FONTOS
A Rovatból

Ki a fenét kell, hogy érdekeljen rajtam meg a férjemen kívül, hogy ezek szerint demiszexuális vagyok?

Végtelenül sajnálom a mostani kamaszokat, akik identitáskereséséhez az idősebb generációk futószalagon gyártják az újabbnál újabb kifejezéseket.

Megosztom
Link másolása

Nemrég szembejött velem az Instagramon egy általam eddig nem ismert szó: demiszexuális.

A 2009 óta a Tinderen is megjelölhető kifejezést hivatalosan azokra használják, akik csak erős érzelmi kötődés mellett képesek szexuális vonzalmat érezni. Ezzel eddig nem is volt gondom, sőt, jött a felismerés, hogy nahát, én ilyen vagyok, sose volt még egyéjszakás kapcsolatom, sose gondoltam azt egyetlen helyes vagy kifejezetten szép férfi láttán se, hogy ejha, de összegabalyodnék vele. Aztán tovább olvastam a bejegyzést, és kezdett összeszorulni a gyomrom, amint azt ecsetelte a szerző, hogy ne gondolja az olvasó, hogy szegény demiszexuálisoknak gond lenne a libidójukkal, vagy úgy egyáltalán a szexuális életükkel, meg hogy

semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki ebbe a csoportba tartozik, ez nem egy betegség, mert nem igényel kezelést,

és felesleges dolog prűdnek vagy ódivatúnak nevezni őket. (A cikk egyébként frappánsan egy vágykeltő ételeket listázó bejegyzés linkjével ér véget.) Ezek után rákerestem más helyeken is a kifejezésre, és rendre azzal a számomra furcsa megközelítéssel találkoztam, miszerint a demiszexualitást az aszexualitás és a normális szexualitás közötti egyfajta szürke zónában kell elképzelni, ahol az érintett személyek abban különböznek a skála két végpontjától, hogy van, amikor kívánják a testiséget, és van, amikor nem. (Ezek szerint az, aki nem aszexuális vagy demiszexuális, folyamatosan be van gerjedve? Vagy akkor a legtöbb ember egész nap arra koncentrál, hogy elfojtsa a dolgot, hogy el tudja látni a munkáját, meg be tudjon vásárolni a boltban, aztán ha már otthon van a négy fal között, végre kedvére lehet szexuális?)

Aztán egy másik cikkben ez állt:

„Vannak olyanok is (demiszexuális személyek), akik soha nem érezték, hogy valójában „coming outolniuk" kellene, mivel úgy gondolják, ha ez egy kapcsolat alakulása során releváns lesz, majd elmagyarázzák az érintettnek."

Végül a szerző úgy összegzi a témát, hogy a legjobb az lenne, ha a tudomány szépen kikutatná a demiszexualitást, a társadalomnak pedig egy dolga van ezzel: elfogadni.

És hogy a kéretlen beszólásokból se maradjanak ki a demiszexuálisok, egy másik oldalon ilyeneket olvastam:

„az ilyen irányultságú személy gyakran találkozhat olyan megjegyzésekkel, mint például:

-    Még nem találkoztál a megfelelő emberrel, aki elcsavarná a fejed.

-    Talán csak későn érő típus vagy...

-    Esetleg nem bántalmaztak kiskorodban?

-    Valami probléma van a hormonjaiddal?"

Ezek szerint 36 év, meg három gyerek után kellett megtudnom, hogy deviáns vagyok?

Aztán elgondolkodtam és elszégyelltem magam, hiszen valószínűleg ugyanígy érezheti magát bárki ma Magyarországon, aki nem ciszheteró, vagy mondjuk nőként nem akar gyereket, esetleg vega, és a rokonsága szerint meg "az nem normális".

Vajon hány olyan embertársamat vegzálják finoman vagy durván olyan tulajdonságért, ami lehet, hogy igaz rá, de nem meghatározó része az identitásának? Mert igazából ki a fenét kell, hogy érdekeljen rajtam meg a férjemen kívül, hogy ezek szerint demiszexuális vagyok?

Read it till you feel it

A közösségi média (meg az egész internet) egyik kétélű tulajdonsága, hogy egyszerre lát el minket nagyon is hasznos, és eseténként egészen káros információval, többek között önismereti jellegűekkel is.

Mert természetesen jó dolog, ha egy problémámra akarva vagy akaratlanul megoldást találok, de

aki valaha is arra vetemedett, hogy bekövessen egy szimpatikus pszichológust, lifecoach-ot, vagy más önismereti megmondóembert, az bizony néha azon kapja magát, hogy kényelmetlenül sokat kezd tudni magáról.

(Lásd az egyszeri anyuka, aki most tudta meg, hogy demiszexuális).

Ahogy egy női magazin horoszkóp rovatának kb. bármelyik jegyébe belelátja magát az ember, úgy mondjuk egy ADD (Attention Deficit Disorder), vagy a mai, frissebb szóhasználat szerint “figyelmetlen ADHD” (Innattentive ADHD) zavar leírásának olvasása után is sokan fogják úgy érezni, a fene egy meg, ez bizony rám is jellemző. Én például simán hozom ezeket a figyelemzavaros jellemzőket:

  • Nehézséget okoz megtartania a figyelmét, különösen akkor, ha a feladat nem érdekli
  • Figyelme könnyen elterelődik
  • Gyakran követ el olyan hibákat, amelyek a figyelmetlenségéből fakadnak
  • Problémája lehet az önmotivációval
  • Alulteljesítés érzése, szubjektíve nem sikerül elérni a célokat
  • Nehezen szervezi meg az életét
  • Krónikus halogatás jellemzi, vagy nehéz elkezdenie valamit
  • Sok feladatot futtat párhuzamosan, de a befejezéssel gondjai vannak

De ettől még nem vagyok ADHD-s (vagy legalábbis szakember még nem állapította meg rólam).

