SZTÁR

Eddig soha nem látott gyermekkori fotók kerültek elő Meghan Markle-ról

Az unokatestvére elárulta, miben hazudott a gyerekkoráról Meghan hercegné és hogyan bánt velük gyermekkorukban.

Megosztom
Link másolása

Gyermekkorában csak egy amerikai kislány volt a sok közül.

Most pedig a világ egyik legismertebb és legtöbbet fotózott nője Meghan Markle, Harry herceg felesége.

A napokban eddig nem látott fotók kerültek elő a sussexi hercegnéről, Meghan unokatestvére ugyanis exkluzív interjút adott az egyik legolvasottabb brit bulvárlapnak.

Doria Raglan és Thomas Markle gyermeke Rachel Meghan Markle néven született 1981. augusztus 4-én. Bár a hercegné egy interjúban azt állította, olyan szegények voltak, hogy még egy 5 dolláros salátára sem tudtak beülni a szülei egy étterembe, az unokatestvérének a véleménye árnyalja a képet. Azt mondta, nem voltak gazdagok - mint ahogy ők sem -, de azért arra elég volt a pénz, amire kellett.

A 43 éves Shawn Johnson elárulta, milyen gyerek volt Meghan Markle és hogyan bánt velük.

Azt mondta,

mindig nagyon kedves volt, magával ragadó egyéniség, és már gyermekkorában is igazi sztár. Korához képest nagyon érett volt. Mindig vigyázott a többiekre, és gondoskodott róluk. Rendszeresen találkoztak a nagymamájuknál és nagyon jó gyerekkoruk volt.

Azt is elmondta,

csodás gyerekkorának része volt Meghan is, jó volt vele lenni.

Hozzátette:

"Éreztük, hogy egyszer még valami nagyszerű dolgot fog csinálni."

Kiderült, hogy Meghan Markle édesanyjának a lánya volt a legfontosabb, ő állt a középpontban. Igyekezett neki boldog gyermekkor biztosítani, a lánya magánoktatásban részesült, luxusnyaralásokon vett részt Hawaiin, járt Disneylandben. Sőt, Meghan eljutott Londonba is, ahol a Buckingham-palota előtt készült fotó róla és gyermekkori legjobb barátnőjével.

Ez azért nem ugyanaz a szituáció, mint amit Meghan Markle később felvázolt. Azt állította ugyanis egy 2021-ben írt levélben, hogy 13 éves korától dolgoznia kellett, hogy megélhessenek.

Meghan unokatestvére elárulta a Daily Mailnek, hogy huszonévesen sodródtak el egymás mellől, elveszítette vele a kapcsolatot. Igazság szerint a hercegné az anyját kivéve mindenkitől eltávolodott a családban, a saját apjával sem áll szóba. Arról is beszélt, hogy az azért megdöbbentette, ahogyan az utóbbi években viselkedett Meghan Markle.

Ezzel nyilvánvalóan a brit királyi családdal való szakításra és Harry családjával való kapcsolatára célzott.

A fotókat erre a linkre kattintva láthatjátok.

Forrás: Daily Mail

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
„Miért van még jogosítványa?” - felháborodtak a követők L.L. Junior újabb gyorshajtós fotóján
Úgy látszik, egyszerűen nem tanult a tavalyi esetből, és ismét a szabálytalanságáról posztolt.

Megosztom
Link másolása

Tavaly nyáron egyszer már pórul járt L.L. Junior, miután G.w.M-mel száguldoztak a Petőfi hídon. Az esetet ugyanis megörökítették és posztolták is Instagrom 24 óráig elérhető történetben. A videó elég komoly közfelháborodást váltott ki, és végül mindkét közszereplő komoly bírságot kapott.

De úgy tűnik, L.L. Junior nem tanult az esetből, most ugyanis egy fotót tett ki, amin jól látható, hogy lakott területen a megengedett sebesség helyett 99km/órával hajtott.

A fotót valaki azonnal átmentette Redditre, ahol persze záporozni kezdtek a felháborodott kommentek.

l.l.junior megint büszkén vállalja , hogy szabálytalan.
byu/Feisty-Ad7030 intalk_hunfluencers

„50-es táblánál 100-zal?? Miért van még jogosítványa?” - írta valaki.

„Hát lehet, hogy valakinek az apukája nem fog hazamenni, ha lakott területen belül 100-zal hasít 50 helyett.” - tette hozzá egy másik.

„Nem csak Apuka szeretne épségben hazaérni...” - jegyezte meg még valaki.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Fördős Zé és szerelme szintet léptek: egy új taggal bővült a családjuk
Csak ritkán látható közös fotón a sztárséf és kedvese, most azonban nagy lépést tettek és egy mentett kutyust fogadtak örökbe.
K.O. - sassy.hu
2024. május 07.


