SZÍNES

A nő, aki 6 évet élt férfiként, elárulja, miért akart újra visszaváltozni nővé

Nem támogatta mindenki a döntését.

Megosztom
Link másolása

Alia 30 éves, és hat és fél évig élt férfiként, miután 2015-ben úgy döntött, hogy hormonkezelésbe kezd, és elkezdte a nemi átmenetet. Az amerikai Detroitban élő borbély ekkor felvette az Issa nevet, rendszeresen tesztoszteront szedett, és levetette a mellét. A hormonkezelések hatására mélyebb hangja lett, arcszőrzete nőtt, és izomzata is erősödött - írta a DailyMail.

2021 februárjában azonban rájött, hogy mégsem ez az út teszi boldoggá.

„Januárban kezdtem a mellrekonstrukciót, és 2024. december 30-án fejeztem be” – mondta Alia. „A lézeres szőrtelenítésem is kész, és ezzel gyakorlatilag lezárult a detranzícióm, amit 2021-ben kezdtem el. Most már végre csak a mindennapjaimra és az életemre koncentrálhatok.”

Miért döntött úgy, hogy visszatér a női identitásához?

Alia szerint a detranzíciója több tényezőből állt össze, de az egyik legfontosabb az volt, hogy nem érezte jól magát férfiként.

„Rájöttem, hogy nem tetszik, ahogyan férfiként tekintenek rám”

– magyarázta. „Nem akartam többé tesztoszteront szedni, és nem tudtam elképzelni az életem hátralévő részét férfiként, ahogy megöregszem.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mirror Now (@mirrornow_in) által megosztott bejegyzés

Visszatekintve azt is felismerte, hogy a nemi diszfóriája nagyban összefüggött a testképzavarával, nem pedig azzal, hogy valójában férfinak érezte volna magát.

„A kezdeti időszakban jól éreztem magam a bőrömben” – mondta.

„De ahogy telt az idő – amikor felszedtem pár kilót, sűrűbb lett az arcszőrzetem és még férfiasabbá váltam –, az egyre nyomasztóbb lett számomra.”

Végül meghozta a döntést, amely szerinte a legjobban illett hozzá.

„Azt hiszem, egyszerűen rájöttem, hogy újra nő szeretnék lenni. Nőiesebben akartam kinézni” – vallotta be.

A transznemű közösség egy része kritizálja, de ő segíteni akar

Alia nem mindenkitől kapott megértést: a transznemű közösség egyes tagjai elítélték a döntését, de ő szeretné, ha a történetével másoknak is segíthetne.

„Mindig is nagyon fluid személyiség voltam.

Kislányként fiús lány voltam, aztán tinédzserként extrém módon nőies.

Aztán 19 és 27 éves korom között nagyon férfias voltam, transz férfiként éltem” – mesélte.

Elmondása szerint a negyedik év után depresszióba esett, nem értette miért, hiszen az elején nagyon boldog volt a tranzíciótól.

„Hat év férfiként élés után jött el a pillanat, amikor rájöttem, hogy visszatérhetek nőként.

A gondolat teljesen váratlanul ért, de azonnali megkönnyebbülést hozott.

Tudtam, hogy hallgatnom kell önmagamra.”

2020 végén jött az „áttörés”

Alia szerint a végső felismerés 2020 végén érkezett meg, amikor rájött, hogy nem muszáj egész életében hormonokat szednie.

„Érdekes visszagondolni az életemre, és arra, hogyan változott a nemi identitásom különböző szakaszokban” – mondta. „Most érzem úgy, hogy ott vagyok, ahol lennem kell.”

Alia szerint a legnagyobb tanács, amit másoknak adhat, az, hogy hallgassanak önmagukra.

„Az intuíciód meg fogja mutatni, mi a helyes út számodra” – mondta. „Szeretnék segíteni a transz embereknek abban, hogy jól érezzék magukat a saját identitásukban, és elfogadják, ha kérdéseik vannak ezzel kapcsolatban.”

Hangsúlyozta, hogy attól, hogy a hormonkezelés neki nem vált be, mások számára még lehet megfelelő.

„Szeretnék segíteni mindkét oldalon, mert én már átéltem ezt az egészet.”

Hónapokba telt, mire újra önmagát látta a tükörben

Alia a Redditen részletesen beszámolt arról, hogyan zajlott a mellrekonstrukciója. Elmondása szerint hosszú időbe telt, mire a tükörbe nézve újra Aliát látta, és nem Issát, az egykori férfi énjét.