Mindenki tudja, hogy betegséget internetről diagnosztizálni nem szabad, mert a vége mindig az, hogy egy fejfájásra rákeresve plusz nyolc tünet és két halálos betegség biztos tudatában állunk fel a gép elől.

A kibernetikus hipochondria, vagyis a cyberchondria viszont nem csak klasszikus betegségek, de ártalmatlannak tűnő önismereti tesztek, személyiség típus leírások esetén is előhozhatja belőlünk a „bemagyarázom-magamnak” kisördögét.

Nagyon nehéz határt szabni az önmagunkról megszerzett új információknak, vagy ha már bekerültek a tudatunkba, a helyükön kezelni őket.

Amíg nem olvastam az ambivertáltságról, szilárd meggyőződésem volt, hogy én introvertált vagyok, aki ugyan az online térben, írásban kicsit exhibicionista, de alapvetően azok táborát erősíti, akiknek a Covid idején kötelező karatén kifejezetten kellemes volt.

Amióta viszont tudom, hogy igazából ambivertált vagyok - mert azért néha jól esik egy-egy nagyobb létszámú szociális eseményen részt venni - azóta nem tudok lelkiismeretfurdalás nélkül arra hivatkozni egy találkozó lemondásánál, hogy ne haragudj, intro vagyok. (Helyette egyébként a szintén nemrég megismert mizofóniás tulajdonságomra szoktam hivatkozni, aminek megismerése amúgy nagyon sokat adott, na nem az identitásomhoz, hanem az extrém hangérzékenységem kezeléséhez.) Tehát az, hogy kiderült, hogy ambivertált vagyok, megint csak egy magamra alkalmazható jelző lett anélkül, hogy hozzáadott volna az életemhez vagy az énemhez.

Egy címke nekik, egy címke nekem

Könnyebben eligazodunk egy olyan boltban, ahol mindenen ott van a címke, és nem kell minden egyes konzervhez odahívni valakit, hogy mesélje már el, mi van a dobozban, mire való és hogy kell elkészíteni.

Emberek esetében is az egyszerűbb kezelhetőség miatt alakult ki a címkézés, hiszen mennyivel könnyebb azt mondani, hogy a főnökünk egy nárcisztikus bunkó, mint egy-egy adott szituációt a helyén kezelve a megoldásra fókuszálni. A címkék, bélyegek lényege az állandóság és az egyértelműség: valami vagy fekete vagy fehér. Így nem kell energiát feccölnünk a szürkeárnyalatok elemzésébe, hanem pikk-pakk fel tudjuk venni az álláspontunkat.

A legnagyobb probléma ezzel (azon túl, hogy a címkézés egyébként a kognitív torzítások körébe tartozik, tehát általuk sosem a valós helyzetet látjuk) a negatívumokra való fókuszálás.

Sajnos nem az az elterjedt hozzáállás ember-címkézés téren, hogy a pozitív tulajdonságai alapján jegyezzük meg a másikat, hanem a számunkra negatív jellemzőkre fókuszálva osztogatjuk a cédulákat - egyébként sokszor önmagunk esetében is.

Így aztán a saját személyiségünket is rendre az általunk rossznak ítélt, a szerintünk mások által elítélendő, de legalábbis nem preferált tulajdonságainkból rakjuk össze. Én például azt, hogy a kisgyerekek életkori sajátosságait sokszor rosszul kezelem, vagy hogy a házimunkában az átlaghoz képest általában alulteljesítek, úgy interpretálom magam felé, hogy türelmetlen és lusta vagyok. Így, állandósítva.

Ugyan ezeket a címkéket eddig még senki sem jelölte meg, mint az identitásom szerves részét, én simán felragasztottam őket az egyszerűség kedvéért a mentális tükörképemre. Pedig nem vagyok mindig türelmetlen és lusta se. És ha épp nem vagyok lusta, veszem is a fáradtságot az ilyen káros öncímkék lekapargatására, mert 36 éves fejjel néha már tudom, melyik jelzőm vagyok, és melyik nem. Viszont végtelenül sajnálom a mostani kamaszokat, akik identitáskereséséhez az idősebb generációk futószalagon gyártják az újabbnál újabb kifejezéseket.

Patchwork identitás

Mennyivel egyszerűbb volt az internet előtt kitalálni, milyenek vagyunk. Ott voltak a körülöttünk lévők, akikhez hasonulni vagy pont ellenkezőleg, akiktől különbözni akartunk, de ez sose jelentett többet pár száz embernél. Ehhez adódott hozzá a történelem és a művészetek további pár száz alakja, akik szintén mintát, vagy legalább igazodási pontot jelenthettek az identitásunk meghatározásában. Most meg idegenek millióihoz képest kell meghatároznunk magunkat.

Malinák Judit szociológus-közgazdász „patchwork-identitásnak” nevezi azt az énképet, melyet a különböző on-és offline médiumok által közvetített életstílusminták és szerepmodellek sokféleségéből, darabonként rakunk össze.

„Az identitás formálódása a fejlődésregények zárt elbeszéléseinek mintája szerint már nem értelmezhető. Az egyénnek mindig az aktuális szituációban kell eldöntenie, hogy identitásának mely része élvez prioritást.”

A folyamatos önreflexió miatt aztán kénytelenek vagyunk egyre nagyobb tudatossággal  válogatni ki azokat a jellemzőket, amelyek helyesen határoznak meg minket. Mintha egész nap egy pláza boltjait rónánk egy személyes kapszulagardrób összeállítása céljából...

Je suis fluid

Reggelente még homokóra alkatú vagyok, aztán délelőtt 10-re már az alma típusba sorolnám magam. Az egyik percben megőrülök a gyerekeimtől, és azt kívánom, bár mentem volna apácának, a másik pillanatban meg el se tudom képzelni a földi boldogságot nélkülük. Gyerekkoromban utáltam a lecsót, ma már többek között azért is várom a nyarat, hogy a friss zöldségekből ezerféle lecsót főzhessek.