Megosztom
Link másolása

Évek óta egy párt alkot Fördős Zé és Sári, azonban nagyon óvják a magánéletüket és csak nagyon ritkán engednek betekintést. Most azonban kivételt tettek, ugyanis örökbefogadtak egy kiskutyát, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület pedig megköszönte ezt nekik - szúrta ki a Blikk.

A páros tehát szintet lépett a kapcsolatukban és egy mentett kutyussal bővítették a családot.

A Konti névre hallgató kutyusról az alábbiakat írta az egyesület: „Kontit kölyökként kitette valaki egy konténer mellé. Onnan kapta a nevét is. Korona fertőzés miatt pár napot kórházban töltött, aztán gazdis lett. Néhány hónap múlva az elvileg őt örökre vállalók jelezték, hogy visszaadják, mert ugat, és a lakók és a főbérlő, meg ez így nincs rendben... Mellettük nőtt fel a kutya. Nem tudtak vele foglalkozni, de megszeretni sem sikerült...? Konti kapott a túlzsúfolt menhelyen a család után egy szállítóboxnyi helyet. Hirdettük, és vártuk, hogy egyszer neki is meglesz az igazija, mert teljesen más kutyánál ismertük meg, mint a sátán kutyájaként visszaadott leírása. Konti együttműködő, kedves, kifejezetten gyors felfogású. Vicces. Szertelen. Szerethető. Igazából nem is ugatós.”

„Kutyakeksz recepteket várunk!” - jegyezték meg viccesen a kommentelők.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expresszről: „Mi nagyon hiú nők vagyunk, és ebből is lejjebb tudtunk adni”
A lányok a stoppolást is megkedvelték: azt tervezik, hogy majd így jutnak le nyáron a Balatonra, ahol szállást is ingyen szeretnének szerezni.

Megosztom
Link másolása

Pár nappal ezelőtt érkezett vissza Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expressz forgatásáról, amiről most a Tények Pluszban meséltek.

„Kiment az Ázsiába két lány, és hazajött két másik lány”

- kezdte az élménybeszámolót Anett. Emese hozzátette, hogy szerinte olyan volt számukra ez a kaland, mint a Jumanji.

Majd viccesen elmondták, hogy annyira megszerettek stoppolni, hogy már itthon sem akarnak autóba ülni, sőt azt tervezik, hogy majd így jutnak le nyáron a Balatonra, de a szállásért sem szeretnének fizetni.

Hozzátették, hogy kapcsolatuk eddig is erős volt, de a verseny óta nagyjából óránként beszélnek egymással, teljesen összenőttek.

Meglepetésükre pedig a játék annyira beszippantotta őket, hogy még az sem zavarta őket, hogy néznek ki a kamerák előtt.

„Mi nagyon hiú nők vagyunk, és ebből is lejjebb tudtunk adni. Nem érdekelt minket az, hogyan nézünk ki, hogyán áll a hajunk, meg tudtuk-e mosni, mennyi smink van rajtunk.

Egy dolog érdekelt: naptejjel mindig be legyünk kenve, ne égjünk le. De ezen kívül nagyon sok igényünkből leadtunk, és nagyon könnyedén. Nem volt egyáltalán nehéz” - mesélte Anett.

Az összeállítást itt lehet megnézni:

Via: NLC


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
A legjobb férj-díjas: Taika Waititi, aki megmentette Rita Orát egy-két csúnya villantástól
Az énekesnő egy ezeréves gyöngyökből fűzött ruhát választott a gálára, ami mondjuk úgy, nem sokat takart.

Megosztom
Link másolása

Rita Ora és férje, Taika Waititi is részt vettek a 2024-es Met-gálán. Azt tudni lehet, hogy az énekesnő szereti az extrém megjelenéseket, a mostani szettje azonban elég erősen túlszárnyalt minden elképzelést.

A 33 éves énekesnő ugyanis egy teljesen átlátszó, harisnya szerű bodyban érkezett a gálára, amire ezernyi, az ókorból származó összefűzött gyöngyöt húzott.

„A divatban rejlő időtlen szépséget szerettem volna kifejezni a ruhámmal. Ezek a gyöngyök az időszámításunk előtti első és második századból származnak. Néhány talán régebbi, mint bárki más ezen a bolygón” - mondta el az énekesnő az érdekes kreálmányról.

Arról is beszámolt, hogy a gyöngyökből álló ruha egyébként igen nehéz, ezért sem vett alá mást.

A gyöngyök azonban ide-oda mozogtak, ahogy az énekesnő igyekezett felfelé a lépcsőn. Még szerencse, hogy férje, a híres rendező ott volt, és mindig segített a megfelelő irányba rendezgetni a rakoncátlankodó gyöngyöket.

Waititi egyébként egy talpig bőr, barna színű öltönyben kísérte Ritát, amihez egy elképesztően drága, nagyjából 6 millió dolláros nyakláncot viselt.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása