TRENDI
A Rovatból

Digitális dzsekik és AI-styling - a jövő divatja az otthonka és virtuális ruhatár kombó

Az AI-jal tervezett ruhák szinte megszokottak, az a divattervező már most lemaradt a versenytársaihoz képest, amelyik nem használja a mesterséges intelligenciát a divatiparban. Te akarsz digitális gardróbot? Ez hamarosan nem lesz kérdés.

Megosztom
Link másolása

Közel a jövő, amikor a digitális ruhák menőbbek, olcsóbbak és jobbak lesznek, mint a most ismert ruházat. Ha azt hinnéd, egy gagyi filmelőzetest olvasol, el kell keresítenünk: a mi világunkban a mesterséges intelligencia már nem csak a ChatGPT: besétált a kifutóra is.

Az már szinte sztenderd, hogy szöveges üzenetből képet vagy videót tudunk generáltatni az AI-jal,

és olyan világokat kreálhat bárki az ágyban kávézva, ami a valóságban nincs is - ugyanezt pedig a ruházkodásra is rá tudjuk már vetíteni.

Balenciaga már 2020-ban megmondta

Jó ideje tart az AI divatipari forradalma, csak ennyire még sosem volt a küszöbünkön. A Balenciaga még a világjárvány kellős közepén, 2020-ban mutatta be az Afterworld: The Age of Tomorrow című videójátékot, benne a legújabb kollekciójukkal – amiből több ruha fizikailag el sem készült. Lehet őket viselni, csak épp virtuálisan. Nem érted, miről hadoválunk? Majd mindjárt világos lesz.

A Photoshop a múlté, itt a DALL·E, Runway és Mindwalley

Ma már ott tartunk, hogy képet, videót vagy az előző példa alapján akár egész kollekciót lehet generálni pár szavas promptból.

Ezt a képet AI-jal készítettük

Az olyan programok, mint a Runway, a Mindwalley vagy a DALL·E, gyakorlatilag bármit képesek vizuálisan lemodellezni – legyen az egy pillecukor-anyagból készített esküvői ruha vagy egy csokipapírból virtuálisan kiszabott katonai uniformis.

A számok sem hazudnak

Az MMGNET 2025-ös jelentése szerint egyébként a divatszakemberek egyre nagyobb súllyal támaszkodnak az AI-ra, és aki lemarad, az szó szerint kimarad.

Nem elég 1-2-3 éven belül elgondolkodni azon, használnak-e a divattervezők 3D modellt vagy sem,

van ugyanis már alsó hangon két generáció, akiket semennyire nem köt le az olyan tartalom, amelyben nincs 3D szemléltetés.

A kutatás nagyon érdekes dolgokra mutat rá:

- A divatszakemberek 94%-a szerint a technológia „elengedhetetlen” a jövőhöz.

- A cégek 90%-a növelné techbefektetéseit 2025-ben.

- A vállalatok 87%-ának már van digitális vagy 3D-s projektje.

- A legnagyobb potenciál: AI, VR és AR.

A mesterséges intelligencia több oldalról támogatja a divatipar képviselőit: segít optimalizálni a prototípusokat, csökkenteni az anyagpazarlást, sőt: jobban megtippeli, hogy mit vesz majd meg a user. Lehet, hogy a divatipar fenntarthatatlanságára pont az AI lesz a megoldás?

AI és divatipar a magyar gyakorlatban

Az Adaptér DIVATLabor projektje a fenntartható divatipar mélységeibe kalauzolta el áprilisban a divat és a környezetvédelem iránt fogékonyakat. Az egyik eseményen beszélgettünk Pécz Tekla junior fashion designerrel, aki maga is használja az AI-t, azt viszont hangsúlyozta, hogy az arany középútról nem óhajt letérni.

Tekla szerint a ruhatervezés, kivitelezés egy kőkemény műhelymunka, hiszen nagy asztalon, egy az egyes arányban kell szerkeszteni, prototípusokat készíteni, anyagokkal dolgozni. Mindeddig ez végtelenül manuális munka volt, és bár egyes elemeinek annak is kell maradni, számos ponton csökkent a terheken az AI.