Nem vagyunk szobrok sem kívülről, sem belülről. Nem kell állandó eposzi jelzőket keresnünk az identitásunkhoz. Csekkbefizetéskor nem fontos, hogy a postás néni otthon kivel bújik ágyba vagy tesz-e tojást lecsóba. Az viszont igen, hogy kedvesek vagyunk-e egymással, amíg van közös elintéznivalónk.

Talán kevesebb önismereti készterméket kellene fogyasztanunk.
Talán csak jelen kéne lennünk a mindennapokban.

Talán befejezhetném ezt a cikket és levághatnám végre a kertben az elhervadt tulipánokat.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Az Ozempic használata megváltoztatja a személyiséget - a szakértők talán már tudják, miért
A divatos fogyókúrás gyógyszer nem csak a testet formálja át, amit a személyiséggel tesz, az sokkal durvább és sokkal váratlanabb.

Megosztom
Link másolása

Ijesztő és ígéretes hatásokkal is lehet számolni, de az orvosok maguk is óvatosságra intenek. Egyre több használó állítja, hogy a gyógyszer szorongást, depressziót és öngyilkossági gondolatokat okozott, még akkor is, amikor egyébként olvadtak lefelé a kilók.

Az életet megváltoztató injekciót vizsgálva a szakértők rájöttek, hogy az eredetileg cukorbetegség kezelésére szánt gyógyszerek miért változtatják meg az emberek személyiségét és viselkedését. Az Ozempic és más népszerű kezelések, mint például a Wegovy, hatással vannak a dopaminszintre, amely számos funkcióért felelős.

Amellett, hogy befolyásolja az érzelmi és fizikai étvágyunkat, hatással van az olyan dolgok érzékelésére, mint jutalom, az öröm, a motiváció és a mozgás. Ez segíthet megmagyarázni, hogy egyes felhasználók miért állítják, hogy a szer csökkentette a drogok, az alkohol és a szex iránti vágyukat is.

Dr. Kent Berridge, a Michigani Egyetem pszichológia és idegtudományok professzora a Daily Mailnek kifejtette, hogy mind a függőséget okozó szerek, mind az ételek ugyanazokat a dopaminjeleket és jutalomszerző régiókat aktiválják az agyban.

Azt is megjegyezte, hogy:

„A függőséget okozó drogok iránti vágyat az éhség is felerősíti. Az éhség elsősorban az ételre vonatkozik, de ennél általánosabban, sok minden másra is aktiválja a sóvárgást. Ha éhesek vagyunk, megnő a motivációs értéke a dolgoknak, még azoknak is, amelyek nem ételek”.

Mivel ezek a gyógyszerek segítenek a betegeknek abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezzék magukat, a szakértők úgy vélik, hogy az ételeken kívül más dolgok, például a kábítószer és az alkohol iránti sóvárgást is csökkentik.

„A jóllakottság nemcsak az étel iránti vágyat csökkentheti, hanem más dolgok iránti vágyat is” - mondta Dr. Berridge.

Úgy tűnik, hogy ezek a gyógyszerek megváltoztatják a motivációs dopaminrendszereket, tompítják a vágyakat. A betegek azt tapasztalták, hogy nem veszítik el az étvágyukat, de kevesebbet esznek, amíg ezeket a gyógyszereket szedik, ami a szakértők szerint más szenvedélyekre is hathat.

„Ez egy jó lehetőség - csökkenteni a sóvárgások erejét, amelyek problémát okoznak, ha valaki fogyni próbál, vagy ha valaki megpróbál leszokni a drogokról” - mondta Dr. Berridge.

Azt is elmondta, hogy a gyógyszerek szedése alatt a libidó csökkenése sem ritka.

Dr. Berridge kifejtette, hogy a jutalmazási útvonal elnyomása csökkent szexuális vágyhoz vezethet.

Kutatások kimutatták, hogy a gyomorszűkítő műtéten átesett embereknél megnő az öngyilkosság és az önkárosító viselkedés kockázata. A tanulmány vezető szerzője, Dr. Alexis Conason, egy New York-i pszichológus, megjegyezte, hogy ez azoknál is előfordul, akik más fogyókúrás kezeléseken, például az Ozempic-en mennek keresztül.

„Az emberek annyi érzelmet és reményt fűznek a fogyáshoz, és eladják nekik ezt a mesét, hogy ha lefogynak, akkor minden rendben lesz az életükben, és minden jó lesz.”

Dr. Gregory Dodell, a Central Park Endokrinológia munkatársa azt is megjegyezte, hogy az étvágyat elnyomó gyógyszereket szedő betegek nem jutnak elegendő tápanyaghoz, ami viszont megzavarja a mentális stabilitásukat.

„A testünk egyensúlyának nagy része arról szól, hogy mit eszünk és mit iszunk” - mondta.

A mentális egészség felborulása egy komoly veszély, amire figyelmet kell fordítani a kezelések alatt - állítják a szakemberek. Azonban a gyógyszerek megnyithatnak egy új utat is, amellyel a szenvedélybetegeket lehetne kezelni, amennyiben ők maguk is úgy gondolják, hogy szeretnének lejönni az alkoholról, a drogról vagy épp a szexuális függőségről.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Feljelentették a szomszédai madáretetésért - mikor jogos a kertháború?
Őrület, egyes szomszédok közt micsoda háború dúl a madarak és vadállatok etetése miatt. Büntetőeljárással fenyegetnek egy idős párt Angliában, mert etetik a sirályokat és gazos a kertjük. Azt tudtad, hogy a madáretetést amúgy lassan abba kell hagyni?

Megosztom
Link másolása

A Daily Mail számolt be a sokkoló történet cunamiról azt illetően, micsoda állatjóléti kakaskodás megy egy kertvárosi vidékeken.

Legutóbb egy házaspárt, Stephen Atkinson-Jonest és feleségét Caroline-t jelentették fel a szomszédaik, mert madarat etettek.