„Szerintem amikor az emberek orvosi tranzícióba kezdenek, alapvetően azért teszik, hogy jobban érezzék magukat a testükben, és vonzóbbnak lássák önmagukat”

– mondta.

„A végén mindannyiunknak szeretnie kellene a testét, és elfogadnia, amiben él.”

A detranzíciója után körülbelül hat hónappal döntött úgy, hogy visszatér születési nevéhez is.

„Sokáig, amikor a tükörbe néztem, még mindig Issát láttam – azt az embert, aki transz férfiként élt. Őszintén szólva nagyon sok időbe telt, mire végre nem őt láttam a tükörben.”

Aliáról készült képeket itt nézhetsz még.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Majdnem 100 millióért adtak el egy hetedik emeleti budapesti panellakást, lassan esélytelen saját lakáshoz jutni
Mutatjuk a videót a lakásról. Mit gondolsz., te fizetnél ennyit érte?

Megosztom
Link másolása

Egy 65 négyzetméteres, használt panellakás 99 millió forintért kelt el nemrég Budapest XI. kerületében - írja a Szeretlek Magyarország.

A lap egy ingatlanos TikTok videó alapján számolt be az elképesztő összegű lakásvásárlásról.

Igen, jól olvasod: nem egy luxuslakást, nem egy Várnegyedben található 100-120 négyzetméteres lakást, nem egy rózsadombi kecót, nem egy új építésű ingatlant, hanem egy panellakást adtak el csaknem 100 millió forintért.

Mint az a TikTokon megosztott videóban is szerepelt, a lakás hetedik emeleti, egy nappaliból és két hálószobából áll, van egy kis erkélye is.

A videóból kiderült, hogy egyébként igényesen felújították, nagyon szépen berendezték, ízléses és harmonikus a lakás, de azért az IKEA-bútor a konyhában még nem a luxus szinonimája.

Az ingatlanos cég szerint Budapesten már egyik kerületben sem lehet új lakást vásárolni 1 millió forint alatti négyzetméteráron.

Íme, a videó - várd meg, amíg betölt.

@dunahouse.mirage Hogy mennyi? Igen, már el is adtuk! Ha szeretnéd, hogy jó kezekbe kerüljön az ingatlanod, keress minket bátran! #mirage #dh #dunahouse #realestate #realestateinvesting #budapest #buda #ertekesito #egyetem #dunapart #dhmirage #lakas #ingatlan #rozsadomb #Metrodome" #realestateinvesting #realestate ♬ eredeti hang – Duna house - Mirage immobile - Duna house - Mirage immobile

A kommentelők egyike erősen kritizálta a videóban látható lakást. Azt írta:

"Bejárati ajtó a legolcsóbb kínai, a laminált padló szintén a legolcsóbb, a hálószobában a mennyezeten kábelcsatorna, mert nem akartak költeni a vésésre és utána javításra, a terasz lábazat penészedik. Gipszkartonozás sehol, ledfények, szpotok sehol, stukkó semmi. Tehát volt egy tisztasági festés, egy occó burkolással és kínai ajtóval."

De más is kritikával illette a felújítást:

"Erkély rohad, a kábel elvezető csatornák meg mindent visznek. A többit inkább le sem írom..."

Te mit gondolsz a lakásról?


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
Baba Vanga újabb 2025-re vonatkozó jóslata válik épp valóra - az éve eleji földrengés-katasztrófa után
Baba Vanga már megint előre tudta – és úgy néz ki, most tényleg igaza lett.

Megosztom
Link másolása

A világ ismét Baba Vangára figyel – és nem véletlenül. A vak bolgár jósnő, aki 1996-ban hunyt el, korábban már megjósolta a 9/11-et, Diana hercegnő halálát, sőt, még a klímaválság hatásait is, most pedig 2025-re vonatkozó jóslatai kezdenek valóra válni.

Az egyik legfélelmetesebb jóslat egy világgazdasági katasztrófa, amit 2025-re várt – és a jelek szerint ez már el is kezdődött.

A New York Post szerint Vanga előre látta a gazdasági világégést, amit a jelenlegi piaci zűrzavar táplál, nem kis részben Donald Trump legújabb vámháborúja miatt.

Trump bedobta a vám-gránátot, a gazdaság beleremeg

Április 9-én az Egyesült Államok újabb vámokat vezetett be, több országot is érintve, 10–50 százalékos sávban – Kínával szemben 145%-os tarifát jelentettek be. Másnap Trump a saját platformján, a Truth Socialön írta meg, hogy:

„SENKI sem fog megúszni semmit azok közül, akik igazságtalan kereskedelmi egyenlegeket és nem pénzügyi korlátokat alkalmaznak ellenünk

– különösen nem Kína, amely messze a legrosszabbul bánik velünk!”