A digitális divattervezés segíthet például a formaalakításban, a kísérletezésben és anyagvizsgálatban. Le lehet modellezni az ötleteket mindenféle testalkatra,

a stylingban is segíti a tervezőt, hogy pontosan milyen kreációkat milyen anyagból, milyen párosítással hozzon létre. A divattervező így teljesen más folyamatokban teljesedhet ki, és mivel a prototípusok száma jelentősen redukálódik e folyamat által, valamint akár tartósabb ruhák is tervezhetők, a környezeti jólét nőhet.

Fenntartható-e az AI divatipar?

Azért persze a divatipar nem szűnik meg az egyik legfenntarthatatlanabb iparágnak lenni. Mint ahogy korábban írtuk, nincs az a “zöldítő” eljárás, amely az emberek egyre nagyobb ruházkodási éhségét csökkenteni tudná.

Egyszerűen túlfogyasztunk,

és bárhány tanulmány születik a témában, egy a konklúzió: csak az a természetbarát megoldás, ha kevesebb ruhát veszünk vagy turkálunk (!) évente.

Annyiban tényleg reduktív az AI, hogy a divatipar tervezői láncszeménél kevesebb szemét keletkezik: a divatmárkák az AI segítségével a fogyasztói preferenciáknak könnyebben megfelelhetnek, és így javíthatják önmaguk hatékonyságát.

A magyar virtuális próbafülkék

Rengeteg külföldi cég van már, amelyik vagy AI tervezte kollekcióval hódít (mint lentebb a Greedilous), vagy 3D ruhák interaktív bemutatására alapoz, virtuális modelleken mutogatja ruháit.

Bérelhető már 3D avatár,

ami az egykori próbababák és modellek szinonimája. Magyarországon szintén vannak sikeres cégek, amelyeknél - érzékletes példával - akár a WC-n ülve is lehet ruhát próbálni.

A NATI 100% PURE IDEA márka 2023-ban indította el NFT-alapú digitális ruhakollekcióját, amely a METALOVEJACKET névre hallgat. A projektben Manunta Melinda 3D digital tailoring artist és Varga Péter web3-fejlesztő működtek közre. A kollekció darabjai steppelt kabátból, sálból és shopper táskából állnak, és 3000 egyedi színvariációban érhetők el. Mivel minden egyes darab egyedi,

a vásárlók virtuális próbafülkék segítségével választhatják ki a számukra legmegfelelőbb ruhát, anélkül hogy fizikai terméket gyártanának.

Barabás-László Brigitta, a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanult, majd megalapította a Mixony nevű startupot, amely 3D technológiával modellezi a ruhákat és cipőket.

A platform lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy személyre szabják ruhadarabjaikat,

majd szintén virtuális próbafülkékben fel is próbálják azokat. A Mixony 2024-ben elnyerte a Fashion Awards Hungary Az Év Divat Innovációja díjat, egyébként pedig az Adaptér DIVATLaborjának résztvevői is.

Új dimenzió: A színek és stílusok pszichológiája

A mesterséges intelligencia nemcsak ruhákat generál, pszichológiai alapon egyre tudatosabban formálja a vásárlói döntéseket is. A Resleeve.ai tanulmánya szerint az AI által generált divatban kulcsszerepet kapnak a színek és formák érzelmi hatásai: egy világos tónusú ruha növelheti a bizalmat (azt meg évszázadok óta tudjuk, hogy fiatalít is), egy aszimmetrikus szabás pedig a prémium érzetét keltheti a fogyasztóban. A mesterséges intelligencia pedig a fogyasztói szokásokból képes megjósolni, melyik régióban mi lesz a divat.

Ez új távlatokat nyit a tervezés és marketing határterületein, ahol

az AI nemcsak kiszolgálja, hanem formálja is a fogyasztói vágyakat.

Az embert az algoritmusok miatt szépen befolyásolják a hirdetések, gyakorlatilag megmondja, mit kell szeretnünk azon információk alapján, amelyeket levon az adatainkból. De tényleg ezeket szeretnénk? Rezonál erre Pécz Tekla gondolatmenete a technológia és az ember kapcsolatának radikális változásairól.