Az idős pár azzal védekezik, hogy szeretik a vadállatokat, ezért etetnek mindent, ami arra téved, a kertet pedig meghagyják a természet üteme szerint rendeződni. A szomszédok ezt úgy látják, hogy az elhanyagolt, gondozatlan telek az egész környékre vonzza a rókákat, borzokat, vadmadarakat, és a végtelen hangerővel szocializálódó sirályokat is.

A pár ugyanis annak ellenére eteti a sirályokat, hogy már több ízben megtiltották nekik, ugyanis nemcsak zavaró a jelenlétük, hanem lassan közegészségügyi problémát is okoznak.

Nem mellesleg, ha a madár nem megfelelő eleséget kap, könnyen el is pusztulhat.

A brit lap számos hasonló szomszédharcról tesz még említést.

Fotó: Unsplash

A vadetetés itthon sem ismeretlen jelenség, azon kívül, hogy vannak, akik konkrét takarmányt vásárolnak erdei állatoknak, dívik még kivinni az erdőszélre a Halloween tököt, és madáretetők is sokasodnak városon és falvakban egyaránt.

Egyik sem feltétlen jó azonban a természetnek és az állatoknak.

A tök ugyanis nem természetes része az erdőnek, több fajt megbetegíthet. Hogy a maradék viasz és mécsestartó veszélyeit ne is említsük. Kisebb állatoknak ez maga a halál. Az ilyen tököknek kommunális hulladékgyűjtőben a helyük.

Na, és mi a helyzet a madáretetéssel? A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint Magyarországon egyébként a madáretetés még mindig rémesen félreértelmezett tevékenység.

Madáretetés - tévhitek és a valóság

Szigorúan véve hazánkban nem lakik olyan őshonos madárfaj, amelyik akár csak télen is etetésre szorulna. Mindannyian találnak élelmet, a madáretetés így igazából öncélú. Régen a földekre, kertekbe csábították ezzel a gazdák a madarakat, amik így később visszajárva lakmározhattak a kártevő rovarokból. Városokban inkább a gyerekek okítása miatt maradt meg ez a szokás.

Sokan egész évben etetik a cuki tollasokat, ám ez teljesen nonszensz és káros.

„A szükségtelenül végzett nyári etetés infantilizálja az egyedeket, elkényelmesíti a szülőket, a természetestől eltérő táplálékviszonyokhoz szoktatja a felnövekvő generációkat, a mesterséges táplálékbőség pedig folyamatos emberi beavatkozás nélkül életképtelen szintre „pumpálhatja fel" a fészkelőállományt” - írja le a folyamatot a Madártani Egyesület.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint nem ördögtől való a madáretetés, ezzel lehet segíteni a csökkenő életterületű madaraknak. Ám a jelenlegi természeti környezet nem igényli az egész éves etetést.

Fotó: Unsplash

A szakemberek szerint a madarak többsége március-április közt tartja fészekrakó programját. A fészeképítés, a tojásrakás és a visszatérő költöző madarak regenerációja miatt még jól is jöhet a plusz táplálék. Ám egyáltalán nem mindegy, mivel etetik a madarakat.

A magevőknek szánt aprómagvakat és az almát ajánlják ebben az időszakban, sőt! Hogy a madarak rügyevésétől megóvjuk a fákat, csíráztatott kölest és búzát, valamint reszelt répát is lehet az etetőkbe szórni zöldeleségként.

Az etetést április közepe-vége felé abba kell hagyni.

Azonban fontos, hogy a madarak természetes élelmét is biztosítsuk - ehhez elengedhetetlen, hogy a teljesen tövig vágott gyep képét elengedjük. Ahhoz ugyanis, hogy a természetes eleség magot hozzon, szükség van a normális gyepkezelés visszavezetésére, ennek pedig része a növények magérlelése. Le lehet kaszálni a füvet, ám hagyjunk meg 1-2 oázisként szolgáló területet magasra.

A nyári etetés a madarak pusztulását okozta

Angliában figyelték meg majd publikálták az esetet, de rengeteg hazai példa is van arra, amikor az egyébként rovarevő fiókáknak a madáretetőben talált magvakat hordanak a szüleik tavasszal és nyáron.

Fotó: Unsplash
Ezektől a magoktól a fiókák sajnos elpusztulnak. A nemes etetési szándék tehát pont visszájára fordul.

A nyáron talált szotyi héj sajnos komoly kínokat okozhat a madaraknak pusztulás előtt, az egészben lenyelt mag pedig számukra nem emészthető. Gyakorlatilag úgy halnak éhen, hogy tele a gyomruk.

Pedig az enyhe telek miatt dúskálunk rovarokban. A madár viszont hozzászokott az etető kényelméhez, ezért onnan viszi haza a finomnak vélt falatokat.

A vízi madárnak nem jó a kenyér!

Az énekesmadarak mellett a víziek etetését is sokszor elrontjuk a gondoskodást.

Bár még mindig szokás, kifejezetten káros bármilyen madárnak kenyeret vagy péksüteményt, morzsákat adni.

Szegény galambok és kacsák meg fogják ezt enni, mert szeretik, ám súlyos gyomor- és bélnyulladást okozhat náluk ez a fajta táplálék. Ha tehát szeretjük ezeket az aranyos madárkákat, ne etessük őket kenyérrel.

Fotó: Unsplash

Sérült madarat találtál? Ne itasd meg!

Az összes vadmentő- és madárvédő szervezet évek óta folyamatosan próbálja tájékoztatni az embereket, hogy a sérült madarak itatása sajnos egyenes út az állat elpusztulásához.

Ezért szigorúan tilos megitatni bármilyen sérült madarat vagy talált fiókát.

A madarak testfelépítése eltér az emberétől, nekik a nyelvük végén van a légcsövük. Ha itt vizet kapnak, bármilyen nemes szándék is vezérli az itatót, megfulladnak tőle. Külön érdekesség, hogy az énekesmadarak

az első hetekben maguk sem itatják a fiókákat, így még csak nem is szükséges vagy életbevágó számukra a folyadékpótlás.

Sérült madár láttán az első és legfontosabb, hogy megfelelő szakembert keressünk hozzá, vegyük fel vele a kapcsolatot, és kövessük az utasításait. Így lesz jobb a madárnak és embernek egyaránt.

Amivel segíteni lehet az állatokat

Az élettér szűkülésének problémáját most nem tudjuk taglalni, ám

sok apró praktika van, ami például a madarak életét szebbé teszi, és mi is gyönyörködhetünk bennük károkozás nélkül.

Ilyen például, ha a fákra odúkat telepítünk (és ezeket rendszeresen karban is tartjuk), ha porfürdőt helyezünk ki, ha támogatjuk a fecskefészek-építést például sárgyűjtő hely kialakításával vagy művészek kihelyezésével. Vizet is tehetünk nekik keréknyomba.

Hogy pedig ne kerüljünk összetűzésbe a szomszédokkal, beszéljük meg velük a dolgot. Sőt, akár bevonhatjuk őket is, és rossz szomszédság helyett egy egész madárbarát közösség is kialakulhat a környéken.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Az is lehet nárcisztikus, akiről nem is gondolnád – ezek a rejtett nárcizmus jellemzői
A nárcizmus napjaink egyik buzzwordje, a szó hallatán sokaknak ismerősen cseng a túlzott önimádat és az arrogáns magatartás. Azt már kevesebben tudják, hogy létezik egy nehezebben felismerhető, rejtett formája is. Sas Eszter Krisztina pszichológus írása.

Megosztom
Link másolása

Az utóbbi években elöntötte a magazinokat és pszichológiai oldalakat a téma, nincs olyan ember, aki ne találkozott volna már a nárcizmus fogalmával.

Olyan is kevés akad, aki ne ismert volna akár magára, akár valamely hozzátartozójára vagy éppen a partnerére ezeket a tartalmakat olvasva.

Olyan lett a nárcizmus az elmúlt években, mint egy vírus, amely megállíthatatlanul terjed.

És ahogyan egy betegség esetében is általában az a legjobb, ha felkészülünk és igyekszünk megelőzni, a nárcizmus kapcsán is kívülről fújja a legtöbb ember a már-már unásig ismert jellemzőket, hogy minél hamarabb kiszűrhesse az életéből ezeket a személyeket. Arrogáns önteltség és önimádat, felsőbbrendűségi érzés, alacsony empátia és brilliáns manipuláció az elsőre lehengerlő személyiségüknek köszönhetően. Ez csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyekre általában egy nárcisztikus személy kapcsán a legtöbben gondolunk. Ugyanakkor létezik a nárcizmusnak a köztudatban egy kevésbé ismert formája is: a rejtett nárcizmus.

Mi is pontosan a nárcizmus és miért alakul ki?

Ki számít egyáltalán nárcisztikusnak? A kifejezést a pszichológia egyik legnagyobb alakja, Sigmund Freud alkotta meg a hiú és önmagába menthetetlenül szerelmes görög mitológiai alakból, Narkisszosz nevéből eredeztetve. A nárcisztikusok önmagukat mindenkinél jobbnak, szebbnek, kiválóbbnak és különlegesebbnek tartják. Felmerülhet a kérdés, hogy mi állhat annak hátterében, hogy valaki a saját értékét mindenki más fölé helyezi, vagyis mi vezet a túlzott mértékű nárcizmushoz?

Sok más lelki problémához hasonlóan, a nárcizmus gyökerei is gyermekkori hiányokban és sérülésekben keresendők. A nárcisztikus felnőttben egy sérült és bizonytalan kisgyerek lakozik, akinek sorozatosan mellőznie kellett a megfelelő szülői gondoskodást. Többségük magányos és elhanyagolt gyerekként nőtt fel, nem kaptak elég szeretetet, szüleik képtelenek voltak érzelmi biztonságot nyújtani nekik. Hiányzott az őszinte szeretet és az érzelmi kötődés, amelyek az egészséges önértékelés, énkép és a többi emberrel való kapcsolódás fontos pilléreit jelenthették volna.

Gyakran tapasztalhatták azt is, a szüleik csak és kizárólag akkor fogadják el és szeretik őket, ha meg tudnak felelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Ha ez sikerült, végre különlegesnek érezhették magukat, ha viszont nem, gyakran szembesülhettek erős kritikával, szeretetmegvonással, az értéktelenségük hangsúlyozásával, sőt akár bántalmazással is. A folytonos leértékelésből és kritikából fakadó elviselhetetlen szégyen ellen védekezésképp a gyerekben kialakult egy, az átlagnál kiválóbb és nagyszerűbb énkép, amely a későbbiekben a nárcisztikus felnőtt egyik legfőbb jellemzője lesz.

Amikor az önimádat már kóros mértéket ölt

A korábban bemutatott koragyerekkori sérülések tehát túlzott mértékű nárcizmushoz vezethetnek. Ugyanakkor súlyosabb esetben kóros állapothoz, a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához is hozzájárulnak.

A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő jellemzően:

- saját fontosságával kapcsolatban nagyzoló elképzelésekkel rendelkezik,

- gyakran fantáziál határtalan sikerről, hatalomról, szépségről,

- különlegesnek és egyedinek tartja magát, akit csak a hozzá hasonló emberek érthetnek meg,

túlzott csodálatot vár el,

- feljogosultság és feljogosítottság érzése jellemzi, tehát neki mindent lehet és mindent szabad,

- elvárja, hogy különlegesen bánjanak vele,

- kapcsolataiban másokat kihasznál,

- hiányzik belőle az empátia képessége: nem ismeri el és nem is képes megérteni mások érzéseit és szükségleteit,

- gyakran érez irigységet másokkal szemben,

- arrogáns és gőgös magatartás jellemzi.

A nárcizmus kevésbé felismerhető formája

A nyíltan öntelt és arrogáns nárcisztikus mellett azonban létezik ennek a működésnek egy nehezebben azonosítható formája is, amelynek a felismerésébe néha még a szakemberek bicskája is beletörhet. Ez pedig a rejtett (vagy más szóval sérülékeny) nárcizmus.

Miközben a grandiózus nárcisztikus feljogosítva érzi magát, arrogáns, kizsákmányoló és irigy, addig

a sérülékeny kifejezetten szerénynek és gátlásos személynek mutatkozik. A háttérben viszont ugyanúgy meghúzódnak a nagyzoló elvárások önmaga és mások felé.

Fontosságának és különlegességének megélése ugyanolyan jelentőséggel bír számára, mint a nyíltan önimádó nárcisztikus számára. Azonban, ha ez nem teljesül, extrém mértékben jelentkezhet nála az alkalmatlanság érzése és a harag önmaga felé.

A rejtett nárcisztikusban első pillantásra tehát a sokak által jól ismert nárcisztikus személyiség tökéletes ellentétét fedezhetjük fel.

Sokszor szorongónak tűnnek, komoly önbizalomhiánnyal küzdhetnek, sőt gyakran nyíltan és erőteljesen kritizálják is magukat.

Éppen ezért viszonylag sokáig tudnak e mögé az „álca” mögé bújni anélkül, hogy a külvilág észrevenné rajtuk a nárcisztikus működést.

Azáltal, hogy önmagukról kifejezetten negatívan és kritikusan nyilatkoznak, elérik, hogy a környezetük pozitív megerősítésekben részesítse őket. Hiszen, ha valaki azt mondja nekünk, hogy „mennyire hülye vagyok”, gyakran reagálunk arra úgy, hogy „dehogyis!” Ily módon sokszor tudattalanul is szerezhetnek maguknak elismerést és pozitív megerősítést. A rejtett nárcizmus legfőbb veszélye tehát az, hogy egy szerény, esendő és sérülékeny ember álruhájába bújva, az együttérzésünkre játszva rejtőzhetnek hosszú időn át.

Létezik-e olyan, hogy egészséges nárcizmus?

A nárcizmus többdimenziós jelenség és többféle viselkedésben is megnyilvánulhat. Vajon létezik-e olyan együttállás, amikor a nárcizmus egészséges működést takar?

A nárcizmus jelentheti azt is, hogy tisztában vagyunk a saját értékeinkkel, képesek vagyunk szeretetteljesen és harmonikusan viszonyulni önmagunkhoz. Rendelkezünk önbizalommal, amely a valós tulajdonságainkon alapul. Ily módon a nárcizmus a pozitív énképünk és az egészséges önértékelésünk egyik záloga.

Kutatások alapján a mérsékelt nárcisztikus tulajdonsággal rendelkezők sikeresebbek a munka világában, emberi kapcsolataikban is megfelelő módon tudnak jelen lenni, könnyebben hoznak meg nehéz döntéseket és mernek kockázatot vállalni.

Az, hogy tisztában vagyunk az értékeinkkel, képesek vagyunk önmagunkról pozitív hangnemben beszélni és kiemelni azokat a tulajdonságainkat, amelyeket értékesnek és szerethetőnek tartunk, egyáltalán nem önzés vagy beképzeltség. Egészséges mértékű nárcizmus mindenkiben kell, hogy legyen! Túlzott vagy rejtett formája viszont komoly szenvedést okoz mind az érintetteknek, mind a környezetüknek.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Szülők rémálma: mi az okos eszközök varázsa és hány éves kortól adhatunk a gyerek kezébe kütyüket?
Van olyan életkor, amikor kifejezetten tilos, máskor kifejezetten hasznos. Egy új kutatásból ennél sokkal több is kiderült.

Megosztom
Link másolása

Az okos eszközök különösen vonzóak a gyerekek számára, hiszen korlátlan mennyiségben kínálnak interaktív és szórakoztató tartalmakat, amelyek a tanulást is játékos formában teszik lehetővé. A gyerekek természetükből adódóan kíváncsiak, és az okos eszközök egy új világot tárnak fel előttük, ahol azonnali válaszokat kaphatnak a kérdéseikre, és szabadon fedezhetik fel mindazt, ami egybevág az érdeklődési körükkel.

Az okos eszközök varázsa nem véletlen. Ezeknek a készülékeknek egy sor olyan jellemzőjük van, amelyek különösen vonzóvá teszik őket a fiatalabb generációk számára.

Nézzük meg, miért találják őket annyira elbűvölőnek:

Színes, élénk képernyő

Először is, az okos eszközök képernyője élénken színes, ami azonnal felkelti a legkisebb gyerekek figyelmét is. A mozgó képek, animációk és a változatos tartalmak magukhoz vonzzák a kíváncsi kicsiket és fenntartják az érdeklődésüket.

Interaktivitás

A gyerekek imádják, hogy az okos eszközöket használva nem csak passzív nézők, hanem aktív résztvevők lehetnek; érintésekkel, pöccintésekkel és görgetésekkel maguk befolyásolják a dolgokat. Ez az interaktivitás megadja nekik az irányítás és a felfedezés örömét.

Azonnali visszajelzés

Az okos eszközök gyorsan reagálnak, legyen szó játékokról, oktató programokról vagy kreatív alkalmazásokról, a gyerekek élvezik, hogy azonnali visszajelzést kapnak, ami motiválja őket a folytatásban.

Szórakoztatóan oktató tartalmak

Az okos eszközök egyedülálló kombinációját kínálják a szórakoztató és oktató tartalomnak. Az alkalmazások és játékok tervezésénél gyakran veszik figyelembe azt, amit a fejlődéslélektanban a gyerekekről tanítanak, így célozzák meg a kognitív készségek, a problémamegoldó képesség és a kreativitás fejlesztését.