A globális piac reagált: a részvényindexek estek, a nyersanyagárak kilengtek, a pénzügyi szektorban pedig egyre több elemző figyelmeztet arra, hogy recesszió jöhet, és ez már nem csak spekuláció.

Baba Vanga jóslata szerint ez az év lehet az a pont, ahol elindul az emberiség lejtmenete

– és ahogy ez most kinéz, ezt megerősítik elemzői táblázatok is.

Természeti katasztrófák? Azokat is bemondta

És nem ez volt az egyetlen 2025-re vonatkozó figyelmeztetése. Baba Vanga pusztító földrengéseket is előrevetített, és a márciusi thaiföldi–mianmari 7,7-es rengés (több mint 2000 halálos áldozattal) mintha csak ezt a sötét jóslatot igazolta volna vissza.

A 84 éves korában elhunyt Vanga – polgári nevén Vangeliya Pandeva Gushterova – vakon, de állítólag 85%-os pontossággal látta a jövőt. Látomásait gyerekkora óta jegyezték fel, és állítása szerint egy erős vihar után „nyílt meg benne valami”, ami lehetővé tette, hogy olyan világfolyamatokat érzékeljen, amik mások előtt rejtve maradtak.

Lehet legyinteni, lehet misztifikálni, de ha a 2025-ös Baba Vanga-jóslatok két kulcsfontosságú eleme – világméretű gazdasági krízis és katasztrofális természeti csapások – már április közepére valósággá kezdenek válni, akkor lehet, hogy még csak most jön a java.

 


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Jó hír! A szerencse szívességet tesz ennek a 3 csillagjegynek április hátralévő részében
2025 eddig egy pechszéria volt? Lehet, de ennek a három csillagjegynek végre beindul az élet április végén.

Megosztom
Link másolása

Túl sok volt a stressz, túl kevés a sikerélmény? Késett a fizu, lefújták a randit, lemondták az állásinterjút? Akkor van egy jó hírünk – feltéve, ha Kos, Bika vagy Oroszlán vagy. Mert 2025 áprilisának második felében a kozmosz végre három csillagjegyre is rávillantja azt a bizonyos kozmikus reflektort.

A hónap hátralévő részében ezek a jegyek nemcsak hogy kevesebbet fognak szenvedni, de valószínűleg elkezdenek végre örülni is a saját életüknek.

Aki Kos, Bika vagy Oroszlán, annak most tényleg kicsit jobb lesz élni. A többiek? Hát, ők még várják a saját csillagórájukat. Addig is: croissant, vörösbor, hideg fej – és reménykedj, hogy legalább az aszcendensed benne van ebben a listában:

1. Bika – Izzik körülötted a levegő

A hónap legszerencsésebb jegye kétségtelenül a Bika. Ez a földjegy április hátralévő részében nemcsak a figyelem középpontjába kerül, de konkrétan mágnesként fogja vonzani az embereket.

A kisugárzásod erős lesz, az energiád vonzó. Felkelti mások figyelmét, és könnyen népszerűséget hozhat.

Nem árt viszont tenni is érte, hogy ez a reflektorfény megérkezzen. Néha elég lehet egy bátor mondat a főnök előtt, egy aktívabb jelenlét a kapcsolatban vagy egyszerűen az, hogy végre nem hallgatsz, hanem mész és megmondod.

Pakold ki magad a világ elé, és az emberek kíváncsiak lesznek rád.

2. Kos – Végre nem dőlsz ki minden második naptól

Ha Kos vagy – vagy ha az aszcendensed, Holdad, Marsod, sarki fényed az –, akkor ideje fellélegezni.

A márciusi sorscsapás-maraton után most végre könnyebbnek tűnik az élet.

A stressz és aggodalmak eltűnnek, és könnyebben eléred a céljaidat.

Persze azért ne várj el mindent az univerzumtól: a jó párkapcsolat vagy a pénzügyi lehetőségek nem fognak maguktól becsöngetni. De áprilisban legalább elkezded úgy érezni, hogy nem minden játszik ellened.

A kulcs a rugalmasság – ha nyitva állsz a változásra, meglepően sok minden megoldódik magától. (Majdnem.)

3. Oroszlán – A fény végre tényleg rád vetül

Az utóbbi időben mintha lemerült volna az Oroszlán akkumulátora, és a belső motiváció is elgurult valahová a kanapé mögé. De április második felére visszatér az életkedved, és nem is akárhogyan.

Ez a hónap az elismerésről szól. Végre megkapod, amit megérdemelsz.

