tartozik: beszédek, díjak, színpad, díszlet.

Ez a ferencvárosi pop-up program inkább azt mondja, hogy a kultúra nem esemény, hanem állapot.

Ott van a peronon is, ha hagyjuk. Január 22-én pedig különösen nehéz lesz nem észrevenni.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Ezek a szemtünetek jelzik előre a pajzsmirigybetegséget, mielőtt a vérképedből kiderülne
Magyarországon a lakosság 10-15 százalékát érinti valamilyen pajzsmirigy-rendellenesség. Van, amikor azonnali orvosi beavatkozás szükséges a látásromlás elkerülésére.

Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, csak a sok netflixezéstől vörös a szemed reggelente, és a táskák a szemhéjadon a kialvatlanság elkerülhetetlen melléktermékei? Lehet, de van egy rossz hírünk: a szemed gyakran előbb jelzi a pajzsmirigy körül izmosodó autoimmun balhét, mint bármilyen laborlelet. Az időben felismert jelekkel és egyetlen, de kőkemény életmódbeli döntéssel ugyanis akár a látásodat is megmentheted.

A pajzsmirigy a test belső termosztátja, hangulatgenerátora és energiamenedzsere, amivel a magyar lakosság 10–15 százalékának, főleg a nőknek, komoly gondja van.

A probléma az, hogy az ellátórendszerben eljutni a megfelelő szakemberhez sokszor egy külön sportág. „Szerintem Magyarországon megbízható endokrinológust találni… olyan, mint amikor tűt keresel a szénakazalban” – foglalta össze a helyzetet egy érintett a Telexnek.

Na de mi az, amit a tükörben kellene észrevenni? A pajzsmirigyhez köthető szembetegség, vagyis a thyroid eye disease nem válogat. Okozhat enyhe, de idegesítő panaszokat, és súlyos, látást veszélyeztető állapotot is.

A gyanús jelek listája hosszú: piros, irritált, folyamatosan könnyező szem, duzzadt, ödémás szemhéjak, szemszárazság, fényérzékenység, a szem mögött érzett nyomás, ritkább pislogás, és a klasszikus, filmekből ismert „kidülledés”.

A legravaszabb az egészben, hogy ezek a tünetek simán beelőzhetik a pajzsmirigyhormonok laborban kimutatható elcsúszását. Ha pedig hirtelen kettőslátás, látásromlás vagy komoly fájdalom jön, az nem a „majd elmúlik” kategória, hanem az azonnali szemészeti vizit.

A kockázat nem sorscsapás, több tényezőn is lehet változtatni. A legnagyobb, legdurvább, leginkább befolyásolható rizikófaktor a dohányzás. A cigi nemcsak a betegség kialakulásának esélyét növeli, de a súlyosbodásét is, és még a kezelések hatását is rontja. A rosszul beállított pajzsmirigyhormon-szint, a magas antitestértékek vagy a radiojód-kezelés szintén dob a kockázaton, különösen, ha valaki közben vígan szívja a cigit.

Gail Devers, háromszoros olimpiai bajnok sprinter évtizedekig küzdött a tünetekkel, mire kiderült, mi áll a háttérben.

„Olyan rossz lett a helyzet, hogy voltak idők, amikor a gátakat sem láttam a futópályán”

– mondta a Defender Networknek. „Egyetlen orvos sem mondta, hogy a szemtüneteim elkülönülnek a Graves-től.”

Oké, gyanús a dolog, mi a teendő? Az út a háziorvostól az endokrinológuson át a szemészig vezet, akiknek együtt kell dolgozniuk. A kezelés attól függ, mennyire aktív és súlyos a betegség. Az orvosi kezelésről szóló 2021-es EUGOGO klinikai irányelv szerint az enyhe esetekben a kockázatok csökkentése – dohányzás elhagyása, hormonszint beállítása –, a műkönny, a napszemüveg és az éjszaka felpolcolt párna is elég lehet.

A súlyosabb, aktív eseteknél már jön a nehéztüzérség: intravénás szteroidok, immunszuppresszáns gyógyszerek, ritkább esetben sugárkezelés.

Tavaly júniusban az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett egy új, célzott terápiás gyógyszert,

a teprotumumabot is, ami a vizsgálatokban hatásosan csökkentette a szemkidülledést, de a finanszírozás és a hazai hozzáférés persze már egy másik meccs.

A legfontosabb, amit a beteg megtehet, és amit nem lehet elégszer elmondani: a dohányzás teljes elhagyása, beleértve a passzív füstöt is. Emellett az endokrinológussal beállított hormonszintek tartása alapvető.

A szelénpótlásról megoszlanak a vélemények: egy nagy vizsgálat szerint enyhe esetekben segíthet, de a hatása nem egyértelmű, így szedése előtt mindenképp orvosi konzultáció szükséges.

A legmeglepőbb az egészben, hogy a szemtünetek néha teljesen önálló életet élnek. Megelőzhetik a pajzsmirigybetegséget, de akár évekkel utána is felbukkanhatnak, még akkor is, ha a pajzsmirigy már régen rendben van.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Megdöbbentő japán megoldás: kék fényekkel szorították vissza a vasúti öngyilkosságokat
A peronok végére szerelt lámpák az ég és a tenger nyugalmát idézik. Ezzel próbálták megnyugtatni a krízisben lévő embereket, mielőtt tragédia történne.
Sassy - sassy.hu
2026. január 24.


Megosztom
Link másolása

A fény színe valóban életet menthet?

Japánban a vasútállomásokon elhelyezett kék LED-lámpák után egyes helyszíneken 84 százalékkal kevesebb öngyilkossági kísérletet jelentettek, de a módszer hatékonysága ennél jóval összetettebb kérdés.

A japán vasútállomásokon bevezetett, nyugtató hatású kék LED-világítás megdöbbentő mértékű visszaesést eredményezett a vasútállomási öngyilkossági kísérletekben

– írta a Psychology Today. A Kelet-Japán Vasúttársaság a peronok végeire telepített nagy intenzitású kék fényeket,

azokra a területekre, amelyeket gyakran választanak a krízisben lévő emberek.

A Tokiói Egyetem kutatói egy tízéves időszakot vizsgálva állapították meg, hogy ezek a fények, amelyek az ég és a tenger nyugalmát idézik, hozzájárultak a kísérletek számának drámai csökkenéséhez.

A kék világítás sikerét alátámasztja az a megfigyelés is, hogy Japánban a vasúti öngyilkosságok száma gyakran megugrik több, egymást követő esős és felhős nap után. Ez rámutat a fény iránti biológiai szükségletre, amelyet ezek a telepítések részben pótolhatnak. Míg a hagyományos biztonsági megoldások, mint a mellmagasságig érő korlátok és a tolóajtók hatékonyak, rendkívül drágák és nehezen telepíthetők a régebbi állomásokon.

Ezzel szemben a kék világítás olcsóbb, könnyebben bevezethető alternatívát kínál.

A sokat idézett 84 százalékos csökkenést egy 2013-as, megfigyelésen alapuló tanulmány becsülte meg az érintett állomásokon. Egy 2014-es elemzés már csak 74 százalékos visszaesést jelzett, bár nem talált bizonyítékot arra, hogy a kísérletek egyszerűen áttevődtek volna a szomszédos, kivilágítatlan állomásokra. Más szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek, mert a hatás mértéke hely- és körülményfüggő lehet, és a módszertani korlátok miatt nehéz országos szintű következtetéseket levonni.

A kék LED-ek bevezetése mindenesetre költséghatékony megoldásnak bizonyult.

Az első nagyobb telepítések idején, 2009-ben a vasúttársaság körülbelül 165 ezer dollárt költött a tokiói Jamanote-vonal 29 állomásának felszerelésére.

Ez az összeg töredéke a peronkapuk telepítési költségének, amelyek hatékonyabbak ugyan, de jóval drágábbak és műszakilag is bonyolultabbak.

A kék fény tehát ígéretes, gyorsan bevethető és olcsó eszköz, de nem csodafegyver. Egy teljes prevenciós csomag részeként, más biztonsági intézkedésekkel együtt alkalmazva lehet igazán hatékony.

Via Psychology Today


Megosztom
Link másolása