Személyre szabott tartalom

Ezek az eszközök lehetővé teszik a gyerekek számára, hogy személyre szabott élményt kapjanak, legyen szó játékokról, tanulási alkalmazásokról vagy média tartalmakról. A gyerekek saját érdeklődésüknek megfelelően válogathatnak, ami fokozza az érdeklődésüket és ragaszkodásukat.

A végtelen út élménye

Végül, de nem utolsósorban, az okos eszközök a végtelen felfedezés lehetőségét kínálják a gyerekek számára. Mindig van valami új a láthatáron, legyen az játék, tanulási app, vagy egy videó, ami fenntartja az érdeklődésüket és visszatérésre ösztönzi őket.

Ezeknek az eszközöknek a vonzereje tehát az interaktivitásukban, a szórakoztatásukban és a tanulási lehetőségeikben rejlik. Fontos azonban, hogy szülőként aktívan részt vegyünk a digitális élmények irányításában, ugyanis

egy új kutatás meghökkentő dolgokat tárt fel, és ez nem egyszerűen arról szól, hogy gerincferdülésük lesz-e a sok üléstől és táblagépezéstől.

Egy új tanulmány szerint a 2 év alatti gyerekek hosszas képernyőnézése megzavarja az érzékszervi feldolgozás folyamatát.

Hogy ez mit is jelent pontosan?

Az érzékszervi feldolgozási problémák következtében a gyerekek nehezen dolgozzák fel az érzékszerveiken keresztül érkező információkat, mint például a látványt, hangot, ízt, szagot, vagy érintést. Ez az állapot jelentősen befolyásolja a mindennapi életet, mivel az érintettek másképp reagálnak az érzékszervi ingerekre, ami nehézséget okozhat később a tanulásban, a viselkedésben és a mindennapi tevékenységekben is.

A Drexel Egyetem kutatói tanulmányt tettek közzé arról, hogy a csecsemők és kisgyerekek érzékszervi fejlődésük során túlzott képernyőidőnek való kitettsége káros lehet, annak ellenére, hogy a legtöbb felnőtt is úgy nőtt már fel, hogy egészen fiatalon tévét nézett.

A szakértők azt javasolják a szülőknek, hogy távolítsanak el mindenféle képernyőt, beleértve a televíziót is, amíg a gyerekük be nem tölti a második életévét.

David Bennett, a Drexel Egyetem pszichológia professzora, a tanulmány vezető szerzője megállapította, hogy a 2 év alatti gyerekek képernyőnek való kitettsége érzékszervi feldolgozási problémákhoz vezethet.

A tanulmány szerint

12 hónapos korig a képernyőnek való bármilyen kitettség, szemben a képernyő nélküli élettel, 105%-kal nagyobb valószínűséggel járt együtt a problémás viselkedés megjelenésével 33 hónapos korban.

Másfél éves korban minden további napi egy óra képernyőidő 23%-kal nagyobb esélyt jelentett a későbbi problémás viselkedésre. Kétéves korban minden további napi egy óra képernyőidő 20%-kal megnövekedett esélyt jelentett a problémás viselkedésre 33 hónapos korban.

Az eredmények a csecsemők és kisgyermekek képernyőidővel kapcsolatos egészségügyi és fejlődési korlátainak egyre bővülő listáját gyarapítják, beleértve a később meginduló beszédet, az autizmus spektrumzavart, a viselkedési problémákat, az alvási nehézségeket, a figyelemzavart és a problémamegoldási késedelmeket.

„Ez az összefüggés fontos következményekkel járhat a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar és az autizmus szempontjából, mivel az atipikus szenzoros feldolgozás sokkal gyakoribb ezekben a populációkban" - mondta a vezető szerző , Dr. Karen Heffler, a Drexel Orvosi Főiskola pszichiátriai docense.

Ezek az eredmények tehát arra utalnak, hogy a korai fejlődési szakaszban a képernyőnek való tartós kitettség hátrányosan befolyásolja a gyerek érzékszervi feldolgozási képességeit sok más fejlődési probléma mellett.

Ha ettől különösebben így nem is ijednénk meg, a tanulmány részletezi a várható gondokat:

A gyerek lassan túlérzékennyé válik bizonyos ingerekre:

zavarhatja a zaj, a fény vagy akár az érintés is, ezért kerülheti ezeket az ingereket. Ez sajnos korlátozhatja a társas kapcsolatait és az életminőségét. Az intenzív vagy kellemetlen érzékszervi tapasztalatok elkerülése érdekében később szokatlan vagy szélsőséges viselkedési formákat fejleszthet ki, mint például a folyamatos mozgásigény vagy egyes ingerek teljes elutasítása.

„Ha egy gyerek következetesen nem szereti, ha átölelik, megpróbál menekülni a zajos környezetből, és ez a szülő számára is stresszessé válik, az annak a jele, hogy valami baj van”

- mondta Bennett.

Azoknál a gyerekeknél, akik az életük korai szakaszában sok időt töltenek képernyő előtt – mint például televízió, számítógép, tablet vagy okostelefon –, előfordulhatnak bizonyos problémák az érzékszerveik által fogadott információk feldolgozásában. Ez elsősorban a csecsemőkorra és a kisgyermekkorra vonatkozik, amikor a gyerek agya és érzékszervi rendszerei még nagyon fejletlenek, fogékonyak és gyorsan fejlődnek.

A túlzott képernyőhasználat következtében a gyerek kevésbé lesz képes hatékonyan érzékelni, értelmezni és reagálni a környezetéből származó érzékszervi információkra.

Ha egy gyerek túl sok időt tölt képernyő előtt, kevesebb ideje lesz olyan tevékenységekre, amelyek fontosak az érzékszervi készségek fejlődéséhez, mint például a tapintás, a mozgásérzékelés és a térbeli tájékozódás fejlesztése.