“Nagyon érdekes, hogy

amíg a történelem során egészen eddig az emberiség humanizálta a technológiát, ma az algoritmusok mechanizálnak minket.

A technológia nem veszi át a hatalmat, de elkezdte átformálni a társadalmunkat, nézzük csak meg a kommunikációnkat. Ma már inkább írunk üzenetfoszlányokat, amelyet majd a címzett rak össze és dekódol, az viszont ezáltal előbb-utóbb megszűnik, hogy átívelő gondolatokat fogalmazzunk meg” - festette le az izgalmas és egyben dermesztő jövőt Tekla.

A jövő: 2 kabát a szekrényben, 20 a felhőben?

Olyan is lehet a jövőben, hogy hibrid ruhatáron belül csak digitális ruháink lesznek 2-3 alapdarabon kívül. Lehet, a gyerekeinknek

lesznek digitális kabátjaik, zakóik, amelyeket egy online eventre vesznek fel, egyébként pedig mindenki két darab tetszőleges otthonkát mosogat majd hetente.

Ez mondjuk annyiból süveglendő, hogy a divatipar fenntarthatósági problémáit, ahogy említettük, mindig a szűnni nem akaró túlfogyasztás erősíti.

Ha viszont a virtuális térben ölthetünk majd magunkra elképesztő kollekciókat fontos virtuális eseményekre, talán végre a gardróbot fogyókúrára bírjuk.

A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk. Vegyük csak azt - amit Teklától dudtunk meg -, hogy

5-10 éve őssejtből növesztettek miniatűr bőrkabátot,

most meg egy algoritmus mondja meg a feldobált “ajánlott” hirdetéseivel, nekünk mi állna jól. A digitális dzsekik gondolata innen csak fél lépés, és semmiképp nem sci-fi.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
A Rovatból
Újabb gyönyörű, ikonikus ruhában jelent meg Forsthoffer Ágnes, ami kiváltotta a kommentelők csodálatát
A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben, amelyik az egyéniségéhez is remekül passzol.

Megosztom
Link másolása

A jelek szerint nem tud hibázni Fosthoffer Ágnes, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben.

Forsthoffer Ágnes fehér alapon fekete növényi mintás, selyemfényű, térd alá érő ruhában, fekete blézerben, zárt orrú fekete cipőben vett részt a Nemzeti Összetartozás Napján a zászlófelvonáson a parlament előtt.

Az outfit tökéletesen beleillik az eddigi sorba. A parlament alakuló ülésén, május 9-én gyönyörű, fehér ruhában jelent meg. A szett tervezője, Makány Márta azt nyilatkozta:

Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése. A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

Azóta csupa egyéniségéhez illő, elegáns ruhában vett részt a házelnök a különböző programokon, mint az az Instagram-oldalán közzétett képekből is látszik.

Nem véletlenül jegyezték meg a hozzászólók, hogy milyen csodálatos.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
A Rovatból
Sírva fakadt a híres divattervező Forsthoffer Ágnes ruhája láttán, és elárulta, miért
Makány Márta divattervező érzelmes interjút adott arról, mit érzett Forsthoffer Ágnes házelnök ruhájának bemutatóján. A tervező tizenhat évnyi munkája beteljesülésének nevezte a pillanatot.

Megosztom
Link másolása

A tervező, aki Forsthoffer Ágnes ruháját készítette, a Story.hu-nak adott interjújában a pillanatot tizenhat évnyi munka után a sorstól kapott ajándéknak nevezte.

Olyan eseménynek, ami szerinte tökéletesen méltó volt a helyzethez, és amiért tulajdonképpen az egész karrierjét csinálta.

„Az a pillanat, ahogy belépett, fantasztikus volt!”

Makány Márta divattervező ezt gondolta, amikor meglátta Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés frissen megválasztott elnökét besétálni a parlament alakuló ülésére május 9-én.

Makány Márta nemrég arról beszélt, hogy Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen egy jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése.

A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

„Azt gondolom, Ágnes tökéletes volt. Nem azért, mert én jól csináltam, hanem azért, mert ő maga tökéletes volt” – mondta.

Közben arra is kitért,

mennyivel nehezebb dolguk van a női politikusoknak, akiknek minden egyes blúzát és szoknyahosszát kielemzi a közvélemény.

 

Az események egyszerre zajlottak a divat és a politika színpadán, és a reakciók is ennek megfelelően alakultak. Sokak szerint a visszafogott, de professzionális megjelenés tökéletesen passzol a „szolgálat házának” eszméjéhez, és erősíti a női vezetők láthatóságát.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
A divatvilág kimondta a végső szót a zokni-szandál vitában: egyetlen szabályt kell betartani
A divatszakértők lezárták a zokni-szandál körüli vitát, és egyetlen fontos iránymutatást adtak. A párosítás nem mindig hordható, csak bizonyos helyzetekben elfogadott.

Megosztom
Link másolása

Vörös zokniba bújtatott láb férfiszandálban.

Manolo Blahnik legújabb divatfotója elégnek bizonyult ahhoz, hogy újra lángra lobbanjon a heves vita.

Ismét kettészakadt a közvélemény: divatbűnt követ-e el, aki szandálhoz zoknit húz, egyáltalán, aki férfi létére nyáron szandált merészel venni, vagy épp ellenkezőleg, a legújabb trendet követi?

A kérdés mélyebbre nyúlik, mint gondolnánk, és a vita a nemzetközi kifutóktól a magyar utca emberéig mindenkit érint, aki nyáron nyitott lábbelit húz.

A nemzetközi divatvilág már rég nem tekinti szentségtörésnek a zokni+szandál párosítást.

A L’Officiel USA szerint a „zokni és szandál” trend idén sem megy sehová, sőt, olyan nagyágyúk, mint a Valentino, a Chloé vagy a DSquared2 finom, bordázott vagy áttetsző zoknikkal küldik kifutóra modelljeiket. A jelenségnek ráadásul komoly kulturális gyökerei vannak: a Vogue Arabia cikke emlékeztet, hogy

az ókori római katonáktól a japán tabi-zokniig a kombinációnak évezredes hagyományai vannak, tehát szó sincs újkori divatbotlásról.

A szakértők és véleményformálók között sincs teljes egyetértés, ami csak tovább tüzeli a vitát. A Vogue divatszerkesztői között is megoszlanak a vélemények. Rachel Besser piaci szerkesztő szerint „tavasz a legjobb pillanat a zokni–szandálra – a láb ilyenkor jön ki a téli rejtekéből”, míg kolléganője, Sarah Spellings lazábban fogalmaz: „Ebben rohanok le a sarki boltba.”

Ezzel szemben Liana Satenstein, a magazin vezető divatírója sokkal szkeptikusabb, számáre nem tűnik higiénikusnak.

Jordan Dorso stylist a British GQ-nak egyszerre nevezte a párosítást „főbenjáró bűnnek” és „szükséges rossznak”, ami jól mutatja a kettősséget. Adam Welch, az MR PORTER szakértője pedig már évekkel ezelőtt megfogalmazta a lényeget a The Guardian hasábjain: „semmi sem marad örökké ‘rossz ízlés’...”.

A legfontosabb útmutatást Manolo Blahnik adta, amikor egy interjúban bevallotta: ő is szívesen hordja a Birkenstock szandálokat „imádnivaló kasmír zoknikkal”.

A tervező szerint a luxusmárkák „csak egy másik, couture ruhát adtak” a kényelmes lábbelikre – írta a Harper’s Bazaar.

Magyarországon a vita sokkal inkább a hétköznapok szintjén zajlik, ahol az esztétikum és a praktikum csap össze.

Van, aki szerint borzalmas együtt a nyitott szandál és a zárt zokni, mások szerint mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát.

 

Aki mégis bizonytalan, annak a divatmagazinok konkrét szabályokat kínálnak.

Az egyik szabály, hogy a elegáns öltözékhez olyan, zárt orrú szandált húzz, amiből lábujjak nem látszanak ki. A másik, hogy formális, protokolláris szituációban tilos a szandál.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
Cannes betiltotta a meztelenséget, erre a sztárok sosem villantottak még ekkorát
A fesztivál új öltözködési irányelvei a visszafogottságot célozták, de a hatás ellentétes lett. Bella Hadid és Daisy Edgar-Jones is a szabályok határát feszegette áttetsző estélyi ruhákkal.

Megosztom
Link másolása

A 79. Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyege idén nem a visszafogottságról, hanem a stratégiai villantásról szólt. Miközben a fesztivál egy frissített chartával igyekezett határt szabni a meztelenségnek, a divatipar és a sztárok válasza egy kifinomult, illúzióra épülő trend lett: a „meztelen” ruha és a melltartó nélküli esztétika sosem látott erővel tért vissza.

A jelenség tökéletesen mutatja, hogyan működik a figyelemgazdaság a legmagasabb szinten, ahol a tiltás nem elfojtja, hanem beindítja a kreativitást.

A fesztivál hivatalos arca idén a 72 éves Geena Davis, aki a Thelma&Louise ikonikus jelenetével díszíti a posztereket, és a csütörtök esti nagyszabású amfAR jótékonysági gála házigazdájaként is tündökölt, egy alig melltartós merész ruhában.

Miközben az ő jelenléte a klasszikus hollywoodi erőt szimbolizálta, a vörös szőnyegen a merész újgenerációsok átszabták a szabályokat. A fesztivál tavaly frissített irányelvei ugyanis paradox helyzetet teremtettek.

A sajtóiroda megerősítette, hogy „a chartát nem azért vezették be, hogy ‘szabályozza’ a vörös szőnyeges öltözeteket, hanem azért, hogy ‘megtiltsa a teljes meztelenséget a szőnyegen’.”

A sztárok és stylistjaik pedig éltek a kiskapuval: ami nem teljesen meztelen, az megengedett.

A trendet Bella Hadid indította útjára egy horgolt, áttetsző hatású Schiaparelli ruhában, amely tudatosan játszott a takarás és a megmutatás határán. Nem sokkal később Daisy Edgar-Jones is egyértelműen tesztelte a dresszkód értelmezését egy arany Balenciaga „naked dress”-ben.

Az amfAR-gálán pedig Brooks Nader egy teljesen átlátszó, melltartó nélkül viselt Zuhair Murad estélyiben mutatta meg, hogy a „braless” esztétika végérvényesen a vörös szőnyeges mainstream része lett.

De miért pont most hódít ez a stílus? A válasz a technológiában és a pszichológiában rejlik.

A mai meztelenruha már nem a nyers kitárulkozásról szól. „Ezek a példák a meztelenruháról az emberi test idealizált verzióját mutatják” – magyarázta April Clemmer stylist és divattörténész.

A kifinomult „nude” bélések, a stratégiailag elhelyezett hímzések és a test vonalát követő szabásvonalak a fedettség illúzióját keltik, miközben a közösségi média hírfolyamában garantáltan megállítják a görgető ujjakat.

A megjelenés minden részlete precízen megtervezett. „Bella azt szerette volna, ha a glam csillog, és kiegészíti a ruhát” – árulta el Nadia Tayeh, a modell sminkmestere.

A csillogás mögött pedig hatalmas üzlet rejlik. Az amfAR-gálán, ahol a sztárok a legmerészebb szettjeikben gyűjtöttek pénzt az AIDS-kutatásra, rekordközeli összegek cseréltek gazdát.

Andy Warhol teljes Monroe-sorozata 2,8 millió euróért (körülbelül 1,01 milliárd forintért) kelt el, egy limitált kiadású Audemars Piguet óráért 1,45 millió eurót (kb. 523,6 millió forintot) fizettek, és még két statisztaszerep az „Emily in Paris” című sorozatban is 375 ezer eurót (kb. 135,4 millió forintot) ért egyenként.

A gála hangulatát Lizzo énekesnő foglalta össze a legjobban: „Vissza akarom hozni a jó, tiszta szórakozást. Az embereknek újra táncolniuk és nevetniük kell” - mondta az AP-nek. Cannes májusban ismét bebizonyította: a vörös szőnyeg egyszerre művészet, üzlet és a határok feszegetésének leglátványosabb színpada.

Via Associated Press


Megosztom
Link másolása