Az élet újra könnyebbnek tűnik. Lesz energiád, lendületed, és a szerencse is melléd áll. Bármit elérhetsz, amit elhatározol.

Ez nemcsak arra jó, hogy újra megtanulj hinni magadban, hanem arra is, hogy a karrieredben végre történjen valami kézzelfogható előrelépés.

A jó hír: most érdemes hajtani.

A rossz hír: ha nem hajtasz, nem jön semmi magától. Az élet sajnos még mindig nem egy Netflix-sorozat.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Ezeket a gyógyszereket szedi Donald Trump, aki nem mellesleg fogyott előző ciklusa óta
Naprakész oltásokkal rendelkezik az USA elnöke, aki nemrég esett át friss ciklusa első orvosi vizsgálatain. Kikerült a szedett gyógyszereinek, közelmúltbéli műtétjeinek és vizsgálatainak listája is a béltükrözéssel bezárólag. Trump egész sokat fogyott, és természetesen soha ilyen alkalmas nem volt a posztjára.

Megosztom
Link másolása

Kiadták Donald Trump amerikai elnök második ciklusának első fizikális vizsgálatának eredményeit.

A 78 éves Trump április 11-én, helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül esett át az éves rutinján Washingtonban,

délután pedig ki is értékelték, vajon alkalmas-e ellátni elnöki feladatait.

Az persze nem lehetett kérdés, hogy igen, ezt bizonyítandó a Fehér Ház orvosa, Sean Barbabella 13-án nyilvánosságra hozta az eredményeket.

Ezekből olyan csemegék derülnek ki, hogy milyen gyógyszereket szed Trump, vagy mennyit fogyott első ciklusa óta.

Az egészségügyi feljegyzés szerint Trump két koleszterinszint-szabályozási gyógyszert, valamint vérhigító aszpirint szed - utóbbit megelőzés céljából,

egy bőrbetegség ellen pedig Mometazon krémet is használ.

A készítmény egy szintetikus kortikoszteroidot tartalmazó gyulladáscsökkentő és viszketéscsillapító kence. Többfajta bőrbetegségre ajánlják a pszoriázistól az allergiáig.

Ami a súlyát illeti, a 180 centi magas politikus 102 kilogrammot nyom. Érdekesség, hogy amikor legutóbb hivatalos fizikai vizsgálata volt 2020-ban, az első beiktatását követően, Donald Trump 112 kiló volt,

azóta sikerült tehát 10 kilogrammot lefaragnia.

A Fehér Ház orvosa meg is dicsérte aktivitását és jó általános egészségügyi állapotát.

Trump nemrég átesett néhány műtéten is, mindkét szemén szürkehályog-műtétet végeztek el, de a dátumokat nem tették közzé.

2024 júliusában Trump vastagbéltükrözésen járt, egy jóindulatú polipot és divertikulózist találtak nála - ezek kis dudorok, amelyek fájdalmakat és rendszeres gyulladásokat okozhatnak.

Ami Trump oltásait illeti: "Minden ajánlott oltása aktuális, beleértve az utazások alkalmával szükségeseket is" - írják szűkszavúan a jelentésben.

Trump egy Truth Social üzenetben megjegyezte:

"Soha nem éreztem magam ilyen jól, de ennek ellenére át kell esni ezeken a vizsgálatokon"

- írta, és állítólag 78 évesen majd kicsattannak a szervei, és támogatóinak nincs oka az aggodalomra - a fizikai állapota alapján teljesen alkalmas a posztra az Egyesült Államok történetének legidősebb elnöke.

Hogy a kognitív képességei is megkérdőjelezhetetlenek-e, az nem került bele a jelentésbe.

Trump mentális állapotával kapcsolatos aggodalmak már az első ciklusa előtti kampány során is felmerültek. A Variety főszerkesztője, Ramin Setoodeh szerint tavaly nyáron az elnök szemmel láthatóan súlyos memóriaproblémákkal küzdött, több esetben nehezére esett visszaemlékeznie eseményekre több interjú alkalmával.

Állítólag a hat beszélgetés alkalmával olyan is volt, hogy magára Setoodeh-re sem emlékezett.

Az elnök mentális egészségét állítólag saját családtagjai is megkérdőjelezték. Röviddel a 2024-es választások előtt Trump unokaöccse, Fred C. Trump III demenciát emlegetett a People magazinnak, szerinte a családfájukban többeknek volt ilyen jellegű problémája, amelyekkel ő látja a párhuzamot Donald Trump viselkedését illetően.


Megosztom
Link másolása