A következmények változatosak, de köztük van a figyelemzavar, a tanulási nehézségek és az érzékszervi feldolgozási zavarok. Ezért tanácsolja a tanulmány, hogy a szülők korlátozzák a képernyő előtt töltött időt, különösen a nagyon fiatal korosztály esetében, és ösztönözzék a különféle fizikai és érzékszervieket stimuláló tevékenységeket, amelyek elősegítik az egészséges fejlődést.

Az alacsony érzékelési küszöb jelei

A gyerekek lassabbnak vagy kevésbé érdeklődőnek tűnhetnek.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy az érintett gyerekeknek több, erősebb vagy egyértelműbb ingerre van szükségük ahhoz, hogy észrevegyék a változást a környezetükben vagy reagáljanak egy szociális interakcióra, mint például ha valaki a nevükön szólítja őket.

Ami a képernyő előtt töltött idő és az autizmus közötti kapcsolatot illeti, a tanulmány felhívja a figyelmet arra a lehetőségre, hogy a képernyő előtt eltöltött idő befolyásolhatja a gyerekek fejlődését, beleértve az autizmus spektrum zavarainak kockázatát is. Azonban fontos megjegyezni, hogy a kapcsolat megállapítása nem jelenti azt, hogy a képernyő előtt töltött idő közvetlenül okozza az autizmust. Lehetséges, hogy más, még nem azonosított tényezők is szerepet játszanak, vagy hogy az autizmus spektrum zavarával élő gyermekek hajlamosabbak lehetnek több időt tölteni képernyők előtt. Ezért további kutatásra van szükség a pontos összefüggések megértéséhez.

„Azon gondolkodtunk, mivel összefüggést találtunk a korai képernyőterhelés és az autista viselkedés között, hogy lehetséges-e, hogy az érzékszervi feldolgozás valahogyan része lehet a rejtélynek”

- mondta a professzor.

Szülői útmutató az okos eszközök kezeléséhez

A gyerekek számára kulcsfontosságú lehet tehát a korhatárok és korlátozások észszerű rendszerének kialakítása. Ez segíthet nekik abban, hogy ne töltsenek túl sok időt a kütyükkel, és hogy csak koruknak megfelelő tartalmakhoz férjenek hozzá.

Kezdő lépésként nyugodtan szabd meg, hogy étkezések alatt és lefekvés előtt nincs kézben vagy körülöttetek semmiféle képernyő.

Hasznos lehet bevezetni „okos eszköz-mentes” időszakokat, akár napokat is, amikor a család együtt tölti az idejét - de olyankor sajnos te sem kaphatod elő a mobilodat, sőt a párod sem.

Állíts fel szabályokat és korlátokat, és legyél következetes a betartásukban. Használj nyugodtan applikációkat és eszközbeállításokat, amelyek segítenek nyomon követni és korlátozni a képernyő előtt töltött időt. Használd a szülői felügyeleti beállításokat és alkalmazásokat az eszközökön, hogy korlátozd a hozzáférhető tartalmakat és nyomon követhesd a gyerek online tevékenységét.

Az okos eszközökre tekints úgy, mint a tanulást segítő eszközre, és nem úgy, mint jutalomra.

Mivel nem tagadhatjuk, hogy a XXI. században élünk, és ha teljesen kitiltjuk a gyerek életéből ezeket az alkalmazásokat és eszközöket, akkor komoly versenyhátrányba fog kerülni a későbbiekben a kortársaival szemben, a kreatív és oktató alkalmazások kiválasztása során keress olyanokat, amelyek interaktívak és érdekesek a gyerekek számára, de elsősorban a tanulást és a készségfejlesztést támogatják.

Képezzünk egyensúly az online és offline világ között

A digitális detox, azaz az okos eszközök használatának szüneteltetése segíthet abban, hogy a gyerekek több időt töltsenek a valós világban, javítva ezzel a szociális készségeiket és fizikai aktivitásukat. A közös családi programok, mint a kirándulások, meseolvasás, vagy társasjáték-estek erősíthetik a családi kötelékeket és

lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy úgy szálljanak ki az online világból, hogy közben megtapasztalják azt is, nem kell emiatt unatkozniuk.

És ha már kell a képernyő, próbáljatok együtt filmet nézni, együtt játszani videójátékokkal, mert ez lehetőséget nyújthat a közös élmények szerzésére, közös témáitok lesznek, amelyek mélyíthetik a kölcsönös megértést és a jó kapcsolatokat.

Az okos eszközök kezelése a gyereknevelés részévé vált. A szülők feladata most az, hogy megtalálják az egyensúlyt, amely megengedi a gyerekeiknek, hogy kihasználják az okos eszközök által nyújtott lehetőségeket, miközben megóvják őket az online veszélyektől. Jó kis házi feladat mindannyiunknak, ugye?

Mikor kaphat a kezébe okos eszközt a gyerek?

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) iránymutatása szerint:

- 2 éves kor alatt: Az új kutatások szerint egyáltalán nem javasolt a használatuk

- 2 és 5 éves kor között: A napi képernyő előtt töltött időt korlátozni kell egy órára, és azt is szülői felügyelettel, ahol a szülők választanak oktató jellegű tartalmakat, és együtt nézik gyerekükkel ezeket, hogy segítsék a látottak feldolgozását.

- 6 éves kor felett: Ebben a korban is fontos, hogy a szülők állapítsanak meg egyértelmű korlátokat a képernyő előtt töltött időre vonatkozóan, amelyek magukban foglalják a szórakoztató tartalomra szánt időt, valamint figyelembe veszik az online biztonságot, a digitális jólétet és az egyensúlyt az offline tevékenységekkel, mint például a fizikai aktivitás, olvasás és a személyes interakciók. Tanácsos az online szülői felügyelő programok használata, melyek megmutatják, mikor mit nézett a gyerek, és le is tiltják azokat a tartalmakat, melyek károsak lehetnek a számára.


Megosztom
Link másolása